Észak-Magyarország, 1981. április (37. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-03 / 79. szám

1981. április 1., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 A sajtókonferencián kérdezték — Érvényben van-e olyan rendelet, amely előírja a miskolci la- kásigénylönek, szövetkezeti és OTP-öröklakást, vagy magánlakást vásárlónak, az ötévi állandó miskolci lakásbejelentést és tízévi munkaviszonyt Miskolcon? Ha igen, okkor ki ellenőrzi, hogy ez be­tartásra kerül? — kérdezte lapunk egyik olvasója. Meleg vízzel fűtött, óOOO négyzetméteres kertészeti lelop. Tiz- Megáradt a Sajó, pihen a komp, hosszú lesz az út az ónodi vásárra ezer fej saláta kerül a piacra. Fotó: Fojtán László A Hernád mellett Sajóhidvég Oregecskén. Siku néni portája egy darabka«még a múlt századból. Jászberényi Emilné dr., a városi tanács vb lakás- és helyiséggazdálkodási osztály vezetője válaszol: — Ilyen rendelet nincs és nem is volt. Olyan rendelkezés van, hogy Miskolcon az nyújthat be la­kásigénylést, akinek az ál­landó lakóhelye, vagy mun­kahelye itt van. Olyan ren­delkezés van, hogy mindad­dig, amíg a Miskolcon lakó és dolgozó lakásigénylők igénylése nincs kielégítve, a vidéken lakók háttérbe szo­rulnak. Lakásjuttatásnál eze­ket az adatokat ellenőrzi a tanács illetékes osztálya. Magánlakás-vásárlásnál ilyen megkötés nincs. Bárki vásá­rolhat, akinek az anyagi hely­zete ezt megengedi. Termé­szetesen a tulajdonszerzési korlátozásra vonatkozó ren­delkezéseket figyelembe kell venni. — Azok a vidékiek, akik nagyobb pénzösszeggel ren­delkeznek, megvásárolhat­ják-e Miskolcon, a szövetke­zeti és OTP-öröklakást? Van-e rendelkezés érvényben Vantal Gyula, a Szikszói nagyközségi Tanács V. B. tit­kára válaszol: — Településünkön csak a KPM kezelésében levő uta­kon van higanygőz-világítás. Szikszó főterén, a Szabadság téren az elmúlt évben felál­lított jubileumi emlékmű díszkivilágítást kapott; a nagy teljesítményű reflektor­csoport széles sávban meg­Sikerescn fejeződött be az úttörőcsapatok hasznos­anyag-gyűjtési vérsenyének megyei akciója. Borsod me­gyében ebben az akcióban 203 iskola vett részt, csak­arra, hogy ezeket öt évig nem lehet eladni? Előfordul, hogy a megvásárolt lakást készpénzért jóval magasabb áron — 13 ezer 'forint/négy- zet méter — eladja. Szövetkezeti és OTP-érté- kesítésű lakását bárki elad­hatja a szabadforgalomban, mert ez személyi tulajdonú lakásnak minősül. A pénz­ügyi és lakáscsere-forgalom gyorsítása érdekében az 1981. január 1-én életbe lépett új rendelkezés szerint még az ötéves elidegenítésen belüli bejelentési kötelezettséget is eltörölte a kormányrendelet. A város területén megépülő valamennyi tanácsi értékesí­tést: lakás névjegyzéken ke­resztül (kivéve a központi kereteket) kerül elosztásra. Az OTP-értékesítésű lakáso­kat, illetve azoknak egy bi­zonyos százalékát (megálla­podás szerint) az OTP sza­badforgalomban értékesíti. Itt versenytárgyalás van, aki a legtöbb előleget fizeti, az kapja meg a lakást. nagyközség többi utcáján — az ismert rendelkezés értel­mében — energiatakarékos­ság miatt az ÉMÁSZ a 100 wattos izzókat hatvanasra cserélte a lámpatestekben. Üzemzavar esetén egyébként, a lakosság bejelentése alap­ján, időben intézkedik az ÉMÁSZ. Véleményem sze­rint, nincs különösebb prob­léma Szikszó közvilágításá­ban. nem 97 ezer tanulóval. Az úttörők idei hasznosanyag- gyűjtési versenye eredmé­nyes volt, hiszen mintegy 1 4 millió forint értékű vas-, fém- és papúk.üHod&cöt ad­tak át a MÉIí-neK. Szép- és izgalmas kutatói, munkát kínál történészeknek, geológusoknak, hogy miként került az utóbbi évszázadok alatt a Hernád partjára Sa­jóhidvég, az a település, amely nevében is hordozza még közeli kötődését, a na­gyobbik, immár távolabb eső folyóhoz. A legrégebbi bejegyzés egy birtoklevélen Hydweghe te­lepülést említi a Sajó és a Hernád közti területen, amit a község lakói ma leginkább csak szigetnek neveznek. Később Sajóhidvég az óno­di vár tartozéka, a Rákóczi- ak birtoka lett. és amikor a fejedelem már a bujdosók keserű kenyerét ette, a jól termő, szép földeken a csá­szárhű urak osztozkodtak. Tavasszal és ősszel mindig nagy vizet hozott a Hernád és sok év alatt új medret mosott magának, mire a falu a másik partjára települt át. Fontos út és híd vezetett át a községen, de hídnak már nyoma sincs, azaz, hogy egy hídfő romjait ma is fellelhe­ti a múltat kutató, de ez már Sajóhidvég újabb történel­mének része. Mikszáth Kál­mán felejthetetlenül írta meg az eltaposhatatlan Dőry báró portréját, oki a falu határá­tól lejjebb, Körömnél vere­tett hidat alázatos tisztelgés­képpen az egri érsekség előtt. A vezet les azonban addig tartót;, amíg hídpénzt lehe­tett szedni... A két folyó közelsége év­századokon át meghatározta az itt élők sorsát, akik közül nagyon sokan halászattal fog­lalkoztak, kevesebben föld­műveléssel. Hát ami a halá­szatot illeti, ma ugyancsak felkopna annak a ::a jóhióvé­ginek az álla, aki abból sze­retne megélni, ami halat ki­fog a Sajóból, vagy a Her- nádból. Annál inkább megnőtt a föld, a termőföld becsülete. Amíg a magas adók miatt huszonöt évvel ezelőtt min­denki szabadult tőle, leadta, nem művelte, most az utó­dok kapva kapnának rajta. Hogyan alakul a község mai arculata, kik lakják, mi­ként élnek? Járjuk az utcá­kat a hunyorgató tavaszi napsütésben és itt is, ott is kavicshalmok, téglarakások foglalják el az út és a járda közötti, fákkal övezett szige­tet. Felújítások, tatarozások, új alapok, friss téglafalak váltakoznak előttünk. — A felszabadulás előtt hét munkást tartottak szá­mon Hidvégen, ma a felnőtt lakosság nyolcvan százaléká­nak a környező üzemek ad­nak munkát, a kohászat, a gépgyártás, a vegyiüzemek és a sörgyártás — tájékoztat Kerékgyártó János tanácsel­nök. — Az első, amire gyűj­tenek, a családi ház és most már az sem mindegy, hogy milyen. Kell a pince a kert­ben megtermett gyümölcs­nek, zöldségnek, garázs a ko­csinak, külön szoba a gyere­keknek. A szép berendezés, a bútor, a könyv elmaradha­tatlan. Szorgos emberek él­nek itt, sokat áldoznak azért, hogy jobban éljenek. Siku Imréék portája a Tán­csics utcában még a múltat idézi kopottas nádfedelével, aminek az eresze előtt fejet kell hajtani a belépőnek, olyan alacsony. Kicsinyke ablak néz az utcára, a vas­tag vert falak, a mesterge­renda, a szabad kémény, mind-mind egy előző század még megmaradt darabja. — öreg volt ez a ház már ak­kor is, amikor a férjem szü­letett, pedig már ő is nyolc­vanegy' éves — számolgat az idős asszony, aki fát hasogat, gz udvar hátsó traktusában és meg-megpihen a kevés­ke erőlködéstől. Ö is 77 éves már. — Hái'om gyerek van — mutatja nehezen hajló, fá­radt kezén —, de mindegyik­nek ott van a családja, a dolga. Eljönnek a hétvégeken, de mindent nem végezhetnek el helyettünk. Kifeszített dróton hófehér ruhákkal csattog a szél, az udvaron, a ház körül a rend és a tisztaság vesz körül min­dent, gondozottak a fiatal fák is, melyele már főként, az unokák örömére teremnek. Sikuék élete itt telt el és ők már nem változtatnak, kisebb javításokkal, toldozá- sokkal jó nekik a megszokott régi ház. Jobbra az iskola emeletes épülete mögött Magyar Jó­zsef bányász fiatalon fogott az otthonteremtéshez, kellett már egy meleg, meghitt fé­szek az átlagosnál nagyobb családnak. De közbeszólt a betegség, ami ilyenkor dup­lán sújtja az embert, mert tehetetlen azzal, amit meg­kezdett. A jó közösség tagjai baj­ban mutatják meg, mennyire fontosak egymásnak: volt itt bőven kőműves, villanyszere­lő, tetőfedő, lakatos, minden­ki túl akart tenni a másikon, így készült el a szép tágas otthon, amelynek az avatá­sára körülbelül negyven bá­nyászt hívtak meg, olyano-, kát, akik nem egy-két nap­jukat áldozták fel, mire tető került a Magyar család feje fölé. Az út kanyarog, hol kö­zelebb, hol távolabb fut a folyó mentén: a Hernád a község határa alatt másfél kilométerre torkollik a Sa­jóba. . Rossz, rázós, gödrös makadámút visz ki a körö­mi kompig, amit most ma­gasra emel a zavaros, sáros áradat. Pihen a komp, előt­te sárban lóg a sorompó, a révész kis kuckóján lakat, az ablakon pókhálót mozgat a szél. A végeláthatatlan sík­ságon haragosan fut megszé­lesedett medrében a Sajó,' Haragosak a tiszadobiak, a taktaszadaiak, a kesznyéteni- ek, tiszalúciak és körömiek is, akik kerülővel mehetnek majd a magas víz miatt a következő ónodi vásárra. Nagy József j Kézcsók&m, elvtársnő! ÍRTA: JIRI JÁNOSKA Vanko. a vállalat vezérigazgatója ezen a napon szmokingban és rend­kívül jó hangulatban érkezett mun­kahelyére. — Elenka — mondta rögtön a ti t­kárnőnek —, hívja a vezetőséget, te­lefonáljon a minisztériumba, hogy nem tudok 'elmenni az értekezletre, mert halaszthatatlan kötelezettsége­im vannak, amelyek jelentőségüket tekintve messze túlmennek vállala­tunk keretein. Világos? — Világos — válaszolta Elenka — és akkor a szokásos moszkvai vod­kát vegyem, vagy skót whiskyt? Vanko szemrehányóan tekintett a titkárnőre: — De kislány! — Értem, .tehát whiskyt — hozta helyre hibáját gyorsan a titkárnő. Azután a titkárságon már csak a dekorálással és a frissítők előkészí­tésével foglalkoztak. Tíz órakor a portás izgatottan je­lentette : — Igazgató elvtárs, itt van! Vanko nyugtatót vett be, azután bekapcsolta a vevőkészüléket, ame­lyet a honvédelmi szövetség köl­csönzött neki. — Kacsa hívja Sast, Kacsa hívja Sast — hallatszott a készülékben. — Éppen most ért a félemeletre, ahol adtak neki egy kis frissítőt. Károly- ka, az úttörő elmondott neki egy kjs versikét. Mi átadtuk neki a vállala­ti kitüntetéseket es felajánlottuk, hogy legyen az ifjúsági szervezet tiszteletbeli tagja. Átkapcsolok ... — Itt Liba, Liba hívja Sast — hallatszott ismét —, már az első emeleten van, de egy kicsit kiful­ladt: utólagos hozzájárulásával, Sas kartárs, elintéztem, hogy az első he­lyettes a karjában vigye tovább ... — Hallom — válaszolta Vanko. és gondolatban elátkozta az elromlott liftet. — Itt Kócsag, Sast hívom, Kócsag hívja Sast — hallatszott egy izgatoit hang a második emeletről. — A vál­lalati énekkar a „Bukszus, bukszus” kezdetű dalt énekli, de a vállalati jogtanácsos hamisan énekel, javas­lom, hogy csökkentsék a negyedévi prémiumát, itt Kócsag, átkapcsolok, az elvtársnő a harmadik emeletre ér ... Az igazgató magánkívül kapcsol­ta ki a készüléket, megigazította csokornyakkendőjét, kéz- és lábtö­rést kívánok neked Viktor, mondot­ta félhangon, és kilépett az ajtón, hogy üdvözölje a vendéget. — Kézcsókom, elvtársnő — vissz­hangzott az egész titkárság. Az igaz­gató úgy nyújtotta kezét a vendég­nek, mint a vőlegény a menyasz- szonynak, és mielőtt leült, figyelme­sen kissé terjedelmes ülepe alá he­lyezett egy párnát, amelyet külön erre a célra vettek kölcsön a kultúr­teremből. Az üzemi szakszervezeti bizottság elnöke már nem bírta tovább a fe­szültséget, és összerogyott, egyene­sen a csoportbizalmi, Kulesko kar­jaiba. — Olyan fülledt itt a levegő — hallatszott a fotelból. — Mindenki úgy füstöl, mint a gyárkémény. ' Kuleskó, a csoportbizalmi azon­nal megszervezett egy felajánlást: a vállalat személyzete abbahagyja a dohányzást. Amikor a kollektív fel­ajánlást aláírták, azonnal ki is tet­tek a vállalat homlokzatára egy transzparenst, ezzel a felirattal: Nemdohányzó vállalat. Az udvaron a honvédelmi szö­vetség tagjainak díszlövése delet jelzett. Vanko felállt és így szólt: — Tisztelt Pertlicková elvtársnő, az üzemi étkezdében egy kis ebédet készítettünk. 1 Ragulevest, nyárson- sült sertéspecsenyét, szepesi tarho­nyát, a nagymama receptje szerint főzött kompótot; amíg az ünnepi díszmenet összegyűlik, hogy lekísér­je önt az ebédlőbe, ahol átadjuk a vállalat ajándékát, egy kristály- vázát, kérem, feleljen erre a kérdés­re: hogy döntött: Elvállalja a taka­rítónői állást? A feszült csendben így szólt Pert­licková : — Elvállalom. Elenka észrevétlenül jelt adott az ablakon át az udvarra, ahonnan óriási hurrá hallatszott. Ezután vállalati ünnepség következett, amely három napon és három éjszakán át tartott. Hegymegi lános, volt szikszói lakos a 700 éves Szikszó barátai nevében megköszönte a szülőfalujának 'adott sok-sok megyei tá­mogatást. Egyben arról érdeklődött, mi várható a nagyközség köz- világítási problémájának megoldásában. világítja a tér egy részét. A KullaÉkiyíijtő úttörők

Next

/
Thumbnails
Contents