Észak-Magyarország, 1981. március (37. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-22 / 69. szám
ESZAK-MAGYARORSZAG 7 t98t. rmifctiís 22., vasárnap Ratocska néni földregug- goló kicsi háza úgy bújt a temető dombjához abban a nagy nyírségi laluban, mintha tuoná már közeli halálát, és a vert falak, ha szolgáltak élőt, szolgálni, temetni készülnének holtakat is. Mariska néni, mert így ismerte őt mindenki, szomszédtól a művelődésügy intézőjéig, a legelső közköny v- tárosa volt a falunak. Mondhatnék azt is, hogy ő volt a könyvtár, hiszen a menekültek kidobált könyveit szedegette össze, és azokból kölcsönzött a könyvtár hivatalos születése előtt is. ötvenhat után aztán kinevezték tiszteletdíjas könyvtárosnak. Havi néhányszáz forintért ö lett 1500 könyv és két szekrény parancsnoka. • Akkoriban már voltak érettségizett, főiskolát végzett könyvtárosok is, de Mariska nénit megközelíteni sem tudta senki. Különben nyugdíjas volt a vasutas férje után, nem mérte hát a hivatalos időt. Reggelenként elment az orvos várószobájába, elüldögélt, beszélgetett, aztán megtudván, hogy ki a beteg, hazament. A kosarát telerakta könyvekkel, vitte magával a teljes adminisztrációt, és naponta végiggyalogolta a falut, kínál- gatván a portékáját, ami egyben a társadalom áruja volt. A hatvanas évek elején aztán rendeletet hoztak, hogy a letéti könyvtárakban felül kell vizsgálni a könyvtárosok iskolázottsági szintjét, mert ezt követeli éppen a színvonal. Mariska néni, a járás messze legjobb könyvtárosa, elekor derült ki, csak az elemi iskola első négy osztályát végezte el. — Adjatok neki valami jutalmat és tüntessétek el — mondta a megyei főnök, és nem volt mit tenni: hárman kocsiba ültek, hogy megkeressék* Ratocska néni földreguggoló kicsi házát. "Vitték a leltári íveket, és a maguk rossz lelkiismere- tével együtt a pedagógusok névsorából kiválasztott új könyvtárosok nevét is. Ratocska Béni — A leltárral nem vac- kolódunk sokat. Nem követelhetünk pontosságot egy tanulatlan öregasszonytól, aki a klubkönyvtárak korszakában is kosárral járja a falut. — Felveszünk egy jegyzőkönyvet a hiányról és lesz, ami lesz... Előbb az új könyvtárost keresték meg. Az szabó- dott: — Van nekem elég bajom, ez lenne a hatodik funkcióm... — Ez utasítás. A megyétől ... — Ha muszáj ... Ezután otthon keresték meg az öregasszonyt. Alig állt meg a kocsi a ház előtt, lelkendezve jött eléjük Mariska néni: — Ne vessék meg már a házamat... Be kellett menniük. Akácfaág védte a parányi ablakot a néptől. Kint vakmeleg nyár volt, jólesett a benti hűvös. Lengedező vászonlepedő volt az ajtó, éppen, hogy mozgatta a levegőt egy kicsit. A frissen locsolt sárpadló is hütött a szobában. Néztek egymásra, hogy ki szóljon előbb. A kettős, de immár régen özvegyi ágy felett egy olajnyomatos szentkép szárnyas angyala nyugtat, gáttá őket, hogy a magyar népművelés szarvashibája, valóságos politikai tévedés lenne Ratocska néni kezében hagyni a község könyvtárügyét. Mariska néni nemcsak öreg volt. Bölcs is. Mielőtt szólni mertek volna, már megérezte a búcsút. Bor került az asztalra, irgalmatlanul savanyú, nyíri vin- kó, bár lehet, hogy csak a rossz lelkiismeret savanyított a boron. A vendégeli dicsérték a házat, a rendet, a hűvös szobát, de mire elértek addig, hogy hárman megfogalmazzanak szürke öltöny volt, s mindnek arany óralánca. Jártunk a kertben, meg-megálltak, illatos szivarokra gyújtottál!, fújták a füstöt, karikára. És amikor elmentek, mindnek a hajtókájára tűztem egy szál őszirózsát. Néztek, néztek, s visszanézték a régi arcomat, s ők is vissza- váitoztak fiatal nézésemtől, az öregek meg csak csodálkoztak, s az igazgató is azt mondta, ha sokáig ilyen fiatal tudok' maradni, elvesz feleségül. Pedig neki már három gyereke is van, meg felesége. Hűvösödik, a verejték földárad az arcán, tekintete mind távolibb, kezét összekulcsolja az ölében. — Hiába, nem maradtam fiatul. Nem sikerült. Mit mondasz? Jő, hogy eljöttél, örülök neked. Tegnap' leejtettem -a szemüvegemet. Most szüntelenül homályban botorkálok. Azt mondják az öregek, a kert végében, a nagy kövek közölt kígyó lakik. Elmentem oda kora reggel, s tudod mit láttam? Szarvast evett a kígyó, mert óriási nagy kígyó, s az öregek nem hazudtak. S amikor meglátott engem, felém kezdett tekergőzni, en meg el akartam futni, de nem bírtam, jaj Istenem...! Ujjaival belemarkol az egyetlen sántítós mondatot arról, hogy miért jöttek, az öregasszony két tyúkocská- ja mellől már kihalt a kakas, és forrt a kopasztóvíz. Mind tudták jól-rosszul az igazat, hogy mire lekerül az asztalról a rozma- ringmintás, szegett csíkú abrosz, a kelengyéből maradt, a léltáríveket teszik a helyére. — Ha így kell — mondta az öregasszony —, csak tessék. Ha tudom, hogy jönnek, összeszedtem volna minden könyvet, hogy ne legyen annyi dolguk. Nincs annak hibája, csak azt tettem félre, ami elrongyoló- dott, de bent van a szekrényben az is ... A leltárral úgy sietlek, ahogy az ember igyekszik a szégyene helyéről, a könyv- tárban viszont várt ' rájuk az új könyvtáros. Rosszkedvűen, mert más dolga lett volna délután. Sértett is minden mondatával. Ratocska nénit semmit se nézve állt az ablaknál, mellette a kosár, amiben a könyveket hordta a betegekhez. Amikor végeztek, az asztalra tette a kosarat: — Leltárba volt ez is .. 1 A temető dombja mellett, a vert falú kicsi ház már nincs meg azóta. Ratocska néni is átköltözött a krisztustövis kerítés másik oldalára. Tudom, mert hát az égjük könyvtáros én voltam akkor, hogy a következő nyolc hónapban négyszer cserélt gazdát a könyvtár. Mindig leltárhiánnyal. Két év kellett hozzá, hogy az olvasók jobbik része visszaszokjon. Ez már akkor volt, hogy Mariska néni kérte, hogy legalább tag lehessen. Volt kosara, új, és elment reggelente a körzeti orvos várójába, de csak a jó ismerősöknél! vitt -néha könyvet, amit a saját nevére kölcsönzött, és ő olvasottéi előbb abban a szentképes falú kicsi házában. B. G. arcába, könnye kicsordul; utat keres magának a ráncok barázdáiban, áliáról fekete szoknyájára hullik. — Mit kezdenék én nélküled, mondd csak, mit kezdenék én nélküled? Miért kell neked Magyarországon élned? Mindened meglenne itt nálunk, találhatnál szép, gazdag férjet is magadnak! Hosszan hallgat, lehunyja a szemeit. A szoba már teljesen elmerült az esti ho- mályban, s vele együtt ő is. — Néha azt álmodom, otthon vagyok megint. A nagy kerti székben ül apám, hallgat, nagyokat szív a pipájából, anyám pedig sárga napernyőjét a feje fölé tartva, virágot szed az árok partján. És azt álmodtam, hogy én ott vagyok, de engem nem látnak, és szólok hozzájuk, és nem válaszolnak, mert nem hallanak, és megérintem őket, és nem reagálnak, mert nem érzik az érintésemet, és akkor elkezdek mindig sírni, nagyon sokáig sírok olyan- kor, mert az hiszem, hogy a sírásomat legalább meghallgatják azok, akiket szeretnék szeretni, és téged is hiába találtalak ki, fa! mögött lakó kicsi húgom, mert te is csak kinevetsz, es gonosz is vagy, és nem is szeretlek ... Beleül a vázába, az megbillen, s a földre .zuhan. A csörömpölésre fehérruhás, magas férfi lép be. rosszallóan csóválja a fejét. Halkan szólal meg mégis, hogy meg ne riassza az öregasz- szonyt: — Möchten Sie spazieren gehen, Aranka? — Akar sétálni, Aranka? Folyosói pillanatkép a délutánból. Szakkörre várva, jöhet a házi feladat. „Errefelé szorgalmasak a népek és a gyerekek...” Egy kis gimnázium nagy eredményei Az iskolakönyvtár mindig nyitva, s mindig népes. Néha csak lapozgatnak, leggyakrabban viszont tudományos kutatómunka folyik itt. Nekem ez tetszik! A farsangra maszkpályázatot hirdettek. Akit nem ismertek fel — nem felelt. „Kár, hogy csak az iskolakapuban tettel? fel... r* Ma már, ritka ltivé- ^ teltöl eltekintve, természetes, hogy az encsi kisdiákból encsi na gyei iák lesz. A Váci Mihály Gimnázium „megvívta a maga harcát”, „kivívta a maga rangját”. Szó ami szó, cseppet sem volt könj'- nyű, mert bizonj' kezdetben még a környékbeli falvakból is Miskolcra gondoltai! először, s csak kény- szerűségből adták gyerekü- ket az encsi gimnáziumba. Kellett néhány olj'an példa, hogy valaki szakorvos legyen abban a városban, ahová nem kellett diáknak __ A példák persze m indig sarliasak egy kicsit — ez is az, noha igaz. Borsos István, a gimnázium igazgatója — noha szob- rászkodó emberként ismeretes szűkebb pátriáján ki- vül — szívesebben is hozakodik elő a szigorú számokkal. Hát. lássuk csak! Az elmúlt esztendőben ötven diákot bocsátottak szárnyra, közülük 40-en próbálkoztak felsőoktatási intézménnyel. Harmincegyet fel is vettek közülük... S ez az elmúlt esztendő nem is volt valami különleges, általában ezt tudják hozni... A dolgok persze nem maguktól alakulnak így. Sok energia fekszik bennük ... Annyi bizonyos — s erről. ígj' mondta az igazgató, többször szót váltottak az általános Iskolákban tanító kollégáikkal —, sokszor hiányos ismeretekkel érkeznek hozzájuk a gyerekek.- Nem véletlenül jelezték vissza iskolára, s gjre- rekre: azokat a bizonyos központi felmérő lapokat, hogyan tudtál! megoldani. Különben ez sem új dolog! Régóta folyik ez a párbeszéd a gimnázium és az általános iskolák között. Régóta főijük, mert mindkettőjük érdeke ... S ebben a közös beszédben a beszéden van a iénj'eg, nem azon, hogy ki lép elsőnek. A gimnázium könj’vtárában például régóta ott. vannak az általános iskolai tankönj'- vek — „nem árt, ha tudjuk, pontosan tudjuk, mik az ottani követel mények\. ” —, s újabban a gimnáziuméi is megvannak az encsi iskolában... De leültek már „egy asztal mellé” a kétféle iskolatípus szakmai munkaközösségeinek tagjai is, s együtt beszélték meg az osztályfőnökök a gyerekekről adott jellemzéseket ... A jellemzés a gj'e- rek személyi lapja —, s szeretnének azokra építeni. Hogy minél tovább juthassanak el — a gyerekekkel, az ő érdekükben. S a jó jellemzés abban is segíthet, hogy ne teljék el hosszú idő, amíg rájönnek, ki miben t.ud átlagon felülit nyújtani, kinek mi a szen- vedélj'e. az érdeklődési köre. Könnyebb így igazítani lépteiket a továbbtanulás vagy a szakmaválasztás felé. Meri. a lépteket itt tényleg komolyan igazítják. Kezdve attól, hogy nem bízzák a véletlenre, a falusi iskolákból merre vezet a gj’erekek útja. A gimisek ilyenkor, a jelentkezések idején, toborzó útra indulnak: abba az általános iskolába mennek beszélni középiskolás életükről, ahonnan jöttéik. S ha már itt vannak? A „kötelező tanulás” mellett egykettőre egyéb feladatokat is kapnak. Kétszáznegj'ven tanulójukból például 40 ifivezető a járás valameljük iskolájában. Évente átlagosan hetven pályamunka születik meg: a legkülönbözőbb témákból. Némi túlzással: folyamatosan írják ki az iskolai pályázatokat. Önálló tanulásra szoktatás? Erőpróba? Ez is. az is! De Borsos István hozzátette: egészséges terhelés. Mert az iskolának arra is gondolnia kell. aki többet bir, többet szeretne megtudni. S a gyerekek többsége ilven... Valamikor, régen, erről a vidékről indultak a legtöbben szerencsét próbálni a nagyvilágba. Nem is olj'an régen az ipar után mentek el innen az emberek. Most a lassan erősödő iparral visszatérnek .. 1 „Errefelé szorgalmasak a népek, és szorgalmasak a gyerekek is — mondta az igazgató. — A gimnázium tiszte, hogy erre a szorgalomra építsen.” Csutorás AnnamájV» Fotó: Laczó József
