Észak-Magyarország, 1981. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-05 / 3. szám
„Égig érő” baromfitelep A leningrádi csirkegyárban Kilencszintes baromíi- telep épült fel Leningrad közelében. A legújabb technikai eszközökkel felszerelt tojóház tervezett évi termelése 360 millió darab tojás', A Szovjetunióban a hatvanas évek közepétől építenek ilyen nagyméretű komplexumokat — nemcsak az európai országrészben, hanem Szibériában (például Tyumeny, a nagy olajkitermelő ( központ mellett) is. Jelenleg' a . Szovjetunióban évente csaknem annyi tojást termelnek, mint az 1961 és 1965 között eltelt öt évben, amikor a termelés 28.7 milliárd darab volt. Véget ért a téli vakáció Vasárnap véget ért a téli szünet: az általános és középiskolákban hétfőn folytatódik a tanítás. Ezen a napon az idén sem kapnak bizonyítványt a tanulók, mivel a tanév első fele január végén fejeződik be. A pedagógusok a következő hetekben értékelik, összegezik a tanulmányi eredményeket. A félévi értesítőket február 6-án adják át. Nem osztályozzák az első és az ötödik, osztályosok teljeisítmé- nyét, valamint azoknak a tantárgyaknak az elsajátítását, amelyek oktatását ebben a tanévben kezdték meg. Az általános és a középiskolák tanulói három hónap múlva pihenhetnek újra. Április 6-án kezdődik, és 11- ig tart a tavaszi szünet, amely a tavalyinál hosszabb lesz, mivel az első tanítási nap április 13-a. A tanítás az általános iskolákban és a középiskolák I —III. osztályaiban, valamint az egészségügyi, a gép- és gyorsíró szakiskolák I—II. osztályaiban június 12-én fejeződik be. A középiskolák IV. osztályában és az egészségügyi szakiskolák III. osztályaiban május 9. az utolsó tanítási nap. Az írásbeli érettségi vizsgák a középiskolákban május 18-án, a dolgozók középiskoláiban június 1-én kezdődnek. Az érettségi-felvételi közös vizsgák ideje: május 25—26. Világ és Nyelv évkönyv Megjelent a Világ és Nyelv c'fmű folyóiratnak — a Magyar Eszperantó Szövetség lapjának — 1981-es évkönyve. A kötet többek között tartalmazza Robert Müller- nek. az ENSZ gazdasági és szociális tanácsa titkárának írását, amelyben a szerző azért száll síkra, hogy mielőbb világméretű nyelvi stratégiát dolgozzanak ki a népek közötti kommunikáció elősegítésére. M. I. Iszajev szovjet nyelvtudós tanulmányában a nemzetközi nyelv jövőjét, továbbfejlődésének, elterjedésének lehetőségeit elemzi. Simái, Mihály akadémikus, a Magyar ENSZ Társaság és az ENSZ Társaságok Világszövetségének elnöke a világ úgynevezett globális problémáival — az ember és a természet viszonyával, és társadalmi kérdésekkel —, s a megoldásukat segítő nemzetközi együttműködés lehetőségeivel foglalkozik cikkében. Az évkönyv interjút közöl Pozsgay Imre művelődési miniszterrel, s megrajzolja a sokoldalú tudós és kitűnő eszperaníista, Korach Mór akadémikus portréját is. A kötetben helyet kapott a világjáró tolmács, Lomb Kató cikke és számos más, változatos témájú ismeretterjesztő írást, elbeszéléseket, verseket, szórakoztató írásokat, humoros nyelvi fejtörőket is 1 közöl az évkönyv. TELEX GYORSAN PUSZTUL A híres kölni dóm a levegő szennyezettsége miatt napjainkban nyolcszor olyan gyorsan pusztul, mint 100 esztendővel ezelőtt. A templomban már évek óta 70 restaurátor dolgozik. BETILTOTTÁK Az idei' télen betiltották a francia Alpokban a helikopteres síelést, amikóris a síző helikopterrel viteti magát teljesen néptelen vidékekre, ahol egyedül hódolhat a síelés szenvedélyének. A tiltó rendelkezési környezetvédelmi megfontolásból hozták." PONTOS SZONDA Japánban olyan készüléket szerkesztettek, amely az eddiginél sokkal pontosabban ki tudja mutatni az autóvezető szervezetében levő alkoholmennyiséget. Az elemzés adatai azonnal megjelennek egy elektronikus táblán. A FÖLDRENGÉS ÁLDOZATAI Az olasz fegyveres erők vezérkarának felmérése szerint a dél-olaszországi földrengés következtében több mint 270 ezren váltak hajléktalanná. 41 településen 39 ezer lakóház dőlt össze, vagy vált lakhatatlanná. Csaknem 70 ezer ember hajléktalan. Egy részüket lakókocsikban, a kikötőben horgonyzó hajókon, jobb esetben pedig szállodákban helyezték el. ERDŐTÜZEK Két napja erdőtüzek pusztítanak Észak-Olaszor- szágban, Piemonte, Lombardia és Liguria erdőségeiben. A szokatlan szárazság okozta tüzek megfékezését az erős szél különösen megnehezíti. Az erdőtüzeket tűzoltók és erdőőrök százai próbálják megfékezni különleges, gyuila- dásfékező anyagot permetező helikopterek bevetésével. Torino körzetében az erdőtűz lakott területeket is veszélyeztet. Kényelmesebb Uj Tatra autó A Pribor autógyár megkezdte az új, módosított Tatra 613 gyártását. Ez a korábbi típusnál 150 mm-rel hosszabb! ezáltal kényelmesebbek a hátsó ülések. Négy- szögletes kettős fényszórói és nagy területet bevilágító villogó lámpái lesznek. ' itssiiért Rekordévét zártak a 'Salgótarjáni Kohászati Üzemek újítói. Az idén há.romszázti-, zenhat újítást vezetlek be — húszmillió forint haszonnal. Ilyen nagy összegű megtakarításra még nem volt példa a salgótarjáni nagyüzem ú.jí- tómozgalmának 32 éves történetében, csúcsnak • számít az újításokért kifizetett egymillió-háromszázezer forintnyi díj is. ! islerbe srslfék A Dráva folyót a Somogy megyei gyékényesi szakaszon új mederbe terelték. A szabályozást a határon átvezető vasúti híd védelme indokolta. Ott ugyanis a rohanó víz oiyan szögben érkezett a pillérekhez. hogy örvényekkel mosta, rongálta a híd tartóoszlopait. A vízvári kanyar átvágásává] került sor a meder szabályozására. Cápák a Csukcs-ieiEgerlen Hatalmas tengeri állatokat figyeltek meg a Szovjetunióhoz tartozó északi vízterületeken. Eddig kihaltnak vélték ezeket a magas szélességi körökön fekvő részeket. Távolkeleti tudósok expedíciós hajóikról mintegy 130 fehér- és grönlandi cápát, valamint jó néhány egyéb cápafajt és rozmárt láttak a Csukcs-ten- g'eran. Több mint tíz példányt megjelöllek' a nagy testű tengeri állatok vándorlásának tanulmányozásához. ifi uszeÉ épül Szegtfeg mm*«-: ... f f ? w $sr\ t ! I í I u A „Tíz év - tíz medence" fürdöprogram keretében épül az új-szegedi Tisza-parton a Liget-Termál Uszoda. A Tárnái István építészmérnök csoportjának DÉLÉPTERV-nél készült tervei alapján az „esernyő” kupolájú épületben két úszó- és két ülőmedence, összesen 1064 négyzetméter vízfelülettel. Az átadást az 1981-es idény kezdetére tervezik. Graboplast sátrak A tavalyinak kétszerese készül a BNV-n nagydíjat nyert kerámiahatású műbőr padlókárpitból is, amely rövid idő alatt" megnyerte a vásárlók tetszését. Nagy tételekben készülnek a sportlétesítmények befedésére és mezőgazdasági termények tárolására egyaránt alkalmas Graboplasl- sátrak, amelyekből az első félévi termelést már tavaly ősszel lekötötték a vásárlók. Mindent egybevetve, a győri üzem az idén összesen 43.5 millió négyzetméternyi árut gyárt, egymillió négyzetméterrel többet, mint tavaly. Ebből 7,5 millió négyzetmétert a szocialista országokban, ötmillió négyzetmétert pedig a tőkés piacokon értékesít. Hét végi balesetek Jóllehet, hármas ünneppel búcsúztunk az óévtől, köszöntöttük az új esztendőt, az ünnepek alatt nem történt több baleset, mint máskor a hét végeken. A borsodi utakon bekövetkezett nyolc közúti baleset közül egy végződött halállal. Özdon Firtkó Imre autó- buszvezető Volán-busszal január 3-án a kijelölt gyalog- átkelőhelytől két méterre elütötte a járdáról lelépő Rideg József, ózdi lakos gyalogost. A sérültet az ózdi kórház sebészetére szállították, A tanárnő a rózsa és a szerény ibolya szépsége közüli,i különbséget magyarázza a gyerekeknek: — Képzeljetek el egy szép, elegáns hölgyet. Büszkén sétál az utcán, senkinek sem köszön, senkire sem néz rá. A idomában kullog egy sápadt, .jelentéktelen teremtmény . . . A Ids Elza jelentkezik es ezt mondja: — Én tudóin, hogy ki az a teremtmény. Ö a férj! — Az én betegségemre aligha van önnek orvossága —sóhajt a beteg. — Ne aggódjék — válaszolja az orvos —, annyi orvosságunk van. hogy nemelyjkhez nveg betegséget s<em talaltinik. A fényképész megfcerdevn ügyfeleit: — Uraim, Ids- vagy’ nagyméretű képet kérnek? — Kicsit. — Akkor nem kék mosolyogniuk! — Szeretnék bejelentkezna a fogorvoshoz. — Kerem, .jöjjön december 10-én. — December to-én? Hiszen, ma -julius li-a van! Addig meg is halhatok! — Semmi baj, meg mindig lemondhatja. — Miért olyan gondterhelt JVlrs. Tubmaii? — Ali, ne is kérdezze. Anyai gondjaim vannak hajadon Iáit y aim maJ. — Ne búsuljon, még műidig jobb. mintha a hajadon lányainak lennének anyai gondjai. Nielson már nem tudott elég esernyőt vásárolni magúnak, nagy szorakozottsagában mindig elhagyott égyet-egyet. Amikor születésnapjára új ernyőt kapott, kis fémlapot erősített rá, a melyem rajta volt a címe és pz alabbi mondat: Aki megtalálja ezt az ernyőt, megtarthatja magúnak, de küldjön 10 koronát. Egy hét múlva Nielson elvesztette, s fél év múlva mar 260 koronája gyűlt Össze. Röpül a kismadár ahol pultét közben meghalt. A baleset körülményeinek részletes kivizsgálására szakértők bevonásával kerül sor. December 31-én a 37-es úton Pupp Tibor, karcsai lakos .személygépkocsival hát- sókerékdefekt közben elvesztette uralmát a jármű felett, és az árokba hajtott. Utasa, Kopcsik Jánosné és Fodor Béláné karcsai lakosok 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedtek. Az anyagi kár 20 ezer forint. Sárospatak és Bálványostanya között Benkő Zoltán személygépkocsival nem az útviszonyoknak megfelelően vezette személygépkocsiját és az árokba borult. Utasa. Molnár Józsefné könnyű sérülést szenvedett. Miskolcon, december 31-én Rezső Katalin Klára, miskolci lakos a Kun Béla utcában a városi autóbusz elé szaladt, és 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett. A mentők a Szentpéteri kapui kórházba szállították. Az autóbusz vezetője műszáki hibára. fékhibára hivatkozott. Miskolcon, a Szputnyik .utcában Krislon "János, miskolci lakos a posta motorkerékpárjával gyorshajtás következtében elütötte Szilvást Gábor és Szabó Viktor miskolci lakos gyalogosokat, akik könnyű sérüléseket szenvedtek. Hernádkakon Csép Dezső, hernádnémeti lakos motorkerékpárral szabálytalan kikerülés közben elütötte Saratin Miklós, hernádkaki lakos gyalogost, aki 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. (Csép Dezső a rendőrség megállapítása szerint ittasan vezette a motorkerékpárt.) ÉSZAK-MAGYARORSZÁG. — Az MSZMP Borsod-Abauj-Zemplén megyei Bizottságénak lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc Bajcsy-Zs. ül 15. — 3527 Postacím: Miskolc, Pf. 351. Telefonok: központ: 38-941, titkárság: 16-886, ipari rovat: 16-035, belpolitikai rovat: 16-450. kultúrrovat: 16-067. sportrovat: 16-049, levelezési rovat, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc. Bajcsy-Zsilinszky út 15. — 3527 Postacím: Miskolc. Pf. 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17. — 3525 Telefon: 16-213. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a postahivataloknál és a bírlapkézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra: 34 Ft, negyedévre: 102 Ft,.egy évre: 400 Ft. Index: 25655. ISSN 0133—0357. Készült: a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalatnál. F. v.: KILIÁN BÉLA.