Észak-Magyarország, 1981. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-10 / 35. szám
ESZAK-WAGYAttORSZAG 4 1981. február T1., srerda Szűkösség és követelmények Könyvtárak a kivesdi járásban Diploma-karban tartás T ’ársadalmi fejlődésünk mind magasabb tudást kíván azoktól, akik J akár a termelés, akár a tudomány, akár az igazgatás, vagy az élet bármely területén munkálkodni akarnak és úgy akarják munkájukat ellátni, hogy az a napi követelményeknek megfeleljen. A tudományos-technikai fejlődés szinte napról napra újabb eredményeket produkál, s ez azt is jelenti, hogy ugyanakkor szinte napról napra újabb és újabb követelményeket is támaszt. Ezért szorgalmazzuk, hogy ne legyen segédmunkás sem nyolc általános iskolai végzettség nélkül, mind több szakrwunkásisak/legyen érettségi jer, egyéb középfokú, vagy ennél magasabb végzettségi, és az irányító posztokon, a szellemi munka területén felsőfokú végzettségű emberek álljanak. Ugyanakkor ez a nagyiramú fejlődés azt. is jelenti, hogy az a tudás, ami tegnap elégséges volt, nem elég ma, és különösképpen nem lesz elég holnap és holnapután. Durva példával: a mozdonyvezető, aki még gőzmozdonyokból vizsgázott, bármily nagy gyakorlattal rendelkezők is? nem tud helytállni a villanymozdonyon; a hajdani képesítésére támaszkodó matematika- tanár a számítógépei világban mar nem képes felkészíteni növendékeit; és aki húsz évvel ezelőtt szerzett agrároklevelet, ma már bi- ! zony aligha tud szakszerűen I irányítani mezőgazdasági termelőegységet. Természe- 1 tesen abban az esetben, ha megelégedett az oklevél haj- i da bi megszerzésével, s azóta > a babérjain csücsül, i Diplomásaink döntő többsége — s ez a jó! — igyekszik az oklevele mögötti fedezetként álló szaktudását naprakészen tartani, de nem kevés azok száma és aránya, akik az egyszer így-úgy megszerzett oklevelet egy életre szóló érvényességűnek tekintik. Szerencsénkre, ez utóbbiak vannak kisebbségben, és egyre inkább ők lesznek kisebbségben, mert szakmunkástól a diplomásig, mind többen ismerik fel és -vallják a diploma-karbantartás szükségességét: úgy tekintik egykori oklevelüket, mint alapot az állandó, folyamatos továbbképzésre. Találkozni — szerencsére kis számban — fi atal diplomásokkal is, akik ugyan nem emlékeznek a felszabadulás előtti világra, de mindenféle hallomások alapján emlegetik, hogy hajdan simán gördült minden, nem volt a sok továbbképzés, mégis ment az élet. Ezek a már egyszer megszerzett diplomájukra alapozzák egész egzisztenciájukat, annak alapján követelik a munkahelyi besorolást, a munkakört, s figyelmen kívül hagyják, hogy más, aki vele egyidó- ben, vagy későbben szerzett hasonló képesítést, messze elhagyta tudásban, napra kész felkészültségben. Haj lamosak olykor talán még strébernek is tartani azt, ak nem áll meg a diplománál aki karbantartja azt. Holott igenis: megköveteli az élet mindenkitől, hogy megszel' zett tudását a ma és a holnap követelményeinek meg felelően fejlessze tovább, és különösen megköveteli azoktól. akik felsőfokú végzett ségüknél fogva különböző irányító feladatokat látnak ei. Közrejátszhat persze a rossz beidegződésen kívül restség, tunyaság is. lehet mindenféle buta elméleteket gyártani az egyszer megszerzett diploma „örökérvé nyűsége” mellett, az _ élet azonban ezeket a mondvacsinált elméleteket elsodor ja. A jövő- és a lehetőség azoké, akik nem hitbizo- mánynak tekintik az oklevelet, ákik a tudásfedezetet, vagy másképpen a diploma tudásértékét naponta ápolják, korrigálják, emelik. Persze találkozunk olyanokkal is, akik végzettséget végzettségre halmoznak, vállalják a sokszor oktalan továbbtanulást is — a közösség költségén. Azonban nem ez a jellemző, nem ez a szükséges, nem ez a kívána tos. A szükséges és kívánatos a megszerzett tudás — s itt nemcsak egyetemi és főiskolai diplomáról van szó de ezekben a kategóriákban különösen megszívlelendő — 'folyamatos felújítása, bővítése, naprakész állapotban tartása, figyelemfordítás ar ra, hogy- a végzettség és áz oklevél mögött ne a papír kiállításakor megkívánt tudásszint, hanem a mai és a holnapi követelményeknek megfelelő felkészültség álljon. Elienesetben szinte természetes, hogy az elöregedő diploma tartalmatlanná válik, csökkent értékű lesz, gazdáját messze „megelőzhetik” a haladás szükségességét jobban megértők, a tudásukat akár autodidakta módon is továbbfejlesztők. H ajdan orvosi rendelőkben, ügyvédi irodákban, polgári lakások szalonjaiban elegáns keretben függött a falon a latin nyelvű diploma „Nos rector ..kezdettel, amelyben valamely egyetem rektora latin nyelven, fejedelmi többesben tanúsította, hogy X. Y. úr ilyen, meg olyan végzettséget szerzett, és arról egy ökölnyi viaszpecséttel hitelesítetten, íme itt a bizonyság. Ezeket úgy függesztették a falra, mint az elit társasághoz tartozást örök életre biztosító belépőt. Ám e régi diplomák gazdái között is igen nagy számban voltak, akik nem elégedtek meg tudásukkal. S voltak, akiknek elég volt, hogy a „Nos rector ..." kezdetű papírt berámáztathatják. Mai életünk sodra ezt nem engedi. A diplomák naprakész karbantartását kívánja. Benedek Miklós Bartók-centenáriumra Összeállítás neiemlékezésliez Téli verőfényben Mig a mama vásárol .. Lació J. felv A miskolci TÜZÉP-telepen Milyen a kínálat? (Folytatás az 1. oldatról) szükség van. Ez egyrészt az építőanyagipar fejlődésével magyarázható, másrészt azzal, hogy a beruházások csökkenésével már a nagyvállalatok is hajlandók a kisfogyasztók igényeit kielégíteni. . A telepen most mintegy 20 ezer mázsányi cementet tárolnak és az utánpótlás a hejőcsabai gyárból folyamatos. Vah elegendő falazóanyag, amelyet a putnoki, illetve a mályi téglagyárból szállítanak. Sokan keresik a népszerű szilikát falazóblokkot. ezt a kazincbarcikai gyárból egyenesen a megrendelő portájára fuvarozzák. Ablak, ajtó is van elegendő, s hazai készítményeken kívül kapható csehszlovák, román gyártmányú áru is. Változatlanul nehézségeket jelent viszont az „E” jelű vasbetongerendák beszerzése. Azok, akik anyagbiztosítási szerződést kötöttek, közel féléves várakozási idő után jutnak csak az ilyen gerendákhoz, a szerződés nélkül pedig még hosszabb A SZOVJETUNIÓ februári számából f" 'A megyei Rónai Sánder Művelődési Központ leg- , újabb kiadványában Bartók Béla születése 100. évfordulója alkalmából tartandó megemlékezésekhez ad segít- \ séget azzal az összeállítással, : melyet Nagy né Tarnavölgyi I Éva és Utry Attßa szerkeszI tett. f Az ünnepi beszédekhez és | mos or ek hoz egyaránt fel- [ használható anyag a prózai írások, dokumentumok mellett versrészleteket és zenei részleteket is tartalmaz, s teljességében így alkalmas színpadi feldolgozásra, pó- diumi előadásra is. Számítva arra, hogy nem minden intézményben megoldható a zenei illusztrálás, a megyei művelődési központ a forgatókönyvben szereplő zenei betéteket magnetofonszalagra rögzítetten biztosítani tudja az igénylőknek. Európa és/ Ázsia számos tengerét, folyóját utazták be a lap munkatársai a Szamuely Tibor nevű hajón. A vízi jármű nevezetessége, hogy rajta több tucat kisebb hajó fér el, amelyek tengeri közlekedésre nem alkalmasak, ám a folyókon a távoli helyekre továbbíthatják a rakományt. Az érdekes utazásról és a több KGST-or- szág által alapított Inter- lighter hajózási társaságról szól a Hajók hátán hajók c. riport. A Föld mélyének még mindig ismeretlen rejtelmeit a türelmi idő. Helyettesítésére a telepi készletekből az „F”, illetve a „G” jelű gerendákat ajánlják — ezek erősebbek, tartósabbak, bár az is igaz, hogy valamivel drágábbak. Ugyancsak nehézkes a kedvelt mészhidrát megvásárlása is. A vegyianyagok megjelenése a korszerűsödő kislakás- építésj technológiát /jelzi. A Sajó-parti telepen is kaphatók a fagymentesítő, kötés- gyorsító, víztaszító és korrózióvédő vegyi eszközök. Ma egy-egy kislakás építési költsége négyzetméterenként 10—12 ezer forint. A nehéz, sok utánjárást igénylő munkát a telepen is igyekeznek megkönnyíteni. Az ÉTK-val közösen segítséget nyújtanak a megfelelő terv kiválasztásában, majd várják az építeni szándékozókat az anyagbiztosítási szerződés megkötésére. A tanácsokkal is ^.együttműködnek, megkapják az építtetők listáját, akiknek ugyancsak tájékoztatókat, a munkát megkönnyítő prospektusokat küldenek, s természetesen őket is várják a telepen. kutatja A kontinensek végy- konyhája című írás. A tüdős nyilatkozó egy elyan elmélet megalkotója, amellyel nemcsak a szárazföldek keletkezése magyarázható meg, hanem az emberiség kulcsot kaphat a Föld gyomrában bujkáló hévizek energiájának eddig elképzelhetetlenül hatékony hasznosításához is. A szovjet ipar több tucat fajta lézerberendezést gyárt, egyebek között a fejlett tőkés országok megrendelésére. A lézertechnika szovjet eredményeibe pillant be A szűkösség panaszával gyakorta találkozhat az ember rpegyénk könyvtáraiban megfordulva. A közelmúltban Bogácson méregettük a lépési ehe tü.segekgt, s nem kellett hozza túlzottan nagyravágyónak lennünk, hogy tágasabb, több terű könyvtarat kívánjunk ebbe á községbe. Keseregnünk viszont azért nem kellett, mert itt már jó remény van arra, hogy a közeljövőben valóság legyen a kívánság. Vajon mi a helyzet a mezőkövesdi járás többi településén? Egyebek között erről beszélgettünk a városi- járási könyvtár igazgatójával: Zadory Károllyal és a hálózati-módszertani munka felelősével: Laboda Kálmánnal. — Évekkel ezelőtt a legnagyobb gondot a könyvbeszerzésre fordítható pénzösZ- szegek biztosítása jelentet( te. Ezen — az általános helyzetet tekintve — már sikerült javítani, mára azonban ennél nagyobb feladat vár a községekre, most a négyzetmétereket kellene so- kasítani, az épületeket bővíteni. Ez már nehezebben megy — mondja az igazga. tó. — Az elmúlt öt évben rendeződött a könyvtárak elhelyezése Borsodgeszten, Cserépfaluban, Cserépváralján, Mezönyárádon, Súlyban, de nem sikerült bővíteni a szentistváni, szomolyai, ti- bolddaróci könyvtárakat, és nem megfelelő az elhelyezés Bükkábrányban sem. Túlzottan optimisták nem lehetünk, lényegesebb javulás ebben az esztendőben sem várható. Ez azért lényeges kérdés, mármint a könyvtárak tárgyi környezete, elhelyezése, mert napjainkban nem szívesen mennek az emberek, faluban sem. a saját otthonnál kulturálatlanabb, ridegebb . környezetbe. Még könyvért sem... Ez akkor is így van — ezzel a könyvtárosok is egyetértenek —, ha a statisztikai adatok szerint 1980-ban több mint 300- zal több beiratkozott olvasót tartottak nyilván a községi könyvtárak, mint egy évvel korábban. — Hogy ne essünk azért a tárgyi környezet misztifikálásának hibájába, szólnunk kell a könyvtárosok semmivel sem pótolható tevékenységének fontosságáról is — véli Laboda Kálmán. — Egyszer, menjen el Bükk- zsércre, kölcsönzési időben, látni fogja, mit jelent a könyvtáros lelkiismeretessége, ügyszeretete... A szerkezetvizsgálástól a borotválkozásig című írás. A februári számban olvasható a táblázatokkal gazdagon illusztrált, A Szovjetunió helye a mai világban című cikk. Képet ad az ország gazdasági, szociális és egészségügyi 'helyzetéről. Az Észtországgal való kapcsolatokról nyilatkozik Aridrikó Miklós, az MSZMP Szolnok megyei Bizottságának első titkára. A folyóirat riporterei meglátogatták azt a moszkvai villamossági gyárat, az MELZ-et, amely az Egyesült Izzó testvérüzeme, és amelynek egyik brigádja tiszteletbeli tagjának választotta Farkas Bertalan űrhajóst. A Szovjetunió februári melléklete ezúttal is sok érdekességet tartalmaz: többek között részletesen tudósít a szovjet kultúra napjainak zenei és képzőművészeti eseményeiről. Mondhattak volna jó példát még máshonnan is, s ez azért érdemel külön említést, mert a mezőkövesdi járás Ili önálló könyvtárában mindössze 2 'függetlenített könyvtáros dolgozik, s mindkettő Mezőkeresztesen. A többiek zömmel pedagógusok, munkájuk . mellett vállalják tehát a törődést a • könyvekkel, az olvasókkal. Bár az alaptökú képzettségük nekik is megvan, jól *jön a városi-járási könyvtár szakembereinek a segítsége. Hogy ez miben áli. arról ismét Laboda Kálmán szólt: — Hálózati-módszertani munkánk a könyvrendeléstől a kölcsönzési idő ellenőrzéséig mindenre kiterjed. Figyelemmel kísérjük az új könyvek megrendelését, nehogy a saját ízlés, a helyi könyvtáros magánérdeklödé- se alakítsa az állományt: természetesen olt vagyunk a leltáraknál, segítjük az állomány-feldolgozást ... És ott vagyunk kölcsönzési időben is, figyelemmel kísérjük az olvasószolgálati tevékenységet . .. — Figyelni kell olyan apróságokra is. hogy például ajánl-e a könyvtáros az olvasónak más könyvet, ha az altala kért éppen nincs benn... — veszi át a szót Zádory Károly, majd így folytatja: — Nagyon fontosnak tartjuk, s eredménynek is, hogy minden munkatársunk, a szakterületének megfelelően, részt vegyen a járási, hálózati-módszertani munkában: az olvasósZolgá- latos éppúgy, mint a gyermekkönyvtáros vagy a katalógusszerkesztő. Egy dolgot azért világosan kell látni: mi nem válthatjuk, nem változtathatjuk meg alapvetően 1 egy-egy településen a könyvtár helyzetét, az olvasási szokásokat vagy nemszokásokat; a mi első feladatunk a szakmai segítés, a könyvtári munka figyelemmel kísérése. Helyben dpi el minden, nagy részben múlik azon, hogy a tanácsok, a vállalatok' vagy szövetkezetek vezetői, milyen fontosságot tulajdonítanak ennek az ügynek. Ebben pedig bizonyára vannak még tartalékok a mezőkövesdi járásban is. A tárgyi környezet javításában, a tárgyi feltételek gazdagításában éppúgy, mint a könyvek, az olvasás és az olvasó ember megbecsülésének fokozásában. Bár a városi-járási könyvtárban még nem tiídtak pontos számot mondani az idei könyv- beszerzésre juttatandó községi hozzájárulásokról, ha az elmúlt évihez hasonló ösz- szeget kapnak a könyvtárak, akkor alapjában elégedettek lehetnek. (Mezönyárádon például az egy lakosra jutó könyvbeszerzési keret tavaly magasabb ,volt, mint a járási székhelyen, Mezőkövesden.! A mezőkövesdi ■'városi-járási könyvtár elmúlt ötévi munkájának értékelésében ez olvasható: „... az volt. a fő feladatunk, hogy könyvtári hálózatunk és annak színvonala fejlődjön, magasabb szintre emelkedjen valamennyi könyvtárban a szolgáltatás. Ennek érdekében rendeltük alá a módszertani és propagandamunkánkat. Így sikerült elérnünk. hogy a könyvtári, szolgáltatással szemben támasztott követelményeknek könyvtáraink megfeleljenek.” A követelmények pedig a ránk következő öt esztendőben ismét csak tovább nőnek . .. Ténagy József A BEKEC5I MGTSZ MISKOLCI SZOLGÁLTATÓ AGAZATA szabad kapacitással rendelkezik a következő munkákban parkettázó, valamint pvc, szőnyegpadló, villanyszerelő festő-mázoló, szakmában, tapétázó, CÍM: MISKOLC, GÖRÜMBÖLY, TÉGLA U. 30. Tel.: 36-068