Észak-Magyarország, 1981. május (37. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-17 / 114. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 10 1981. május T7m vasárnap Hallotta már? A terhesség idejére számos jóslás ismert városon, falun egyaránt. A jóslások egy nagy csoportja tilalmakban nyilvánul meg, s a születendő gyermek egészségére vonatkozik. Például terhesség idején nem volt szabad esküt tenni, temetésen részt venni, kötél alatt átbújni, szemetet az ajtó felé söpörni, mert halva születik a gyerek. Nem szabad sírba nézni, mert sápadt lesz a gyerek, nem szabad vizesedényre ülni, mert nagy lesz a feje. Az is íratlan szabály volt, hogy a terhes anyának nem volt szabad hosszan megcsodálnia valamit, mert eltorzul a gyermeke, vagy valamilyen jelet kap a testére. Kismamaszerepre készülő kolléganőm szívesen bámészkodik az üzletek kirakatai előtt. Mostanában egyre többször volt kénytelen rácsodálkozni az új árcédulákra, és gyakran felejtette szemét az Anyag- és Árhivatal közleményein is. Ha' a néphit, a régi babona beigazolódik, már látom, szegény gyerek tele lesz titokzatos kiütésekkel, furcsa jelekkel. Az illetékesek figyelmébe ajánlom: már csak a születendő generáció miatt se kéne oly gyakran cserélgetni azokat a írá- pya árcédulákat! * Régen a kisbíró volt a falusi közigazgatás mindenese, központi alakja. Kötelességei közé tartozott a hivatali helyiségek tisztán tartáséi, fűtése, a hirdetés, az új rendelkezések ismertetése, ügyiratok kézbesítése. Ö vezette le a hivatalos és magánárveréseket'. Bevonták a népszámlálásba, a választási jegyzékek előkészítésébe, összeállításába. Mi a helyzet napjainkban? Takarítónők, fűtők, hivatalsegédek, ügyintézők, főelőadók sokasága tevékenykedik egy- egy községi tanácsnál. S ha hozzávesszük, hogy a nép- számlálásba még a pedagógusokat is bevonják seregestül, Megyénk a kuruc . Kirándulók, országjárók fordulnak meg megyénk nevezetes történelmi helyein, és a tanultak, olvasottak alapján keresik a hely érdekességét, a történelmi múltra vonatkozó emlékeket. Ki ne gondolna Tokajban a híres tokaji várra, de hiába keresi, nyomát sem találja. Szendrőn is az üres várhely, egy-két műemlék épület emlékeztet hajdani múltjára. Sokszor teszik fel a kérdést a látogatók, mikor, ki, miért rombolta le? A válasz nem mindig kielégítő, i Talán a helybeliek sem tudják. Megyéink a 16—17. században a török hódoltsági terület északi részét képezték. A lakosság nyugalma érdekében adózott az egri basának csakúgy, mint földesurának. A török terjeszkedés ellen végvárak építésével, a meglevők erősítésével védekeztek. így váltak Egerhez kapcsolódva Önöd, Putnok, Szendrő, Tokaj, Kálló, Ecsed várak a terület lakosságának védelmezőjévé. A török kiűzése után a várak egy része már romos állapotban volt, javításukra senkinek sem volt pénze. A Thököly-szabadságharc eseményei során hol a kurucok, hol a császáriak kezén a környező jobbágyfalvak fenyegető gócaivá, a mozgalom leverése után, a császári elnyomás gyűlölt székhelyeivé lettek. Lipót 1702 tavaszán, attól megállapíthatjuk: roppant nagy ész szorult hajdanán egy-egy kisbíróba! Munkaerő-takarékosság szempontjából nagy kár, hogy kiveszett ez a sokoldalú falusi embertípus ! * Idézet a Kis magyar néprajz a rádióban című kötetből: „A szűr a suba mellett a magyar parasztság — ezen belül is kizárólag a férfiak — legkedveltebb felsőruhája volt. A szűrt vastag anyaga, szabása elsősorban a pusztá- zó, szekerező emberek számára tette alkalmas ruhadarabbá. Olyan nagy gallérú köpönyegféleség volt, amelyet nem felöltve, hanem vállra vetve hordtak. Dolgozni tehát nem lehetett benne!” Erről jut eszembe: a farmernadrág és -ruha mintájára, divatba kéne hozni a szűr viseletét a munkahelyeken. Alapos felmérés alapján azok kapnának munkaruha, munkaköpeny helyett szűrt, akik egész nap csel lengenek, lógnak, nem dolgoznak, csak a főnökök előtt' nyüzsögnek. Igaz, kezdetben a sok szűrtől egy-egy munkahely úgy nézne ki, mint a század elején a hortobágyi hídi vásár, de csak kezdetben. Később, egy másik népszokás felújításával, a lógósoknak kitennék a szűrét a kapu elé. Természetesen a szokást csak akkor érdemes feleleveníteni, ha benne lesznek a lógósok is. Mármint a kitett szűrben! * Régen a falusi tanítók szerény jövedelmük miatt kiegészítő foglalkozásokat is kerestek maguknak. Kenyéradó gazdájuk, az egyház viszont ellenezte a pótmunkák vállalását. „Ne járjanak vadászni, ne legyenek borbélyok, asztalosok, másféle kézművességet , se űzzenek, vasárnapokon pedig ne foglalkozzanak borkiméréssel” — olvashatjuk az 1597-es szebe- ni zsinat végzései között. korban tartva, hogy e romvárak a népi felkelés gócaivá válnak, elrendelte a várak lerombolását. Ebben azonban megakadályozta a legnagyobb szabadságmozgalom, II. Rákóczi Ferenc reálisan értékelte a volt végvárak helyzetét. A szabadságharc első éveiben sok idejébe és pénzébe került az egyes várak bevétele; Tokaj 1703 október —1704 január, Kálló 1703 július, Szatmár 1703—1705, Eger 1704 március—április. Mivel e várak jelentőségüket a 18. század elejére elvesztették, újjáépítésüket a megváltozott politikai és katonai helyzet már nem indokolta, elrendelte Tokaj, Szendrő. Kálló lebontását, Ecsed és Szatmár erősítését. . Tokaj yárának sorsa 1704. október 8-án Vinnyén kelt fejedelmi utasításban pecsételődött meg. Ekkor rendelte el ismételten a vár utolsó kapitányának, Szepesi Mártonnak, hogy Abaúj, Zemplén és Szabolcs vármegyéktől kérjen szekeres embereket — azokból a járásokból, ahonnan azelőtt is a várhoz jártak közmunkára — a vár széthá- nyására. A rá jellemző alapossággal rendelkezik, hogy a muníciót alkalmas helyre vigyék és további parancsig őrizzék. Ami deszkák, szarufák, zsindelyek és akármilyen épületre alkalmas fák vannak, azok iránt Szalad Pál Ennyi maszekmunkát manapság egy tanító nem is tudna elvállalni. Családlátogatás, veszélyeztetett gyermekek felkutatása, szülői értekezletek, ismeretterjesztő előadások szervezése, fontosabbnál fontosabb bizottságokban való részvétel, továbbképzés — s ki tudja, mivel terhelik még felettesei szegényt? Mivel a többletmunkáért nem kap nyereség- részesedést, célprémiumot, vastag borítékban „hálapénzt”, egy dologra ma is .büszke lehet: szerény jövedelméről nem keringnek legendák a faluban. * Érdekes népszokás volt Székelyföldön a húsvéti didergés. Húsvétvasárnapról hétfőre virradó éjszaka a fiatalok végigjárják a falut, és bekéredzkednek azokba a házakba, ahol kibeszélni-, ki- csúfolnivaló akad. Végighaladva a falun, kibeszélik mindazokat az ismert félrelépéseket, vétkeket, amelyek szégyellni valók. Tolvajnak börtönt, részeges kántornak pálinkát, adósnak váltót, lúd- tolvajnak libát kínálnak. A fogadtatás sem marad el: az ingerkedő didergőket vízzel, trágyalével, káposztalével locsolják nyakon a kicsúfolt vétkesek. Lám, régebben se vették j szívesen az emberek az! őszinte szót, káposztalével ét. \ egyebekkel öntötték nyakon j azt, aki bírálni, kritizálni | merészelt. Mondani sem kell, j ma már más a helyzet. A vé- j leménynyilvánításnak, a bí- ] rálátnák megvannak a meg- ! felelő közéleti, munkahelyi fórumai. Persze továbbra is célszerű húsvétvasárnapról hétfőre virradó éjszaka beolvasni, hiszen ilyenkor minden valamirevaló munkahelyi fórum zárva van. Ugyanis esetenként a nappali szókimondásunkra, a húsvéti didergéshez hasonlóan, most is ráfázhatunk! K. Gy. M. inspektor és Komjáti Gábpr tokaji udvarbíró intézkedjen, hogy a fejedelem tokaji házához hozzák. Szendrő várának elronta- tását fejedelmi utasításra Berthóti Ferenc felső-magyarországi főkapitány, Le- maire francia hadmérnök, kuruc brigadérosra bízta. A munkához Berthóti Borsod vármegyétől 100 jobbágyot kért. A munka nehezen haladhatott, és miután Rákóczi 1707. március 27-én levélben sürgette Bercsényi Miklós főgenerálisnál a bontás meggyorsítását, Berthóti újabb 100 fő jobbágy kirendelését kéri a vármegyétől, amit meg is kap, és 1707. április . 20-án megkezdődött a nagy múltú végvár lebontása. A Rákóczi-család tulajdonát képező Önöd vára a Sajó és Hernád átjáróinak védelmében jó szolgálatot tett a kurucoknak, ezért 1703 után, még használható állapotba hozatta, és mozgalma végéig birtokolta. Széthórdása évtizedekkel később, az új birtokos építkezése során kezdődött meg. Területünk másik két Rákóczi-vára, Szerencs és Sárospatak viszonylag épen élte túl az elmúlt századokat, újjáépültek, visszanyerik építészeti értékeiket és kultúrcé- lokra való hasznosításuk méltó megbecsülése a Rákócziak, Bocskaiak korának. A diósgyőri várkastély nem volt jelentős hadi építmény, inkább politikai, diplomáciai események fűződnek -hozzá. Csak Eger elvesztése után. megerősítésével nyert védelmi jelleget. A törökök 1596-ban, a császáriak 1600 körül égették, dúlták fel, azóta állaga állandóan romlott. Dr. Kamody Miklós t lapozgatva... Egy francia mondás szerint akkor válik valaki híres emberré, ha történetek forognak róla közszájon. írókról, művészekről, a színház világának kiválóságairól számon anekdotát jegyeztek fel. Hogy valóban megtörténtek-e a feljegyzett esetek, vagy csak egy mór meglevő sztorit, vándoranekdotát igazítottak a művész alakjához, ki tudja? Áz alábbi történeteket jó harminc évvel ezelőtt, a felszabadulást követő években megjelent vicclapokból gyűjtöttük össze. * Komlós Vilmost és Herczeg Jenőt meghívták egy nudista estélyre. Mikor megérkeztek, egy meztelen férfi nyitott ajtót, és Komlós így szólt: — Látod, Jencikém, itt még az inas is meztelen! — Honnét tudod, hogy ő az inas? —r Fiát nézd, öregem, egy biztos. Semmi esetre se szobalány! * Misoga László, a kitűnő jellemszínész és komikus fiatal korában vándorszínészként tengette életét. Történt később, amikor már szárnyra kapta a hír, az egyik falu ivójában berendezett „színpadon” Ady-verseket szavalt. Bejelentette az első vers címét: — „Én a halál rokona vagyok.” — Az meg is látszik magán! Feleki Kamill, a kitűnő komikus nem tartozik a költekező, könnyűkezű emberek közé. Amikor egyik kollégája megnősült, és valaki megkérdezte a népszerű Kamuitól : — Mondd, öregem, te mit adsz nászajándékul? — Egy galambot — válaszolt Feleki Kamill. — Galambot? — hüledezett a kérdező. — Hiszen az nagyon drága! — Az igaz, csakhogy én postagaíambot adok. — Az olcsóbb? — Nem, de visszajön! * Keleti László vidéki turnéja alkalmával egy boldog nászulaspár mellett kapott szobát, és így kénytelen volt végighallgatni, hogy az asz- szonyka egész éjjel ezt hajtogatta: — .Téged be kellene aranyozni, Ödön! Reggel, amikor elhaladt a szomszéd pár ajtaja előtt, Keleti jó erősen bekopogott. — Ki az? — kérdezte riadtan a párocska. — Az aranyozó — mondta a művész, és gyorsan odébb- állt. * Molnár Ferenctöl egyszer megkérdezték, hogy véleménye szerint a békegalamb hím-, vagy nőnemű-e? Az író elgondolkozott kissé, majd így szólt: — Feltétlenül hímnemű. — Miért? — Mert elképzelhetetlen, hogy egy nőnemű lény állandóan olajágat tartson a eső-rében, anélkül, hogy beszélne! * Kiss Manyi mesélte egy barátnőjének: — Képzeld, édesem, tegnap tanúként hallgattak ki, és olyan lámpalázat kaptam, hogy amikor az életkoromat kérdezték, hirtelen nem ju- „olt eszembe, hogy huszonnyolc vagyok, vagy huszonhét. — Na és mennyit mondtál? — Tizenkilencet. * Üj szobalány került Toncz Tiborékhoz, aki nagyon büszke volt gazdája rajzolóművé- szetére. A Szabad Száj kiváló rajzolója egyik nap felfigyelt arra, hogy a lány a szomszéd szakácsnővel képzőművészeti vitába elegyedik. Azt mondja a szakácsnő: — A legszebb képeket Benczúr csinálta... Mire a szobalány sértődötten feleli: — Tanulja meg a nevét, Mari. Nem Bencz úr, hanem Toncz úr! * A kitűnő író egy bájos fiatal színésznöjelöltet protezsált Jób Dániel színigazgatónál. — öregem, ahogy ez a kislány tud! Ccc! Mindenki elbújhat mellette. Kérlek — mondta savanyú arccal Jób —, mi sajnos, színházat játszunk, és nem bújócskót... Gyűjtötte: Kiss György Mihály Divatsarok r • <& « - mty • í JT a l'7 ■ /7 § É Mm M Ír f§ i 4b* m w # ft B ti jy » Megtartja-e Párizs divatcsináló és divatirányító szerepét az elkövetkezendő évtizedben? Az elmúlt hetekben lezajlott • nagyszalon-be- mulatókra sereglett száz és száz külföldi újságíró, ezer és ezer szakember ismét mindent megtett, hogy ellesse a párizsi titkokat. Habár a fényképezés és vázlatkészítés tilos, e tilalmat sokan kijátsz- szák ceruzával, fényképezőgéppel. A titok nyitja azonban nem itt van. A titok: másfél évszázadban rejlik. Párizsban már 1846-ban híres divatszalon működött, a Maison Gagelin. 1870-ben hétszáz — a mai szóval többé-kevésbé szalonnak nevezhető — divatműhely dolgozott. A legjobbak már kizárólag a pénzarisztokrácia kiszolgálására. A Kabát, alumínium lapokból Fehér alapon fekete geometriai mintás tunika, nagyon rövid szoknyával, elöl széles, lelógó masnival. mai nagy szalonok, Chanel, Carven, Nina Ricci, Patou, Scherer. Dior és társai mögött már óriási divat-infrastruktúra van, amely a kozmetikumoktól a kiegészítő divatcikkekig (cipők, táskák, ékszerek, sálak) iparágakat foglal magában. A divatház — a márka, a stílus, a név. Mindegyik háznak más stílusa van. A bemutatók ragyogó környezetben, vagy a cég székházában, vagy Párizs elegáns szállodáiban, klubjaiban zajlanak. A huszonhárom „Nagy” átlagosan 40—80 modellt mutat be ilyenkor: egy-egy bemutató valóságos színpadi koreográfia, rafinált fényeffektusokkal, zenei aláfestéssel. A modellek célja nem a „használhatóság”, hanem inkább a stílusteremtés, az, hogy ralijából, toliból, fémből, plasztikból, selyemből, textilből milyen művészi kreációk alkothatok. Egy-egy bemutatott kollekció ára az idén 2—■ 4 millió frank körül volt. Érthető, hogy 1920 óta e drága modelleket törvény védi: Hiszen például egy egyszerűbb Dior-modell elkészítésé-' ben tizennégy személy vesz részt, és száz-százhúsz órát dolgoznak rajta. Egy ruha ára egyenlő egy igen jó gépkocsi árával: 30—50 ezer frank. Nem is sokan vásárolják. Átlagban mintegy négyezer eladás történik. A vevők Madame Giscard, Jordánia királynője, Christina Onassis, vagy Paloma Lopez (a nagy festő lánya, aki százmilliókat örökölt), amerikai milliomosnők, olajsejkfeleségek. Élénk kék, buggyos szoknya ezüstszínű fém felsőrésszel.
