Észak-Magyarország, 1981. január (37. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-17 / 14. szám
1981. január 17., szombat ESZAK-MAGYARORSZÄG 3 ! A lottó megindulása óta, az 1980. évi negyven-kilencedik heti húzásig bezárólag 6300 nyerőszámot húztak ki 1260 sorsoláson. Ha a 6300- . at elosztjuk a 90 lottószámmal, akkor kiderül, hogy minden szánmaik hetvenszer lett volna alkalma kijönni. Persze vannak túlbuzgó és lusta lottószámok ás, így aztán a legtöbb szám a szabályos hetvennél gyakrabban, illetve ritkábban szerepelt a nyerők sorában. Érdekes, hogy mégis akad három olyan szám, amely példás pontossággal éppen hetvenszer szerepelt, decemberig a lcihúzottak között. A három hetvenszeres nyerő a 37-es, a 38-as és a 41-es. Vagyis Fortuna szeszélye folytán e számok között kettő egymás mellett áll. a harmadik pedig csupán két közbeékelődő szám után követi őket. Egytől harminchatig és negyvenkettőtől ki- lencvenig egyetlen hetven - szer kihúzott számot nem találunk. Olyan szám azonban, amelyik alig tér el a szabályostól, bővebben akad. 69- szer húzták ki az 1-es. a 72- es, a 82-es és a 87-es számot, 68-szor az 52-est, 71- szer a 33-ast és a 74-est, 72- szer a 19-est, a 21-est, a két szomszédot, a 65-öst és a 66-őst, továbbá a 81-est és a 90-est. Tehát, három szám teljesen, 13 pedig plusz— mínusz 1—2 eltéréssel betartotta a papírformát. Ez a lottószámok csaknem egyötöde. Akad persze olyan szóm is, amelyik még hat- vanszor sem szerzett örömet * lottózóknak. E rosszul fizető számok a következők: 2, 11, 27, 30, 31, 40. 58, 62, 63, 68, 80, 85, 88. E 13 balszerencsés szám közül is külön meg kell róni a 30-ast, amely eddig mindössze 48- szor jött ki! Ezzel szemben 80-szor, vagy többször volt nyerő a 3-as, a 12-es, a 13- as (!), a 23-as, a 42-es, a 47-es, az 51-es, az 56-os, a 71-es, a 75-ös, a 77-es és a 86-os. vagyis 12 lottószám. Közülük már a századik nyerés kapuját döngeti az eddig már 98-szor kihúzott hármas, amely a számításba vett utolsó tíz húzáson is kétszer szerepelt. A 41—49. húzásokon kétszer kihúzott hat szám között egyébként ott van a „szerencsétlen” 13-as. Nem szerepel rosszul a szintén , rossz hírű 7-es sem: eddig 77-szer akadt a számhúzók" kezébe. A kártyások üdvöskéje, a 21-es mindkettő mögött lemarad i kissé: 72-szer került elő a lottógömbből. Ha valaki lottószelvényét azokból a számokból óhajtja összeállítani, amelyeknek a legtöbb a behozmivalójuk, tehát feltételezi róluk, hogy most mái- igyekezni fognak felzárkózni, az a kettest, a huszonhetest, a harmincast, a hatvan hármast és a nyolc- vannyodcas't választja. Alti viszont az eddig is szorgalmas számok legbuzgébbjai- bam bízik, az így tölti ki a szelvényét: 3, 13. 56. 75, 86. Végül két különös véletlen egybeesés: az 58-ast éppen 58-szor, a 61-est pedig 61-szer húzták ki eddig.- Cs. B. A pályakezdő orvosok elhelyezkedésére! r Megszüntették a frissdiplomás orvosok elhelyezkedésének eddigi szigorú pályázati kötöttségeit. Ettől az évtől kezdődően a munkáltatók által kiírt állásokra már nem az egyetemek rangsorolása szerint pályázhatnak a fiatalok, hanem közvetlenül jelentkezhetnek az orvost váró egészségügyi intézményekben a meghirdetett munkahelyek betöltésére. Eddig három évet kellett eltölteniük az .első munkahelyen, ezután csak egyet kell, de még további egy évig ugyanabban az orvosi szakmában kell dolgozniuk. Nagyobb lesz a pályakezdők mozgási lehetősége is. Eddig mindenki legfeljebb három helyre pályázhatott, ezután megszűnik ez a korlátozás. A munkahelyek közvetlenül a jelentkező fiatalokkal kerülnek kapcsolatba, személyesen győződnek meg az illető szakmai fel- készültségéről. Az új elhelyezkedési rendtől azt várják, hogy a korábbiaknál jobban egyeztethető lesz a társadalom érdeke, a munkahelyek igénye. a fiatal orvosok ambícióival. A kiválasztásnál megnövekszik a munkahelyek vezetésének a felelőssége. Todorka Vilcseva: Mindéi a keljét Popatanoszov tervfelelös felébredt, és nagy nehezen az órára sandított. A feje úgy zúgott. mint a harang, kiszáradt nyelve alig fért el a szójában. „Istenem - gondolta szomorúan Pooatanoszov —, hát így kikészültem volna a főkönyvelő névnapján"? Kilenc óra volt — elaludt. Be kéne lón telefonálni ... Feltárcsázta a számot, és a kagylóban meghallotta az igazgató titkárnőjének a hangját. — Az igazgató bent von? — kérdezte rekedt hangon. — Ki keresi? — A központból . .. — Tudja . . . Angelov elvtárs most a . . . műhelyben van. — Akkor kapcsolja a főmérnököt. — Sajnos, ő értekezleten van. — És a főkönyvelő? — Elkent a bankba. — Akkor kapcsolja, kérem, a tervosztályt. — Tessék, kérem. — Halló, itt a tervosztály - hallotta a titkárnő hangját. — Az osztályvezetőt kérem — suttogta rekedten Popatano- szov. , — A minisztériumban van. — És a helyettese? — A megyén van. — És ki van bent az osztályon? — Popatanoszov tervfelelős, de ő most értekezletet tart. Popatanoszov elmosolyodott, és a fejére húzta a takarót. A kölcsönös segítségnyújtás úgy működik, mint egy automata. Régi kívánság az Aoronieteorolőglai Tájéfcozíaíöl Az agrometeorológusok az idén közelebb kerülnek a mezőgazdasághoz, újabb, bővített szolgáltatással állnak majd a termelők rendelkezésére. Az agrometeorológusok megfigyelése szerint az idei, téli éjszakai hidegek, majd a felmelegedések próbára tették a növényeket. azonban jól tűrik a megpróbáltatásokat. Az erős lehűlések idején hótakaró óvta a talajt, a zsenge növényállományt. A szakmai adatok, amelyek az elmúlt időszak időjárási tényezőit rögzítik, bekerülnek az év első Agrometeorológiai Tájékoztatójába, amely a továbbiakban tiznaponként: jelenik meg. A tavasz közeledtével, nagy, szükség lesz az előrejelzésekre. A postán érkező küldeményt gyakorlatilag napra készen vehetik kézbe a A jeges ár megelőzése Ha a levegő hőmérséklete tartósan @ nulla fok alá süllyed, a folyókon megindul a jégképződés, és megkezdődik az elsődleges jégzajlás. A zajló jég ott áll meg, ahol a folyó irányában, vagy a meder méreteiben (éles kanyar, gázlók) hirtelen változás áll be. Ilyen helyen jégmező-támaszpontok alakulnak ki, melyek növekedésével a jég átbohozodik a íolyó teljes szélességén és a folyó beáll. A tél végén, amikor az olvadás, esőzés árhulláma felszakítja a jeget, megindul a másodlagos zajlás. Ha a jégtakaró ellenállása nagyobb, mint az árhullám nyomóereje, a jégtáblák egymásra csúszva, tor- lódottan újra megállnak, és a keresztszelvényt leszűkítve számottevő duzzasztást okoznak. Ez az a jégtorlasz, amelynek következménye lehet a jeges árvíz. Ennek legfontosabb megalcadályozási lehetősége a folyószabályozás, amely biztosítja a víz akadálytalan lefolyását. Emellett azonban szükséges a jégrombolás jégtörőkkel, robbantással, esetleg bombázással. A jégtörő hajók az elsődleges jégzajláskor segítik a jég elvonulását, letörik a jégtámaszpontokat, ezáltal késleltetik, esetleg el is hárítják a jég beállását. A késleltetéssel jelentős jégmennyiség úszik el, ennyivel kevesebb a tavaszi árhullám akadálya, kisebb a torlaszképződés veszélye. A jégtörő hajók bevetésével — nem várva meg a természetes jégfeltöltödést — a vízfolyás szerint (alulról felfelé) törik a beállt folyót, hogy megindítsák a jégzajlást. Ha mégis képződik jégtorlasz, azt először robbantással, a fellazított torlaszt további töréssel a jégtörőknek kell eloszlatniuk. Munkában a jégtörő A jégtorlaszok ellen a robbantás a leg- l fontosabb védekező módszer. Előbb 2—3 , méter átmérőjű léket robbantanak a 4—5 méter vastag jégtorlaszban, amelyen át a jég alá ereszthetik a nagy robbanótöltetet, amely 15—20 méteres körzetben szétveti a torlaszt. . Hetvenmillió forintot fizettek ki Munkában a gépjármű-kárbecsük Citrom a fékpedái alatt mezőgazdasági üzemek ag- ronómusai. ök már régen sürgetik az átfogóbb tartalmú kiadvány megjelenését. A tájékoztató egyik jellegzetessége, hogy a meteorológiai jelentések megszokott stílusától eltérnek, mivel nem annyira az adatszerűségek dominálnak majd benne, hanem inkább a tendenciák. Például a jelzések elmondják, hogy az elkövetkező időszakban tartósnak ígérkezik a felmelegedés, vagyi megszűnnek az éjszakai fagyok, és számítani kell a csapadékhájlam növekedésére. Közérthetőbb lesz ez a közlemény. A kiadvány azt is közli, szakmai adatokkal alátámasztva, hogy mely napokon szükséges beavatkozni az agrotechnikának a folyamatokba, és tanácsot ad ezeknek az időpontoknak a helyes megválasztásához. Messziről úgy látni, minden bokor, fa hajladoz. Pedig szélcsend van, sziklakeménységű a hideg. Nem is szél az, mi mozgatná a csupasz ágakat: madárra j tanyáz itt, eléséget, melegséget keresve. Herman Ottó madarai... A téli kora délelőtt Lillafüreden még dermesztöbb, mint lentebb, a Bükk lábánál. A mínusz 14 fokról nem mozdul a higanyszál a természettudós emlékházának udvarán sem. A bokrok alatt, az etetőkben terítve a mag. Több száz madár mindennapos vendég - itt, pirkadattól késő estig. Éjjel megbújnak a hegyoldal sziklarepedéseiben, de hová is repülnének élelemért, ha nem Herman Ottó udvarára? Tóth Józsefné. az emlékház gondnoka tizenhat éve költözött Lillafüredre. Egy hideg reggelen arra ébredt, kismadarak verik csőrükkel az ablakot. Hát persze, hiszen éhesek. Magánszorgalomból aztán etetni kezdte őket, azzal, amit otthon talált: szalonnadarabokkal, almával. Es a madarak „titkos jeladóval” értesítették a többieket. Mire lehullott a hó, százával lepték el az udvar sövényét, a fákat. Hovatovább „intézményessé” vált a madáretetés. Ha valaki betekint az Állami Biztosító Borsod megyei Gépjármű Kárrendezési Fiókjának miskolci, Kiss Ernő utcai telephelyére, elszomorító látvány . tarul...a szeme elé. Részben és teljesen használhatatlanná vált autók sorakoznak itt egymás mellett. Ám hiába a sok figyelmeztetés, az olykor szemünk előtt: történő tragédia, továbbra is gyakori a száguldásból, a gondatlanságból eredő baleset. Ezt bizonyítják azok az információk is, amelyeket dr. Gaál Zoltántól. a Gépjármű K-árrende— A legkorábban, pirkadatkor érkeznek a cinkék — meséli Margit néni. — A széncinke, a kékcinke, a barátcinege. A legbűbájosabb az őszapó: akkorka, mint az ökörszem, s mégis a leghosszabb farkú kismadár. Az udvaron két nagy etetőt állítottunk fel, de körben, a bokrok alján, mindennap három vödör eleséget terítek el nekik. — Biztosan vannak kedvencek is ... — Mind kedvenc. Sokat tanulmányoztam a szakkönyveket: több, mint harminc madárfajta él a Bükk- ben. Védett madarak, eszmei értékük ezer forint. És télen egyformán mind éhes. A madarak ismerőjével, Margit nénivel körbejárjuk a nagy udvart. Az emlékház mögötti kertben az almafákon januárban is függnek az almák. No. nem lustaságból hagyták a termést az ágakon. Aki egyszer is látta, megérti, miért: kékcinke repül az almára. A fagyos termést testével elébb felmelegiti. s jóllakásig csipdes húsából. — Nagyon kemény a mostani tél, félek is egy kicsit. A madaraknak olajos magvak kellenek, legyen. ami melegíti őket, Szalonnát, faggyút hozok a piacról. A Henman Ottó Múzeum is ziési Fiók igazgatójától kap- ibunk: ' — A legtöbb bejelentés hétfőn és kedden érkezik hozzánk, amelynek oka tu- lajdonképpen a - hétvégeken megnövekedő forgalom, a rohanás: Türelméllenek az- emberek. Percekért teszik kockára az életüket. Havi átlagban ezerkétszáz bejelentésünk van. Nyáron, az idegenforgalom és az üdülési szezon beindulásával azonban a kárbejelentések száma meghaladja az ezerhat- százat is. A telephelyen húsz dolgozó, a megye nagyobb vároadoít háromezer forintot: ocsút, lisztes magvakat vegyek. Mindez azonban kevés. Egy óra múltán elfogy az eleség. Az Országos Madártani Egyesület vágj’ két éve megígérte: minden télen öt mázsa magot küld a Bükk madarainak. Ezen .a télen azonban csak alig egy mázsa érkezett, az is inkább ocsú. piszok ... A madarak pedig százával érkeznek. A gondnokház lakói már nemcsak a könyvekből, személyes tapasztalataik alapján is ismerik őket. Ma az ökörszem eléjük megy a ház folyosójára, még hidegebbre fordul az idő. Az aranysármány. a pintyőke a lisztes magvakat szereti. A Tátrából még neon érkezett meg a meggyvágó, a fenyőpinty, a jégmadár. Ha hajnalban erős kopácso- lásra ébrednek, nem lehet más. csak a harkály. A Ce- keterigó nem repül el az emlékház látogatói elől, a csúszka pedig olyan szemtelen, hogy az ember vállára is rászáll. Ök a Bükk madarai. Eleséget kell. hogy találjanak télvíz idején is... (mikes) saiban pedig összesen nj’olo kárszakértő foglalkozik felméréssel. Hétfő kivételével — amikor délután hat óráig' fogadják az ügyfeléket — naponta fél nyolc és négy óíá' között jelenthetik' bé 'a fióknál a károkat. Sajnos, a szaporodó balesetek' száma szükségessé teszi a közeljövőben a létszámbővítést. — Amikor a nyolcvan kilométeres sebességkorlátozást bevezették és megemelték a benzinárakat, viszonylag állandósult a bejelentések száma. Mindössze egy évig tartott. Az elmúlt esztendőben 14 718 bejelentésünk volt, hatszázzal több az előző évinél. Hetvenmillió forintot fizettünk ki gépkocsikárokra és személyi sérülésekre tavaly. Tízmillió forinttal többet, mint 1979- ben. Történik baleset gyorshajtás miatt, felelőtlen italozás miatt és bekövetkezik csupán parányi figyelmetlenség miatt is. Erre példa a következő eset: a kocsi hátsó ülésén néhány citromot helyezett el zacskóban a vezető. A gyakori fékezés miatt a citromok szétgurultak, a vezető szerencsétlenségére az egyik éppen a fékpedál alá. S mire a citrom levét sikerült kipréselnie, addigra az autó nekiment az előtte haladó teherautónak. Talán a történet kissé humorosnak tűnik, jóllehet könnyen végzetessé válhatott volna. Egy másik alkalommal, idősebb házaspár szállított autója tetejére erősítve egy gáztűzhelyt, amelyről azonban hazaérkezésükkor nyilván elfeledkeztek, mert a meglehetősen alacsonyra épített garázsba a jól felerősített tűzhellyel együtt hajtottak be. így aztán a bevásárlókörút vége egy összetört kocsi, egy Qiegrongált garázs és egy hasznavehetetlen tűz- hely lett. És ha már a sok figyelmeztetés és kár eddig hiábavalónak bizonyult, talán nem ártana nálunk is bevezetni azt a biztosítási módszert, amely néhány országban meghonosodott. Eszerint azokat a vezetőket, akik- többször okoznak balesetet, ezzel arányosan, magasabb összegű biztosításra kötele- - zik. Monos Márta Pirkadatkor jönnek a cinkék