Észak-Magyarország, 1981. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-08 / 33. szám
ÉSZAK • MÄGYÄRORSZÄG 6 1981. február 8., vasárnap Vendégváró-----iK M ezey István rojio Mifelénk, ha egy gazdához éppen munkavégzés közben érkezett valaki, az illetőt általában a következő felkiáltással fogadták: na, itt jön a segítség ... A házigazda részéről természetes, megszokott, barátságos formája ez az érintkezés kezdetének, olykor a Jó napot!, az Isten hozott! köszöntést is helyettesítette. Igyekszem megelőzni. Még van ugyan köztünk vagy 60 méter távolság, de amikor látom, hogy megáll kezében a metszőolló, s közeledő alakomat figyeli, odakiáltok: — Elkél-e a segítség? A hatás a várakozásnak megfelelő. A fürkésző, komoly arc elmosolyodik, sőt máris érkezik a válasz, úgy, ahogy az a mezei etikett íratlan törvénye szerint számon vagyon tartva: — abból soha nem elég. így indul a beszélgetésünk a Perőcön, a tarcali határban Ferenc Józsefné- vel. A néven egy pillanatig én is mosolygok, persze mondanom sem kell, csupán névazonosságról van szó. Ez a Ferenc József, akinek a felesége most éppen ezt a szépen karbantartott szőlőt metszi, a borkombinát gépkocsivezetője. Az tény, hogy vezet ő is, de mégsem birodalmat. A szőlő, mint már említettem, szép. Ez pontosítva azt jelenti: beállt ültetvény, nincs tőkehiánya, a kordonkarók, a vesszők — így téli meztelenségükben látszik igazán — mértanian szabályosak. — Ha jól emlékszem, hét esztendeje telepítettük. Egyholdnyi terület. Furmintot és hárslevelűt, vagyis a hagyományos hegyaljai fajtákat találja meg benne... No és persze a metszőt. Gumicsizmában, lila melegítőben, meleg kendővel a fején. — Ezt a nagy táblát egyedül metszi meg? — Amikor tud, a férjem is segít. Persze a zöme rám marad. Általában túl korán nem jövök ki, s 3 órakor — mivel sertések hizlalásával is foglalkozunk — már megyek haza etetni. Olyan 6 órát töltök kint naponta, s ennyi idő alatt egy sorral, vagyis 120 tőkével végzek. Két hét alatt meglesz az egész terület. Igaz, van még egy darab szőlőnk, ettől jobb helyen, a Turzóban, de annak metszését a lehető legkésőbbre hagyom. — Miért? — Miért? Mi szőlőolt- vány-előállítással is foglalkozunk, s mivel az a terület már klónanyagga! van betelepítve, az oltásokhoz onnan szedem meg a csapvesszőt. Viszont nem akarok sokáig tárolni sem, ezért míg csak lehet, halasztóm az ottani metszést ... Szóval ilyen manapság egy háztartásbeli élete falun. Szőlőt metsz, oltványt készít, sertéseket hizlal, nem is beszélve a mindennapos házi munkákról. Egy hivatalban, egy üzemben lényegesen könnyebb lenne. — Könnyebbnek valóban könnyebb, de jobbnak nem lenne jobb. Én szinte beteg vagyok, ha a négy fal között kell lennem. Itt viszont jó. Szabadban, friss levegőn vagyok és van látszatja is a munkámnak. — Jól fizet a szőlő? A mosolya azt kérdezi: ilyen kíváncsi? — Terem szépen, nem panaszkodunk. A termést mustként adjuk el a borkombinátnak. Tavaly például bő termés volt, csak hát a minőség, az bizony nem érte el az igazi hegyaljai színvonalat. — És idén? Széttárja a karját. Magyarul: kérdezzek köny- nyebbet. — Sok helyen panaszkodnak, hogy nem értek be a vesszők. Láthatja, nekünk nincs okunk keseregni, szép vörösesbarnák, ceruzavastagságúak. Nem tudom, mi lesz majd szüretkor. Az tény: a mi szorgalmunkon nem fog múlni... Ezeket mondja, s a metszőollóval újra vágni kezd. Ez pedig azt jelenti az íratlan törvény szerint: köszöni a látogatást. Mi betartjuk a határ „szabályait”, s elköszönünk, szőlőt cukrosító, napfényben gazdag időjárást kívánva a vegetáció idejére. Ahogy az már illik. Ugyanis a borhoz, a búzához, a békességhez az dukál. (H. I.) j A filmbarátok Pestre Jóllehet napjainkban messze nem járnak any- nyian moziba, mint másfél-két évtizeddel korábban, a filmek iránti érdeklődés nem csökkent. Legfeljebb az emberek egy hányada nem a filmszínházakban nézi, hanem otthon, a televízió közbeiktatásával. A film azonban így is, úgy is milliókhoz jut el és válik életének szinte mindennapos elemévé. Nehéz lenne akárcsak megbecsülni is. hányán néztek filmet otthon, a képernyőkön az elmúlt esztendőben, de számuk minden bizonnyal több milliónyi egy- egy érdekesebb műnél, éves összesítésben ez pedig már igen hatalmas számot ad. Maradjunk most a mozik forgalmánál, az ott megtekintett filmeknél. Az elmúlt 1980-as esztendőben 60 718 356 néző fordult meg a mozikban és azok közül 10 940 886 magyar filmeket tekintett meg. Ez az összes látogatóknak 18 százaléka. (Borsodban összesen 2 975 917 látogatóból 544 811 váltott jegyet magyar filmhez, ami 18,3 százalékos arány.) A magyar filmnek ez az aránya az összes megtekintett filmek között — valamint a televízión sugárzott művek visszhangja — arra enged következtetni, hogy a magyar film iránt változatlanul nagy az érdeklődés, s ha vitatjuk is egyik- másik kevéssé sikerült művet, vagy akár egy hosz- szabb időszak termését, hazai filmművészetünk helyzete közérdeklődést vált ki, az új filmekre nemcsak a szakma, hanem a közönség is élénken reagál. figyelnek Ma este Budapesten, a Vörös Csillag filmszínházban ünnepélyes keretek között nyílik meg a XIII. magyar játékfilmszemle, hogy az elmúlt évi szemle óta elkészült, s a nagyközönség által csak részben ismert termésről számot adjon. Huszonhárom film, köztük tizenegy teljesen új szerepel a programban, amelyet nyilvános zsűrizés é$ több közönség—alkotó vita tesz teljesebbé. A nyilvános zsürivita, az ősbemutatók sora bizonyára sok érdekességet kínál az érdeklődőknek — túl a szemle otthonául szolgáló intézmény falain is. Nem túlzás feltételezni, hogy a magyar film barátai most egy hétig Pestre, a szemlére figyelnek. (bm) Híres épületek A sin! Több mint hétszáz éve van városi rangja *i megyénk északkeleti szélén fekvő Sátoraljaújhelynek. Ezt megelőzően, a 13. század közepéig a neve is más volt: Sátorelő és Sátorhalma néven emlegetik a középkori okleveles adatok. Nagv történelmi és művelődéstörténeti emlékek halmozódtak fel benne szellemiekben, intézményekben. épületekben egyaránt. A vonatról leszállva. mindiárt a vasútállomás közelében egy öttornvos épület ragadja meg az ide érkező figvelmét. amelynek falait tíz híres tokai-hepv- aljai szőlőtermelő település. éspedig sorjában Zom- bor. Erdőbénve, Bpi-átszer, Bodroskeresztúr. Tolcsva, Olaszliszka. Sárospatak, Sátorai jaúihely, Tokai. Tárcái színes kerámiából készített hajdani címerei díszítik. A helybeliek tréfásan Bacchus templomának nevezik, mert az alatta szerteágazó labirintusban 12 ezer hektoliter jóféle tokajit ériéinek a borkombinát pincemesterei. KOSSUTH-EMLÉKEK öt sátoros hegy karéjában fekvő, hosszan elnyúló város Sátoraljaújhely. S ahogy Szigetváron Zrínyi, Hajdúszoboszlón Bocskai, a szomszédos Sárospatakon Rákóczi, úgy itt Kossuth nevét viselik iskolák, intézmények, brigádok és természetesen a város főutcája, tere is. A főtéren a nagy államférfi impozáns szobra, Gárdos Aladár alkotása. Nem messze innen, a Széchenyi tér sarkán emeletes ház falán márványtábla hirdeti, hogy ennek a helyén állt az az épület, amelyben a pályakezdő Kossuth lakott 1824— 1832 között. A Barátszer elnevezésű városnegyedben van a nagy múltú gimnázium, amely 1989-ben ünnepli alapításának 200. évfordulóját. Ennek az iskolának volt a diákja Kossuth 1810—1816 között. A legtöbb Kossuth-emlék mégis a főtéri vármegyeházához fűződik, amelyet nemrégiben újtottak fel. A tömör, barokk épületet 1758 és 1761 között emelték, kimondottan vármegyeháza céljára. Lépcsői valamikor Kossuth és Kazinczy léptei alatt is döng- lek, hiszen mindketten itt kezdték közéleti pályájukat. Időközben többször is átépítették, bővítették a vármegyeházát, minek folytán klasszicista stíluselemekkel törték meg egységes barokk hatását. A bal száryán található levéltári. traktust 1823-ban nagyobbították. Ma is levéltárként működik, s igen gazdag és értékes forrásanyaggal szolgálja a tudományos kutatók munkáját. A nyelvújítás vezére, a jeles magyar literátor. Kazinczy Ferenc élete utolsó másfél évtizedében mint diurnista, azaz napibéres, Zemplén vármegye levéltárában dolgozott, gyalog járva be a közeli Széphalomról Sátoraljaújhelybe. TANÁCSÜLÉSEK SZÍNHELYE A vármegyeháza épületének főtérre néző oromzatos középrizalitja mögött helyezkedik el a régi megyegyűlések, s a mai városi tanácsülések színhelye, a díszterem. Ebben kezdte közéleti szereplését, s itt mondta el első nagy hatású beszédét a fiatal Kossuth 1830-ban, amint ezt a díszterem falán elhelyezett fehér márvanytábla tudtára adja a látogatóknak. A helyi hagyományok szerint ennek erkélyéről mondott beszédével csillapította le és késztette csendes hazatérésre 1831-ben Kossuth a kolerajárvány miatt kaszával-kapával felfegyverkezett felső-zempléni jobbágyokat. EREDETI SZÉPSÉGBEN HELYREÁLLÍTVA Kossuth haláláig fiúi szeretettel emlékezett szülőföldjére, Zemplénre. A legkedvesebben mégis Sátoraljaújhelyre, amint ezt az 1890. február 12-én Túri libán írt levele bizonyítja. „Engem életem legelső emlékezetei Üjhelyhez csatolnak — olvashatjuk levelében —, a szülőföldhöz ragaszkodás édességével. Üj- hely volt gyermekkorom bölcsője __és ami a mad árfiókának első bizonytalan szárnypróbálgatásainál az anyai fészek, nekem ez Üjhely volt, s büszke vagyok arra, hogy mágamat újhelyi magyar embernek nevezhetem...” A szép újhelyi barokk vármegyeházát évekig tartó munkával, több millió forintos költséggel teljesen felújították. Belső traktusán, az egykori tömlöcépü- leten a munkálatok a közelmúltban fejeződtek be. így a zempléni táj egyik legértékesebb műemlék épülete ma már eredeti szépségében tárul a városba érkező látogatók elé. Hegyi József Hajdú szokása szerint részegen ment haza. A felesége, amikor meghallotta az előszobában a zajt, felkelt és kiment. Nézte, ahogy a férje leveszi a kabátját, és felakasztja a fogasra. Hajdú egy pillanatra megbillent, belekapaszkodott a kabátba, és leszakította a fogast. Az asz- szony nem szólt egy szót sem. Hajdú tehetetlenül tartotta a kabátot, aztán szeretettel magához szorította. — Hazajöttem — mondta az asszonynak. Vacsoráztál már? — kérdezte az asszony. — Nem. Bementek a konyhába, az asszony feltett a gázra egy lábos rakott krumplit. Hajdú lezökkent az asztal mellett a székre, a kabátot az ölében tartva. — Add már ide, te szerencsétlen — mondta az asszony, és elvette a kabátot. Mire visszajött az előszobából, Hajdú már maga elé tette a rakott krumplit, és kanállal ette a lábosból. Egészen a lábos fölé hajolt, és úgy tömte magába. — Még meg se melegedett — mondta az asszony. Hajdú abbahagyta az evést és felnézett: — Mit bámulsz? — kérdezte az asszony. — Ügy eszel, akár egy disznó. — Mert te moslékot főzöl — mondta Hajdú meglepő logikával. — Moslékot főzöl. Ez az igazság. Az anyád se tud főzni, te se Császár István: tudsz. Lelketlenek vagytok. Az egész család. Mindent csak azért csináltok, mert meg kell csinálni. De nem ez az élet értelme. Belekotort az ételbe, és a szájába dugta a tele kanalat. Az asszony otthagyta és lefeküdt. Három éve házasodtak. A férfi a szerelőrészleget vezette a Lakásjavító Szövetkezetnél. Gyakran kijárt ellenőrizni a munkásokat. A szerelők többnyire dörzsölt fiúk voltak, láttak már Hajdú előtt jó néhány részlegvezetőt, előbb-utóbb mindet megtanulták kezelni, akár a szerszámokat. Hajdút főnöknek szólították, és túlzott tisztelettel hallgatták utasításait. Megvárták, amíg mindent végignéz, aztán lekísérték a sarokig, ahol beráncigálták egy pofa sörre. Hajdú erős- ködött, hogy ő fizeti a magáét, de mire a pénztárhoz ment volna, -már előtte volt a deci cseresznye és a korsó sör. Hajdú megtehette volna, hogy nem fogadja el, de maga is érezte, hogy menynyivel fiatalabb és tapasztalatlanabb ezeknél a régi szakmunkásoknál, akiknek parancsolgat, és mivel ap- ja-anyja munkásember volt, magában szégyenkezett. hogy csak járkál, vagy éppen íróasztalnál ül egészséges, erős férfi létére. Visszautasítani a meghívást annyit jelentett volna, hogy ő is afféle sáoa- tag szemüveges, akinek egy pohár italtól kiüt a hideg verejték a homlokán, vagy épppen azt is hihették volna a szerelők, hogy lenézi őket. Megitta hát ezt a butító cseresznye—sör keveréket, és ha nem menekült idejében, belédiktál- ták a következőt is. Tellett a szerelőknek, mert lopták az anvagot. és maszekoltak munkaidő alatt, de ez így volt mindegyik részlegvezető idejében, és valószínűleg így lesz ezután is. Nem azért itatták Hajdút, hogy szemet hunyjon valami felett. Nem volt erre szükség. Saj-
