Észak-Magyarország, 1981. április (37. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-14 / 87. szám

ESZAK-MAGYARORSZAG 2 1981. április 14., kedd NSZEP-kongresszus A nicaraguai küldöttség programja Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke hétfőn a Parlamentben fo­gadta a hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodó nicaraguai parlamenti küldöttséget, melyet Carlos Nunez Tellez parancsnok, a Nicaraguai Köztársaság Államtanácsa elnöke (jobbról a második) vezet. Egy látogatás Ilire a szovjet fővárosban hivatalosan bejelentették: Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottságának főtitkára, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa Elnökségének elnöke ebben az esztendőben látogatást tesz a Német Szövetségi Köztársaságban. A mindkét fél számára megfelelő időpontban — hangzik a közlemény — később állapodnak meg. Akik csak a legkisebb mértékben is figyelemmel kísérik a nemzetközi élet fejleményeit, jól tudják: a szovjet—nyu­gatnémet kapcsolatok alakulása meghatározó szerepet ját­szott az enyhülési folyamatban, és jótékony láncreakció­ként sugárzott ki más országokra, sőt más kontinensekre is. 1981 tavaszán, a tények ismeretében már nem túlzás annak kijelentése, hogy a Moszkva és Bonn közötti emlé­kezetes megállapodások nélkül a világ nem juthatott vol­na el Helsinkiig. Most azonban — az óceán túlpartján működő erők akna­munkája következményeként — éppen a Helsinki nevével fémjelzett folyamat súlyos veszélybe került. Az előzmé­nyek közismertek. Az „ellengőz” még Carter elnöksége idején kezdett sisteregni, és -a Reagan-kabinet országosá­nak kezdete óta a helyzet, csak rosszabbodott: a washing­toni megnyilvánulásoknak nemcsak a tartalma, hanem a stílusa is a legrosszabb hidegháborús időkre emlékeztet. Nem csoda, hogy egy ilyen világpolitikai közegben Leonyid Brezsnyev NSZK-beli látogatásának híre a máskor várha­tónál is sokkal nagyobb figyelmet keltett. A közeljövő egyik kulcskérdése ugyanis az, hogy Nyugat-Európa meny­nyire akar — és képes — szembeszegülni a világot a sza­kadék széle felé sodró amerikai nyomással. Az a nyugat­európai közvélemény, amely (az amerikai lakossággal el­lentétben) a saját bőrén érzékelhette két világháború bor­zalmait, ezen a tavaszon a megmozdulások sokaságával igyekszik óvatosságra, mértéktartásra kényszeríteni kor­mányait. Az alulról jövő, immár nem mellőzhető nyomás hatására Bonntól Hágáig és Brüsszeltől Párizsig kormány­szinten is érzékeltetik Washingtonnal: Európa megízlelte az enyhülés vívmányait és nem kíván megválni tőlük. A washingtoni „héják” egyik vezéralakja, Haig tábornok, külügyminiszter az egyértelműen és szinte kizárólag a „szovjeteilenes felzárkózást” sürgető kőrútján éppen Bonn­ban tartózkodott, amikor Moszkvából elhangzott a Brezs- nyev-látogatást bejelentő közlemény. A7. első reagálásokból is kitűnik, hogy a háborúktól ta­lán a legtöbbet szenvedett kontinens, Európa közvélemé­nye annak fogja fel a hírt, ami: az egyre sötétebb fellegek között megcsillanó fénysugárnak. Hazánkba érkezik a lengyel külügyminiszter Púja Frigyesnek, a Magyar Népköztársaság külügyminisz­terének meghívására április 14-én hivatalos baráti látogatásra hazánkba érkezik Józef Czyrek. a Lengyel Népköztársaság küliigyrninisztere. a tavaszi vakáció az egészségügyi szakiskolák F A Német Szocialista Egy­ségpárt X. kongresszusa hét­főn a Központi Bizottság és a Központi Revíziós Bizottság beszámolója feletti vitával folytatta tanácskozását. Az NDK-sajtóban nagy visszhangot keltett Mihaii Szuszlovnak, a szovjet párt­küldöttség vezetőjének beszé­de. A Neues Deutschland rész­letesen ismertette Németh Ká- rolynak, a magyar pártkül­döttség vezetőjének vasárna­pi felszólalását is, kiemel­ve, hogy a magyar—NDK barátságot és együttműködést a nézetazonosság, a kölcsö­nös bizalom és segitőkészség jellemzi. Az MSZMP küldöttsége hétfőn reggel Drezdába uta­zott. Az NSZEP X. kongresszu­sán vasárnap szólalt fel Mi­hail Szuszlov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, az SZKP KB titkára. A szov­jet küldöttség vezetője tol­mácsolta Leonyid brezsnyev jókívánságait a kongresszus sikeres munkájához, a Né­met Demokratikus Köztársa­ság további felvirágoztatásá­hoz és állampolgárainak bol­dogulásához. — Nagy figyelemmel hall­gattuk az NSZEP KB beszá­molóját — mondotta Mihail Szuszlov. Nem lehet nem örülni an­nak, hogy országuk milyen magabiztosan fejlődik ötéves tervről ötéves tervre, újabb szintre emelkedik gazdasá­guk, tudományuk és kultúrá­juk, javulnak a dolgozók életkörülményei. Az elmúlt ötéves terv gazdasági ered­ményeit a szocialista rend­szer fölényének, a termelés hatékony növekedési tényező­jének, az NDK-nak a Szov­jetunióval és a többi szocia­lista országgal fennálló szo­ros, tninden oldalú együttmű­ködésének teljes kiaknázá­sával érték el: Á dolgozók széles tömegei aktívan támogatják az NSZEP társadalmi-gazdasági politikáját — mondotta az SZKP küldöttségének vezető­je. — Ennek egyik nyilvánva­ló bizonyítéka az NSZEP X. kongresszusa tiszteletére az egész országban kibontakoz­tatott szocialista verseny, a termelés újítóinak és éssze- rűsítőinek tömegmozgalma. A fejlett szocialista társada­lom építésében elért sikerek meggyőzően bizonyítják az NSZEP Központi Bizottsága — élén Erich Honecker elv­társsal, a párt és az állam elismert vezetőjével, a nem­zetközi kommunista mozga­lom tekintélyes képviselőjé­vel — politikájának életere­jét. Mihail Szuszlov megálla­pította: a Szovjetunió Kom­munista Pártja XXVI., a Bolgár Kommunista Párt XII., Csehszlovákia Kommu­nista Pártja XVI. és a Né­met Szocialista Egységpárt X. kongresszusa a szocialista országok hatalmas közössé­gének, valamint a nemzet­közi kommunista és munkás­mozgalom egységét és erejét demonstrálta. A testvéri pár­tok kongresszusainak anya­gait tanulmányozva jól lát­ható, hogy különböző nem­zeti és történelmi körülmé­nyek közepette a szocializ­mus építésének alapvető tör­vényszerűségei azonosak. A szovjet küldöttség veze­tője a továbbiakoan méltatta az NSZEP-nek es az SZKP- nak a kongresszuson is meg­nyilvánuló testvéri szolidari­tását, s a két párt minden oldalú együttműködését. Szuszlov felhívta a figyel­met arra, hogy az utóbbi idő­ben bonyolultabbá vált - a nemzetközi helyzet. A vezető imperialista hatalmak politi­kája a szocialista országok­kal és a felszabadító mozgal­makkal való konfrontáció, a fegyverkezési hajsza fokozása irányába változott meg. Az imperializmus agresszív kö­reitől kiinduló háborús ve­szélyt súlyosbítja, hogy Pe­king egyre szorosabban együttműködik velük. Emlékeztetett, a szónok Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP XXVI. kongresszusán elhangzott szavaira, s kije­lentette. az SZKP KB főtit­kára által felvetett javasla­tokat teljes joggal lehet a nyolcvanas évek békeprog­ramjának nevezni, szavai szé­les körű nemzetközi támoga­tásra találtak. Mihail Szuszlov emlékez­tetett arra, hogy június 22-én lesz negyven esztendeje a Szovjetunió elleni hitleri fa­siszta támadásnak, amely óriási áldozatokat követelt a szovjet néptől, de a náci ka­land sok szenvedést hozott a német nép számára is. A je­len és a felnövekvő nemze­dék érdekében gondoskodni kell a szocialista közösség megingathatatlan egységéről, határainak sérthetetlenségé­ről;' a népek közötti béke megőrzéséről. Rámutatott: az NSZK-ban még mindig él a fasizmus, s a reakció erői éppen Európát akarják az új, . immár nukleáris világháború előkészítésének színterévé változtatni. Kötelességünk — jelentette ki Mihail Szuszlov —, hogy éberek legyünk, kö­vetkezetes harcot folytassunk a revansizmus; a neol'asizmus és annak ideológiája ellen. „Országaink külpolitikája megfelel minden nép érde­kének, s ebben rejlik ereje is. Derűlátóan nézünk a jö­vőbe, mert ez a szocializmus jövője. A szocializmus haladó történelmi jellege abban nyil­vánul meg, hogy egyetemes emberi érdekekért száll sík­ra, mindenekelőtt valamennyi nép azon törekvését támo­gatja, hogy békében éljen a földön” — fejezte be felszó­lalását Mihail Szuszlov, a Szovjetunió Kommunista Pártja KB PB tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára, az NSZEP X. kongresszusán részt vevő szovjet küldöttség vezetője. Hétfőn a Carlos Nunez Tellez parancsnoknak, a Ni­caraguái Köztársaság Állam­tanácsa elnökének vezetésé­vel hazánkban tartózkodó nicaraguai parlamenti kül­döttség megkoszorúzta a Hő­sök terén a Magyar hősök emlékművét. Ezt követően az Ország­házban hivatalos megbeszé­léseket folytattak a magyar országgyűlés s a Nicaraguai Köztársaság Államtanácsának küldöttsége között. A magyar tárgyaló csoportot Apró Antal, az országgyűlés elnöke, a nicaraguait Carlos Nunez Az SZKP Központi Bizott­sága felszólította a világ né­peit, hogy „határozottan ver­jék vissza az imperializmus, a militarizmus és a revan­sizmus agresszív mesterke­déseit”. Az SZKP Központi Bizott­ságának május elsejei jelsza­vai tartalmazzák a világ né­peihez intézett felhívást, hogy „következetesen lépje­nek fel a nukleáris és egyéb tömegpusztító fegyveríajták betiltásáért”. „Erősítsük a békét, mélyít­sük el az enyhülést, fékezzük Vevők vagyunk A kereskedelmi vállalatok szakembereiből alakult ter­meltetők tanácsa, a VASÉRT szervezésében hétfőn Buda­pesten, a Rákóczi úti Tech­nika Házában megnyitotta újabb „Vevők vagyunk”-kiál- lítását, hogy vállalkozót ta­láljanak hiányzó vagy a vá­laszték bővítését szolgáló fo­gyasztási cikkek gyártására. Az április 16-ig nyitva tartó kiállításon — ahol 13 vállalat helyszíni kirendeltségén le­hetőség nyílik a tárgyalások­ra is — 1120 olyan terméket mutatnak be, amely a hazai forgalomban egyáltalában nem kapható mintadarab, vagy csak időnként található az üzletekben. A kiállítás sajtótájékoztató­ján egyebek között elmondot­ták, hogy a korábbi, hasonló akciók jól szolgálták a hiány­cikkek csökkentését, illetve megszüntetését. A lakosság keresletének jobb kielégítéséhez szükséges fo­gyasztási cikkek termeléséhez beruházási hitelt is kaphat­nak az üzemek. Április vé­gén Miskolcon külön kisipari termeltető napokat is szer­veznek. Tellez parancsnok vezeti. A megbeszélést követően Lo­sonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke az Országház Nándor­fehérvári termében fogadta a Nicaraguai Köztársaság Államtanácsának Carlos Nu­nez Tellez parancsnok vezet­te küldöttségét. A szívélyes, baráti légkörű találkozón részt vett Péter János, az országgyűlés alel- nöke. Ezt követően Apró Antal, a küldöttség tiszteletére ebédet adott a Parlament Gobelin- termében. meg a fegyverkezési hajszát” — hangoztatja a dokumen­tum. Az SZKP Központi Bizott­sága az európai országok né­peihez intézett felhívásában arra szólít fel, hogy harcol­janak az újabb amerikai nukleáris rakétafegyverek nyugat-európai telepítése el­len. Az SZKP Központi Bizott­sága felszólítja az ázsiai or­szágok népeit, hogy harcol­janak a békéért és a bizton­bia űrrepülőgép útjának első napján történteket vasárnap este az irányító központban George F. Page, a Space- Shuttle program igazgatója. A Columbiát vasárnap, magyar idő szerint 14 órakor indították első kísérleti re­pülésére a Cape Canaveral-i Kennedy-űrrepülőtérről. Az új típusú amerikai űreszköz parancsnokának — John Youngnak, és pilótájának, Robert Crippennek. a repü­lés első napján nem sok dol­guk akadt: a próbaút célja annak igazolása, hogy a ki­lencévi munkával és tízmil- liárd dolláros költséggel megalkotott űrrepülőgép va­lóban alkalmas a Földre való visszatérésre, majd az ismé­telt felhasználásra. Az egész repülés 36, Föld körüli fordulatból áll, s a Columbia leszállását 54 és fél órás repülés után kedden es­tére tervezik a kaliforniai Edwards légi támaszponton. A Columbia-kísérlet ve­zetői és amerikai űrszakér­tők is leplezetlenül beszél­nek arról, hogy az űrkomp elsősorban katonai célokat, másodsorban gazdasági célo­kat szolgál, s csak harmad- sorban tekinti céljának az űrtudományok fejlesztését. Hétfőn befejeződöd a ta­vaszi vakáció. Az általános iskolákban 1 millió 162 ezer, a középiskoládban több mini 200 ezer gyermek egyheti pi­henés után folytatja a tanu­lást. A tanév menetrendje sze­rint a középiskolák végzősei, John W. Young, a Colum­bia parancsnoka életének 51. évében indult ötödik űrrepü­léséle, s így a világ egyik legjobban képzett űrpilótájá- nak számít. Foglalkozását te­kintve repülőmérnök. A geor- giai műszaki főiskolát vé­gezte el 1952-ben, majd va­dászrepülőként több mint 8000 órát töilött a levegőben. Ö volt az első Gemini-űrhajó pilótája 1965. március 23-án, Képünkön: a Columbia egyik utasa, Bob Crippen a pilótafül­kében III. osztályos tanulói május 9-én búcsúznak az iskolától. Az érettségi vizsgák május 18-án kezdődnek. Az érettsé­gi-felvételi közös írásbeli vizsgákat május 25-én és 26-án tartják. első útja s az 1966. július 18-án indí- tott Geminj—10 űrhajó pa­rancsnoka. 1969-ben az Apol­lo—10 fedélzetén töltött egy hetet. Végül 1972. április 16- tól 27-ig az utolsó amerikai Hold-expedíció — az Apol­lo—16 — tagjaként a Hold leiszínére is kilépett. Young nős. egy 24 éves lánya és egy 22 éves fia van. Robert L. Crippen. a Co­lumbia pilótája az amerikai haditengerészet kapitánya. Életének 44. évében először indult el a világűrbe, de mi­előtt az első igazi lehetősé­get megkapta volna — ame­rikai asztronauta legutóbb hat évvel ezelőtt, a Skylab- program keretében járt a vi­lágűrben — bőséges földi tapasztalatokat szerzett. Crip­pen Texasban végzett egye­temi tanulmányokat, s 1960- ban került a haditengeré­szethez. Évekig egy repülő­gép-anyahajón teljesített szol­gálatot. Repült, majd pilótá­kat oktatott. Összesen 4275 órát töltött a levegőben. Ti­zenkét évvel ezelőtt — 1969- ben csatlakozott a NASA űrhajósaihoz. Részt vett a Skylab — az amerikai űrla­boratórium — rövid életű programjában. Crippen két­szer nősült, három tizenéves lány apja. Ember a világűrben címmel űrtechnikai kiállítás nyílt pénteken a Közlekedési Múzeumban, Jurij Gagarin űrrepülésének 20. évfor­dulója alkalmából. Az SZKP KB május elsejei jelszavai Ságért. Hz amerikai űrrepülőgép Eddig minden simán ment így összegezte a Colum-

Next

/
Thumbnails
Contents