Észak-Magyarország, 1981. április (37. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-26 / 97. szám

eSZAK-MAGYARORSZÁG 6 1981. április 26., vasárnap Gyermekkor Péczeli Zsuzsa textilképe Lett tudósoknak sikerüli megtalálniuk és vegyi úton előállítaniuk azokat a kü­lönleges, erős illatú • anya­gokat, melyek hatására a szúfélék felhívják egymás figyelmét. A Lett Erdőgaz­dálkodási Kutató Intézet­ben végzett kísérletek azt mutatták, hogy a szinteti­kus úton készült anyag ha­tékonyan alkalmazható a kártevők megsemmisítésére. A mesterségesen előállított illatanyagokkal tömegesen ös-zegyűjthetíik, a bogarak az égetésre előkészített fa­rönkökben. s így lehetővé válik fnegsemmisítésük. a Tengni a iangvraiflemi Az aggteleki tájvédelmi körzet népszerű kiránduló- és pihenőhelye Jósvafő. A csend, a jó levegő mellett tiszta vizével úszkáló ha­laival. egyik vonzereje volt a tájnak a Tengerszem-tó, amely a rendszeresen visz- szalátogató vendégek szó­játéka szerint immár „Ten- gerszenny”-tóvá változott. A beleömlő szennyvíztől és iszaptól, hínár és sás nőtt ki benne. Hogy idáig jutott a tó környéke, ennek legfőbb oka, hogy sokáig gazdája sem volt a területnek. 1980 nyarán vette gondozásba az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal Észak-magyarországi Fel­ügyelősége. Jó gazda mód­jára kezdtek hozzá a táj méltó, nemcsak a régit idé­ző. de számos vonatkozás­ban azt felül is múló rend­betételéhez. Gavallér István, a fel­ügyelőség vezetője: — Szeretnénk, ha ez a valóban elhanyagolt táj is­mét turistacsalogató lenne. Ezért már megkezdtük a tó kotrását és helyreállít­juk a gátat is. Sétálóuta- kat építünk ki, valamint elhelyezünk több, a termé­szetvédelmet és a környék értékeit dokumentáló táb­lákat is, szóval egy mini Szalajka-völgyet szeretnénk varázsolni ide. Igaz, a Tengerszem-tó környékét rendbe tudjuk hozni, de az aggteleki szennyvíznek a Jósva-patakba és így a barlangba, valamint a tóba való beömlését sajnos nem tudjuk megakadályozni. A környék vízrendszeré­nek szennyezése tény, hi­szen a megyei tanács vizs­gálata megállapította, hogy Aggteleken az 1961-ben megépített csapadékvíz-el­vezető csatornába (sőt, né­hány kútba is) több tulaj­donos bekötötte a szenny­vizet. (Ezek ellen már sza­bálysértési eljárást indítot­tak és megszüntették a szennyvíznek ilyen úton történő eltávolítását.) Nö­veli a víz szennyezettségét a környező terület műve­léséből keletkező iszap és vegyszerek alkalmazása, amelyek a tölcsér alakú víznyelőkön bejutnak az aggteleid Baradla-barlang- ba. Az iszap például úgy feltöltötte az egyes járato­kat, ho’gy az elmúlt évben emiatt a hosszú túrákat is le kellett állítani. Ács Sándor, a Borsod megyei idegenforgalmi Hi­vatal vezetője ezzel kap­csolatban jó híreket tudott mondani: — A több mint 1500 jeöbméter iszap kihordásá­ra már korábban is gondol­tunk, de egyrészt anyagi lehetőségeink, másrészt ki- vilelezőkapacilás hiányá­ban nem tudtuk megoldani. Most a megyei tanács biz­tosította a több mint két­millió forintot, a Bányásza­ti Aknamélyítő Vállalat pe­dig megkezdte az iszap ki­szállítását. Üjabb iszapnak a befolyását iszapfogó gá­tak megépítésével akadá­lyozzuk meg. Az iszap képződését, va­lamint a kemikáliák káros hatását csökkenti majd, hogy a környező területe­ket fokozatosan, kivonják a mezőgazdasági művelés alól, megszüntetik az állat­tartást és az intenzív föld­művelés helyett gyep- és erdőgazdálkodást vezetnek be. (G. Tóth) Ügy éjféltájban elnyúlok a székben az íróasztalom mellett. Hirtelen rámtör a fáradtság. Minden porci- kám fáj, a szívem markol­ja valami í otromba kéz. a légzésem nehéz, a derekam leszakad, végtagjaim ólom­ból vannak. A szám ize megfogalmazhatatlan, a mai szabádszájú világban sem keresek rá hasonlatot. Me­hetnék már haza, de kell tíz perc. egy negyedóra, míg annyi erőt összeszedek, hogy felöltözzem, kimenjek a buszhoz. A gyomrom­ban egy kemény csomó, mintha a vacsorám beton­tömbbé állt volna össze benne. De hát kész van a hol­napi lap. talán nem is lesz olyan ronda, mint először gondoltuk. Persze tudom, reggel már megint nem fog tetszeni, ahogy ránézek majd, rögtön látom, amit most nem, hogy mit, ho­gyan kellett volna más­képp csinálni. A szívem egyre jobban fáj, már mintha szédülnék is. Rá kéne gyújtani. Kell a fené­nek! Nézem a dobozt, a fele hiányzik. A második­nak. Fiát csoda, ha fáj a szívem? Legyintek és per­sze rágyújtok a harminc- egyedikre is. Utálatos, rossz íze van. Végiggondolom a napöt és úgy érzem, hogy. mér­hetetlenül utálom a kollé­gáimat. Csak azért vannak, hogy bosszantsák, feltart­sák az embert. Semmi használható ötletük sincs, míg kész nem vagyok a munkámmal. Akkor aztán: ezt így kellene, azt úgy, ezt ide, azt oda, ide egy másik cím kellene, az jobb lenne egy másik oldalon. Na, kezdjük újra. Na meg is mondtam a magamét... kinek is, mit is? Hát igen, azt hiszem megint elsza­ladt velem a ló. Tulajdon­képpen nem mp^rnppdt^m, hanem megsértettem. De mi a • fenének szol belei Lehet, hogy most ő is dör- zsölgeti otthon a szívét? Áh, . nincs annak semmi baja. Másnap reggel indítom e gyerekeket iskolába. Csoda hogy felébredtem időben A kedvem még mindij olyan, mint az éjjel. A fiúk. kérdeznek ezt-azt csak morgók, hát bekér hagynak. Egyedül maradok pihenhetek délig, majd ak­kor meglátjuk mit hoz e mai nap. De úgy érzem.* í szívem most se jó, ez i szorítás nem akar múlni A fantáziám belelendül Nyilván az infarktus lesel­kedik rám kajánul. Ezt < gondolatot elhessegetem, de délben egy jó húszperce! rosszullét elkerget az or­voshoz. Vizsgál, hallgatózik. Ká­vé? Cigaretta? Sokat iszik' Fel vagyok háborodva Egyáltalán nem iszom, leg­feljebb hét végén. Mit' Bort, sört? Az asszisztens- nő mosolyog. Nem hiszi Hogy" mer mosolyogni' Tegnap se... hogy is, kér fröccs? Az semmi. Ja, há a végén egy üveg sör. Ci­garetta? Ügy átlagbar 25.,-. izé. 30 is,... néha . v Látom, hogy nem hisznel nekem. Rettenetesen dühös vagyok az orvosra is. Mi­ért kell rögtön azt kérdez­ni, hogy mennyit iszom dohányzom? Mi köze hoz­zá?/ Ezt már persze ma­gamnak mondom. Tudom •igaza van, de mégis ... Megnyugtat, nincs baj. kicsit a vérnyomás... de különben ... Gyógyszert ad mehetek, csinálhatjuk a holnapi lapot. Délután eszembe jut egy vasgyári meiós. Ö in- gyenélönek tart. Mi csak lógunk, szórakozunk, a munka az, amit ő csinál. No persze tudom én jól, hogy megy egy üzemben. Néha megfogják, néha el­engedik. Nyílván én se vagyok különb, mint ő. Én is a magam munkáját ta/tom a legnehezebbnek. Pedig (<i tüd'jar.'HudHätja azt valaki, hogy kinek, hol és mikor vannak szívpanaszai ? Na, gyerünk csak, mit is kellene tenni a holnapi el­ső oldalra...? Szatmári Lajos Zötyög velünk a viciná­lis. (Erről a szóról is meg­feledkezünk lassan,) az or­szághatártól az ország felé. Szárnyvonal, a kocsikat kályhák fűtik, ízes jó na- pottal köszön, aki felszáll, míg jegyet kezel, szoléi e állapotát* mondja a kala­uz. A vonat minden állo­máson és megállóhelyen - megáll, iramodásaival egy­re közelebb a végállomás. Vasutasok a tudói, hogy a vasárnapi vonatoknak sajátos közönsége van. A hétköznapi bérletes, a pén­tek-hétfői munkásjegyeket ilyenkor kiszorítják a nyugdíjas féláru, az egész áru. jegyek, a, retúrok. Hétköznapokon hímnemű, vasárnapokon nőnemű a vonat. Jobbára nagymamák utaznak. Ülök -és hallgatom őket. Egy átszállás után majd’ száz kilométernyire a vá­ros. Fonott kosarak, íona- los korsók, illatos jonatán, töltött káposzta, sült hú­sok szaga érzik. Táj a vá­rosnak, életforma, életfor­mának, nemzedék nemze­déknek ízeket üzen. Egy­szer érdemes lenne a szo­ciológusoknak feltérképezni ezeket a vasárnapi vonato­kat. Versiró • embernek ér­demes lenne megmérni a kosarak súlyál, költőknek • képzeletben összeadni az izeket, kóstolót kapván így a hétfőkhöz, keddekhez, a * hétköznapokhoz. Még alig vagyunk a ko­csiban, amikor már elkez­dődik a beszélgetés: — Éjfél elmúlt, mi,re Ki­sütöttem a tésztát. A vejem is kérte, hogy ilyet-süssek. Tudja, hogyan van: azok nem sijtnek maguknak. Megveszik a presszóban ... — Olyan is az. Én egész szombaton* a hús után sza­ladgáltam ... — Az ennyimek hívnak,, hogy menjek hozzájuk, de hát, nem tudják, hogy mi­lyen lenne akkor. Nem lenne hízott kacsa, tyúk... — Az „enyím” hosszú „í”-jében érzik a Nyírség, de üzen a beregi táj is, tiszta hangzókkal, - képes beszéddél. • — Az enyimek tavaly szüretkor voltak otthon. Mondtam, a gyereket hoz­zák • le legalább, de kicsi még, féltik. így aztán én megyek, két hete voltam. Nem is akartam nekiindul­ni, de hát ott vagyok ma­gam ... — Mérnök a fiam. A konzervgyárban. Hoz az ezt-azt, de csak nem olyan az... — Nekem a lányom ék most kaptak lakást. Azok­nak minden arra kellett... Nekem mi kell már ott­hon ? Egy kicsit történelem itt minden mondat. Nyugdíjas termelőszövetkezeti tagok, törődött idős emberek utaznak a* kortynyi örö­mért. Fiút, lányt, unokát látni, ölhetett kézzel elül­dögélni a csupa fehér konyhákban, és szélesen mosolyogni, ha ízlik nekik a hazai íz. Talán még hajnalban is kiszaladtak az udvarra, megfogni azt a vasárnap tyúkot, aminek gondolatban megkegyelmeztek. A tyú­kok most élve utaznak főtt és sült társaikkal. Szép a vasárnap. Utazik az örömet adni akaró szán­dék. És hús, gyümölcs, vég­telen tájak, füstös nyári konyhák, sövénykerítéses udvarok hangulata van . á vonatnak. — Az én kislányomat hívták, hogy jönne haza a szövetkezetbe, de hát nem adja már az a várost. Nem is akarják elengedni, az igaz... — Nekem egy kislányom van még otthon, Jövőre érettségizik, de annak is helye van mái', ott, ahol a fiam dolgozik... Vágyakat hord a vonat. Istent emleget a remény­ség, de tervezni a távoli város segít.. Váltókon csat­tog a vonatkerék. Valaki meséli, hogy régebben min­dig fürdött egy nagyot a fiánál, de amióta van víz­vezeték otthon, azóta jön vissza az első vonattal. Más azt meséli. hogy ugyan nem akarta elenged­ni a gyereket, de ha így fordult, akkor már örül neki. — Azt a kertet, amim van, elbabrálom, amíg mo­zogná tudok... Igen, elkelne most itt egy szociológus, hogy mér­je: hány televízió- és rá­dióműsor, hány napilap, fo­lyóirat. hány jó könyv munkája érződik a változó véleményekben. Hány faj­ta új igény él abban a töl­tött káposztát hozó nagyma­mában, aki otthon a szeny- nyest a lányától kapott mosógépen mossa, de mert jobban esik neki így, ha­zaviszi kimosni a lányáék nagyobb szennyesét, és hozza a vasaitat? Örömet hord a vasárnapi vonat. Átszállnak, utazunk még egy nagyobb, gyorsabb vonaton, beszélgetünk még, de a növö kényelem elve­szi a meghittség felét. Az állomáson a „gyerekek” várnak. Ki saját kocsival, ki taxival, ki autóbuszon indul tovább, de a buszon már a gyerek szájába ke­rül az első sütemény, ott­honi üzenetként a nagy­mamák által már felfede- 4 zeit, lassan érteni kezdett másik világnak. Ma már hétfő van. Este sok családban még „hazai” lesz a vacsora, aztán kedd lesz. megszokott napi gon­dokkal, aztán szerda, és sok-sok faluban már ké­szülődni kezdenek a vasár­napi utazók. Nincs szaká­déit: a két világ között, ami van, annak vonat a hid'a. Az otthont, kenyeret adó városok pedig az esti vo­natok után fényekkel kül­denek üzenetet az itt bol­doguló életekről.

Next

/
Thumbnails
Contents