Észak-Magyarország, 1981. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-31 / 26. szám
ESZAK-MAGYARORSZÄG 2 1981. január 31., szombat Volt-e? Van-e? Piramis-mítosz ? Csönd van a Piramis körül. Az együttes alig hallat magáról. Néhány koncert, részvétel a Volksstimme bécsi fesztiválján, Szlovákiában a szolidaritási rockfesztiválon, egy — végső eredményében kissé önmutogató — fotókiállításon. Som Lajos kategóriagyőzelme, s több helyezés a PM év végi pop-közönségszavazatán — a (jelenlét jelzései. Spanyol, svéd, francia, nyugatnémet lemezszerződés — az együttes táguló lehetőségei. Pillanatnyi útjukat nem kísérik hangos botrányok, sem látványos sikerek. A hallgatás sok esetben a kikezdhetőség állapota.- A Piramis „mítoszfalai” megroggyantak, lehet olvasni mostanság, sőt, egyenesen „omlással” fenyegetnek. , Az 1977—78-as év volt a csúcs. Azóta új mítoszok és új „próféták” születtek — Edda, Hobo... De már több fiatal, tehetséges együttes is döngeti a „popolimposz” kapuját — Solaris, H. I. T., East... A kemény-rock, s a mind szókimondóbb (őszintének látszó! szöveg könnyű sikerlehetősége egyre több zenekart (e — sok az eszkimó, kevés a fóka korszakban — néha úgy érezni, túl sokat is) „dobott föl”. Kétségtelen, hogy jelenleg erre van közönségigény, hiszen több mindent képes — legalábbis egy-egy koncert erejéig — pótolni. A Piramis indulásakor hirtelen, s nagy erővel robbant be a magyar popéletise, zenéjükkel, szövegeikkel egy csapásra meghódítva a legfiatalabb közönségréteget. Som Lajos, Závodi János, Révész Sándor meghatározó rockegyénisége szavatolta a hosz- szabb kifutású sikert. Lemezeik, koncertjeik mindenképpen úttörő jelentőségűek voltak, megteremtve a hazai rockélet alapjait, teret nyitottak más, a rockot egyedüli kifejezésmódjuknak tekintő zenekarok számára. Mi is volt sikerük titka (a Piramis-mítosz alapja)? Mindenekelőtt a zene. Závodi János nagyszerű, improvizatív gitártudása; Som Lajos átéléssel teli basszusjátéka; Révész Sándor színpadi jelenlétén túl ható egyéni énekhangja; Gallai Péter mélyebb érzelmeket hordozó pillentyűsjátéka; Köves Miklós játékos, kemény ritmusú dobtechnikája. Szövegeikben igyekeztek a fiatalok gondolkodásmódjából. -«rzésvilátíából, elei- módjából mind többet visszaközvetíteni, egyelve, hogy verseikben a jelzéseken túl, tit' ■ 7 /:/ti '/A ' >5- <1 mmk útmutatás, a kivezető út lehetőségének felmutatása is szerepeljen. Az is igaz, ezért nem költöztek ki lakásukból, nem adták el kocsijukat, mindennap fürödtek és ettek. S ezt olykor fel is róttuk nekik. S hogy mítosszá lettek, végül is nem az ő hibájuk. Az a korosztály (a tizenévesek), amely konszolidált, mítosztalan közegben nőtt föl, mentesen mindenfajta meghatározó jelentőségű történelmi eseménytől, bennük találta meg a hetvenes évek végének mítoszát, a mai tizenévesek majdani legendáját. Ma csönd van a Piramis körül. Mit rejt valójában ez a hallgatás? Som Lajos szerint ez a mai stagnáló időszak csak látszólag „állóvíz”, a Piramis jelen állapotában a feltöltődést van hivatva szolgálni. Koncertsorozatok helyett az együttes Pécsett klubot hozott létre, amelyben lehetőséget teremtett más művészeti ágak alkotói számára is. Képzőművészeket, fiatal írókat, útjuk elején álló’ zenészeket szeretnének bemutatni... I«az. egy közön- ségréteg leszakadt róluk, elsősorban a ,,han- goskodók”. Ronald Reagan sajtóértekezlete (Folytatás az 1. oldalról) az új kormányzat a külügyminiszter szerint felhagy a provokációs célokra felhasználni kívánt, de balul sikerült ‘ kísérlettel; az úgynevezett „emberi jogok kampányával”, de megállapította, az új kampány, amelyet Haig a nemzetközi terrorizmus ellen meghirdetett, tulajdonképpen szintén pröpaganda- célokra szolgál. Általában'elfogadható a küzdelem a terrorizmus ellen, Haig azonban azt hangoztatta, hogy a terrorizmusért „a Szovjetunió is felelős”. — Az ilyen kijeleniések enyhén szólva képtelenek, es sértőek országunkra nézve: a Szovjetunió mindig elítélte és elítéli a terrorcselekményeket — hangoztatta a kommentátor. — Ezt az amerikai kormányzatnak, így Alexander Haignek is tudnia kell. A tábornok azonban a terrorizmusról beszélve afrikai és latin-amerikai országokról is szólt, vagyis szándékosan össze akar keverni két fogalmat: a terrorizmust és a nemzeti felszabadító harcot, azt, amelyet Namíbia, Salvador, Nicaragua népe vív. A szocialista országok természetes szövetségesüknek tekintik a nemzeti felszabadító mozgalmakat. Az új külügyminiszter azt követelte sajtókonfereciáján, hogy a Szovjetunió mondjon le az ilyen mozgalmak támogatásáról. Megkísérelte azt is, hogy ezt a kérdést más, fontos nemzetközi kérdések megoldásával kapcsolja össze. Ez azonban irreális megközelítés. A szovjet állam sohasem adja fel internacionalista kötelezettségét, azt, hogy segítséget nyújtson a nemzeti, vagy társadalmi elnyomás ellen küzdő népeknek y— jelentette ki a kommentátor. Illést tartott az Elnöki Tanács A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. Az Elnöki Tanács megerősítette a Magyar Népköztársaság és a szocialista Etiópia, valamint a Magyar Népköz- társaság és a Mozambiki Népi Köztársaság között megkötött barátsági és együttműködési szerződéseket, amelyeket az elmúlt év őszén Losonc zi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének az érintett afrikai országokban tett hivatalos baráti látogatáa alkalmával írtak alá. Az Elnöki Tanács a belügyminiszter és az igazságügy-miniszter tájékoztatója alapján megtárgyalta az állampolgársági és a kegyelmi ügyek elmúlt évi intézését. Az Elnöki Tanács megállapította, hogy a testület döntését előkészítő államigazgatási és igazságszolgáltatási szervek a törvényes rendelkezéseknek megfelelően végezték munkájukat, az egyéni elbírálás során figyelembe (vették a szocialista humanizmus követelményeit .s. Az Elnöki Tanács dr. Zsöpöri Éva egészségügyi minisztériumi államtitkárt — érdemei elismerésével, más munkakörbe helyezése miatt — felmentette tisztségéből, ezzel egyidejűleg dr. Medve Lászlót egészségügyi minisztériumi államtitkárrá kinevezte. Ezután az Elnöki Tanácsa bírákat — köztük legfelsőbb bírósági bírákat — választott meg és mentett fel, végül egyéb folyamatban levő ügyeket tárgyalt. A Minisztertanács dr. Medve László egészségügyi miniszterhelyettest tisztségéből felmentette. KlSZ-taggyilés a DIGEP-ben A közelmúltban megkezdődtek a KISZ beszámoló és vezetőségválasztó taggyűlések a Diósgyőri Gépgyárban. Megtartotta számvetését a „B” gyáregység Technológia III. alapszervezet is. A huszonhat fős közösség helytállt a munkában: gazdasági vállalásaikat — a nehézségek elléSére is — sikerült teljesíteni. Többek között tizenöt újítást tettek az illetékes vezetők asztalára. Politikusabban, aktívabban tevékenykedtek: feldolgozták a XII. kongresszus határozatait, öt KISZ-tag vett részt a brigádból párt- oktatáson. Önkritikusan szóltak a KISZ-faliújságról. amelyet egy kicsit elhanyagoltak. a jövőben szeretnék frissebbé, színesebbé tenni. Az Edzett ifjúságért mozgalomban szép eredményeket értek el. A SATU—80 haditúrán és a felszabadulási emlékversenyen is részt vettek; jó helyezésekkel öregbítették a brigád sporthírnevét. A Művelt ifjúságért mozgalom keretén belül szellemi totókat szerveztek, hangversenyre, kiállításokra jártak. Rendeztek a gyerekek részére egy Mikulás-estet, amely az egyik legjobban sikerült akciójuk volt. kapcsolatot teremtettek egy „testvérbrigáddal” a Lenin Kohászati Művekből. A Technológia III. KISZ- tagjai a beszámolót elfogadták és megválasztották az új vezetőséget. N. A. A lagysr—üsztrák vegyes bizottság A honvédelmi klubok munkáján múlik Az MHSZ negyei vezetésének számvetése ülése Budapesten ötévi sokrétű, eredményekben gazdag munkáról és az idei feladatokról tanácskozott tegnap — január 30-án — a járások, városok és nagyüzemek MHSZ-titkáraival, vezetőivel a Magyar Honvédelmi Szövetség megyei vezetősége. Az írásba foglalt beszámolóból és Éles Gábornak, a megyei vezetőség titkárának szóbeli tájékoztatójából egyértelműen kiderült, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye honvédelmi klubjai, az üzemekben, községekben, termelőszövetkezetekben, oktatási és más intézményekben tevékenykedő szakosztályok teljesítették a főtitkári utasításokat. Szinte minden vonatkozásban az országos szintet meghaladó, kiemelkedő munkát végeztek. A vezetés, a társadalmi aktívák fegyelmezett, hozzáértő munkájának. a párt- és társadalmi szervek, a tanácsok segítőkészségének, a jó együttműködésnek köszönhető, hogy megyénk lakosságának négy százaiéira tagja a szövetségnek. Ezt egyetlen más megye sem mondhatja el magáról. Jelenleg 415 klubban megközelítően negyvenezer szövetségi tag végez rendszeres munkát a különböző szakosztályokban. Nem kis megelégedéssel állapította meg a beszámoló, hogy egy-egy honvédelmi versenyen 250—300 ezer fő vett részt évről évre, s a sportlövészet, a rádiótávírász területen kiemelkedő országos és nemzetközi hírű versenyzőkkel is rendelkezünk. Ugyanakkor — amint arról az országos központ képviseletében jelenlevő Rajna Ervin szólt — a gépjárművezető-képzésben is Borsod MHSZ vezetőképző iskolája végezte és végzi a legeredményesebb munkát. — Ezt, az eredményekben gazdag, minden vonatkozásban elismerésre méltó munkát kell folytatni a megyei vezetésnek, a kluboknak, a szakosztályoknak — mondta hozzászólásában dr. Lovas Lajos, a megyei pártbizottság osztályvezetője. A párt- bizottság üdvözletét és elismerését tolmácsolva, szólt róla, hogy a tapasztalatok szerint az MHSZ, valamint a párt- és társadalmi szervezetek jó együttműködése fontos eleme volt a • sikeres munkának. Ezt kell tovább erősíteni, tartalmában és színvonalában tovább fokozni. A további eredményes munkához sok sikert kívánva beszélt arról, hogy a XII. pártkongresszus határozatában foglaltak, hazánk, megyénk gazdasági, politikai körülményei, adottságai megfelelő segítséget adnak, körülményeket, biztosítanak a holnapi hatékony cselekvéshez, a szövetség további erősítéséhez, a sok vonatkozásban a korábbitól nehezebb feladatok megoldásához. A magyar—osztrák általános vegyes bizottság 8. ülésszakára 1981. január 29—30. között került sor Budapesten. A tárgyalásokon a magyar küldöttséget Szarka Károly külügyminiszter-helyettes, az osztrák delegációt dr. Friedrich Bauer nagykövet, az osztrák szövetségi külügyminisztérium politikai igazgatója vezette. Az ülésszak napirendjén a 7. ülésszakon elfogadott határozatok végrehajtása, valamint a kétoldalú kapcsolatok további elmélyítésének kérTegnap délután tartották meg Miskolcon, a Diósgyőri Vasas Művelődési Központban a Munkásőrség megyei parancsnoksága törzsének es a közvetlenül hozzá tartozó alegységeknek az elmúlt évi munkát értékelő és az idei feladatait meghatározó ünnepi egységgyűlését. Jelen voltak a megyei párt-, állami és társadalmi szervek, a tömegszervezetek, a társ fegyveres erők és testületek, valamint a bázisüzemek képviselői is. Soós Ottó megyei parancsnok beszámolójában többek között elmondotta: a borsodi munkásőrök az elmúlt évben is helytálltak a kiképzési és szolgálati feladatok ellátásában és a termelő- munkában egyaránt. Magasabb színvonalra- emelték harckészültségüket, erkölcsi és politikai egységüket. Megyénk munkásőrei szolgálati kötelezettségük és munkahelyi feladataik teljesítése meldései szerepeltek. Mindkét fél megállapította, hogy a bizottság legutóbbi ülésszaka óta a két ország kapcsolatai eredményesen fejlődtek. A felek nagy figyelmet szenteltek az időszerű nemzetközi kérdéseknek, különös tekintette] az európai biztonság és együttműködés kérdéseire, az ezzel kapcsolatos együttműködési lehetőségekre. Dr. Friedrich Bauert fogadta Púja Frigyes külügyminiszter. lett aktív részesei a tömegszervezetekben végzett tevékenységeknek is. A pártszervezetek kiemelt, magas szintű párunegbízatásnak tekintik a munkásőri feladatok ellátását Jó a kapcsolat a bázisüzemek gazdasági és politikai vezetőivel, a társ fegyveres erőkkel és testületekkel, erősödnek kapcsolataik a KISZ- és úttörőszer- vezetekkei, egyre eredményesebben segítik az Ifjú Gárda, Úttörő Gárda alegységek munkáját. Az elkövetkezendő időszakban tovább kell törekedni az elért eredmények megszilárdítására. A parancsnoki beszámoló után került sor az elmúlt évben kiemelkedő munkát végzett munkásőrök . kitüntetésére. A Lyukói Bányaüzem munkásőrei hatodszor nyerték el a megyei parancsnokság legjobb közvetlen szakalegysége címet. Számosán vették át a Kiváló Parancs(Folytatás az 1. oldalról) A vai'sói televízió híradó műsorában nyilatkozott pénteken az ágazatiak és az autonómok egy-egy képviselője. Az interjúkban — amelyek még a tanácskozások kezdete előtt készültek — a két szakszervezeti tömörülés képviselői — más és más megközelítésben ugyan — egybehangzóan azt mondották, hogy az összes szabad szombat bevezetését 1983-tól tartják lehetségesnekAz ágazati és az autonóm szakszervezetek képviselőivel tartott megbeszélések után kezdődtek meg a tárgyalások a kormány és a „Szolidaritás” szakszervezet között. Miskolcon nők, a Kiváló Munkásőr kitüntetés mellett a dicsérő oklevelet és a Szolgálati Érdemérem különböző fokozatait. A kitüntetések átadása után Újhelyi Tibor, a megyei pártbizottság titkára köszöntötte az éyzáró-évnvitó egységgyűlés résztvevőit- a megyei pártbizottság, az állami és társadalmi szervek, a társ fegyveres erők és testületek nevében Köszönetét és elismerését fejezte ki. a megye munkásőreinek az elmúlt évben végzett eredményes munkáért. Példamutató helytállásuk megerősítette a közvélemény tiszteletét a munkásosztály és a párt fegyveres testületé iránt. Jó erőt, egészséget és sok sikert kívánt 1981. évi feladataik teljesítéséhez, A tnoovej parancsnokság ünnepi egységgyűlése a miskolci mun- kásőrkórus rövid műsorával ért véget. Felhívás! Felhívjuk t. Megrendelőink figyelmét, hogy or 1981. évi VÍZ- ÉS SZENNYVÍZBEKÖTÉS! IGÉNYEIKET 1981. január 5-tö! március 31-ig szíveskedjenek bejelenteni a Miskolci Vízművek, Fürdők és Csatornázási Vállalat előkészítési csoportjánál, Miskolc, I. kér. Baross G. u. 24. sz. alatt, ügyintéző: Csohány Ferenc A megrendeléshez szükséges: 1 db 50 forintos illetékbélyeg ügyfélfogadási napok: hétfő 7 órától 17 óráig csütörtök 7 órától 12 óráig péntek 7 órától 12 óráig Ünnepi egységgyűlés