Észak-Magyarország, 1981. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-13 / 37. szám
febroór TS„ £5ZA£-MAGYARORSZÁG 5 SPORT SPORT SPORT SPORT A Mi beszéltek * ■ ■ A miskolci Fazekas utcai Általános Iskolában szép hagyományai vannak a sportnak, s annak, hogy a különböző sportágakhoz szükséges tárgyi feltételek megteremtésének nevelők, gyerekek egyaránt részesei fl.e- gyenek. Társadalmi munkában biíumenezték a kosár- 'abdapályát. hasonló összefogással nevelők, gyerekek, szülők építették meg a salakos kézilabda- és fociná- lyát. Szintén a lehetőségeket meghatványozó ésszerű együttműködés eredménye az a nyári tábor, ami már hagyományossá tette ennél az iskolánál a táborozást és turizmust, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Három évvel ezelőtt már azt is tervbe vették, hogy a téli sport, a korcsolyázás lehetőségeit is megteremtik. Az úttörőcsapat a sikeres papírgyűjtési akciókból 22 ezer forint értékben 22 pár cipőt és műkorcsolyát vett. s az idén először a salakos kézilabdapályán jégpályát létesítettek. Eleinte csak a testnevelési órákon . használták a pályát és tanították a gyerekeket korcsolyázni. A három ér alatt beszerzett sportszerek nagy segítséget jelentettek, hisz szinte minden osztályközösségben volt olyan gyerek, akinek szüksége volt e segítségre és rá is szolgált arra. A pálya létesítését' "a [estnevelők vállalták, s a sport- szerető gondnok. Matyikéi János vezérletével el is végezték. A több mint ezer négyzetméteres pálya felújítását testnevelők végezték, de a jég már nemcsak az órák tartalmasabbá tételét, hanem a szabadidő kellemes eltöltését is szolgálta. Ingyen és bérmentve ..üzemelt” a tanítás után is a jégpálya, az arra rászorulók és az azt megérdemlők pedig egy hétre kölcsön kapták a korit. A tantestület biztosította a rendszeres felügyeletet. Ezek a tények jobban beszélnék minden nevelési értekezleten tartott kiselőadásnál arról, hogy a 6-os számú iskolában komolyan veszik a sportot, a gyerekek testi nevelését és tartalommal töltik meg a mozgalmi jelszol. K. N. Hatvanezer összeköttetés az éterben Az MHSZ megyei vezetőségen megállapították, hogy a honvédelmi szövetség borsodi klubjaiban tevékenykedő amatőr rádiósok az elmúlt évben több mint 60 ezerszer „társalogtak” az éter hullámain keresztül a világ különböző részeiben élő sporbtánsaitókal. A számadatok meghatározása az általuk elküldött, s a hozzájuk érkezett nyugtázó, az úgynevezett QSL-lapök összeszám- lálásával történt. Az európai szocialista országok — közöttük hazánk — amatőréinek hívásait valamivel több mint 10 ezerszer, a tókés országok rádiósaiét pedig ennél mindössze 233- mal kevesebbszer „fogták” a borsodiak. A legtöbbször. 3603-szor, szovjet amatőrök hívásaira válaszoltak, akiket a más megyékben élő magyarok (2980). majd sorrendben a csehszlovákok, a lengyelek, a jugoszlávok. az NDK-beli- ek. a románok és a bolgárok követtek. A Borsod megyeiek hívásait a földkerekség minden tájáról négy híján 41 ezerszer igazolták vissza. A legnagyobb éterforgal- mat a kazincbarcikaiak bonyolították le: 8177 nyugtázó lapot küldtek el, s 9825-öt kaptak. A Miskolci Postaigazgatóság 'MHSZ-klubiába ugyan 10 127 QSL-lap érkezett, a tagjai viszont 1134 lapot küldtek el. A többi klub amatőréi összeköttetéseinek száma (oda-vissza hívás. alapján): LKM 9908, Ózd 7185. Mezőkövesd 4720. Lenin város 3397. Sárospatak 2294. A kisebb klubok mindegyike ezernél kevesebb ösz- szeköttetést teremtett. E kapcsolatok jelentősége túlnő a sportág gyakorlásának szakmaiságán, a barátságot is erősíti megyénk és a különböző országok rádiósai között. Máskülönben az említettnél jóval több összeköttetés teremtődött tavaly az éterben, de jó néhány országból csak ' később érkeznek meg a nyugtázó lapok. T. I. Innen-onnan Versenybírói tanfolyamét hirdet a Borsod megyei Kajak-Kenu Szövetség. A tanfolyamon a kajak-kenu gyorsasági. slalom, illetve a vadvízi szabályokkal ismerkednek meg a résztvevők A/ első foglalkozásra február 18-án. szerdán 17 órától ke-, rül sor a Borsod megyei Testnevelési és Sportbivate1 székhazában (Miskolc. Dav'--. Gábor út 9. szám). ★ A Borsod megyei Tájfun Szövetség is versenybírói tanfolyamot hirdet-. ‘A jelentkezés feltételei: betöltött 16 éves életkor, büntetlen előélet. magyar állatnoolgársá" és a tájfutás alaoiainak ismerete. A ielentkezés !egy ben az első foglalkozás) helye: A1TSH tanácsterme (Miskolc, Dayka Gábor út 9. szám). A tanfolyam nyele előadásból áll, amelyet eftméleti és gyakorlati vizsga kövei. Sikeres vizsga esetén III. osztályú versenybírói minősítést igazolnak. * A miskolci városi sportcsarnok igazgatósága közli, hogy a műjégpálya nyitvatartási rendje az OB II-es bajnoki jégkorongmérkőzések miatt — a találkozók napján — változik. A módosítások a következő napokat érintik: február 7-én 9 órától 11 óra 30-ig. majd 17 óra 30- tól 20 óráig tart nyitva a létesítmény. Február 14-én: 9—12 és 17.30—20. Február 15-én: 13—15 és 17.30—20. Február 21-én: 9—11.30 és ’7.30—20. Február 28-án: 9— t.30 és 17.30—20. Március '-én: 9—11.30 és 17 80—20. Március 8-án: 9—11.30 és '7.30—20 v A többi napon nincs változás. tehát a műjégpálya a megszokott rend szerint tart nyitva. Ví?itúra - februárban A Magyar Természetbarát Szövetség vívi szakosztálya február 7. és 8. körött rendezte meg évadnyitó, jelvényszerző vízitúráját Sümeg mellett, a Meleg-viz patakon. A több mint nyolcvan magyar hajó mellett néhány csehszlovák vendég „vizes” is részt vett oltárán. A képen: az első vízreszállók. Edzők tanácskoztak akik megszerezték a képesíN a ptár ___ 1 981, február 13.. péntek A nap kelte 6.53, n\ugta 17.0* órakor A Imi le! kelte 11.51, nyugta 2.13 órakor Névnap: Ella, L.inda Évforduló__________ H arminc évvel ezelőtt. 1951. február 13-án-halt meg — 58 éves korában — Bajor Gizi Kossuth-dijas színésznő, a Nemzeti Színház örökös tagja, a Magyar Népköztársaság kiváló művésze. idoiaras-______ V árható időjárás ma estig: változóan felhős idő, helyenként kisebb havazás, hózápor. A hajnali és a reggeli órákban párásság, néhol köd. Időnként megélénkülő északnyugati, északi szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 0, plusz 5 fok A Borsod megyei Labda - rúgó Szövetség edzőbizottsága a napokban tartotta meg szokásos évadzáró összejövetelét. Siklósi Ernő. a bizottság elnöke értékelte az elmúlt esztendőben végzett munkát, Elmondta, hogy' a megyében tevékenykedő edzők tavaly is igyekeztek ' eredményes edzői-nevelői munkát végezni. Bizonyítja ezt az országos serdülők jó eredménye, valamint, a Borsod megyei bajnokság, ahol hétről hétre színvonalasak a találkozók. Nagy a harc a területi ba jnokságba való jutásért, s a mezőnyből kiemelkedik az Edelény, az Olefin SC. a Sajóbábony, a Borsodnádasd valamint * a MÉMTE együttese. A beszámolóban efhang zott. hogy’ az utánpótlás nevelése igen fontos feladata edzőinknek. Sajnos. sok olyan edző van a meg vében. A miskolci városi sportcsarnokban vasárnap ismét az Avas Kupáért küzdenek a férfi „kiemelt” kézilabdacsapatok. Igaz. a mostani torna már csak nevében hasonlít az egykor oly sok sikert megért korábbi „pontvadászatokra". hiszen mindössze egynapos lesz az esemény. A résztvevő csapatok: Tátrán Presov. Ózdi Kohász. Debreceni Dózsa. Hajdúszolgaz. hogy néhány találkozót már korábban lejátszottak. de hivatalosan csak ma veszi kezdetét az élvonalbeli női röplabda-bajnokság. A/ MVSC együttese a N1M. a TFSE és az ú jonc Szombat- helyi Spartacus Styl gárdáival alkot egy csoportot. Itt körmérkőzéses formába r döntik el a sorrendet, aztán az első kettő a felső nyolcba, a 3. és 4. helyezett pedig az alsó nyolcba kerül, s folytatja a csatározást. A miskolci zöld-fehérek Ducsai Géza edző irányításával készültek az idényre, lsen kemény munkát végeztek. sok újszerű eleme’ gyakoroltak, s a közelmúltban megrendezett Avas Kupán már jelentkezett áz eredmény is. Cseppet sem a véletlen műve, hogy ez test, de nem működnek, korán hátat fordítottak a sportágnak. Igen jelentős a továbbképzés. amelynek sikere érdekében az edzőbizottság tavaly is nagyon sokat tett. Elgondolkoztató tény azonban. hogy ezekre a foglalkozásokra sok edző nem ment el — a rendezvények feltétlenül nagyobb látogatottságot érdemeltek volna. Váló igaz. hogy jogos a szövetség elnökségének állás- i pont ja: nagyobb felelősségérzetre van szükség. A tanácskozás végén edzőket jutalmaztak. Hajas Imre. (Edelény). Palicskó Gyula (DVTK) és Németh Attila (Borsodi Bányász) érdemeltek ki munkájukkal elismerést, Rajtuk kívül a. társadalmi munkások közül Sztrányai József és Kiss László részesültek jutalomban. posztói Gázláng. A találkozókat már az úi szabályok szerint látsszák. A torna programja. 8 óra 45: Tátrán Pre- ,ov—Ózdi Kohász. 9 óra 50: Debreceni Dózsa—Hajdúszoboszlói Gázláng. Az NB I-es kosárlabdamérkőzések miit a folytatásra 15 óra 30- (VI kerül sor. Először a ké. vesztes mérkőzik a harmadik helyért, majd a győztesek az Avas Kupáért.-lös mezőnyben a vasutasok V 2. helvet szerezték meg. Ducsai Géza pillanatnyilag íem számíthat a lábadozó Laib Csillára, aki poremúté- ten esett át, Így minden valószínűség szerint a következő hatos kezdi a ma Szombathelyen lejátszásra kerülő összecsapást: Leisztné. Pere- csi, Molnár Szlovák. Ur- bánné és Pázmándi. Az együttes már tegnap elutazott a helyszínre, ahonnan — a papírforma szerint — győztesen kellene hazatérniük. A szombathelyiek nem képviselnek túl nagy játékerőt. Miskolcon például megszorítani sem tudták ellenfeleiket az Avas Kupán. Remélhető, leg a vasutasok nem okoznak csalódást a nyitányon szurkolótáboruknak. A visz- i szavágót vasárnap Miskolcon I játsszák le. Kezdés 10 óraikor. ’ közöli. — Ü,i üzlet nyílik a közeljövőben Encsen. A járási székhelyen a helyi Zója Termelőszövetkezet nyit bolthelyiséget. A hajdani irodaépületet alakítják át üzletté. Az 50 négyzetméter alapterületű helyiségben különböző méterárukat, s leértékelt árukat árusítanak majd. — Száz hektáron újítják fel idén az erdőt a pálhá- zi Rákóczi Termelőszövetkezetben. Az elmúlt évek nagyarányú telepítései után a legfontosabb feladat ezeknek a területeknek ápolása, növényvédelme és ritkítása. — Felszabadulási vetélkedőt rendez a szocialista brigádoknak a Mákvölgyi Bányaüzem Egyesített Művelődési Intézménye. A vetélkedősorozatra márciusban és áprilisban kerül sor, s az aknaszintű versenyek után, a legjobban szereplő hat brigád jut az üzemi döntőbe. — Magyar múzeumok címmel 4 részes sorozat forgatását kezdik meg a napokban a televízió munkatársai. A legjelentősebb közgyűjtemények közül elsőként a Néprajzi Múzeumról készül film. Alkotói — Szakály István rendező, Ézsias Anikó szerkesztő és Czabarka Péter operatőr — a múzeum gyűjtési területein, 'létrejöttének és fejlesztésének legfontosabb állomásain kívül bemutatják a legszebb műtárgyakat, és képet adnak a tudományos feldolgozó munka folyamatáról is. — Raífai Kinga és Gál Agnes munkáiból nyílt kiállítás Miskolcon, a Cementipari és Gépjavító Vállalat tanácstermében. A Gárdonyi Géza Művelődési Háá rendezésében bemutatót!, mintegy harminc textiltervet február vegéig látogathatják az érdeklődők. — A Vízgazdálkodási Tudományos Kutatóközpont székhazában csütörtökön az Országos Vízügyi Hivatal, & TESCO. valamint az UNESCO és a nemzetközi hidrológiai program (IHP)' magyai nemzeti bizottsága vezetőinek ünnepi köszöntőivel megnyílt a nemzetközi hidrológiai továbbképző tanfolyam. amelyen 14 állam, elsősorban fejlődő országok vízügyi szakemberei bővítik elméleti és gyakorlati isme- reteiket. a legújabb kutatás és műszaki fejlesztési eredmények elsajátításával. — Csaknem kétmillió torint értékű energiát takarítottak meg az elmúlt évben az Országos Ere- és Ásványbányák Hegyaljai Mű vénél, ami az erre a célr; fordított költségek töb’' mint 2,5 százaléka. Tüzelőolajból 145. benzinből 58 és gázolajból 5 tonnával használtak fel kevesebbet a tervezettnél. — Az eredeti elképzelésektől eltérőén valószínűleg nem Sevillában," hanem egy másik spanyol városban tartják meg az április 15-ére kitűzött magyar—spanyol barátságos labdarúgó válogatott mérkőzést. A sevillai futballldub elnöke ugyanis arra kérte a Spanyol Labdarúgó Szövetséget, változtassa meg erre vonatkozó döntését, mert az április 15-i időpont egybeesik & nagyhét nagyszabású sevillai rendezvényeivel, ezért a rendezés nehéz problémát okozna. — „Filmvilág ”-vetélkedő döntőjét rendezi a KISZ Miskolc járási Bizottsága február 14- én Sajókeresztúron, a községi mozi helyiségében. Tizenkét öt-öt fős csapat vetélkedik a továbbjutásért. — A méhek tavaszi felkészítéséről. s más fontos szakmai kérdésekről tart előadást megyénk méhészei részére dr. Vicze Ernő, február 15- én, vasárnap délelőtt fél 10 órakor Miskolcon, a Lenke u. 4. sz. alatt, a Vörösmarty Művelődési Házban, az „Eberlein Antal” méhész szakcsoport rendezésében. — Az idei tanévben már két vidéki városunkban is képeznek gyógypedagógusokat: a Debreceni Felsőfokú Tanítóképző Intézetben és a . Kaposvári Tanítóképző Főiskolán. Mindkét intézményben a Budapesti Gyógypedagógiai Főiskola kihelyezett tagozata működik. s mind Somogy, mind Ha.idu- Bihar megye székhelyén száz-száz levelező hallgatót — gyakorló pedagógusokat — részesítenek kiegészítő képzésben, készítenek fel arra. hogy hozzáértéssel foglalkozzanak az értelmi fogyatékos gyermekekkel. A hallgatók négy félév sikeres elvégzése után 1982-ben államvizsgáznak. s kapnak oklevelet^ — Mintegy 150 előadást (.ártották az elmúlt év üzemegészségügyi negyedéve kere-J tében Miskolcon, amelyeket a Miskolc városi Vöröskereszt rendezett. Hatezren vettek részt az előadásokon ülönböző munkahelyeken.- Kilenc tisztasági őrs tevékenykedik a miskolci Avas-déli lakótelepen. Munkájukat a II. kerületi vöröskeresztes vezetőség irányítja — Az év során az ország több bányájában új szénmezőket kapcsolnak be a termelésbe. Ilyen szén vagyon-- pótló beruházásokra 600 millió forintot költenek az idén) Többek között korszerűsítik: a szállítási rendszereket, javítják a föld alatti térségek szellőztetését. A fizikai munkát könnyítő, a biztonságot növelő új gépek vásárlásá- ' ra egymilliárd forintot szánnak. Egészségügyi és szociális beruházásokra ugyancsak több száz millió forintot fordítanak a szén medencék ü/.e* meiben. i Kézilabda Avas Kupa Röplabda