Észak-Magyarország, 1981. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-01 / 1. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÄG 6 198t. január T., csütörtök ;. Maguk, újságírók, kíváncsi emberek, minden rázós témát kiszaglásznak, ezért jobb. ha tőlem, az intézmény vezetőjétől tudja meg a valóságot. Táraságodnak egy lépést sem kell tennie, minek zaklatná idegesítő kérdéseivel az irodákban dolgozókat, még azt hinnék a szerencsétlenek, hogy már megint itt van nálunk a népi ellenőrzés. Kérem, mi megértettük az idők szavát. Hat hónapja egy pszichológus és egy munkaszervező tevékenykedik intézményünkben. Közvéleménykutatással, a legújabb alkalmassági tesztek, vizsgálati módszerek, munkaszervezési koncepciók segítségével feltérképezték káderhelyzetünket: milyen munkaköröket kell megszüntetni, ki alkalmas ügykörének ellátására, kiket kell áthelyezni,, és hogy finoman fogalmazzak, kiktől célszerű megszabadulni. Sajnos, a közvéleménykutatás nem hozta meg a várt eredményeket. Hetven megkérdezett dolgozó közül negyvenhetén azt javasolták, hogy engem azonnal nyugdíjazzanak, mert csak azért vagyok itt, hogy sűrűbben legyünk. Ez képtelenség, uram. Állítom, a niunkámmal a főhatóság elégedett. Közvetlen főnököm, Lancsalics kartárs épp tegnap köszönte meg, hogy az unokáját sikerült soron kívül elhelyeznem az egyik óvodába, és megígérte, cserébe majd egy külföldi utat kibuliz nekem. És , itt van például Ta- bajdí kolléga, a tűzoltókészülékeket elosztó és karbantartó osztály vezetője. Róla a pszichológus azt állapította meg. hogy az egyszerű poroltót pem tudja megkülönböztetni a szirénázó tűzoltóautótól. Lehet, hogy éz igaz. De tudja, Tabajdi kartársat mi föntről kaptuk. A főhatóságnál kigolyózták, és azzal az utasítással varrták a nyakunkba, hogy csináljunk belőle osztályvezetőt. Kétségtelen, sok gondunk volt vele. A kezdeti időszakban a rossz poroltókat tévedésből a Patyolatba küldte javításra. Amikor a huszadik botlása volt, arra gondoltunk, célszerűbb őt a képesítésének megfelelő munkakörben foglal-, koztatni, de kiderült, hogy az eredeti szakmája pék. Már megbocsásson, de egy önálló sütöde felépítését mi nem tudjuk a szűkre szabott költségvetésünkből kigazdálkodni! Persze Tabajdi kartársnak érdemei is vannak. Rendszeres véradó és állítom, hogy a szemináriumokon, tanácskozásokon ő a legaktívabb hozzászóló. Rengeteg társadalmi munkát végez. Ősszel például gyümölcsszedő, kukoricatörő brigádot szervezett, vitte a fiatalokat a mezőgazdaságba. Ebből is láthatja, milyen sok szempontot kell figyelembe vennünk, ha Tabajdi kartárs áthelyezésének problémáját mérlegeljük. Persze nemcsak vele vagyunk így. A pszichológus meg a munkaszervező vizsgálata az egyik friss diplomás üzemmérnökről kiderítette, hogy logaritmustáblának nézte a közületi telefonkönyvet, mondván, abban is többjegyű számok vannak. Az irattár vezetője már tizenöt éve itt dolgozik és csak a tesztlapok kiértékelése során tudtuk meg róla. hogy még az általános iskolát sem végezte el. Ezzel szemben az egyik éjjeliőrnek tanári diplomája van. Igaz. még a háború előtt szerezte, de hát istenem. Mivel a tanár űr nappal ráér. ő lett az osztályfőnöke annak az iskolás csoportnak, amelynek a hallgatói most fejezik be a nyolcadik osztályt. A fenti példákból ura- ságod is látja, milyen körültekintően igyekszünk mindenkit a helyére tenni. Persze keményebb eszközökhöz is nyúltunk. Tizennégy embert mozgattunk meg intézményen belül, két embernek pedig útilaput kötöttünk a talpára. Nehezen ment, de veiül is megszabadultunk tőlük... Mit kérdezett uraságod? ... .Hogy kiktől? Hát a pszichológustól meg a munkaszervezőtől. akik ezt az egész felfordulást kitalálták! ! !... K. Gy. Mi Ajtó Dühöng a tél. A hófúvásban késnek a vonatok, senki nem tudja, mikor, honnan, hová érkezik a masina. Az utasok a falusi állomás sivár várótermében keresnek menedéket. Ücsörögnek, toporognak, de valahogy valami nem stimmel. Rossz az ajtó, húz a hideg. Utas jő, tárja az aj- iét, zárná, nem sikerül. Leül a padra a többi közé. Újabb belépő, ajtótárás, vacakolás, nem zár. Belépő reményvesztetten toporog sorstársaival. Ifjú toppan be, majd ősz. kucs- más hölgy, majd bőröndökkel megrakott úr. Nyitják, L., zárnák, csapják, illesztik simítják, hiába. A „bentiek” egy idő után már találnak elfoglaltságot. Jobb híján azon szórakoznak, hogy senkinek sem sikerül. Vonat késik, ajtó nem záródik, hideg húz. Jó egy óra múlva is. De ekkor már senki sem a vonat késésén bosszankodik, hanem a nyílászáró makacs- kodásán. Persze, egyfajta recept ez is a kedves figyelmességre, hogyan lehet elterelni a várakozó utasok figyelmét ... (ni) . wiaafamqroanwwninwijrf rw wmiwnaBm&txwirBVBmMstiamamr&Biamamtiíniexmattitesf* Szögligeti anekdoták Elmés mulatságok Bevezetőmet ajánlással | kezdem. Ha valaki szép meséket, regényes mondákat, vidám anekdotákat akar hallani, annak azt ajánlom, utazzon el Szögligetre. Hogy rnég pontosabb legyek, Bobaly Pisla bátyámhoz, aki kiapadhatatlan kútfője ezeknek a népi. szellemi értékeknek. Bevallom, jómagam minI den évben legalább egyszer szerét ejtem a vele a való találkozásnak. IlyenI kor, hol a környék híres várának, a Szádvárnak mondavilága elevenedik meg az idős mesélő ajkáról, hol a dűlőnevek, titkairól lebben tel a fátyol, hol pedig vidám történetek keretében idézi fel a hajdani szögligeti emberek ; életét. Most az év végi vií dámság hangulatához il■ lően az utóbbiakból, a vidám anekdotákból adok i közre néhányat, hozzátéve: bármennyire is igyekeztem lehetőleg szószerint visszaI adni a Pista bácsitól hallott történeteket, az élő előadás ízét, varázsát természetesen képtelen vagyok pótolni. Milyen az a pálinka? — 1911-ben, amikor a 1 szomszédos Dörenk iskoláját építették, rriint segéd; munkás, ott dolgozott Dienes Józsi bácsi is. Róla tudni kell, hogy nagy örö- ! ( mét lelte az italok élvezé- i sében, főleg a pálinkát szerette fenemód. Ezt ! azonban az építkezésen ; dolgozó, más vidékről érkező mesterek nem tudták ! róla. Emiatt eshetett meg az alábbi eset. Amikor először került sor az építkezésen pálinkaosztásra (a mestereknek fél liter, a segédeknek két és fél deci járt), Dienes Józsi bácsi odaszólt a munkálatokat irányító mérnökhöz: — Mérnök úr, • aztán milyen az a pálinka? — Hogy, hogy milyen? — ámult el a mérnök. — Dienes bácsi még nem ivott pálinkát? — Nem én — ingatta a fejét nagy komolyan az öreg. Ezt hallva a más faluba való mesterek, jó heccet remélve, odasúgták a mérnöknek: — Fogassa le mérnök úr, majd mi megkóstoltatjuk vele a pálinkát! Ügy is lett. Hirtelen négyen fogták le az öreget egy pedig beletöltötte az italt. Volt nagy nevetés, hahotázás, hiszen az öreg úgy tett, mintha ellenére volna a dolog, prüszkölt, kapálódzott. — No, Dienes bácsi — kérdezte kacagva a mérnök — hogy ízlett a pálinka? —. Meglehetősen — válaszolta a kérdezett bajszát töröl getve. — De legközelebb mégse így csinálják mérnök úr. — Hát hogyan, Dienes bácsi ? — Csak egy ember fogjon le, és négy töltse belém a pálinkát — válaszolt most már az öreg nevetve. A fogadalom — Ha a kőművesek nem is, a szögligetiek jól ismerték Dienes Józsi bácsi italszeretetét. Az egyik alkalommal április 24-én, György napján a rozsnyói vásárra indultak a szögligeti asszonyok, csirkét, tejet, tejfölt vittek eladni. Velük ment a szóban forgó öreg is. Akkoriban szokás volt, hogy az asszonyok is vittek magukkal pálinkát a hosszú útra. Amikor a hárskúti tetőre felértek, a Szent György kápolna mellett pihenőre, étkezésre ültek le a vásárra menők. Ahogy ott ülnek, s falatoznak, egyszer csak megszólalt az öreg. — Egész úton azon gondolkodtam, hogy milyen sokat is iszom én. Most elhatároztam, hogy fogadalmat teszek. — Aztán mi lesz az a fogadalom Józsi bácsi? — kíváncsiskodtak az asszonyok. — Hát én megfogadom, hogy Szent Györgytől Szent Jánosig egy korty italt nem veszek a számba. Az asszonyok nevettek, mert nemigen hittek abban, amit az öreg mond: — Nem tudja azt megállni Józsi bácsi! — De bizony megállóm én! Most azonban arra kérlek benneteket, utoljára még adjatok a pálinkátokból. Az asszonyok adtak neki, hogyne adtak volna, mégsem tesz az ember mindennap ilyen fogadalmat. Az öreg jól meghúzta valamennyi üveget, s aztán tovább indúltak. Már bent Hárskút községben az útjuk a kocsma előtt vitt el. Mindenki kíváncsi volt az első próbatételre, hiszen korábbi útjuk alkalmával Józsi bácsi mindig előszeretettel betért ide. De most nem! Az öreg úgy ment el a kocsma előtt, mintha ott sem lett volna. — Lám, mégis rendes ember ez a Józsi — mondogatták többen is. — Ügy látszik tényleg komolyan gondolta azt a fogadalmat. Amikor azonban Hárs- kútról kiértek, s a falu túlsó szélén levő kápolnánál újabb pihenőt tartottak, Józsi bácsi hirtelen könyörgésben tört ki: — Jaj, asszonyok. Adjatok gyorsan egy kis pálinkát, mert mindjárt szom- jan veszek! — Hát csak eddig tartott a kend híres fogadalma?! — ripakodtak rá az asz-, szonyok. — Magának csak ennyit ér az adott szó. Elcsodálkozott Dienes Józsi bácsi. — Miért háborogtok, én betartottam a fogadalmat! — Be, majd mindjárt megmutatjuk, mit tartott be — szidták mérgesen az asszonyok. — Hát nem azt fogadta, hogy Szenti Györgytől, Szent Jánosig egy korty italt sem vesz a szájába? — ,Ezt, ezt, persze, hogy! ezt fogadtam, és be is tartottam — válaszolt huncut mosollyal az öreg. — A fogadalmat a Szent György kápolnánál tettem a hárskúti tetőn, ott ittam utoljára. Azóta egy kortyot sem. És most nézzétek meg, hol vagyunk, — mutatott a hátuk mögött levő kápolnára. Az asszonyok odanéztek, s kitört belőlük a nevetés. A Szent János kápolnánál ültek. Az alkalmi borbélynál A haját szerette volna levágatni Burinda Andris bácsi. Akkoriban azonban nem úgy volt, hogy az ember elment a borbélyhoz, s az levágta a haját. Szögligeten ugyanis nem volt hivatásos borbély, így nem maradt más választása a nyiratkozni akarónak, minthogy valamelyik alkalmi kontárra bízta a frizurái gazítóst. Nos a szóban forgó András bácsi választása egy fiatalemberre, Fecske Józsira esett. Már a nyírás legelején kiderült, hogy ez a választás nem a legszerencsésebbre sikerült, az alkalmi borbély ugyanis nem volt éppen művésze a figaró szakmának. Hol itt vágta meg az öreget, hol ott húzta a nyakán a bőrt. Egy darabig némán tűrte András bácsi a fájdalmakat, legfeljebb az arc- izma rándult meg, egy- egy félresikerült vágás után, végül azonban csak nem állotta meg szó nélkül. — Te Rozi! — fordult az alkalmi borbély anyjához. — Nyírt már a fiad valakit? Hogyne! Legyen nyugodt András bácsi, nagyon sokat nyírt már. Ügy látszik, az öreget nem nyugtatta meg a válasz — révén, hogy a nyírás minősége továbbra sem javult —, mert kisvártatva újra csak megszólalt: — Te Rozi! Nem tudod, életben maradtak, azok valamennyien? Hajdú Imre ' Anyu kiabál a loggián. — Gabiii! Már megint mit csináltál?! Félbehagyom az olvasást, megyek ezredszer hivatkozni a legfőbb pedagógiai erényre, a türelemre, a csöndes meggyőzésre. Anyu lerángatja imádott csemetéjét a sámliról, onnan bámult le a parkra, a korlát felett. A srác üvölt, topor- zékol. — Mi van már megint? A feleségem hisztizik. — Nézd csak meg, mit művelt! Ledobta azt a vackot! Kizavarlak az esőbe, és azonnal felhozod! — fenyegeti Gabócát. — Mit dobott ki? Néma intés a mélybe. A kiszolgált fiahordó merevítője, aluszerkentyű ázik ö füvein a csöndes esőben. Kiszabadítom a srácot az anyja karmaiból, próbálok szót érteni vele, mint férfi a férfival. — Miért dobiad le, kisfiam? Nem válaszol, rángat, szabadulna. Fölemelem, rúg- kapál — Mondd meg. Csillagom miért dobtad le? Anyu epéskedik. — Csillagom?! Büdös rossz kölyök! A büdös, rossz kölyök konokul hallgat. Ráförmedek. Homoródi József: — Azonnal mondd meg, miért dobtad le! összeszorítja a száját, némán, sötéten néz rám. Már ordítok. — Azt kérdeztem: miért dobtad le?! Hallgat kézzel-lábbal igyekszik szabadulni. Meg mérgesedem, rápaskolok a fenekére. — Megmondod azonnal? Gabóca üvölt. Anyu kikapja a kezemből, babusgatja, esi ti tja. Fürdetés, fektetés. Jó éjszakát, puszit az Apunak. A srác elbújik az anyja mellén, nem békül. De látom, vigyorog. Sokáig rágódom az ágyban. odaát már régen alszanak. Vajon miért nem válaszolt a srác a kérdésemre? K-'nok és sötét vol az arca. És néma maradt. Sokszor volt már „rossz”. Játékokat hajigáit, bútorokat firkált össze, könyveket tépett szét. Utólag mindig kiderült: azért, mert nem játszottunk vele. nem olvastunk mesél. Mert valami múlhatatlanul fontos ’ lás dolgunk volt. Unalmában és elkeseredésében, magányában volt „rossz”, hogy felhívja magára a figyelmet. valamiképp mégis foglalkozzunk vele. Talán most is így volt? De hiszen ott volt az anyja is. Igaz, takarította az erkélyt, éppen kiabált is vele, hogy ne szemeteljen. Rosszul alszom, kedvetlenül ébredek. Odaát vidám "eggeli hancúrozás. Röptéik a pintyőkét. Reggeli. Csacsog a srác. mintha mi sem történt volna. Végezhetem a tisztem: a bilizte- ést. A szokott mókás Dop- ütörlés. Szent a béke. Anyu rohan a munkába, öltözünk, készülünk az oviba. Ingem-bingem, atya-gatya, zokni-bokni, suzi-vuzi. Magamhoz ölelem. — Haragszol, amiért eben ekel telek? Nem válaszol, de nevet, iagyog a szeme. — Miért nem mondtad meg. hogy miért dobtad le azt a micsodái? Rám néz, elkomolyodik. — Mert kiabáltál. Vágnám fejbe magam, ólelem csókolom, j — Ne haragudj. Csillagom. De olyan mérges voltam. hogy ledobtad azt a vacakot. — Nem dobtam le Leesett. — Leesett? Hogy-hogy? — Beleesett a kútba. — Szóval: az ott a kút? — mutatok ki. — Ehe. — No, gyere csak, menJ tünk ki. Teszem oda a sámlit.' Innen dobtad a kútba?