Észak-Magyarország, 1981. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-18 / 15. szám

1981. január 18., vasárnap ESZAK-MAGYARORSZÄG 5 Először akkor találkoztunk, amikor a megyei tanácson átvette az Életmentő emlék­érmet. A 39 éves Herczeg Benedek, a múlt év őszén, egy zi mánk ős reggelen men­tette meg egy idős ember életét, aki lovas kocsijával behajtott egy folyóba. Ami­kor a kitüntetést átvette: azt mondta: „senki nem mentbe érte, pedig látták a partról vagy harmincán. Mit tehet­tem volna?” Azon a reggelen éppen va­dászat volt a II. Rákóczi Fe­renc vadásztársaság terüle­tén. Külföldiek is voltak, s Herczeg hivatásos vadászként vezette őket. A fagyos víz emlékét még ma is érzi. — Tulajdonképpen világ- életemben vadász szerettem volna lenni, de eltelt egy kis idő, amíg megkaptam az erre jogosító' papírokat. Amikor b éves koromban Miskolcra költöztünk, akkor szerettem meg ezt a foglalkozást. A Martiittelep mögötti Nádasré- ten akkor még volt vadkacsa és fekete gólya, nyúl • és né­ha őz is ... Apám ismerősé- v’el, egy vadőrrel napokat csatangoltam át ezen a te­rületen, megismertem azl ál­latok é'etét, szokásait. Az öt­venes évek elején ismét visz- száköltöztünk szülőfalumba, Hejőszalontára, ahonnan 1956 után a megyeszékhelyre jöt­tem vissza dolgozni. 1974- ben lettem sportvadász Szik­szón, majd a különböző tan­folyamok elvégzése után let­tem hivatásos vadász. Egy éve, tehát harmincnyolc évesen, kezeltem el egy ú.i szakmát. Hogy megbántam-e? — kérdez vissza. — Nem, csak sok olyan dolog van, ami bosszánl.ja az embert. — Kívülről nézve sokan azt hiszik, hogy ez az élet csupán szórakozás. Hát — tárja szét karját — mit mondjak?.,., Sajnos, varinak sokan, akik annak tekintik. Ez elspsorban, .cjzokra a tár­sasági' tagokra’ Vonatkozik,' akik divatból „ vadásznak, mondván, akad hús. is, és összejöhetnek a „jobb embe­rekkel”. Sokszor a kívülállók, a közvélemény is így ítéli meg a társaságokat, s néha nem is ok nélkül. Tény. hogy vannak olyanok, akiknek mindennél többet jelent ez, vannak, akik csak a húsért, vagy divatból vadásznak. Ve­lük van a legtöbb probléma, de az igazság az. hogy nem szabad minden vadászt egy kalap alá venni, mert a va­dász — elsősorban a hiva­tásos vadász -— munkája, feladatai, jóval prózaiabbak, mint azt a kívülálló gondol­ná. A legelső kötelesség a korszerű vadgazdálkodás. A vad őrzése, etetése, selejtezé­se az év minden napjára ad munkát. Ilyenkor, télen, az etetés a legfontosabb, hiszen az állatok, különösen az ap- rovadas területeken, mint a miénk, nemigen találnak élelmet maguknak. Társadal­mi munkában készítjük az etetőket, s a környező ter­mel öszö vetkezetek tői szerez­zük be a vadélelmezéshez szükséges takarmányokat. Különösen sokat segítenek nálunk az alsóvadászi, a szik­szói, a homrogdi és az asza­lói szövetkezetek, ahonnan 'minden évben kapunk támo­gatást. Az utóbbi egy-két év­ben a korszerű vadgazdálko­dás eredményeként javult a terület vadállománya, és emellett a társaság fegyelmi helyzete. A fegyelmi helyzet területén persze jó lenne, ha a MAVOSZ irányelveit min­den társaságnál mindenki jobban betartaná. — Amióta hivatásos va­dász vagyok, sok jó barátom, de sok haragosom is van. Sokat segít a vadászmester, Petró József, aki szintén ér­ti a foglalkozását, szereti — és ami a lényeg: tiszteli a vadat. Mert a vadásznak — ha igazi vadász szeretnie, tisztelnie kell az állatokat, hiszen munkája nemcsak a vad kilövéséből áll. A hara­gosokról talán annyit, hogy ők azok, akik a vadászatot csak hússzerzésnek tartják. Szerencsére elmondhatom, ők nincsenek olyan sokan, mint a barátok. A munkám minden időmet kitölti. A hi­vatásos vadásznak nap mint nap végig kell járnia a terü­letét, figyelve a vadat, a ter­mészetet. Hogy ez a munka mennyire van megbecsülve? Hát, nem nagyon. A fiam tizenhat éves, és ő is elvé­gezte az alapfokú és nagy­vadgazdálkodási tanfolyamot. Lehetne hivatásos vadász, de erről lebeszélném. Legalább­is most. Sok helyen ugyanis a hivatásos vadász — ponto­san azért, mert kötelességei és jogai vannak a vadvéde­lemben — nem örvend nagy népszerűségnek. Néha szük­séges rossznak tekintik a ténykedését, pedig nem csi­nál mást, csak ami a mun­kája. hivatása. Nem is sok pénzért: én mindössze 3 ezer forint fizetést, és 500 forint közlekedési pénzt kapok. Az az igazság, hogy ezért a pén­zért csak az vállal ilyen munkát, aki azt hivatásának érzi, s még egy: szinte min­den hivatásos vadász több­szörösen megtermeli a vad- gazdálkodásban végzett munkájával a fizetését. Én nem panaszkodom, mert én választottam ezt a munkát. Hogy miért? Szeretném, ha tizenöt, húsz. ötven év múl­va is lenne szarvas, őz, nyúl, fácán; lennének fák, erdei pihenőhelyek, s nem kopna el a természet ... Pusztafalvi Tivadar Szolgáltatás némi problémával Történetünk főszereplője egy barna télikabát, ponto­sabban a tulajdonosa, aki lassan három hónapja hiába várja kabátja megkerülését, illetőleg annak kártérítését., A kabátot az elmúlt év november 3-án adta be a Pa­tyolat egyik Miskolc városi üzletébe, tisztításra. Előre fi­zetett. mint ahogyan ez szo­kás. A háromnapos vállalási idő letelte után a kabát még nem kerüli elő (?). de csak­hamar pótolták eme mulasz­tóit.. A gondosan becsomagolt kabátról otthon derült ki, hogy hasznavehetetlen. Tu­lajdonosa érthető felháboro­dással ment vissza a Patyo­latba, ahol közölték vele. esetleg a tisztítást hajlandó­ak kifizetni. A központban azt a, javaslatot kapta: hoz­za vissza a kabátot, hogy felküldhessék Budapestre a k u ta t ói n lézet be, megá 11 api la - *ú, ki a felelős a kárért. A Patyolat vagy a gyártó cég? Hosszas várakozás után meg­jött a válasz: nem a Patyo­latot. hinein a,gyártó céget terheli a felelősség a hiba miatt. Az információ azon­ban nem okozott különösebb örömet a kabát tulajdonosá­nak. Hiszen két és fél hó­napja se kabátját nem látta, sem a kártérítést nem kap­ta meg. Tanácstalanságban várja története folytatását, illetőleg problémája megol­dását. Igaz, lehet hogy addigra már beköszönt a tavasz és a kártérítésből nem télt, ha­nem tavaszi kabátot kell vá­sárolnia. Ha pedig addig sem érkezik meg a szükséges pénz, akkor meg itt. a nyár, a strandszezon. Manapság a fürdőruhák sem olcsók!... (monos) Rakaca. Ugye ismerős a név? Mosolygok, mert tudom, nem ugyanarra gondolunk. E név nallatán önökben — de mondhatom úgy is. az em­berek döntő többségében — a tó asszociál, bennem vi­szont egy 1100 lelkes tele­pülés is ott fenn északon, az országhatár közelében, távol a főútvonalaktól. Az útvonalról jut. eszem­be... A ma is közkedvelt régi népdal kezdő sora úgy fogalmaz: két út áll előt­tem, melyiken induljak ... Rakaca esetében látszólag még szerencsésebbek va­gyunk, hiszen odafelé menet három út közül is választ­hatunk. Az igazság azonban az, dicsekvésre egyik sem ad túlzottan sok okot. Ka­nyar, görbület ezer az egyi­ken. s talán a kísérő patak is szélesebb: a másikon ká- tvú is van, nem kevés: eset­leg még a harmadik, a Krasznokvaida felől ideve­zető az, mely úgymond, megfe'el a kor követelmé­nyeinek. Érdekes, ennek el­lenére az út minősége nem­igen került szóba, a rakacai találkozásaink során. Sokkal inkább a távolság, mely kifejezhető kilométe­rekben is. de másban is. Mely távolságok faragásá­nak nehéz az útja. Az apró lépésekhez is többleterőfe­szítés szükséges. Az ilyen tájra, vidékre — hol ugyan márványt rejt a föld (ez azonban legfeljebb a jövő lehet) — a jelen, a valóság az. hogy vékony a termő­réteg. Ide szívós, kitartó em­berek kellenek, Talán még az sem túlzás, hogy meg­szállott emberek. Olyanok, akik e sziklás talajba is mernek magot vetni, mert nem úgy gondolkodnak:saj­nos csak néhány mag kelt ki, s hozott kalászt, hanem úgy: érdemes volt, hiszen abban a néhány kalászban ott ván a munkánk eredmé­nye. elismerése. Több ilyen embert is tudnék felsorolni innen, hogy csak az itt szü­letett és 23 éve itt. tanács- elnökösködö Fijó János, vagy a máshonnan érkezet­A frissen lehullott hó szép ruhóba öltöztette a község utcáit, házait Rakaca lük igen szép, új, saját erő­ből épített családi házba költöztek az elmúlt év fo­lyamán. Munkalehetőség itt az er­dőgazdaság, a rakacaszendi új varroda és a helyi tsz, az Üj Dolgozó. A tsz-t dicsérik, s joggal. Kedvezőtlen adott­ságok között gazdálkodik ugyan, mégis az elmúlt egy évtizedben mindig nyeresé­get produkált. S abban, hogy nem egy portán ma is biká­kat nevelnek, tehenet tarta­nak, fejnek, a tsz-nek is nagy szerepe van. Ezt. állít­ja özv. Takács yJánosné is, kinek istállójában most. is négy gyönyörű magyar tar­ka növendékbika fejlődik. Kérdem a tanácselnököt, mivel telt odaérkezésünkig- Szégyenkezni valónk nemigen van - mondja Fijó János, aki huszonhárom éve tanácselnöke a községnek tek közül a legalább egy év­tizede itt munkálkodó Csa­bai János tsz-elnök, Gass Ferenc főmezőgazdász, vagy Tyukodi Béla iskolaigazgató nevét említsem. Rakaca 1098 összlakosá- nak 57 százaléka cigány származású. A 278 iskolás gyerek között ez az arány még nagyobb, 68 százalék. A tanácselnök mondja: — A munkaképesek közül négy-öt van, aki problé­más ... Az iskolaigazgatótól tudom: közülük egyre töb­ben vannak, akik befejezik a nyolc általánost és szakmát tanulnak ... Magam is lát­tam a faluban: sokan közü­a napja. Mondja: vb-ülésre készül, éppen a kistermelést segítő operatív bizottság munkájáról kell beszámol­nia. Közben voltak nála a szendrői áfésztől, a nyúl- tenyésztő szakcsoport meg­alakítása ügyében, s egy vá­sárolandó pedagóguslakás megtekintésére is ma szakí­tott időt. Ez egyébként Rakaca egyik gondja. Mármint a peda- góguslakás-helyzet. Még leg­alább három kellene, hogy megszűnjön, vagy legalább­is mérséklődjön az itt tanító nevelők fluktuációja. Az új óvoda felépítése ennél már közelebbi valóság- tőén a fele — 25 személyes — el­készül. a másik része pedig a VI. ötéves terv későbbi éveiben. S akkor a régi vágy megvalósításának, az öregek napközi otthonának sem lesz akadálya. Az kerül majd a jelenlegi óvodaépületbe. Nem tudom, hogy az itt élők mit mutatnának meg legbüszkébben községükből, gyanítom, hogy a könyvtár nem maradna ki a neveze­tességek sorából. Talán nem túlzók, a járás legszebb könyvtára. Egy rakacai szü­letésű, Amerikába szakadt hazánkfia, Híebic/c János nemes adományával épült fel. A 12 ezer kötetes könyv­tár falán emléktábla hirde­ti: — „...ezzel édesanyjá­nak, Borbálának és a fasiz­mus elleni harcban elesett Ernő fiának állított emlé­ket.” A falut — mely völgyben nyugszik — tisztes távolság­ból közepes, ill. nagyobb dombok ölelik. Csupán a templomdomb az egyedüli, mely nagy merészen besza- ' lad a házak közé, a patak­medret is görbületre kész­tetve, s keltve bennünk a Gellérthegy vagy az Avas érzetét. Mindenesetre meg­éri a fáradságot felbotor­kálni ide. A lustán, nagy pelyhekben, halk muzsiká­val aláhulló hóesésben so­káig elnézzük ezen az esté­be sötétedő délutánon a me­legedni összebújt rakacai házak fel-felvilágosodó ab­lakait, melyek mögött nyil­ván mindenhol új napokat, vágyakat, terveket szövöget­nek az itt élő emberek. Fel­idézem Fijo János tanács­elnök egy-két órával koráb­ban mondott szavait: szé­gyenkezni való nemigen van. s eszembe jut egy öreg. kucs- más, nevét-sem-tudom bá­csika „kérés-parancsa”, ki miközben hosszan szorította a kezem, ennyit mondott: rosszat azért ne írjon- ró­lunk! Ebben maradunk. De kár, hogy már menni kell... Szöveg: Ilajdu Imre A tízperces szünetekben a rakacai gyerekek is a tél örömeit élvezik Kcp: Laczó József

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents