Észak-Magyarország, 1981. február (37. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-02 / 28. szám
1981. február kedd ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Hány kiló egy láda sör? Nők a pult mögött Sokszor a szemétből kellett kiszedni az értékes köcsögöket, tánvé- lokat Tányérok, lopok, kacsasütő Tokajban van egy gyűjtemény, amely párját ritkítja a megyében. A gyűjtő, a tarcali dr. Nagy Gyula állatorvos büszkén vezeti végig a tokaji pincéjébe betérő vendégeket, itt, ebben a föld alatti kis múzeumban. És az idegen, ha még nem látott ilyet, csak csodálkozhat. Csodálkozása pedig akkor válik teljessé, ha véletlenül kezébe kerül egy-két külföldi utazási prospektus is, ahol ezt a gyűjteményt a világhírű Tokaj egyik nevezetességeként említik meg. A tarcali állatorvos nevetve mondja, hogy nincs ebben semmi különös, ő csak egykori főnöke tanácsát fogadta meg, aki ezelőtt jó pár éve kérte meg őt, hogy ha már járja a megyét, ne hagyja veszni a sok helyen szemétre szánt tányérokat, cserépedényeket, mert ezeket az értéktelennek látszó népművészeti darabokat valakinek meg kell mentenie az enyészettől. — Fiatal állatorvosként Putnokon kezdtem a munkámat, s akkor még nem tudtam teljesen áttekinteni, hogy ez a hobbi mivé is fog kiterebélyesedni. Én megfogadtam a jó tanácsot, s egy idő után rájöttem, hogy érdemes minden — sokszor értéktelennek látszó, darabot is — megmenteni, összeszedni. Még könnyű is volt a dolgom, hiszen állandóan jártam a vidéket, s nemritkán ezekkel a tányérokkal, köcsögökkel fizettek munkámért. Mentségemre szolgáljon, hogy annak idején még nem volt divat a régiségek gyűjtése, s magam sem sejtettem, hogy az így összeszedett tárgyak egyszer nemcsak eszmei, hanem anyagi értékre is szert tesznek. A tokaji templomtól nem messze levő pince látogatója nem győzi számba venni azt a rengeteg holmit, amit a pince gazdája összegyűjtött. A falakon tányérok, köcsögök, az egyik sarokban lopok, szemben az ajtóval a másik sarokban kolompok. Amíg nézegetjük a gyűjteményt dr. Nagy Gyula szinte minden darabhoz tud valami történetet. Az egyik csikóbőrös kulacs, amely a felirata szerint 1909-ben készült, megjárta Amerikát. A másik oldalon a falnak támasztva egy bíróbot büszkélkedik, s a markolatánál bedolgozott ezüstpánton ott a dátum, 1935. Mellette egy gyönyörű faragasú vőfélyből, ez Tardonáról származik. A telkibányai és béiapát- falvai kőedénygyárakból származó tányérok eredetiek, ugyanúgy, mint a doktor kedvence, a Sajómercséről gyűjtött, agyagcserépből készült kacsasütő. Az orvos, akinek tokaji | pincéjében ennyi a látnivaló I nyugodt, hiszen gyerekei is [ ugyanolyan szeretettel, értéssel foglalkoznak a gyűjteménnyel, mint ö. Azt mondja, nem szívesen válna meg egyetlen darabjától sem, hiszen hosszú évek gyűjtőmunkáját nem lehet semmivel sem pólóim. És számára nem az anyagi, hanem az eszmei érték jelent többet. Minden egyes darab régmúlt időket idéz. Szöveg: Pusztafalvi Tivadar Fotó: Sólymos László Megyénkben mintegy 19 ezer nő dolgozik a kereskedelemben és a vendéglátó- iparban. s arányuk sokkalta nagyobb, mint a férfiaké, hiszen a közel négyezer bolt és vendéglátóhely dogozói- nak 70 százaléka lány, asz- szony. Érthető hát. hogy munkavédelmi és szociális helyzetüket időről időre figyelemmel kíséri az SZMT nöbizóttsága. Legutóbb a KPVDSZ megyei bizottságának aktíváival végeztek vizsgálatot több élelmiszer-kiskereskedelmi vállalatnál, vendéglátó-vállalatnál és áfész-nél. Nem új megállapítás: jó néhány élelmiszerboltban nincs könnyű dolguk a nőknek. Sok helyütt a pincében, az alagsorban van a raktár, a szűk hely miatt nagy a zsúfoltság. Kemény fizikai munka az árut naponta többször az eladótérbe vinni. Kendelet írja elő. hogy a nő- dolgozók legföljebb húsz, a fiatalkorúak tizenöt kilót emelhetnek. A nőbizottság tapasztalata szerint e normát nem mindenütt tartják be. Általában nem jellemző, de a vizsgálat során találkoztak olyan esetekkel is, hogy a boltokban 16—13 éves tanulólányok 25 kilós ládákat emelgettek. A fizikai munka könnyítésére jelentős előrelépés lenne a konténeres szállítás bevezetése, ám erre csak a korszerű, új egységekben van lehetőség. Gond a pénztárosok egyoldalú fizikai megterhelése is. Elég belegondolni, naponta hány kiló árut keli egyik kosárból a másikba tenni'; korszerű. szállítószaiagos pénz- tárpult pedig még csak kevés boltban található. A több éve pénztárosként dolgozói: köréhen gyakori az izületi megbetegedés. Sok boltban az ajtó mellett, huzatos, hideg térben dolgoznak. Észszerűbb elrendezéssel, jobb szervezéssel segíteni lehetne helyzetükön. A kereskedelmi és vendéglátóipari dolgozók egészség- ügyi ellátása nerc javult a kellő mértékben. Részfoglalkozású üzemorvosa csak a Miskolci Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalatnak, s a Centrumnak van. s elenyésző azoknak az egységeknek a száma, ahol egy-egr órás rendelési vezettek be. Az elmúlt négy év alatt 14 000 kereskedelmi és vendéglátóipari dolgozó, valamint *í600 gyerek üdült megyénkben. Az üzemi étkeztetésben részt vevők száma bővült: a dolgozók 28 százaléka el e lehetőséggel. 7Ámikor a mama beteg... A Moszkvai — Lenin- díjjal kitüntetett — Botkin Városi Kórház egyike a Szovjetunió legnagyobb egészségügyi intézményeinek. Az 1910-ben alapított klinika húsz épületben működik, alkalmazottainak száma meghaladja a háromezret. A Botkin-klinikának messze földön híre van, magas fokú orvosi ellátásban részesíti betegeit. Például az elsők között alkalmazták klinikai, halál, sokk és más súlyos állapot esetén a reanimációs eljárásokat. Ez a kórház a Szovjetunióban elsőként nyitott, osztályt az egészséges gyermekek számára. A kórház gyermekgyógyászattal nem foglalkozik ■Akkor kerülnek ide csecsemők. 5a a mama megbetegszik. A sürgős műtét és a huzamosabb betegsée hosszú időr.e elszakíthatja egymástól a kicsit és az anyát, ez pedig egyikük számára sem kívánatos. Ilyen esetekben a kicsit a mamával egy időben elhe lyezik a gyermekosztályon és meghatározott időnként áthozzák etetésre. Ha az anya fertőző betegségbe)’ szenved, akkor a csecsemő csak a sterilizált tejét kaphatja meg. Ezen az osztályon kétszer több a személyzet, mint másutt, de a költségeket teljes egészében az állam fedezi. Ma már számos nagy szovjet kórházban működik az egészséges gyermekek osztálya. Kapcsolatok kifelé Világ - más léptékben... Tróbert Jónosné: „...az ilyen beteg gyerekek fokozottabban igénylik a szeretetet, mint azt bárki hinné.” Megyünk végig a hosszú folyosón, s kísérőnk nyito- gatja a termek ajtaját. Az egyik szobából sírás, a másikból nevetés hallatszik. Bent a szobákban gyerekek pihennek a hófehérre mázolt rácsos ágyakban. Délután van, s ilyenkor az egész intézetben csendes pihenőt tartanak. Az ablak mellett levő ágyból egy kisfiú integet. Barátságos. tiszta tekintete éles kontrasztban van természet- ellenes, apró termetével. Torkán artikuláüanul törnek fel a hangok. Üdvözlés ez, vagy támadás? Félelem, vagy a barátság kimutatása? Nem tudni. Szívszorítóan egyedül van itt az, aki először megy végig ezeken a folyosókon, nyit be a termekbe. Tanácstalanságánál csak zavara nagyobb és sajnálkozása, hiszen az ilyen súlyosán sérült gyermekek látványát megszokni azok sem tudják, akik évek óta foglalkoznak velük. A tokaji egészségügyi nevelőotthon átadása óta azoknak a valamilyen formában fogyatékos gyerekeknek biztosit ellátást, akiknek vegetatív funkcióikon kívül szinte semmi, vagy nagyon-na- gyon kevés kapcsolatuk van a világgal. Kimutatások szerint országosan mintegy 8 ezer 400 kórházi, nevelőotthoni ágyra lenne szükség ahhoz, hogy minden hasonlóan sérült gyerek ilyen jellegű ellátását biztosítsák. A tokaji egészségügyi otthonban jelenleg 229 gyereket kezelnek. Sokuk — szabad-e így kimondani, leírni? — gyógyulására nincs remény. Életük éveken, évtizedeken keresztül nem jelent mást majd, mint valamiféle fizikai kapcsolatot az őket körülvevő világgal. Az intézet vezető főorvosa, dr. Szmik András valamikor körzeti orvosként gyakorolta hivatását. Tősgyökeres tokajiként végül is itt helyezke- oett el. — Ez is egyfajta ágazata az orvostudománynak — mondja. — Csakhogy ez nem látványos, nem rövid távra szabott munkát ad az embernek. Itt nem lehet olyan sikereket elérni, ami hírnevet szerez az embernek, de aki ide jön dolgozni nem is ezt akarja elérni. Ha valaki ezt a munkát megszereti, nem egykönnyen válik még tőle. Mert ezt a munkát csak nagy tisztelettel, türelemmel és ami a lényeg, szeretettel lehet csak csinálni. Az otthonban most egy orvos és 84 egészségügyi dolgozó lát el állandó szolgálatot. Tróbert Jánosné se- gédápolónö: — Hat éve vagyok itt. Hogy miért csinálom? Szeretem a gyerekeket, s az ilyen beteg gyerekek fokozottabban igénylik a szerethet mint azt bárki hinné. Ezt mondja dr. Pozsa An- tainé gyógypedagógus is. ö a gyógypedagógiai főiskolát munkája mellett végezte el. — Nem túlzás, de ez a munka minden itt dolgozótól maximális odaadást követel. Hogy van-e értelme? — néz maga elé. — Tudja, ha egykét gyereket a kisegítő iskoláig el tudunk juttatni, már megéri. Segédápolónönek, főorvosnak, gyógypedagógusnak egyaránt jelent ez sikerélményt. Ezekkel a gyerekekkel természetesen többet foglalkozunk, de nemcsak azért, hogy mi örüljünk ... Azért is, hogy megtalálják helyüket valamiképpen a számukra kicsinyre méretezett más léptékű világban. Pusztafalvi Fotó: Sólymos „A bánya adott kenyeret...” Több, mint negyven évvel ezelőtt, Magyarországon elsőként alkalmazták a fa- gyasztásos eljárásos mélyítést, a mai Lyukóbánya kialakításánál. Szinte ezzci egy időben kezdődött meg iü az akkor szolgálati lakások építésé, amely ugyan több- szó) i korszerűsítés után. de ma is otthont biztosit a. ott lakók ttok. A bánja köré épített házakban jelenleg húsz család lakik. Egyikükhöz, a Farkas családhoz a késő délelőtti órákban látogattunk el. A feleséget, Fai kas Lász.lónét éppen ebéd készítés közben találtuk. — Igyekeznem kell, mert délután műszakba megyek — mondja magyarázkodva, miközben tovább kavargatja a csábító illatú, csülkös bablevest. — En is, csakúgy mint a többi itteni asszony, dolgozom. Az üzem lámpakamrájában vállaltam munkát Három műszakos elfoglaltság. Régebben nem, de most mái' az éjszakait nagyon nehezen bírom. Pedig a nyugdíj)!.’ még öt évem van. A takaros konyhát horgolt és hímzett térítők, falvédők és szebbnél szebb faragott díszek ékesítik. Az asszony észreveszi az ismerkedő pillantást. — Ezeket magam varrtam — mutat az egymás mellett sorakozó kézimunkákra. — A raragások pedig a férjem munkái. Tudja, itt másfajta élet van, mint a városban. Igaz, a telep olyan, mint egy nagy család, mégis mindany- úyian tulajdonképpen magunk vagyunk. És mi mindig jói megvoltunk. Két gyermekűnk született. A fiam húszaimat éves. Nős, ő is a bányában dolgozik. Most várlük az első unokát. A lányom is felnőtt már, műszaki rajzoló. Igyekeztünk úgy Kialakítani az életünket, hogy minden napja tartalmas legyen. Azt hiszem sikerült. Időközben megérkezik a férj, aki bár jó néhány éve rokkant nyugdíj ban van, mégis mindennap bemegy a bányászok közé. Mint mondja; — Ha egy napot kihagyok, szinte nem találom a helyemet. Ügy vagyok én a bányával. mint az itt lakók az otthonukkal. Ugyanis innen még akárhány ember elment. előbb-utóbb visszajött Mi sem tudnánk már egy bérházi lakást megszokni. Jó itt. A közeli völgyben van egy kis telkünk. Zöldség és gyümölcs terem rajta. — Nem is akármennyi —7 szól közbe büszkén a feleség. — A férjem nagyon ért hozzá, hiszen azelőtt agronó- mus volt. Tavaly is százötven kiló meggyünk volt és nagyon sok szilvánk is. Jó pálinka lett belőle. A gyerekeket is mi látjuk el befőttel. A telken tartottuk a huszonöt éves házassági évfordulónkat. Lyukóbánya szinte minden lakója ett mulatott. Mert azért össze-üsszejá runk. És segítjük is egymást mindig, itt a várostól nem mész- szí, ámbár meglehetősen zárt településen. Az ajtó megmozdul, koromfekete. villogó szemű macska tűnik fel. Lustalomha léptekkel halad át a konyhán, majd komótosan megpihen az asztal lábánál. — Ha ember lenne, most lenne első osztályos — mondja nevetve Laci bácsi. —Hat éve, egészen pici korában keveredett valahonnan hozzánk. Megtartottuk. Nem vagyunk babonásak. Sokszor átment már előttünk. Kicsit vad. Ma sem lehet megsimogatni. le azért megvagyunk. Mi ;s, meg ő is a másik tarka cicával. Valahogv hozzánk tartozik. Mint ahogy hozzánk tartozik egy másik nagy feketeség. a mellettünk és alattunk meghúzódó bánya is. Mert bizony az, hogy az akna mellett élünk, meghatározta mindennapjainkat. Soha nem tudtuk, hogy a késő éjszakai csengetésre vajon nekem, vagv a szomszédnak kell-e bemenni a bányába. Nekem a bánya kenyeret adott. És biztos megélhetést a családomnak . . Monos Márta !
