Észak-Magyarország, 1981. április (37. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-18 / 91. szám
J1981. április 18., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 I! séf Ki A Tanácsház téren A rehabilitáció, s a testi fogyatékos emberek társadalmi beilleszkedésének elősegítése összetett feladat, az eddigi tapasztalatok azonban azt bizonyítják, hogy a teendők nagy részét — néhány munkahelyi rehabilitáció kivételével — szinte teljes egészében az egészségügytől, az egészségügyi dolgozóktól várták el. A feladat megvalósítása komplikált; orvosi, pedagógiai, foglalkozási és szociális teendőkből áll, és számos tárcához tartozó szerv, intézmény jól összehangolt munkáját, együttműködését igényli. Ezekről és a rehabilitációval kapcsolatos megyei tervekről beszélgettünk dr. Széman Sándorral, a Borsod megyei Vezető Kórház és Rendelőintézet rehabilitációs osztályának vezető főorvosával: — A rehabilitáció kapcsán, általában húsz-harminc év körüliekre, vagy még idősebb rászorulókra gondolunk. Kevesebb szó esik a fiatal, tizennégy év körüli fogyatékosokról, pedig meglehetősen sokan tartoznak e • korosztályba. Pontos adataink ugyan nincsenek, de a gondozást igénylők létszáma alapján megállapítható, hogy hazánkban a húsz év alatti hárommillió fiatalból mintegy nyolc-tíz százalék hosszabb- rövidebb ideig valamilyen különleges orvosi-pedagógiai foglalkozást, szociális gondozást igényel. Ezért is nagy jelentőségű az a kezdeményezés, amelyről a közelmúltban már több szó esett: a megyei gyermekegészségügyi központ bővítése egy gyermek-rehabilitációs osztállyal. — Ismeretes, hogy a Sziklai-brigád felhívása nyomán közel nyolcmillió forint érkezett a Borsod megyei Tanács számlájára a vállalatok, üzemek szocialista brigádjainak, kollektíváinak felajánlása kapcsán. Ezt az ösz- szeget a rokkantak nemzetközi éve alkalmából a gyermek-rehabilitációs osztály létrehozására fordíthatjuk. Természetesen ez csak bizonyos induló alapot biztosít az osztály felépítéséhez. Bízva azonban az üzemek, gyárak dolgozóinak eddig tapasztalt segítőkészségében, remélhető, hogy az osztály mielőbbi megépítéséhez most is tevékenyen hozzájárulnak társadalmi munkájukkal, anyagi támogatásukkal. — A tervek szerint egy járó- és egy osztályosbetegJogászunk válaszol MENNYI HÁZTÁJI FÖLDHASZNÁLAT JÁR? — kérdezi P. K. encsi olvasónk. A mezőgazdasági tsz-ekről szóló törvény szerint a háztáji föld nagysága legfeljebb 6000 négyzetméter, szőlő és gyümölcsös művelésű földből ennek fele, legfeljebb 3000 négyzetméter lehet. Ezeket a mértékeket a jogszabály csak keret-, illetve maximum- mértékként határozza meg. es ezen belül a helyi adottságoknak megfelelően a jogosult személyi körülményeire való tekintettel a közgyűlés, illetve a vezetőség az általános mértéktől eltérően szabályozhat. A jogszabály meghatározza azokat az eseteket, amikor a háztáji föld mértékét csökkenteni nem lehet. Nem lehet. csökkenteni, ha a szövetkezet tagja az öregségi nyugdíjkorhatárt elérte, vagy munkateljesítménye azért csökkent, mert megrokkant, vagy munkaképtelenné vált. Azokat a tsz-tagokat, akik Tulipánerdő Miskolcon, a Tanácsház téren Fotó: Laczó József A nagáiépítkezési kedv ösztönzése Sárospatakon részleggel bővül a gyermekegészségügyi központ. Éppen ezért a bővítés két részletben valósul meg. Elsőként a járó betegek gondozását, gyógyítását szolgáló pavilont építjük fel, amelyet valószínű egy év múlva már átadnak. Erre megvan a lehetőség. Csak ezt követően gondolhatunk az osztályos betegek elhelyezését biztosító, második ütem megvalósítására. Az említett pavilon tervei már papíron vannak. Lesz benne kisebb-nagyobb tornaterem, medence, fizikoterápiás részleg és különböző foglalkoztatőtermek. — Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a rehabilitációra szoruló gyermekeknek nemcsak a testi gyógyításukkal kell foglalkoznunk, hanem gondolnunk kell szellemi fejlődésükre is, tudásuk gyarapítására, éppúgy, mint a velük hasonló korúaknái. Ebbe a bonyolult feladatba, amelyben orvosok, gondozók, gyógypedagógusok és pszichológusok együtt vesznek részt, be kell vonnunk a szülőket is. Elsősorban azért, hogy a gyógyítás folyamatos legyen, és otthon is biztosíthassák a feltételeket, a hozzáértő gondozást. A rehabilitáció és főként a habilitáció, azaz a beilleszkedés továbbfejlesztésében nagy lépést jelent az új osztály beindítása. Jóllehet jelenleg csupán a járóbetegrészleg megépítésére van reális lehetőség, mert az osztály teljes kiépítése mintegy 25—30 millió forintba kerül. Ehhez viszont széles körű összefogásra, még több támogatásra van szükség, hiszen az intézmény hatóköre megyehatárunkon túlra is kiterjed. * Az építkezés segítésére máris megszülettek az elsó felajánlások. Az LKM-ben a középhengermű Lenin szocialista brigádja (vezetője Halász Lajos), a DIGEP-ben pedig az Eötvös Loránd szocialista brigád (vezetője Tar Miklós) hívta csatlakozásra a többi brigádot: kapcsolódjanak az általuk kezdeményezett, egész napos kommunista műszakhoz, melynek teljes bevételét a gyermekrehabilitációs osztály megépítésére ajánlják fél. Monos Márta Más varosokhoz hasonlóan Sárospatakon is igen nagy a lakásigénylök száma. Ezért a tanács a VI. ötéves tervében is a fejlesztési előirányzat túlnyomó részét erre a célra kívánja fordítani. Ezenkívül a lakáshiány enyhítése végett megad minden lehető- segítséget a magánerőből történő építkezés hathatós előmozdítására. A városban ugyanis évek óta nagy az építkezési kedv, aminek bizonysága a sok száz kényelmes, komfortos családi ház. A felmérések azt mutatják, hogy az új tervidőszak alatt tovább fokozódik az igény a saját ház építése iránt. A városi tanács műszaki osztálya erre való tekintettel számba vette a rendelkezésre álló telkeket, s így megfelelő kínálattal tud szolgálni az építkezni szándékozóknak. A hagyományos családi házak céljára 227, a magánerőből történő, korszerű, csoportos házépítésre 77 telket alakítottak ki. A telkek biztosításán kívül az alapközművek megépítéséről is gondoskodik a műszáki osztály, éspedig az ivóvíz- és a kisfeszültségű hálózat létrehozásán kívül a szennyvízcsatorna-hálózatról is. tgy teljesen közművesített telkeken építkezhetnek a pataki lakosok. A magánlakás-építést fontos várospolitikai feladatnak tekinti a tanács, ezért ennek előmozdítására a múlt évben megalakult lakásépítő szövetkezet is közreműködik. Első ténykedéseként az Arany János és a Sallai utcák közti tömbbelsőben tervezett 30 darab telepszerű lakás építésének előkészítését végzi. Ehhez hasonlóan részt vesz szakembereivel a többi magánlakás építésében is. Természetesen az új ötéves tervidőszakban is tovább folytatódik Sárospatakon a tanácsi és az OTP-beruhá- zású. telepszerű, többszintes lakások építése. Erre a célra 443 lakás építésére elegendő telket biztosít a műszaki osztály. 1977-ig 6000 négyzetméter háztáji földre jogosultságot szerezlek és azt azóta is megtartották, az ilyen mértékű föld akkor is megilleti, ha azon belül 3000 négyzetméter szőlő- vagy gyümölcsös terület van. Abban az esetben, ha a tsz-tag meghal, az özvegy vagy az élettárs, aki a nyugdíj komatárt elérte, tartósan munkaképtelen, vagy törvényes tartási kötelezettség alapján mást eltart, a tsz-től 3000 négyzet- métert, szőlő és gyümölcsös esetén 1500 négyzetmétert meg nem haladó földhasználatra jogosult, ha a tulajdonában vagy használatában nincs ilyen nagyságú föld. A tsz-tag özvegye méltányosságból. egyéb esetben is kaphat földhasználatot. Ha a tsz tagjának belterületen vagy zártkertben személyi tulajdonú földje van. azt használhatja, de a háztáji föld mértékébe azt be kell számítani. Ha a tsz tagja ezt a földet, eladja, akkor helyette a tsz-től háztáji földet már nem kaphat. A KISIPARBAN HASZNÁLANDÓ MUNKARUHÁKRÓL Az ipari miniszter hatályon kívül helyezte a korábbi jogszabályt, és 1981. március 2-töl életbe lépett á kisiparban használandó munkaruhákról es egyéni védőfelszerelésekről szóló új rendelet. A jogszabály szerint a kisiparos dolgozói részére köteles a rendelet mellékletében felsorolt munkakörökben az ott megjelölt kihordási idővel munkaruhát, továbbá védööltözetel és egyéni védőeszközt biztosítani. A munkaruhák fajtái a munkakörnek megfelelően munkaruha, melles kötény, melles nadrág, munkaköpeny és kötény, 18—30 hónapos juttatási idővel. A védőöltözet között szerepel a gumikesztyű. a gumicsizma, a védőszemüveg, a meleg ruházat. esőköpeny stb. Például: az anyagmozgató segédmunkásnak 18 havi kihordási idővel jár munkaruha, továbbá vállvédő, csuklóvédö, tenyérvédő, lábszárvédö, orrmerevítő és bakancs, bélelt meleg ruházat, esőköpeny, meleg sapka, bőr védőkesztyű, védőöltözet, illetve egyéni védőeszközként. Az autószerelőnek 18 hónapi kihordási idővel munkaruha; az épületburkolónak 24 hónapos kihordási idővel melles nadrág; a kőművesnek 18 havi kihordási idővel munkaruha. Az ács-állványozónak 24 hónapra jár munkaruha, és ezen kívül védőfelszereléseszközként biztonsági heveder, bélelt meleg ruházat, esóköpeny, téliesített védősisak, csúszásgátló talpú lábbeli stb. A munkaruha mosása és rendben tartása a dolgozó, az egyéni védőfelszerelés szakszerű tisztítása, karbantartása a kisiparos kötelessége. A munkaruha a juttatási idő elteltével a dolgozó tulajdonába megy át. Az egyéni védőfelszerelés tárolása és cseréje a kisiparos feladata. A kisiparos a munkaruhát és a védőfelszerelést természetben és díjtalanul köteles kiadni. Pénzzel történő megváltásuk tilos. Ha a dolgozót azonos jellegű munkaruha és védőfelszerelés egyaránt megilleti, részére csak a védőöltözetet kell kiadni. Dr. Sass Tibor Hsnüt Naptár. 1981. április 18., szombat A nap kelte: 5.51; nyugta : 19.38 órakor A hold kelte: 18.41; nyugta: a.55 órakor Névnap: Andrea Évforduló ________ K ilencven évvel ezelőtt, 1891. április 18-án született Dus- nokon, s 58 éves korában, 1949 januárjában halt meg Budapesten Fonyó Sári tisztviselő, a kommunista nőmozgalom aktiv harcosa. Időjárás______ V árható időjárás ma estig: időnként megnövekvő felhőzet, főként délen és keleten kisebb eső. Élénk, többfelé erős keleti, északkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 8—13 fok között. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Syör- ben megtartott 16. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 7 32 60 61 89 — Növeli felvásárlási tevékenységét a Mezőkeresztes és Vidéke Áfész. Zöldségből például az előző évnél 190 mázsával nagyobb mennyiség felvásárlását tervezik. Vegyes cikkekből több mint 4 millió forintnyi árut vásárolnak fel a kistermelőktől. — Az űrhajózás 20. évfordulója alkalmából tartanak ünnepi szakköri foglalkozást április 17-én Miskolcon, az Uránia Csillagvizsgálóban, este 6 órai kezdettel, amelynek során az űrhajózás történetéből ismertetnek epizódokat. — Az elektronikus zene címmel tartják következő foglalkozásukat az Ifjú Zenebarátok Klubjának tagjai április 22-én, a miskolci Gárdonyi Géza Művelődési Központban, délután 5 órai kezdettel. — Lézerbemutatót tartanak a Diósgyőri Vasas Művelődési Központban április., 23-án, délután 5 órai kezdettel, Impressziók a Földről címmel. A találkozót a TIT Természet- tudományi Stúdiójában rendezik. — Módszertani ajánlások a SZOT titkársága 1980. szeptemberi, a szakszervezeti művelődési otthonok középtávú tartalmi fejlesztési koncepciójára vonatkozó határozata végrehajtásának segítéséhez címmel adta közre legújabb, 56. módszertani kiadványát a Borsod megyei Rónai Sándor Művelődési Központ. — Tegnap délután, az MHSZ- székházában emlékünnepséget tartottak Lenin születésének 115. évfordulója alkalmából. Az ünnepségen Kerékgyártó János, az MHSZ pártalapszer- vezetének titkárhelyettese tartott beszédet. Ez alkalommal az MHSZ vezetősége öt propagandistának nyújtott át oklevelet és jutalmat — A sok ezer méhcsalád védelmére a Szolnok megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás elrendelte, hogy a nektárgyűjtés, a dús virágzások idején, amikor a legerőteljesebb a mézgyűjtés, csak külön engedéllyel alkalmazható a méhekre veszélyes vegyszerek használata. Gyakorlott gépírót FELVESZ a Borsod megyei Tanácsi Tervező Vállalat (Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 17.). Fizetés megegyezés szerint! Jelentkezés: a vállalat terv- és munkaügyi osztályán (I. emelet) — Helikopterrel cserélték le tegnap Győrött, a megyei tanács és az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság közös székhazának tetejéről a légkondicionálást szolgáló hűtőtornyot. A több tonnás szerkezetet a helikopter a város hatarában levő gokartpályára szállította, majd felvette az új berendezést és azzal újból az épülethez repült. A bravúros és látványos megoldásnak több ezer nézője volt. — A Sió zsilipjeinek megnyitásával április 1 -töl „kivetették” az angolnacsapdákat a Balatonban, a Sió torkolatánál. Különösen jól sikerült a fogás csütörtökről péntekre virradóra, a borongós, hűvös időjárásban: egyetlen kiemeléssel a két csapdából 15 mázsa angolnát, köztük igen sok szép. „kapitális” példányt emeltek ki. Eddig 130 mázsa halat zsákmányoltak, s az április 20-ig tartó vízeresztés alatt még 15—20 mázsára számítanak. — Barcs Sándornak, az Interparlamentáris Unió magyar csoportja elnökének vezetésével pénteken küldöttség utazott Manilába, az unió tavaszi ülésszakára. — A fűrészüzemek rekonstrukciójára az elmúlt öt évben több mint 900 millió forintot fordítottak, ebből az összegből 15 üzemben korszerűsítették a munkát. A feldolgozókapacitás összesen 50 százalékkal nőtt, és kialakult az a műszaki bázis, amely a VI. ötéves terv időszakában nagyobb mennyiségű alapanyaggal látja el a továbbfeldolgo- zókat. 1981—85. között nagyobb rekonstrukcióra már nem kerül sor, viszont az üzemek 3—4 százalékkal mégis növelik a kapacitást, részben a géppark korszerűsítésével, részben pedig új technológiák bevezetésével. — A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a tv-lottószelvények között öt- találatos szelvény nem volt. A nyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: Négytalálatos szelvény 16 darab. A nyereményük 168 309 forint. Háromtalálatos szelvény 1756 darab, a nyereményük 767 forint. A kéttalá- latos szelvények száma 56 149 darab, nyereményük 30 forint. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. Állatorvosi ügyeiét Miskolc megyei varos területér, április 20-én (hétfőn) reggel 8 óráig ügyeletes: dr. Wirtz Ferenc körzeti állatorvos. Lakása: Miskolc I.. Vörösmarty u. 52. sz. Tel.: 33-616. 1981. április 20-án (hétiön) reggel 8 órától — április 21-én (kedden) reggel 8 óráig ügyeletes: dr. Gönczi Károly körzeti állatorvos. Lakása: Miskolc II. $ályi 1. u. 6. 6/3. Telefon nincs. Be- tegbejelentés: 8—9 és 13—14 óra között, Csaba vezér u. 53. sz. alatt levő orvosi rendelőben. T#» lefon: 34-145.