Észak-Magyarország, 1981. március (37. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-05 / 54. szám

mi. március 5., csütörtök ESZAJC-MAGTABORSZAG 7 SPORT SPORT SPORT Orvos András a leninvárosi súlyemelőkről (A napokban a magyar súlyemelő-válogatott vezető edzője Leninvárosba látogatott, ahol az Olefin SC vezetőivel folytatott megbeszéléseket. Sok mindenről esett szó, s a szakvezető igen ér­dekes gondolatokat vetett fel. Munkatársunk — a teljesség igénye nélkül — ezekből jegyzett fel néhányat.) — Az eltelt tíz esztendő sok sikert és néhány csa­lódást hozott a leninvárosi súlyemelők életében. Tény, hogy a legutóbbi időszakban mindig meghatározói vol­tak a honi súlyemelés fejlődésének, valósággal irányt szabtak. Előfordult, hogy egyszerre hatan is váloga­tottak voltak. Mi most a klubokat is jobban be akar­juk vonni a felkészülés segítésébe, ez természetesen több munkát, áldozatvállalást jelent az érintették szá­mára. Eljutottunk a felnőttkor küszöbére, s nenn sze­retnénk itt megállni. Leninvárosban — nem is olyan régen — meglehetősen zűrzavaros állapotok uralkod­tak. A szakosztályvezetés nem állt a helyzet magasla­tán, s konfliktusok alakultak ki. Az Olefin SC spor­tolói yiem küzdöttek úgy az egyesületi színekért,; aho­gyan az joggal elvárható volt tőlük. Később a válo­gatottban is visszahúzó erőt jelentettek. Túlságosan so­kat foglalkoztak ügyes-bajos dolgaikkal, s kezdett köz­tük lazulni az összetartó kapocs is. / — Sok álmatlan éjszakát és nehézséget okoztak ne­kem. Tudom, talán á Tata és Leninváros közötti nagy távolság is zavarólag hatott. Egy élsportolónak azonban el kell tudnia dönteni, mikor mi a helyes és követen­dő út. Az év elején csak feltételekkel vittem el őket az öthetes tatai edzőtáborba, s önkritikusan be kell ismernem-: mindössze két esetben tartották be a meg­állapodásunkat. Hétfőn, amikor megérkeztek otthon­ról, szinte nem lehetett velük érdemi munkát' végez-. tetni, pénteken pedig már mindent kitaláltak, csak hogy indulhassanak vissza... Aggódom miattuk. El­sősorban szemléletbeli probléma, hogy eddig jutottak azok, akik egykor rettegett ellenfelei voltak a világ legjobbjainak is. Megbarátkoztak azzal a nagyon ká­ros elmélettel, mely szerint minél többet kapni és csak alig valamit adni... Nem árulok zsákbamacskát: amennyiben nem történik gyökeres változás, akkor hsszú évek után az idén első ízben nem utazik világ- versenyre sportoló Leninvárosból! — A gyökerek persze mélyek. Amikor a sikerek té­nyében kellett sütkérezni, akkor sokan nem gondol­tak arra, hogy ezek a győzelmek korántsem voltak megalapozottak. A szakosztály a válogatott edzőtábo­raiban nagyszerűen felkészült, súlyemelőket kapott vissza, s a honi viadalokon már csak le kellett aratni a babért. A klasszisok igyekeztek, mert volt cél előt­tük. az idő azonban könyörtelen tényező. Csakis szi­lárd akarattal, hittel, elszántsággal lehet dacolni vele. Esek a tulajdonságok azonban pillanatnyilag nem jel­lemzik a leninvárosi legjobbakat... — 'Említettem, hogy új szakasz kezdődik a válogatott hetében. Ez korszerűbb munkát, nagyobb követelmé­nyeket jelent, tulajdonképpen egész napos elfoglaltság­gal jár. Megdöbbenéssel láttam, hogy Réti, Hornyak és Száraz irányítás nélkül gyakorol a leninvárosi te­remben, mert mindkét edző Jugoszláviába utazott. Amikor - a sportolók a válogatott edzőtáborában dol­goztak, akkor sem látogattak meg bennünket. Kissé érthetetlen ez a fajta közöny részükről... — A versenyzőkről... Hornyákkal a Csepel Kupán elégedett.'voltam, annak ellenére,. hogy a felkészülés kezdeteikor eléggé gyenge állapotban látott munkához. Súlycsoportot váltott, fanatikus hozzáállással felnőhet a feladathoz. Egyelőre még túlságosan lezser. Kőszegi külön fejezet. Remélem, hogy tévedek, de úgy érzem, hogy feladta. Az idén nem lesz válogatott, kérdés, hogy ez ^ennyire viseli majd meg akaraterejét. Aján­lom neki- próbaija meg átvenni Kenus Uzor lelkese­dését, aki 35 évesen is példamutató. A következő a sorban Száraz, akit Havirov megszédíceti. Az ezüst­érem után elengedte magát, sajnos, ő nagyon hizé- kony, ugyanakkor akarat ilag sem éppen szilárd, s sze­reti az- élet napos oldalát, nem képes lemondani az élvezetekről. Rétitől sokat várok, ő lehet az az ólom­súlyú. aki beérik Los Angelesre. — Tudom, nem rózsás a kép. amit festettem. Többet ártanánk azonban, ha hallgatnánk ezekről a dolgokról. A magyar súlyemelés — úgy érzem, a leninvárosié is — érdeke azt kívánja, hogy nyíltan, az ügyet szolgálva, ha kell, akkor vitázva, de közösen munkálkodjunk a további fejlődés érdekében. Lejegyezte: Doros László Előkészületi «érkezés Ózdi Kohász—Diósgyőr 2-2 (2:2). Diósgyőr, vezette: Hir- nyák. Özd: Szögedi — Vincze (Bakos), Szilágyi (Bíró), Si­pos, Madarász — Utassy, Li­geti, Tóth, Stanev — Tokár (Bácskái), Dudás. Diósgyőr: Szabó — Kádár, Kerekes, Tatár, Teodoru I., •— Oláh, Fükő (Néder), Gör- gei (Fekete) — Borostyáit, Teodoru II., Szemere. A salakos pályán lejátszott edzömérkőzésen a lelkesen küzdő Ózdi Kohász teremtett több veszélyes gólhelyzetet. Ezek egyikéből Stanev szer­zett vezetést. Egyéni játék után Borostyán egyenlített. Utána Tóth talált a hálóba. Kádár távoli lövése hozta meg a diósgyőriek egyenlítő gólját. A diósgyőri együttes­ben Veréb sérülése miatt nem szerepelt, Szántó és Szlifka a válogatott csapat­ban szerepeltek. A Bundesliga 350 profesz- szionista labdarúgóját össze­sen 146 millió márkára biz­tosították. Ez derül ki a Wirtschaftsmagazin Capital című NSZK-beli gazdasági folyóirat egyik cikkéből. A hamburgi Hrubescht és Kaltzot 2,5 millió márkára biztosították, s ugyanennyi az összeg Hans Müller esetében is. Az észak-amerikai Connec­ticut államban levő Uari- fordban megkezdődött a mű­korcsolya és jégtánc világ- bajnokság. Az első napon a párosok és a férfiak kezdtek el vetélkedésüket. A párostik mezőnyében a rövidprogram bemutatását követően a szov­jet Vorobjeva—L iszovszkij kettős magabiztosan rezet, igazolva ezzel az Innsbruck­ban elért sikerük megalapo­zottságát. A férfiak 21 fős mezőnyében a francia S i- viond áll az élen — nagy fö­lénnyel vezet. Az észak-spanyolországi Jacában befejeződött a téli Universiade nyolc napon át tartó versenysorozaita. Az utolsó napon szép magyar siker született: Apjok Ildikó, az alpesi összetettben az: elő-' kelő hatodik helyen végzett. A jégkorongtorna aranyérmét Kanada válogatottja szerez­te meg. Az éremtáblázaton a SaosrjetMMó végzett az eisó helyen, 9 arany-, 6 ezüst- és 4 bronzéremmel. Bukarestben nemzetközi férfi kézilabdatorna kezdő­dött. A Bp. Honvéd gárdája 26-24 arányét vereségei szen­vedett a román Stcaua Bu­karest együttesétől. A másik találkozón: CSZKÁ Moszkva ■—Dukla Praha 30-26. Az 1982-es spanyolországi labdarúgó-világbajnokság be- lepőjegyeinek az ára körül komoly nézeteltérések mu­tatkoznak a FIFA és a ren­dezők között. A spanyolod az argentin VB jegyárainál alacsonyabb árakat javasol­nak, mondván, hogy ezúttal több találkozóra kerül .sor, a nemzetközi szövetség vi­szont 15 százalékkal emelni kívánja a legutóbbi Mundial- jegy árait. Sok gondot okoz az angol labdarúgó-szövetségnek és a kluboknak, hogy sok a bot­rányos eset a találkozókon. Néhány funkcionárius most azt javasolta, hogy a szom­bati találkozók 15 óra he­lyett 14 órakor kezdődjenek. A magyarázat: a szurkolók ebéd után általában iszogat­nak még egy kicsit, majd in­dulnak a mérkőzésekre. Ha korábban lesznek az össze­csapások, akkor taeneeebb idejük jut Bányász-természetbarátok Öt év 'munkáját értékeit« a napokban a Borsodi Szén­bányák Igazgatóság Sport- egyesülete. Jelenleg 118-an tagjai ax egyesületnek. Nincs miért szégyenkezniük a bá- nyászdolgozóknak. Különösen a természetbarát-szakosztály mondhatja ezt el magáról, ahol az ország természeti szépsé­geinek a megismerését tűz­ték ki célul és1 ennek min­den évben igyekeznek is ele­get tenni. Emellett még kül­földi-tájakkal való ismerke­désre is volt lehetőség az el­múlt időszakban. Az öt év során a leggazdagabb prog­ramokra 1978-ban került sor, ekkor ünnepelte a szakosz­tály alakulásának tízéves év­fordulóját. Ebben az eszten­dőben nyerte el például az országos bányász természet­barát-találkozó és túraver­seny első helyéért járó dija­kat. A sportegyesület külön szakosztályaként működik az igazgatóság tömegsportja, amely egyre több dolgozót von be a rendszeres tested­zésbe. A legnépszerűbbek a játékos sportnapok és a mun­kahelyi . olimpia rendezvé­nyei. Az igazgatóság női tor­nászcsapata tavaly a novem­ber 7-4 ünnepségen a ka­zincbarcikai Egressy Béni Művelődési Központban nagy sikert aratott bemutatójával. Sikerük volt az elmúlt év­ben megtartott családi ki­rándulásoknak is. A sport­egyesület tevékenységének is­mertetése során nem feled­kezhetünk meg a barlang- és karsztkutató szakcsoportról sem. Munkájukkal nagyban hozzájárultak a népgazdaság szempontjából igen fontos természeti értékek és hidro­geológiai összefüggések ku­tatásához, valamint a bükki karsztkutatásokhoz. Két mun­kacsoportban tevékenykedtek a bányász-barlangászok, akik közül többen 50—60 műsza­kot töltöttek banlangfeltárá- son társadalmi munkában. A lelkes sportbarátok bebizo­nyították, hogy egy kis egye­sület is végezhet hasznos munkát a természet megis­merésében, a rendszeres test­mozgásra való nevelésben. (temesi) Naptár. 1981. március 5.. csütörtök A nap kelte 6.18 — nyugta 17.35 órakor A hold kelte 5.58 — nyugta 16.24 orakor Névnap: Adorján Évforduló. Száztíz évvel ezelőtt, 187L március 5-én született, és 4t éves korában, 1919 januárjában, a berlini Spartacus-felkelés letérésekor, Karl L iebknechttel együtt, ellenforradalmar tisztek véres bosszújának esett áldozatul Rosa Luxemburg, a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő harcosa, Német­ország Kommunista Pártjának egyik alapítója és vezetője. IdŐjáráS­Várható időjárás ma estig: eleinte borult idő. többféle ha­vazással, havas esővel, esővel. Később nyugat (elől felszaka­dozó felhőzet,, felhő átvonulások, szórványos hózáporral. Haj­nalban helyenként köd. Megerősödő, a Dunántúlon időnként viharossá fokozódó északi szél; A várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 1'—5 fok között. — A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága táviratban üdvözölte, a Vene­zuelai Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságát, a párt megalakulásának 50. évfor­dulója alkalmából. — Pege Aladár nagybőgő- estjét ma 19 órától rendezi meg a miskolci Bartók-te- remben a Városi Művelődési-Központ Művészeti és Pro­paganda Osztálya. A kon­cert műsorán Csajkovszkij-, Händel-. Dittersdorf-, Ecc- les-, Rakov-, Armtyunjan-, Bartók- és Kmsevitzkij-mű- vek, illetve -átiratok szere­pelnek. — Ercsi külterületén Fábián Lajos 61 éves nyugdíjas, er­csi lakos személygépkocsijá­val előzés közben áttért az úttest menetirány szerinti bal oldalára és ott nekiütkö­zött egy vele szemben köz­lekedő műhelygépkocsinak. A baleset következtében Fábián a helyszínen meghalt, utasa, Serák Mihalyné 56 éves nyug­díjas, ercsi lakos súlyos sé­rülést szenvedett. — Sajtótöri énefi ritkaságra bukkantak Pécsett: A Mecsek - című élclap hetvenöt évvel ezelőtti példányaira. Az 1905- ben és 1906-ban megjelent újságot Mocsáry Gyula'halado szellemű városházi tisztviselő szerkesztette. Jellemző a gon­dolkodására, hogy az első szám fejléce fölé a követke­ző szöveget tétette: „Ezen szám tiszta jövedelmének öt százaléka a sztrájkoló bá­nyászok javára!” — Cj magyar opera ősbemu­tatójára készül a Népszín­ház operatársulata. Tamássy Zdenkó zeneszerző a színház felkérésére komponált mu­zsikát Nadányi Zoltán 1955- ben elhunyt költő A hét fa­lu kovácsa című verses já­tékóra. Az együttes e mű színpadra állításával a kor- társ hazai operairodalom al­kotásait népszerűsítő kezde­ményezését folytatja: az el­múlt évadban Szőnyi Erzsé­bet Sütő András komédiája alapján készült operáját tűz­te műsorára, nagy sikerrel. Kézilabda A miskolci városi sport- csarnokban szerdán délután nemzetközi női tornát ren­deztek. A Nőnapi Kupa el­nevezésű eseményen négy együttes vett részt. Eredmé- . nyék. selejtezők: Baia Maré (román)—Miskolci Spartacus 19-12 (13-4). Ld.: Tusnea, Ilut (5—5), illetve Égerszegi- né; Tőrök (3—3). Borsodi Bá­nyász—Debreceni MEDICOR 22-16 (12-7). Ld.: Enginé (5), illetve Bárdos. Varga (4—4). A 3. helyért: Miskolci Spar­tacus—Debreceni MEDICOR 19-15 (8-9). Ld.: Tóth I. (6), illetve Bárdos (4). Az 1. he­lyért: Borsodi Bánvász—Baia Maré 20-12 (7-2). Ld.: Bod­nár S.-né, Enginé (6—6), il­letve Feier (4), A MISKOLCI HŰTÖHAZ azonnali belépéssel alkalmaz: lakatos csőszerelő esztergályos kőműves villanyszerelő elektrikus kocsikísérő hűtőházi rakodó munkakörökben munkavállalókat. Bérezés megegyezés szerint a bespjolasi határok közóTt. Jelentkezés a hűtőház munkaügyi osztályán. — Elméleti, vezetéstechnikai oktatással egybekötött vizs­gáztatást szervez a 3. szá­mú Volán valamennyi szol­gálati helyen. Tervbe vették továbbá, hogy a gyakorlati , vezevésteclinikai oktatásba a külső szolgálati helyek túl­fogyasztó gépjárművezetőit is bevonják. — A gyümölcsfák és a szőlő növényvédelméről, valamint a talajvizsgálatok fontossá­gáról hallhatnak előadást legközelebbi foglalkozásukon a kertszövetkezetek akadé­miájának résztvevői. A már­cius 8-an, vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel a Vasas Művelődési Központban meg­tartandó előadáson Király György és Fás János, a me­gyei Agrokémiai és Növény­védő Állomás két Szakembe­rének tájékoztatóját hallgat­hatják meg az érdeklődök. — A Mezőkövesd és Vidéke Áfész az elmúlt évben csu­pán 25 szakcsoportjának tag­jaitól 58,7 millió forint ér­tékű hízósertést, nyulat, zöld­séget, gyümölcsöt, húsgalam­bot, tojást és mézet vásárolt fel. A szakcsoportok idei áru­értékesítési terve már eléri a 70 millió forintot. — Tovább javítják az, ener­giagazdálkodást a 3. számú Volánnál. Ebben az évben benzinből és gázolajból csak­nem ötmillió forint érték­ben csökkentik a felhaszná­lást. — A rudolftelepi aknánál 1982. végére fejezik be a szál­lítási rendszer korszerűsíté­sét, ami része egy 50 millió forintos beruházásnak. En­nek eredményeként a bánya a jövőben naponta már 2400 —2500 tonna szenet ad a népgazdaságnak. — Szolnok megyében,' Tisza- süly külterületén egy autó­busz elütötte Kátai Emőné 42 éves raktári dolgozót és. Kátai Friderika 9 éves ta­nulót (mindketten tiszasülyi lakosok). A baleset követ­keztében Kátai né a helyszí­nen meghalt, kislánya súlyos sérülést szenvedett. — Javult az áfészek és a szállító vállalatok kapcsola­ta. Megyénk 178 községébe mar naponta szállítanak sü­tőipari terméket, mindössze 27 település van, ahova csak kétnaponként érkezik friss kenyér és péksütemény. — „Az egészség érték” cím­mel hirdettek pályázatot a megyei oktatási intézmények tanulói számára tanácsi és társadalmi szervek. A pálya- műveket a megyei Vöröske­reszt címére kell beküldeni,' 1981. március 31-ig. — Licencet vásárol az NDK-beli Riesai Csőkombi­nát gröditzi üzeméből a Le­nin Kohászati Művek. Ezál­tal kívánják korszerűsíteni a kovácsolt vasúti kerékab­roncsgyártást, ugyanakkor növelik a munka termelé­kenységét.

Next

/
Thumbnails
Contents