Észak-Magyarország, 1981. május (37. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-17 / 114. szám
1981. május 17., vasárnap ESZAK-MAGYARORSZAG 7 Ez a történet másodkézből került hozzám, szomorú panaszként. , Jó húsz évvel ezelőtt törvény volt rá: kivágott la helyére csemetét kellett ültetni (nem tudom, ma is úgy van-e). Tanácsi engedélyhez kötötték a fák kitermelését. Az öreg ház mögött talán vele egyidős, száradásnak indult akácfa állott — ma is meglevő tus- kója nagy korra enged következtetni. Méternyire innen került földbe helyettesítője, egy nyárfacsemete, mely szintúgy matuzsálemi kort álmodott magának, mint hajdanán az akáe- suháng, amit nem szokás ültetni, szél veti magját. Éppen itt a bökkenő, hogy a nyárfa csennetek értél; neveltje, és semmiképpen se juthatott volna az öreg ház mögé emberkéz nélkül, mi több, jogszabály nélkül. Aki gödröt ásott neki, talán karót is vert hozzá támaszul, nehogy elbánjanak vele a szelek, amíg nem tud megállni a maga lábán, szóval, a faültető bizonyos volt abban, hogy saját telkén vet ágyat a csemetének. Így is volt. A fácska egykettőre erőre kapott. A háztetővel igen jó barátságba került. A zsúp ereszéről bőségesen zuhogott tövére víz esők idején, ő pedig lombokat eresztett, hogy útját állja a szalmatető ellenségének, a szélnek. Aztán gyűlölködő szomszédharag ütötte fel a fejét a telektulajdonosok között. • Történt, hogy a fa gazdája kerítést húzott háza mögött. Szomszédja árgus szemmel figyelte. Egy szép — vagy inkább csúf — napon birtokháborítás! pert zúdított a nyakába. A perlekedő aggastyánná vénült, mire megnyerte a pert, hiszen hét kemény esztendeig tartott idegőrlő zaklatásokkal, de 80 négyszögölnyi követelését a bíróság 34-re mérsékelte. , A nyárfa éppen huszon- harmadik tavaszának nézett elébe, amikor gazdája észrevette, hogy egyik tartógyökere vert falú háza alá megy. Nem lesz ennek jó vége — gondolta —, a szél szüntelenül ringatja, a gyökér mocorog az öreg ház alatt. Ki kell vágni. Joga van hozzá, ő ültette. Jó, jó, de a háza mögötti terület perben állott, hátha ez a lármáskedvű öregember a sajátjának tekinti. Emberünk elővette a jogerős bírói ítéletet, mely a nyárfa irányában három métert ír elő a házfaltól. A nyárfa csak két mét erre van. De azért jó alkalom ez ahhoz, hogy kiugrassza a nyulat a bokorból, hátha szomszédja még minv- dig eredeti követelését tartja szem előtt. Kapta magát és levelet írt az öregnek: „Ha magáénak tekinti, lelke rá, vágja ki.” Bízott benne, hogy szomszédjában — úgymond — „megszólal a lélek”, azaz lelki üdvét nem kockáztatja egy olyan fáért, amit nem ő ültetett. Tévedett. A lélek néma maradt. Elszorult szívvel hallgatta a fűrész hangját, a balta idegesítő csapkodását. Legszívesebben maga is fejszét ragadott volna ... Uralkodott magán. Szótlanul, látszólag egykedvűen nézte a k(döntött fát, pedig bensejében vihar kavargóit. Azzal nyugtatta háborgó lelkét, hogy egy jogállamban senki sem szabhat magánál? törvényt, meri hova jutnánk, ha szabad teret engednénk indulatainknak. Nincs veszedelmesebb gyomnövény a szomszédharagnál. Naponta el virágzik és szakadatlanul termi mérges magvait, melyeket a szélnél sebesebben fúj tova a gyűlölködés, rokonságról rokonságra. Egy agyonvert kisliba értékben csekély, de ahhoz bőven elegendő, hogy szárba szökkentse a gyűlölködés mérges virágát. Emberünk visszament házába, s halott fájára emlékezett: Sógora a csemetekertben dolgozott, öt kérte meg, hozzon neki nyárfahusángot, olyant, ami már nem kell senkinek. Nyesz- lett kis fácska volt, hivatalosan „osztályon aluli”, de • ebben az áldott földben jókedvűen nyúlt, egyre nyúlt, mintha a felhőkkel akarna kezet fogni. Fájdalmasan, szinte emberhangon felnyögött, amikor leterítették a gyűlölködés fejszecsapásai. Helyébe nem ültettek fát — felsebzett tönkjéből azonban fakad valami —. a szomszédharag nő belőle, új erőre kapva. A népnyelv törökátoknak is nevezi a szomszédharagot. Gulyás Mihály mégse így várta őket haza, nem a segítőkészségükre gondolt, hanem a durvaságukra. Tudta, hogy ellátják majd mindennel, gondolatban már készült a nem kívánt erőfeszítésekre, amit a jelenlétükkel akaratlanul is okoznak neki. És ez egy pillanatra megakasztotta igyekvésében. Érezte, ahogyan mind mélyebbre és mélyebbre süly- lyed a fölpuffasztott párnák és dunnák közé, de nem bánta. Képzeletében olyan, sokszor lejátszotta már, hogy maga sem tudott különbséget tenni az elképzelt és a valódi ajtó- csapás között, így történhetett meg, hogy jó ideje azt hitte, itthon vannak, amikor pedig még ■ mindig egyedül volt. S amikor tényleg megérkeztek, akkor meg nem volt képes fölfogni a változást, hiszen a szeme csukva volt, a fülében halk zsongás fészkelt ugyanúgy, mint annak előtte, ha kinyitották az ajtót, hogy benézzenek hozzá — mert amikor megjöttek, mindig benéztek —, nem látta, ha szóltak hozzá — egy-két szó mindig akadt a tarsolyukban —, nem hallotta. Csak a szél álmos búgá- sára figyelt, ahogy átüzent a napfényes ablaküvegen, és gondolatban a nyomába eredt, hegyen át, völgybe le vitt az útja, remény és bizakodás nélkül vágott neki, fáradtság nélkül viselte, és csalódottság nélkül hagyta abba. Egyetlen véget nem érő lüktetés fonalán függött. Még idekötötte valami, de ez már nem volt számottevő, akármi volt is. Amikor föléje hajolt az az arc, nem lepődött v meg, pedig minden emberi számítás szerint meg kellett volna lepődnie. Ö volt az egyetlen, akivel még találkozni akart. Akart? Az is túl erős kifejezés, hogy szeretett volna. FöJrémlett előtte, de csak ennyi, mi lenne, ha ... — Mennyit veszekedtünk a babaruhák miatt! A hajamba mart, hogy föl vérzett a fejem. — Nem felejtett. — Piszol: — ezt sziszegte a fülembe —, piszok, kitépem a hajadat, ha nem adod ide. — Hát testvér az ilyen? — de mast nem bánta volna, ha még egyszer megcibálja. És tessék, itt volt. Pedig már végképp nem remélte. Olyan régen elveszítették egymást, hogy tényleg nem gondolhatott komolyan a viszontlátásra. Talán ezért nem készült föl kellően, pedig ahhoz, hogy akár csak megszólaljon, az ösz- szes maradék erejét 'össze kellett volna gyűjtenie, föl kellett volna áldoznia. Ha számot vethetett volna vele, bizony isten, nem sajnálja, de a döntés itt, ezen a ponton már nem reá volt bízva. A szavait se hallotta meg, pedig látta, hogy az üres, tátogó száj elejti őket, s a gyomrát is megremegtette a tudat, hogy nincsen, aki összesze.degesse őket. Ekkor egy pillanatra elállt a lélegzete.- Nem, nem kellett visszatartania, magától maradt abba. Nem bánta, hogy nincs ereje ellenkezni, szinte jókedvűen hagyta szembeáramlani magával a sötétséget, és Kíváncsian olvasta az üresség jeleit, amik ugyanilyen akadálytalanul áramlottak bele a fülébe, és szinte örömmel vette tudomásul, ha egyáltalán tudomásul vett még valamit, hogy ilyen magától értetődően sikerült elkerülnie ezt a találkozást, amit pedig, ha rajta múlik, biztosan nem került volna el. A távozást jelző ajtócsapásra még félig fölemelkedett, de talán csak azért, hogy annál mélyebben süppedjen vissza (este makacs súlyától vonva a párnák' közé, a szalmazsák horpadásába. I ES A közelgő gyermeknap alkalmából a Borsod megyei Moziüzemi Vállalat és a megyei úttörőelnökség rajz- és filmpályázatot hirdet általános iskolás és óvodás gyermekek számára. Pályázni lehet filmél- mény alapján készült rajzokkal. kifestőkönyvekkel, filmforgatókönyvvel, külön- kiadvány képeinek felismerésével. (Kifestőkönyvet és különkiadványt a mozik adnak a gyermekeknek.) Az előzetes jelentkezések alapján a mozivállalat május 21-én és 22-én délelőtt vetélkedőt rendez a gyermekeknek. A pályázati anyagokat május 23-ig kell a Borsod megyei Moziüzemi Vállalathoz (Miskolc, Fürst Sándor u. 30. — 3501) elküldeni. A legügyesebb pályázók között filmes kirakójátékokat. kifestőkönyveket sorsolnak ki, a három fődíj nyertese pedig kétheti részvételt nyer a nyári zán- kai gyermekfilmes táborban. Negyedik alkalommal rendezik meg Kőszegen a televíziós gyermekműsorok és gyermekfilmek szemléjét. Az esemény, amelyre kétévenként kerül sor Kőszegen', valóban szemle jelleggel funkcionál, konferenciák. vetítések, beszélgetések, viták színesítik a programot. Azzal a céllal jönnek össze itt az alkotók, s mindazok, akik fontosnak tartják a gyermekkultúra két területének, a televíziónak és a filmnek nagyhatású szerepét a felnövekvő nemzedék életében, hogy nagyító alá vegyék az új televíziós gyermekfilmeket. A központi gondolat, amely a vizsgálódás körét megszabja: megfelelő magatartásformát sugároznak-e ezek a műsorok, olyanokat, amelyek a követendő példakép kiválasztását megkönnyítik a gyerekek számára? Az alkotók választ szeretnének kapni az őket izgató kérdésekre: kapcsolatteremtő nyelven szól- nak-e a különböző korú gyerekekhez, arról, és úgy beszélnek-e, ami érdekli ezeket a korosztályokat? A szemle — a televízió gyermekműsorai is — három korosztálynak szólnak, a legkisebbeknek, a 4—6 éveseknek, kisiskolásoknak, a 6—10 éves korig és a nagyobbaknak, 10—14 éves korig. Összefoglaló néven a képernyőn látott televíziós műsorok mégis egyedi alkotások, műfajilag is különböznek egymástól. Mese, rajzfilm, bábjáték, tévéfilm. vígjáték vagy oktatóműsor, egyaránt szerepel ezelt között az alkotások között. Noha a műsorok nem műfajilag, hanem korosztályok szerint különülnek el egymástól. A negyedik kőszegi tévészemlén 26 műsort vetítenek a jelenlevőknek, s ezeket a vetítéseket a város közönsége saját készülékén, otthonában is megnézheti. De, hogy az ország tévénézői is bekapcsolódhassanak a szemle eseményeibe, számukra a második műsoron rendszeresen sugároznak gyermekműsorokat. Műalkotások ritkán születnek, de minden alkotó, így a televíziós gyermekműsorok munkatársainak is szándéka, hogy mondanivalójuk értékes formát taláW va, ne merüljön feledésbe nézőinél. Katkics' Ilona filmrendező, a szemle igazgatója abbeli reményét fejezte ki, hogy a szemle résztvevői és a műsorok nézői két év alatt elkészült műsoraikban találnak megerősítést érdemlő törekvéseket, de megtudják az alkotók azt is, milyennek látják és milyennek szeretnék látni a tévé gyermekműsorait, gyermekfilmjeit a kívülállók. Mindenki őriz kincscsdobo- y.ában egy-egy kavicsot. Más azt mondhatja, kacat. Nekem kincs . . . A Zsiguli fékezett. Már- már azt hittem, veszélyben a tyúkszemem, amikor megvilágosodott minden ... — Ó, te balga lány, hát te vagy az?! — szakadt fel belőlem a szó. — Hát neked van kocsid, jogosítványod? — Bizony van, már öt éve. — No, ennek igazán örülök ... — Örülsz? Miért örülsz? Mit találsz ezen érdekesnek. Már lassan minden családban van kocsi. * — így igaz. De én tudom, hogy tinálatok ez sokkal nagyobb dolog, mint sok másnál. Édesanyád egyedül nevelt benneteket. Húgodat is, téged is iskoláztatott. No, szóval nem kis dolog ez. Ha megidézem a 10—15 év előtti időket, abban a hegyaljai kis faluban ... olyan gondolataim támadnak, hogy legfeljebb a gyéreid? öcsit tudtam elképzelni — Ne folytasd, mert rögtön sírva fakadok... Különben, ilyen régen nem találkoztunk? — így igaz. Nagyon rég láttalak. Annyit tudtam rólad, hogy férjhez mentél... — Bizony! Van két gyermekem. Kaptunk lakást. Élem az asszonyok mindennapi életét. Koránkelés, bölcsőde. óvoda, munkahely: haza, bevásárlás és fordítva. Nem is tudom, minek kell örülni, minek nem. — Tudod mit. Csinálj leltárt. Mi az. amiről álmodtál, mi az, amiről nem is álmodhattál és eredményként megkapod, hogy minek örülhetsz. — Nem tudom, bár igazad lehet. Anyagiakban nincs hiányom... A családom is igazán szép l?is család. Van telkünk, víkend- házunk. Kocsival oda megyünk. ahová csal? akarunk Mégis a hegyaljai talu esténként álmaimban visszajár. Valahogy akkor — gondjaink ellenére is — több idő jutott mindenre... Barátokkal összejöttünk, éjszakába nyúlóan beszélgettünk. szerelemről, bánatról, szegénységről, gazdagságról. Mindenről. Most nincs idő semmire. Barátnőkkel csak telefonon beszélünk, névnapokra dísztáviratot küldünk ... No és a gyerekek. Nem tudom, nem szegényebbek-e, mint mi voltunk. Bár kilószám eszik a narancsot, a csokoládét- Sokszor gondoltam már arra is, hogy nem tudok mit kezdeni ezzel az összkomfortos élettel. Mert ugye így télidőben reggel elsepertük a havat, gyűjtést vágtunk, szenet törtünk, vízért mentünk a kútra. Ez mint a szertartás, ismétlődő teendő volt. Tavasszal égettük a gazt a ház körül, gereblyéztünk, ásóztunk, virágot ültettünk ... No, tudod te ezt mind ... Egyszóval én úgy érzem, nem voltam felkészülve erre a városi jólétre. Én magamtól ennek felét sem igényeltem. Igaz, a gyerekek már ezt az életmódot tartják természetesnél?. — No, örülök, hogy láttalak. Kibeszélgettük magunkat. és ez pénzbe sem került ... (takács) /
