Észak-Magyarország, 1980. november (36. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-04 / 259. szám

\\ }) ff S«LAG>?£ŰISKrJAI. EGYESüUtlEKI AZ MSZMP BOUSOD-ABAÜJ-ZEMPL£N MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXVI. évfolyam, 259. szám Ara: 1,20 forint Kedd, 1980. november 4. Pozitív iráni döntés a túsziigyben Vasárnap reggel — közép­európai idő szerint kevéssel hat óra /előtt — összeült, az iráni parlament, a medzslisz, hogy döntsön az amerikai túszok sorsáról. A parlament ülését az elmúlt héten több­ször is elhalasztották, le* utóbb csütörtökön. mért nem volt meg a határozat- hozatalhoz szükséges lét­szám. Ezúttal azonban a 228 képviselő közül 203 jelent meg, jóval több. róintameny- nyi a határozathozatalhoz szükséges (180). Az ülést nem sokkal ké­sőbb mintegy lel órára meg­szakították, mert heves szó­váltás zajlott le a medzslisz elnöke és Khalkhali ajalol- lah között. Miután az ülést újra meg­nyitották, szavazásra tették fel a túszok kérdésével fog­lalkozó különbizottság jelen­tését, amely teljes támogatá­sáról biztosítja Khomeini ajatollahnak. Irán vallási ve­zetőjének feltételeit a túszok szabadon bocsátására. Ezek a következők: 1, Az Egye­sült Államok kötelezze ma­gát, hogy nem avatkozik be Irán belő gyei be: 2. Szolgál­tassák vissza Iránnak a né­hai ex-sah vagyonát; 3. Sza­badítsák fel az amerikai bankokban befagyasztott iráni követeléseket; 4. Je­lentsék ki, hogy lemondanak minden jogi igényről Iránnal szemben a túszüggyel kap­csolatban. A különbizottság jelenté­sét a medzslisz túlnyomó többséggel elfogadta. A sza­vazási eredmény részletei egyelőre nem ismeretesek. A jelentés leszögezi továb_ bá, nem elegendő a túszok szabadon bocsátásához, hogy az Egyesült Államok egy­szerűen elfogadja a Khomei­ni által megszabott feltétele­ket. Irán nemcsak biztosíté­kokat. hanem „pozitív ak­ciókat” is akar, ezért a tú­szok szabadon bocsátása csak szakaszonként képzelhe­tő el. Az amerikai nemzetbiz­tonsági tanács vasárnap Carter elnökletével kétórás ülésen foglalkozott a teherá- ni parlamentnek az ameri­kai túszok ügyében reggel hozott határozatával. Az ülés után Jody Powell újságírók­nak kijelentette: a kormány felkérte Teheránt, hogy hi­vatalosan tudassa vele a medzslisz határozatát. s ezenkívül további felvilágo­sításokat. kórt az abban fog­lalt feltételeket illetően. A túszokat fogva tarló „iszlám diájtok” hétfőn Kho­meini ajatollab engedélye alapján „a kormányra ruház. Iák az amerikai diplomaták őrzésének felelősségét” — je­lentette a teheráni rádió. A jelentésekből nem derült ki. mikor adják át a diákok a túszokat a kormány képvise­lőinek, sem az, hof tartózkod­nak jelenleg az amerikai dip­lomaták. A PARS iráni hírügynök­ség más forrásból meg nem erősített közlése szerint Mo­hammad Ali Radzsai iráni mi­niszterelnök és Abdeljjarim Ghraieb, Algéria teheráni nagykövete hétfői megbeszé­lésükön megállapodtak ab­ban, hogy Algéria „gondjai­ba veszi” az Iránban őrzött amerikai túszokat. A tudósí­tásokból nem tűnik ki, azon­nal sor kerül-e erre, vagy csupán azután, hogy Irán ás az Egvesült Államok meg­egyezik a túszok szabadon bocsátásában. Algériai kor. nignytisztviselők nem erősí­tették meg a PARS jelenté­sét. de nem is cáfolták. Az algériai kormány szóvi­vője hétfőn közölte: Algírban „tanulmányozzák” Irán és az Egyesült Államok nyilatkoza­tait a túszok szabadon bocsá­tásáról. .....1 .... H arminc Év a liélÉÉri (2. oldal) Váltósok' a kÉpernp (3 oldal) fltóii-esi Festen (4. oldal) (5., 7. oldal) A Győri Magyar Vagon- és Gépgyár részére készült el a DIGÉP „B''-gyáregységének szerelde-üzemében a 630 tonna teljesitményü DHSS hidraulikus sajtoló. A gyáregység új termékén Várad/ Zoltán vezető tervező terhelési próbát végez.------------------ _ í Belföldi megrendelésre November 7-re készei megyénk Ünnepségek az évforduló alkalmából — Díszelőadás Miskolcon — Új létesítményeket avatnak ESoökválasztás előtt Amerikában James Carter, az Egyesült Államok elnöke és Ronald Reagan, a republikánus párt elnökjelöltje a választási kampány , utolsó napjáig nem tudott döntő fölényre szert tenni. A. választások kimenetele 24 órával a sza­vazóhelyiségek megnyitása előtt még mindig nyílt. Ro­nald Reagannak a megsze­rezhető elektorok száma te­kintetében kimutatott elő­nye nem zárja ki annak le­hetőségét, hogy a demokra­ta párt, amelynek országo­san 18 százalékkal több re­gisztrált tagja van, a leg­utolsó pillanatban behozza hátrányát. Reagan az utolsó napok­ban újítani tudott azáltal, hogy az október 28-án meg­tartott clevelandi televíziós vitában gyakorlatilag sem­legesítette a kormányzat embereinek a háború és bé­ke kérdésében indított of- fenzíváját. Carlernek a SALT-szerződésre és a fegy­verkezési hajsza veszélyessé­gére vonatkozó érveivel csak a beavatottak szeme­ben lehetett igaza. A nagy- közönségről. amely 2:1 arány­ban Ronald Reagant nevez­te meg a vita győztesének, bebizonyosodott, hogy nem ismeri a SALT-szerződés jellegét, részleteit, a szerző­dés felmondásának veszélyes következményeit. A politikusán gondolkodó amerikaiak egy részét Ge­rald Ford és Henry Kissin­ger vezette léire azzal, hogy saját tapasztalataikat meg­hazudtolva, nyilvánvaló párt­politikai okokból és gátlás­talanul kijelentették: a Szov­jetunió bele tőg egyezni a SALT ú'ratárgyalásábli. lyia- ga Reagan a v'ta katona- politikai részében megfon­tolt. hangsúlyozottan szelíd, a fiatal amerikai életeket féltő oolitikusként mutatko­zott be. A vita 'utáni na­pokban valamennyi vezető amerikai sajtóorgánum olyan kommentárokat közölt, ame­lyek a .Carter-kormán.vzat várható lelépéset jósolták. Kedden, november 4-én tartják ai Egyesült Álla­mokban az amerikai törté­nelem 49. elnökválasztását. Az elnök és az alelnók, pon­tosabban az őket megválasz­tó elektorok mellett ezen a napon teljes egészében újra­választják az amerikai kép­viselőház 435 tagját, a sze­nátus tagjainak egyharmadát és az államok kormányzói­nak egy részét. Kedden 34 szenátusi és 13 kormányzói poszt sorsa dől el. A szavazóhelyiségeket kü­lönféle időpontokban nyitják meg, s a hagyomány szerint New Hampshire állam né­hány tucat álmatlanságban szenvedő polgára már hét­főn, illetve közvetlenül éjfél után leadja szavazatát. Az első eredmények azonban várhatóan csak november 4- én, kedden a kora esti órák­ban. magyar idő szerint éj­fél után válnak ismeretessé. Mivei a szavazókerületekét az egyes államok törvényei szerint ugyancsak egymás­tól eltérő időpontokban zár­ják le, előre kiszámítható, hogy az első erőpróba Car­ter és Reagan között az idén Indiana 13 és Kentucky 9 (Folytatás a 2. oldalon) Ä fonodában Ezek a napok megyénk­ben is a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 63. év­fordulójának méltó megün­neplése jegyében zajlanak. Mint szerle az országban, megyénk valamennyi telepü­lésén is megemlékeznek az év lő rd u lóról. 0 n népségeket tartanak, megkoszorúzzák a szovjet hősi emlékműveket, a hazánk felszabadításáért vívott harcokban elesett szovjet katonák sírjait. Mis­kolcon, (i-áo a Hősök teme­tőjében. a Bartók téri Szov­jet hősi emlékműnél, a di­ósgyőri Lenin-szobornál tar­tanak koszorúzást ünnepsé­get. Üj emberiség címmel a Miskolci Nemzeti Színház november 7-én 19 órai kez­dettel ad ünnepi műsort Miskolcon, november 4-én pedig Lenin városban. Ugyancsak a hagyomá­nyoknak megfelelően szá­--------------------- : .........■"" 1 V erődi Bertalanná, a Miskolci Paimitfonó dolgozója tíz gépel kezel a kártoló üzemrészben. Munkáját kifogástalanul végzi. mos ú.i létesítményt; is avat­nak. Mint arról részletesen beszámoltunk, a napokban adták át a Tiszai Koolajfi- nomitót. Lyukóbánván ma. november 4-en adják át az ország első. sürített levegő­vel működő szénszállító be­rendezései. A miskolci Avas­délen lakóiénak jó hír: el­készült az intézményköz­pontban az ÁBC-áruház, me­lyet ugyancsak nia, novem­ber 4-én délelőtt adnak át rendeltetésének. November 5-én egy másik létesítményt is avatnak az Avason: a la­kás- és garázsfenntartó szö­vetkezet gondozásában elké­szült a szabadidő- és lakó­telepi sportközpont, ezt szer­dán ünnepélyesen adjak át. A miskolci járás községei­ben a hagyományoknak meg­felelően emlékeznek meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójáról. Az edelényi járás központi ünnepségét november 6-án délután 6 órakor rendezik meg Alberttelepen, a műve­lődési házban. A nagygyű­lés után áz edelényi férfi­kórus és a járási pedagógus énekkar ad hangversenyt. Ugyancsak november 6-án délelőtt 10 órakor adják át Edelényben az új. 150 férő- *» helyes óvodát. A 7 millió forintba kerülő intézmény építésében számottevő segít­ségei n.yújtoUak a járási székhely gazdasági egységei is. Özdön. csütörtökön délben koszorúzás! ünnepsége! ren­deznek a felszabadulás té­ren. majd a város dolgozói délután kél órakor a szov­jet hősök 'sírját koszorúzzák meg. Délután hat órakor a Kun Béla Művelődési Ház­ban nagygyűlésen emlékez­nek mes a város lakói a forradalom évfordulóiéról. November 6-án délután avat­ják Karosán a község ú.i pártházát majd. nagygyűlést rendeznek november 7-e tisz­teletére. Ugyanezen a na­pon. a sátoriiiiaúihelvi tá­rás központi ünnenséie mel­lett a karosai dolgozók meg­koszorúzzák a községben le­vő szoviet hősi emlékműve' Sárospatakon szintén csü­törtökön emlékeznek meg az évfordulóról: a hagyomá­nyokhoz híven koszorúzási ünnepségre kerül sor az üze­mekben, az intézményekben és az iskolákban műsorok: köszöntik az Októberi Forra­dalom emlékét. Már hagyomány, hogy az encsi járás községeiben no­vember 7-en délelőtt koszo­rút helyeznek el a szovjet hősök sírjaira, az emlékmű­vekre. A járás községeiben, többek között Szikszón, lin­cseli. Aszalón és Perecsén csütörtökön este ünnepi ösz- szejövetelen emlékeznek meg az évfordulóról. A mezőcsáti járásban ugyancsak ezen a napon tartanak koszorúzáso­kat. ünnepi megemlékezése­ket. A szerencsi járás köz­ponti ünnepségét csütörtökön délután 5 órakor rendezik meg a szerencsi Rákóczi-vár kultúrtermében. Előtte a nagyközség dolgozói kosző- rúzási ünnepségen vésznek részt, a szovjet hősi emlék­műnél. Kazincbarcikán, a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom napján, a korábbi évekhez hasonlóan, az üze­mek, intézmények dolgozói a Szabadság téren megkoszo­rúzzák a szovjet hősök em­lékművét. November 7-én délelőtt a városi pártbizott­ság székhazában tartanak ünnepi megemlékezést. Le- ninvárosban november 4-én este 7 órakor nagygyűlést, rendeznek a Derkovits Mű­velődési Házban, majd pén­teken délután 5 órakor ün­nepi hangversenyre kerül sor a szovjet kultúra napjai rendezvényeinek sorában. A kórustalálkozón többek kö­zött fellép a Szerencsi Cu­korgyár férfikara, a mező- keresztesi Aranykalász Tsz énekkara is. November 4-én rléti’i •.)>■> •* órakor nvüik meg Len in város új OFOTÉRT szaküzlete a Lenin úton. A mezőkövesdi járás köz­ségeiben csütörtökön este tartanak ..nnepi megemléke­zést. Délután 6 órakor Me­zőkövesden. a tárást műve­lődési központban n«gv“vü- lést rendeznek. am»tven részt vesznek a város üze­meinek. intézményeinek dol­gozói. A szovjet hősök em­lékművét" csütörtökön dél­után koszorúzzái;% meg Me­zőkövesd párt-, állami es tö- megszervezeleinek kepv ise- lői. wmammm

Next

/
Thumbnails
Contents