Észak-Magyarország, 1980. október (36. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-12 / 240. szám
T980. október 12., vasárnap ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 Tárgyi emlékek A Graboplast Győri Pa- mutszövö- és Műbőrgyár szocialista brigádjai gyűjtik a gyár történetének írásos dokumentumait és tárgyi emlékeit. A hagyományvédő munka szép példája a századforduló gyártástech- nikáját reprezentáló prés- kalan'der, amelyet az üzem dolgozói hoztak rendbe, s a gépóriást az irodaéntilet előcsarnokában már ki is állították. A munkások arról is gondoskodnak, hogy a régi szerszámok, kézi ha jtású öreg gépek, a gyár legrégibb időszakából származó ipartörténeti emlékek se kallódjanak el. mivel elsősorban ezek bemutatásával lehet érzékeltetni a háromnegyed évszázaddal ezelőtti gyártási kultúrát. Hasonlóképpen értékesek a műbőrgyártás története szempontjából a régi gyártási leírások. Dióverés Szabadba csalogató napsugaras ősz. Színesednek már a levelek a zempléni erdőkben. Először a sárga és a barna csípi meg a lombokat, aztán fokozatosan elönti őket az arany és a bíbor e.lemezhetetlenü.1 sok színű változata, végül a vértölgy tenyeres levelei is mintha oldott rubinba mártóztak volna. Az erdőbényei vagy a tolcsvai határban jártunk-e a hutai hegyekből jövet, ki tudná idegen megállapítani? Szőlő szőlő mellett, széles, kordonos táblákban és keskeny parcellákban. Ez utóbbiak aljában — ahogyan az évszázados művelési mód kialakította —• tégla alakú gyümölcsös, néhány barack-, cseresznye-, meg szilvafával. Amennyi a családi fogyasztásra elegendő. A barack, cseresznye már régen lekopott az ágakról, a kék bőrű. hamvas besztercei szilva most illatozik a legcsábítóbban. A darabka föld sarkában öreg présház tűnődik az idő múlásán. Előtte tönkökből ülőalkalmatosságok kapálás közbeni pihenőre D meg déli szajonnacsu izgatáshoz. Lassan baktatunk a permetező napfényben, s hirtelen egy hatalmas diófával találjuk magunkat szemben. Talán fél évszázados is lehet már, hiszen dús lombú lerebélye akkora, hogy szinte sátorként borul a szőlőalji kert fölé. Kint van az egész család: verik a diót. A fa tetején egy fiatalember nagy erővel rázza az ágakat. A kap- csilt dió zápor módjára hull alá a magasból. Amelyik makacskodik s meg- búvik a levelek közi, azt egy hosszú póznával addig püföli, csépeli, míg szét nem hasad a zöld burok, így aztán az is lepottyan a többi közé a fűbe. Nézni is szép a szétterült termést. Az asszonyok, gyerekek gyorsan edényekbe kapkodják. majd csörögve zsákba öntik. — Jó fajta, papírhéjú — dicséri a gazda, látva érdeklődésünket. — Friss, egészséges a bele. férges, fonnyadt cikket egyet sem találni benne. — Könnyű lesz eladni, szívesen megveszik, bárkinek ajánlják — kezdjük a barátkozást. — Meg, de nemigen kell ezt ajánlgatni, évek óta megvannak ró a régi vevőink. Elviszik az utolsó szemig. — Saját használatra csali hagynak valamennyit? — Hagyunk, hogyne hagynánk. Jut bőven a fiam. lányom családjának is. Nagyon szeretik az unokák a diós-mákos patkót, meg a kifőtt tésztát dióval meghintve. Azért ahogy nézem, vagy három mázsát még így is el tüdőnk adni. Húst: forintot fizetitek kilójáért. Három mázsa az hatezer forint. Szép pénz, és a verésen kívül szinte semmit sem tettünk érte. Az anám elültette még az én gyermekkoromban a diófahusángot, azóta ' lassan megnőtt ilyen szép nagyra, s csak terem, terem... Mikor többet, mikor kevesebbet. Régen adott ennyit, mint ezen az őszön. Kicsit elmereng, mintha az emlékek között keresgélne, s csendesen hozzáteszi : — Milyen furcsa is az élet. Ez az öt-hatezer forint a halott apám ajándéka minden őszön. O alig élvezett belőle valamit. Voltaképpen nekünk ültette a diófát. Nézzenek csak fel rá! Micsoda emléket hagyott maga után! Milyen szép magas, kerek, szabályosan terebélyes! Nincs az a szobrászművész, aki különbet tudna alkotni. A kapcsilóstól elfekelült ujjaival beletúrt kicsit bozontos. őszülő hajába, s búcsúzóul még ennyit mondott: — Jó ember volt az apám, nagyon jó. De hiszen aki diófát ültet, az csak jó ember lehet. Mert az nem magára, hanem az utódokra, a jövőre gondol... Hegyi József Rumen Balabanov: w Édes élet Van néhány dolog, amit szeretek. Például elüldögélni vadidegen társaságban. Ezzel Ljudmil barátom is tisztában van. és folytonosan magával cipel engem is. Most is ez történt. Egy tágas teremben üldögélünk, cigarettázunk cs Red Ste- wardot hallgatjuk. A háziasszony, egy velünk egyidős hajadon, gondoskodik rólunk. — Mit iszik az úr? — kérdi tőlem. — Az úr szilvát iszik! — válaszolok, és nem veszem észre, hogy blamálom magam. Ljudmil barátom bokán rúg. és én azonnal helyesbítek : — Természetesen csak akkor, ha a whisky már elfogyott. Kiderült, hogy a whisky még nem fogyott el. ' Ülünk, isszuk a whiskyt, és hallgatjuk a zenét. Egy velúrzekés fiatalember ül mellettem. Hirtelen felém lordul: — Szabad vagy? — Milyen értelemben? — kérdem, és az az érzésem, hogy összetéveszt valakivel. — Ügy általában! Azt csinálsz, amit akarsz? Nagyon ostoba képet vághattam. mert a velúrzekés folytatja. — Nem túlzottan? Én se! De nem mered kimondani. Én költő vagyok! Verseket írok... De nem akarja senki se kinyomtatni! Hát miféle szabadság ez?! Kértem, hogy adja elő valamelyik versét. — Úgysem fogsz megérteni. Én máshogy írok! írásjelek nélkül. Akár a franciák... De azért csak elszavalt egy verset a város szeméről. a csillagokra néző tetőkről. az égből ömlő esőről. Amikor befejezi, valaki megtapsolja, én azonban sokat sejtetően köhintek. — Vajon nein mered beismerni. hogy tetszik? — szólal meg a velúrzekés. — Mert valami új? Nem sablonos ... Ekkor lép hozzánk a háziasszony. — Hogyan vélekedik a szerelemről ? A velúrzekéssel lezajlott beszélgetés után ezen a kérdésen már nem is csodálkoztam. ■ — Demokratikusan! — próbáltam meg mellébeszélni.,— Jó. ha az ember szeret egy lányt... — Ostobaság! — vág közbe a háziasszony. — Csak valakit nem szeret az ember. Az mindenkit akar szeretni... Miért olyan szánalmas bogarak, akik futkosnak haza a munkából. aztán meg vissza ... Miért olyan ostobák? összeszorította a szemét és a száját, és hirtelen a fiú felé fordult. — Te is ostoba vagy! Nem mondasz semmi érdekeset ... Azután a szoba másik sarkába távozott. Ljudmil ekkor úgy döntött. hogy távoznunk kell. — Good bye! — mondta a háziasszony. — Dolce vita! — válaszoltam. a hangulatnak megfe’elően. — Tessék? — nem értette. de én már leiramodtam a lépcsőn. — Honnan ismered ezt a társaságot? — faggattam az utcán a barátomat. — Tudod ... — felelte. — Az az érzésem, hogv eltévesztettem a házat. Ez ko- molvan unalmas lehetett neked. Akikhez el kellett volna mennünk. sokkol szabadabban fogják fel az életet. Már későre járt. és az utolsó villamos vezetőjének vörös volt a szeme. Migray Ernőd fordítás« A szépből még szebbet ■ Gitta virágai írjuk ide mindenekelőtt az egykori igazgatója nevét! Jászay Dénes. Ma már nyugdíjas. Hogy miért ezzel kezdem? Mert ha ö nincs, pontosabban, iia neki nem szívügye, hogy a Kazincbarcikai Városgazdálkodási Vállalat képviseltesse magát az országos és területi vi rágkötészeti versenyeken, akkor talán Kakuk Lajosit é nem az, aid. Még közérthetőbben fogalmazva: akkor talán nem virágkötő mester. Mert most az. Országosan is jegyzett kéovi- selője ennek a páratlan szép — úgy érzem, mondhatom nyugodtan —. művészi szakmának. Jó néhány esztendeje nemigen akad olyan területi, vagy országos verseny, honnan ne ..dobogós” helyezéssel térne haza. Mint legutóbb is... Hírben mi is, más lanok is megírták: a 69. OMÉK alkalmával megrendezett országos virágkötészeti verseny úgynevezett koszorú- kötészeti kategóriájában első lett Kakuk Lajosné. a Kazincbarcikai Városgazdálkodási Vállalat virágkötő mestere. És emellett az első hat közöH volt a kötelező kategóriában énpúgy. m’nf az összetett versenyben. A teljes magyarázat kedvéért előbb azonban térjünk vissza a bevezetőben említett egykori igazgatóhoz. Hogy is kezdődött? — Rendeztek eav országos ifjúsági virágkötészeti versenyt 1970-ben. Én nem sokkal korábban kerültem a vállalathoz. Magához, a v i rá gkötésze l h ez nem i gén értettem, hiszen korábban soha nem foglalkoztam vS- le. Ügy látszik azonban, lapoangott bennem valami érzék. A vensenv előtt egy hétre Pestre küldtek fel tanulni különböző virágüzletekbe. Aztán ennyi tapasztalattal a hátam mögött, elindultam életem első versenyén. Harmadik lettem. Ügy gondolom, kezdetnek nem volt rossz. Szóval így kezdődött... — Azóta több tucat verseny. mégpedig sikeresebbnél sikeresebb verseny van a háta mögött. Következésképp sok emlékezetes alkotás. Persze a virágkötő mester élete is olvan. mint az.élsportolóé. A babérokon pihenni nemigen lehet. — Az elért sikerek után mindenki természetesnek veszi, hogy legközeleob is jói szerepelek. És ez tehertétel. Ez semmiképp sem nyugtatólag hat, az emberre. Mert mi lesz. ha mégsem. Persze ez az elvjirus másfelől sarkall is. Újabb es újabb ötletekre, eddig még meg nem valósított kompozíciókra. Virággal dolgozni összességében igen szép mesterség. — Az OMÉK-on elért sikert hogyan fogadta? — örültem neki. Igaz, annyi szép koszorú volt ott. hogy az első helyre nem számítottam. Őszintén megvallva. a versenymunkáimmal nem voltain teljes mértékben megelégedve. — Egyáltalán volt már olyan verseny, amely után — most tekintsünk el a helyezéstől — elégedett volt saját kompozíciójával? — Nem. Azt hiszem, ilyen nem is lesz soha. De úgv gondolom, az csak jó. ha az ember saját magával szemben magas követelményeket támaszt. Egy néhány évvel ezelőtti beszélgetés alkalmával ő is, a férje is — aki szintén kertész. s mestere a virágkötészetnek — azt vallották, az ötleteket a természetből szerzik. Kirándulások, séták alkalmával. Figyelmes szem kel! hozzá. s. fantázia, hogy a faágban, az útszé- li kavicsban, a makk kupakjában megtalálják a virág mellé illő társat, hogy így szerves együttesben többet nyújtsanak a virág szimpla látványánál, hogv a gyönyörködtetés mellett ki is fejezzenek valami emberi mondanivalót. A legutóbbi 'verseny győztes koszorúja például a makk kupakjaiból készült. Üjszerű volt. mégis természetszerű, s rajta az orchidea, illetve a ficus egvik tarka változata illő társakként díszlettek. Címnek ezt adtam. Kakuk Lajosné keresztneve alapján: Gitta virágai. S mert a virág csak látva mutat, úgy tudja értékelni az ember — joggal kérdezhetik: milyenek is Gitta virágai? Mit mondhatnék? A virág önmagában is szén. s Gitta a széDbőI még szebbet csinál. Csoda hát. hogy Gitta virágai a szépnél is szebbek? Hajdú Imre ▼ Gyűjtik a régi cserepeket Több száz légi népi cserépedényt, rengeteg régi használati eszközt őriznek a tiszakeszi általános iskola tantermeiben. A fekete és a mázas korsók, a tégi gazdálkodás eszközei nemcsak az osztálytermek díszítésére szolgálnak, a történelem- és a • rajzórákon, a magyar irodalom tanításánál igen gyakran fordulnak a pedagógusok és a gyerekek szaporította gyűjteményhez. A falu és a környék lakóházainak padlásairól. pincéiből megmentett régi cserepeknek és a múltat őrző eszközöknek szeretnének méltó helyet biztosítani az iskolában. ahol jelenleg az osztálytermekben. szétszórtan őrzik őket. Az iskola egyik tanterme ugyanis bizonyíthatóan több mint kétszáz éve épült. S mindmostanáig jő állapotban van nemcsak a gerendás mennyezete. hanem a mennyezetet tartó faragott oszlopsora is. Ha a most épülő új. négytantermes iskola elkészül, szeretnék ezt a régi. nagyon szép helyiséget gyűjteményükkel berendezni. Mindez még csak terv! De alighanem valóság is lesz belőle. A tiszakesziek ugyanis nem múzeumot, s nem is gyűjteményt akarnak a régi tanteremben. Az igen gazdag, s féltve őrzött anyag továbbra is az oktató-nevelő munkát segítené. csak sokkal rendezettebb körülmények között.
