Észak-Magyarország, 1981. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-11 / 9. szám
ESZAK-MAGYARORSZAG 4 ,15t 1:, jctnuöP 11,» vasárnap '■ A Rónai tervei Az eredményeket szorítják Pattog a fehér kaucsuklabcla ... A nézők egyben sorukra is várnak. Csendélet - délidében. Kosztra, kvártélyra nemigen van panasz. Szerda — kiinenőnap. tegyünk pontosak: kimenődéi- után. Hiszen a délelőtt most is úgy telt, mint más napokon, felkelés, reggeli, iskola. Az. ebéd babgulyás volt és fánk. Olyan anyánk sütötte szalagosra emlékeztető, s a jóízű harapásokból nem nehéz kitalálni: íze, illata is az otthont idézi... A gyerekek csak most jöttek vissza, de a kimenőnap látogatási nap is, sorra érkeznek a mamák, a papák, — Kimennénk ■vásárolni.;. :— kopogtat be a* igazgatom iroda ajtaján egy anyuka. — 1-Ia nem zavarom, szeretnék érdeklődni... Félrevonulunk, mert bét elhangozhatnak kérdések és feleletek, amelyek nem kívánnak nyilvánosságot. A putnoki általános iskolai diákotthon megbízott igazgatója, Harsányi Attila ajtaján gyakran kopogtatnak szerdánként __És sűrűn megáll ítják a csoportvezető pedagógusokat is. Azt mondják, az elmúlt évek alatt jó kapcsolatokat sikerült kialakítani a szülőkkel... Ha szülői értekezletet tartanak, májd- ! nem mindenki beutazik. Tizenegy felöl jönnek — eny- nyi helyről körzetesítetlék be a gyerekeket, de jönnek. És igazodva a rendhez, betoppannak hétköznapokon is. S a „hogy vagy fiam?” mellett, mindig akad érdeklődő szó... És persze a táska mélye is rejt mindig valamit, apró meglepetést, zacskó cukrot, szelet süteményt. A hatodikos Demeter Pisti- mamája viszont élénken tiltakozott, „ugyan, minek hoznának hazai falatokat, amikor itt mindenük megvan. Második esztendeje van itt a fiú, de kosztra, kvártélyra még sohase volt panaszszava ...” Elfogytak az ebédelők. a 218 diákotthonos szétszéledt. Négyig övék volt az idő ... Persze, annyian maradtak, hogy pillanatra se maradjon üresen a pingpongasztal, ahol csak szilencium alatt nem pattog az örök barát, a fehér kaucsuklabda.., Telt ház van — mondta Harsányi Attila. Ennyi gyereket tudnak fogadni, amióta két esztendeje átadták az új szárnyat a közös megyei Ösz- szefogásból készült „régi” épület mellé. Telt ház és nagyüzem .., Épp a minap összesítettek, jegyzeteltek, osztottak, szoroztak, az ellenőrző könyvek jegyei alapján, no, és saját tapasztalataik alapján, kinek kell még több segítség az elfogadható félévi bizonyítványhoz. A mérce talán szigorúbb, mint az iskolában, de így van ez jól!... A gyerekek, hiszen nem válogatnak közöttük, főleg körzetből vannak, ilyenek is, meg olyanok is. Vannak igyekvők meg lustábbak, gyors észjárásúak, meg szöszmötölők... Mindenesetre a nevelőtanárnak is jó érzés, ha a keményen átdolgozott korrepetálás után, másnap, hospitálva azt tapasztalja, az oroszórán mindenkinek megy a ragozás ... — Ilyenkor együtt örülünk. A gyerekekkel és az iskolai kollégákkal ... Az iskola meg a diákotthon úgy különben is egy sínen van. hja már az iskolai kollégák is gyakrabban betoppannak, bár igaz, még nem mindenki érdeklődik egyformán... A diákotthonosoknak előírják a heti két óra hospitálást, kötelező szolgalomként. S az óralátogatások előtt és után a gyerekekről folyik a szó... A gyerekekről, akik nemcsak tanuló diákok, de emberkék is a maguk gondjaival és örömeivel, jók és csintalanok, ha az idő beszorítja őket az épületbe, S számukra nemcsak a szánkót kell odaké- sztterri a bejárathoz, hogy felpattanhassanak rá, ha hull a hó, hanem akiket mindenestül rájuk bíztak Csotoorás Annamária Fotó-: Szabados György A vélemény ny i I vánitások elöli — a tanácskozások'meg- szokolt rendje szerint — a kérdésék kaptak szót. S a kérdésekből bőven jutott. E helyütt csak néhányat idézünk fel: — Mi az oka annak, hogy az Avas Táncegyüttes vezetőjének távozásával táncosok és zenészek is elhagyták az együttest, s a fővárosba mentek; mi indokolta ezt a Pest-erősítést? Az ózdi járásban — az írásos anyag szerint —, azért kevesebb a módszertani munka, mert közlekedési nehézségek vannak. Lehet-e ma erre hivatkozni? A korszerű otthon címmel meghirdetett előadássorozat a pesti előadók elfoglaltsága miatt, gyakorlatilag nem jött be; nem lehetett volna arra érdemes előadókat találni Miskolcon? Mi magyarázza az értelmiségnek a közművelődési tevékenységben tapasztalható passzivitását? Mi a valóságos helyzet a bejáróklubokkal, és mi magyarázza az ifjúsági klubok számának nagyarányú visszaesését? __ A még folytatható kérdő- jelsort itt megszakíthatjuk. Talán a felemlítettek is bizonyítják: a Borsod-Abaúj- Zemplén megyei Rónai Sándor Művelődési Központ társadalmi vezetőségének tagjai nem mentek „üres kézzel” arra az ülésre, amelyen az intézmény elmúlt esztendei tevékenységéről szóló beszámolót, valamint arz idei tervezetet és költségvetést •vitatták meg. Persze, volt miben „bogarászniuk”, tekintélyes terjedelmű írásos anyagot kaptak kézhez még korábban. Ez utóbbin nrocs mit csodálkozni: nagy megye vagyunk; sok tennivalóval, nem elhanyagolható eredményekkel, számos szorító gonddal S ezeket nem kerülheti meg a megyei művelődési központ munkát értékelő. munkát meghatározó terve sem. Három „íö csapása” — hu lehet ezt mondani — van a megyei művelődési központ tevékenységének. A kettős alapfunkció: á miskolci, székhelyi közművelődési munka és a megye művelődési otthonaiban végzett hálózati-módszertani tevékenység mellett az utóbbi öl évben kialakultak a munkahelyi nevelés körébe tartozó tennivalók formáinak és módszereinek körvonalai is. A társadalmi vezetőség tagjai legutóbbi ülésükön valamennyi munkaterületei érdemben érintve fogalmazták meg kérdéseiket, s mondották éi később véleményüket. Részletekbe most nem bocsátkozhatunk, hiszen ha csak a bevezetőben felidézett kérdések egyikére is megpróbálnánk bővebb választ — magyarázatot — adni, már kifutnánk a tudósítás kereteiből. Így hát arra vállalkozhatunk, hogy néhány általánosnak mondható megállapítást jegyzünk fel a továbbiakban. Az elmúlt évi munkát összességében pozitívan értékelték a társadalmi vezetőség tagjai. Az idei tervekkel kapcsolatos alaphang pedig ez volt: reális és fejlődő tervezés; felmérésekre, a munkatársak látogatásainak tapasztalataira támaszkodó; konkrét, kitapintott igényekre épített elképzeléseket tükröz a megyei művelődési központ 1981. évi munkaprogramja. Ahogyan valaki megfogalmazta: „Úgy, olyan szépen meg van fogalmazva ez az anyag (ti. a terv) — arról ábrándozom, ha ez így meg is valósul •— akkor nagyon jó lesz” __ A terv maga persze egyáltalán nem ábrándozó. Csakhogy, tudjuk, a gyakorlati munka sok-sok „szűrőn” ak teljesítheti az elvekben A fényképek egyike a nevető Maurice Chevalier-l ábrázolja, híres szalmakalapjá- ban: nagy barátainak egyike néhány életrajzában „fiatalkori szerelme”. Óvatosnak kell lennünk: A mi vara- punk a férfiakkal mindig „szörnyen” jó barátságban volt, de intim viszonyban alig. „Amikor Maurice Chevalier 1972-ben meghalt, a Madame nagyon kétségbeesett” — meséli Odette. „Nem is tudott elmenni a temetésére, ahol az egész sajtó őt figyelte volna: félt, hogy nem tud úrrá lenni a könnyein .. Chevalier? Jean Gabin nem sokkal nagyobb szerelem volt Marlene Dietrich életében? Odette'naplójából Marlenét idézi: „Beszélt nekem az énekesről, akit négy hétlel a halála előtt mutatott be egy látogatása alkalmával; Felix Paquet kíséretében jött, aki a barátja és az impresszáriója volt. Elmesélte, hogy Chevalier bolondult érte, hogy elvált miatta a feleségétől, Yvonne Vallée-tól, aki nem volt szimpatikus neki.. Tehát a negyvenes évekbeli Hollywoodról van szó. Marlene már 1931-ben megismerte Maurice Chevalier-t, első párizsi látogatása alkalmával. Marlene Dietrich, a film új sztárja és Maurice Chevalier, Párizs kedvence; ragyogó pár, két csiilag, akik együtt megduplázzák egymás Maurice és a végrendelet fényét. Szerelem volt? Vagy mindkette.n a másik dicsőségét szerették? Nem sokkal ezután, ha Hollywoodban volt, Marlene elmenekült türannusától, Josef von Síernberglől, és elment Maurice Chevalier-val a ragyogó Night-clubba a Coconut Grove-ba táncolni. Ezt a Paramount is szívesen látta, akinél mindketten szerződéses viszonyban voltak; a filmtársaság és a rendező között ellentétek voltak, amikor meg akarta akadályozni, hogy nyilvánosságra hozzák a híres párról készült fényképeket. Hallgassuk bizalmasának, Odettelnék a szavaiból Marlenét: „Nem akartam elválni Chevalier miatt” — mondta, végig házasságban maradt a berlini felvétel vezé tő vei, Rudolf Sieberttel, bár az 1930 óta másik asszonnyal él együtt. „Maurice tudatta velem, hogy ismét szabad — milyen csalódott volt----amikor mak acsul mindig nemet mondtam . .. Utána találkoztam Jean Gabinnel, és Chevalier végre megértette, hogy mást z szeretek, ezután jó barátok voltunk...” i Gabin 1941-ben érkezett Hollywoodba, katona volt, nagyon ■ nehezen menekült meg a németektől. Marlene számára megszemélyesítette mindazt, amit Párizsban szeretett. Partikat adott a számára, körülvette, segítette a ^karrierjét, főzött rá, anyáskodott felette. 1941. december 27-én, amikor 40. szüleMaurice Chevalier és Mártoné másán bevallotta a barátainak, hogy Jeao Gabin élete szerelme. Tíz éven keresztül tartott — mindkét részről megszakításokkal. Erre is még visz- szatérünk. „Ami Maurice Chevalier-t illeti” — mondja madame Odette — „meg volt győződve arról, hogy megemlékezik róla a végrendeletében. A temetés után mindig visszatért a Madame erre a témára. Végül is bevallotta neki, hogy szenvedélyesen szereti, nem igaz?” így keletkeznek a legendák. „Telt az idő, és madame Dietrich még mindig nem tudta, hogy Maurice Chevalier ügyvédje felnyitotta-e az utolsó akaratát tartalmazó borítékot... Megkért engem, hogy diszkréten vegyem fel a kapcsolatot az elhunyt kertészével ... És ezután végre közzétették a nagy énekes utolsó akaratát — Madame Dietrich nem kapott semmit!” Ebben az időben Marlenének nem ment valami jól anyagilag. Költséges és fárasztó föld körüli turnéinak a sikereiből élt. Egy abból a sok millióból, amit Maurice Chevalier hátrahagyott, nagyon jót tett volna neki. Az igényei ennek ellenére magasak voltak. Komikus, de az igazságot Odette Miron sem ismerhette, bár akkor már tíz éve élt együtt Marlene Dielrich- hel. Az igazság az, hogy a háború után Maurice Cheva- lier-nek vége volt Francia- országban, annyira, hogy egy francia sem akart kezet fogni vele, nem akartak egy dalt sem hallani tőle, mert a háború alatt fellépett Némegfogalmazottakat. Az általánosságoktól most mát a i konkrétság felé haladva: többen is kiemelték a Rónai városi tevékenységének - az iskolákkal kiépített gyiimöi- j csöző kapcsolatát, külön is kiemelve az elmúlt esztendőben csatát nyert „játszóház”- i kísérletet. Hasonló megnyilatkozások előlegezlek bizalmat a munkahelyi nevelés- terén kifejtett kísérleteknek és erőfeszítéseknek. Természetesen nem hallgatták el a társadalmi vezetőség tagjai aggályaikat sem — lásd a kérdéseket! —, s megfogalmazódtak efféle igények is: j a hálózati-módszertani tévé- | kenység jobban támogassa a megye művelődési otthon jellegű intézményeiben a differenciált törekvéseket; új formarendszerek kezdenek „láb- rakapni” a megyében, ezek figyelemmel kísérése éppúgy szükséges, mint az intézményi integrációra törekvések, kezdeményezések ügye. Egyáltalán: több „értelmi segítség” igenyelletik a megyei művelődési központtól a kistelepülések • közművelődési életében; hiszen az • anyagi lehetőségek e helyeken továbbra sem javulnak __ E gyáltalán — fogalmazta meg a társadalmi vezetőség elnöke —, a mai helyzetben a szellemi tartalékok mozgósítása jelenti a legnagyobb feladatot, lehetőséget a közművelődésben. Maximális energiával kell tehát törekedni a kapcsolatok élettelivé tételére. Mert az ismert mondás ágy igaz; „A hegy — az nem megy Mohamedhez. Mohamednek kell tehát mozdulnia” . — #. *. j.) metörazögtten és a »ten»e< k*-t tonáknak énekelt. Marlenét ágy ünnepelték, a franciák, mint egy nemzeti szentet, amikor a háború végén amerikai egyenruhában bevonult a Champs-Elyséen, és Ernest Hemingway-ve] egy nyár alatt kiürítették a „Ritz” borospincéjét. „Könnyes volt a szemem” — mesélte egyszer —■, „amikor az embertömegben megláttam Maurice Chevalier-t, mialatt én autogramot adtam, félénk, riadt, összetört ember volt!” 1945-től 1948-ig többször kiállt érte, nagyvonalú kijelentéseket. tett, hogy tűzbe merné tenni a kezét a fiatalkori barátjáért. Többször lehetett hallani; „Hogyan köszönjem meg neked. Marlene? Gondolni fogok rád a végrendeletemben!” Egyszer hirtelen azt mondta: „Ma vacsorát adunk, madame Miron! Kit hívunk meg? Mit főzzünk?” Mielőtt egyre merevebb lett, havonta egyszer vagy kétszer vacsorát adott a barátainak, de legfeljebb hat személynek, soha többnek. Remarques. Hemingway, Chevalier. Noel Coward, Cocteau és Josef von Sternberg, Jean Gabin halála után mindenki más. aki ilyen férfiakkal barátkozott, csigaházba vonul, és azt mondja a külvilágnak: A ti világotok nem az enyém! Marlene Dietrich fáradhatatlanul új, fiatalabb barátokat keresett. Talán azért, mert a négy unokáján keresztül, akik az ő költségén tanultak, megismerkedett az új generáció problémáival. Az egyikbe még szerelmes is lett, már jóval hatvan lelett. (Folytatjuk)
