Észak-Magyarország, 1981. május (37. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-16 / 113. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK] XXXVlí. évfolyam, 113. szám Ara: 1.40 Ft Szombat, 1981. május IS. AZ MSZMP BORSOD-ABAOJ-ZFMPLCN MFGVEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Srovjet-romón ürpáros kering a világűrben! Képünkön: a Szojuz-40 utasai, Iconyicl Popov parancsnok (jobbra) és az első román űr­hajós, Dumitru Prunariu. tor Szavinih, a Szaljut—6— Csütörtök este óta ismét négy űrhajós kering a Föld körül. Leooyid Popov és Du­mitru Prunariu, a szovjet— román űrpáros két tagja a késő esti rajt után még ala­posan ellenőrizte az űrhajó műszereit, és mivel csak a hajnali órákban térhetlek nyugovóra, délután lel ötig pihenhetlek, Előzőleg még végrehajtották a két első pá­lyamódosítást, és így most a Szaljut—40, a Szojuz-sorozat utolsó tagja már a Szaljut—6 pályáját megközelítő magas­ságban kering. Péntekié ter­vezték az összekapcsolást. Vlagyimir Kovaljonok és Vik­Pén teken — Kállai Gyula elnökletével — ülést tartott, a Hazafias Népfront Országos Elnöksége, és Sarlós István főtitkár elő terjesztésében ér­tékelte a Hazafias Népfront VII. kongresszusának munká­ját. Az elnökség megállapította, hogy a kongresszus sikeres volt. a mozgalom a jövőben is a szocialista nemzeti egység erősítésére, a demokrácia el­mélyítésére törekszik. Fon­tosnak tartja, hogy az embe­rek még szorosabb szálakkal kötődjenek a hazához, értel­mesen cselekedjenek érte, le­gyenek jó magyarok, hű ba­rátai szövetségeseiknek, tár­sai a társadalmi haladásért Szojuz—T—4 uregyuttesen az összekapcsolásra, az újabb vendégek fogadására készül­nek. S velük együtt összesen négyen lesznek az űrállomá­son. Jelenleg az űrállomáson tudományos kutatások és kí­sérletek nem szerepelnek, csak az űrállomás „meleghá­zaiban” fejlődő növényeket kell gondozniuk. A repülésirányító központ jelentése szerint Vlagyimir Koval.ionok, Viktor Szavinih. Leonyid Popov és Dumitru Prunariu egészségi állapoté és közérzete jó. küzdő minden embernek és népnek a világban. A nép­front minden erejével erősíte­ni kívánja társadalmunk alap- közösségének, a családnak a szerepét, összetartó erejét. A mozgalom ötéves feladat- tervére Szontistványi Gyulá- né országos titkár tett javas­latot. A demokrácia elleni általá­nos támadásként értékelte a Népfront Országos Elnöksége a nemzetközi terrorizmus meg-megújuló akcióit, köztük a' II. János Pál pápa elleni merényletet, amely — világ­nézeti különbségektől függet­lenül — minden becsületes embert felháborít, és aggoda­lommal tölt el. Moszkvában közzétették a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa Végrehajtó Bizottsá­gának 19(11. május 12—14. között megtartott 99. üléséről szóló közleményt. Az ülésen a tagállamok állandó képvi­selői, a kormányok elnökhe­lyettesei vettek részt. Ma­gyarországot Marjai József képviselte. A végrehajtó bizottság megvitatta és jóváhagyta azokat a beszámolókat, ame­lyeket a tanács soron követ­kező 35. ülésszaka elé ter­jesztenek. Jóváhagyta azt a beszámolót, amely a komp­lex program megvalósításával, a KGST tagállamai együtt­működése elmélyítésének és korszerűsítésének a öO-as évekre szóló feladataival és programjával foglalkozik. Ugyancsak az ülésszak elé terjesztette a KGST-nek a 34. és a 35. ülésszak között végzett tevékenységéről szóló beszámolót. Beszámoló ké­szült arról, milyen eredmény­nyel egyeztették a tanács tagállamai 1981—1985. évek­re szóló népgazdasági terveit és milyen tervet dolgoztak ki az egyeztetett sokoldalú in­tegrációs vállalkozások meg­valósítására. A tanács 34. ülésszakának megfelelően a végrehajtó bi­zottság áttekintette, hogyan haladnak azok a közös intéz­kedések. amelyeknek célja, a termelési folyamatok új, perspektivikus irányító be­rendezéseinek, az egységes elektronikus elemekből álló bázisalkatrészeinek, az elekt­ronikus berendezések gyár­tásához szükséges különleges anyagoknak és technológiai berendezéseknek, a külszíni fejtésre szolgáló korszerű technikának, a csővezetékek építésének, valamint a fűtő­anyag és energia ésszerű éíj takarékos felhasználásának célját szolgáló gépeknek és berendezéseknek szakosított és kooperációban megvalósu­ló, áz ilyen eszközök kidol­gozását és a gyártás meg­szervezését szolgáló intézke­dések megvalósítása. A végrehajtó bizottság jó­váhagyta azokat az intézke­déseket, köztük a tudomány ér, a technika területén meg­valósítandó intézkedéseket is. amelyek célja, hogy meg­gyorsítsak a Vietnami Szo­cialista Köztársaság népgaz­daságának fejlődését, a gaz­daság hatékonyságának növe­lését. A tapssziis sikeres volt R m I! IC! alakult 'látást sikerül javítani, fej­A megyei tanács vb korábbi határozata, értelmében létre­hozott Észak-magyarországi Idegenforgalmi Bizottság teg­nap tartotta meg első, a meg­alakulással kapcsolatos tenni­valókkal foglalkozó ülését. A megyei tanács székhazá­nak tárgyalótermében össze- gyülteket clr. Ladányi József, a megyei tanács elnöke kö­szöntötte, majd örömmel je­lentette be, hogy Huszár Ist­ván, az idegenforgalmi bi­zottság elnöki tisztségét, el­fogadta. Korábban az Észak- magyarországi Intéző Bizott­ság elnöki tisztét is ö látta el. A tanács elnöke ezzel át is adta a szót Huszár István­nak, aki ii bizalmat megkö­szönve mindjárt meg is kezd­te a munkát , A bizottság első napirendi pontként a szervezeti és mű­ködési szabályzatról tárgyalt, határozott a szakbizottságok személyi összetételéről, kije­lölte a területi albizottságok elnökeit. Az Észak-magyaror­szági’ Idegenforgalmi Bizott­ság a megyei tanács vb szak­bizottságaként tevékenykedik. Szakmai, tanácsadó, vélemé­nyező, javaslattevő, ellenőr­ző testületé a vb-nek, az ide­genforgalmi kérdésekben. Részt vesz a helyi idegenfor­galmi adottságok feltárásá­ban, a helyi erőforrások hasz­nosításában, az idegenforgal­mi célkitűzések kijelölésében, egyáltalán: részt vállal mind­azokból a ' munkákból, me­lyekkel megyénk vendégjára­sat, az ezzel kapcsolatos el­les zlem. Ugyancsak ezeknek a feladatoknak minél jobb ellá­tásáért tevékenykedik több szakbizottság és albizottság. A tegnapi ülésen határozatot hoztak egyebek között arra vonatkozóan is. hogy Miskolc és környéke idegenforgalmi feladatainak minél eredmé­nyesebb ellátása érdekében külön albizottságot hoznak létre. Az ülésen tájékoztató hang­zott el a megye idegenforgal­mának múlt ,cvi alakulásáról, az idei feladatokról, döntés született az idegenforgalmi alap felosztásáról. Az Eszak-magyarországi Idegenforgalmi Bizottság el­nökhelyettese: Szunyogh Já­nos, titkára Lelik Janos. Fejlődő szolgáilatás Három járás textiltisztítását végzi a Sátoraljaújhelyi járási Cipész- és Szolgáltatóipar! Szö­vetkezet egy éve átadott kisüzeme. Szolgáltatásuk körét nemrég bővítették szónyegtisztitással és piperemosással. A Vörös Csillag Érdem­renddel kitüntetett Magyar Honvédelmi Szövetség me­gyei vezetősége tegnap akti- vaérlekezletet tartott Mis­kolcon, a Diósgyőri Vasas Művelődési Központban. A tanácskozás megkezdése elölt a résztvevők nagy érdeklő­déssel tekintettek meg a mű­velődési központ előterében a Honvédelem — technika cím­mel rendezett bemutatót, majd Amriskó Gusztáv, a Hazafias Népfront megyei bizottságának- titkára nyitot­ta meg az aküvaérlekezjetet. Köszöntötte a résztvevőket: a megyei pánt-, állami és társadalmi szervek, tömeg- szervezetek, a fegyveres erők Bevezetőjében elmondotta: a Magyar Honvédelmi Szö­vetség megyei, városi, járási és üzemi vezetőségei, klubjai es szakosztályai eredményen munkát végeztek az elmúlt öt; évben. A megyei párt-, állami és társadalmi szervek segítségét, támogatását él­vezve, mindennapos tevé­kenységükben érzékelték: megyénkben a honvédelem össztársadalmi ügy. Ennek eredményeként erősödött a honvédelmi munka politikai, mozgalmi jellege. Szervezett­ségében is jelentős mérlék­és testületek, valamint a szö­vetség területi szervezetei­nek, klubjainak képviselőit.; külön köszöntötte az elnök­ségben helyed foglaló Kiss Lajos vezérőrnagyot, az MHSZ főtitkárát, Grósz Károlyt, az MSZMP Központi Bizottságá­nak tagját, a megyei párt- bizottság első titkárát, Tóth Józsefet, a Szakszervezetek megyei Tanácsának vezető titkárát. Szabó Pált, a KISZ megyei bizottságának első tit­kárát és Porkoláb Albertet, a megyei tanács elnökhelyet­tesét. Ezt követően Éles Gá­bor, az MHSZ megyei titká­ra tartott beszámolót az el­múlt öt év munkájáról és a jövő feladatairól. ben erősödött a szövetség: a beszámolási időszakban mint­egy tízezren léptek be me­gyénkben az MHSZ-be. ör­vendetes tény, hogy közülük UiOO nő. A megyében élő tartalékos tiszteknek az öt­ven százaléka végez aktív munkát az MHSZ-ben. A borsodi MHSZ-rádiós sportolókat — a hazai és a nemzetközi versenyeken elért jó eredményeikért — az or­szágban a legjobbak között tartják számon, kiváló ered­ményeket értek el a sorkö­teles fiatalok gépjármű-ki­képzésében. Javultak a me­gye 415 MHSZ-klubja mun­kájának tárgyi, technikai feH tételei. Kiemelkedő munka-; ja elismeréseképpen az el­múlt öt évben 2700 aktíva részesült kitüntetésben. Az új honvédelmi törvényi nek és a főtitkári utasítás-! nak megfelelően eredménye-: sen oldották meg a tártaié-- kos és a lövészklubok össze-! vonását. Az így létrejött hon­védelmi klubok jó szervezeti keretei az eredményesebb munkának. A klubok átszer­vezéséhez, a vezető káderek: kiválasztásához, a munka tár­gyi feltételeinek biztosításán hoz jelentős segítséget kap­tak az irányító pártszervek-* töl, a tanácsoktól, a vállala­toktól, intézményektől. Kő-' szonettel és elismeréssel szólt a megye kiválóan működő klubjairól, klubtitkárairól, majd az elkövetkezendő idő­szak feladatairól. Hangsú­lyozta: a jövőben nagyobb figyelmet kell fordítani a me­gye aprófalvas településein folyó MHSZ-munkára. A továbbiakban részletesen elemezte a megyei vezetőség titkára a szövetség különbö­ző szakágazatainak tevékeny­ségét. majd az általános hon­védelmi oktatás eredményei­ről, feladatairól szólt: — Az MHSZ megyei szervei neve­lő munkájuk fontos részének (Folytatás a 4. oldalon) Éles Gábor beszámolója lllM« Az aklivaülés elnöksége

Next

/
Thumbnails
Contents