Észak-Magyarország, 1980. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-17 / 193. szám

ESZAK'MAGYARQRSZÄG 4 1980. augusztus 17., vasárnap Csendes beszélgetés — Olvastam a minap, hogy a MOKÉP igazgatóhelyettese a mozilálogatollság to­vábbi csökkenéséről nyilatkozott a Magyar Távirati Iroda munkatársának. Elmondta, hogy a statisztikai adatok 13 százalékos visszaesést mutatnak az előző év azonos időszakához képest, azaz az idén az első fél ■évben ennyivel esett a látogatók száma. Igaz, hozzátette, hogy ez nem általános, mert Budapesten például jelentéktelen volt. Vajon mi az oka ennek az újabb csökkené­si tendenciának? — Kezdhetnénk azzal, ami az említett in­terjúban is szerepel, nevezetesen, hogy a mozi vonzerejének lassú mérséklődése vi­lágjelenség. És folytathatnánk azzal, hogy míg egy NSZK-lakos évente átlagosan há­romszor megy moziba, Magyarországon egy lakosra hét mozilátogatás esik egy évben. Természetesen ez gyenge vigasz, mert az, hogy máshol még rosszabb, az nem jelenti, hogy nálunk jó. És hiába magyarázzuk las­san két évtizede a televízió térhódításával, újabban meg a művelődési és szabadidő­szerkezet átalakulásával, a csökkenés tovább­ra is csak, csökkenés, és különösen bántó, hogy a magyar filmek iránti érdeklődés is megcsappant, és ennek oka a nyilatkozó szerint sem írható már egyértelműen a ko­rábbi csökkenési folyamatnak a számlájára. — Önt a. magyar filmek nagy barátjaként ismerem. Mivel tudja ezt a csökkenési ten­denciát magyarázni? Mi az oka annak, hogy egyik-másik külföldi filmhez hajlamosak va­gyunk akár zugforgalomban, akár drágáb­ban is jegyet venni, esetleg többször is sor­ba állni a mozipénztárnál, a magyar filmek közül nem egy pedig szinte kongó nézőterek előtt pereg? — Azt hiszem, rendkívül összetett kérdés ez. A magyar filmek gyenge látogatottságá­nak nagyon sokféle ólra van, és hogy az el­ső fél évben erősebben megcsappant az egyéb filmekhez képest a látogatottság, a sok-sok külső tényező mellett a magyar fil­mek elmúlt hónapi sorában is keresni keld az okokat. Nem volt túl szerencsés az esz­tendő eddigi részének magyar filmkínálata. Bár erre az időszakra esett a hosszú évek óta nem tapasztalt közönségsdkarű Kojak Budapesten című bűnügyi vígjáték bemuta­tása is, de ugyancsak ebben a fél évben ke­rült közönség elé egy-két megérdemelten bukásra ítélt gyengébb film és több, jobb sorsra érdemes dokumentum-játékfilm. A Harcmodor, a Békeidő, a Korkedvezmény, mind-mind nagyon értékes filmalkotás, ta­gadhatatlan azonban, hogy távol esik attól, amit az átlagnéző mozifilmként és mozibeli szórakoztatásként elképzel. Ezeknek a láto­gatottsága sajnálatosan alacsony volt, rontot­ta a statisztikát, de tegyük hozzá, nem is igen mérték fel elég jól, hol, milyen körül­mények között kell bemutatni, be lehet-e egyszerűen úgy osztani a rendes heti mű­sorba, mint egy könnyed francia vígjátékot. — Ezzel áttételesen tulajdonképpen azt is kimondta, hogy ezek a filmek nem szóra­koztatók. Vagy legalábbis annak a néző­nek, aki két órát kacagni akar a moziban, nem találkozik az igényével. — A mondat második felével egyetértek. Ezek a filmek minden erényük ellenére nem szólnak még nagy tömegekhez. A dokumen­tum-játékfilmek és a moziban hahotázást kedvelő néző igénye sosem fognak találkoz­ni, bár el kell mondanom, hogy ezeknek a filmeknek több vetítésén részt vettem, sőt ott voltam az ankétokon, ahol ezeket megvi­tatták, és határozottan állíthatom, van ezek­nek és az ilyenfajta műveltnek közönségük, csak meg kell keresni azt, jobban meg kell szervezni a mű és a befogadó találkozását. Nem egyszerűen két vígjáték közé műsorra osztani, vagy még ráadásul vele párhuza­mosan egy Piedone-filmet, vagy hasonlót vetíteni a másik moziban. — Korábban többször emlegették, most ritkábban hallani szót az úgynevezett társa­dalmi forgalmazásról. Gondolom ez azt je­lenti, hogy bizonyos filmeket a rendes mo­ziprogrammal párhuzamosan, meghatáro­zott közönségrétegek számára mutatnak be klubokban, kis mozikban, s ezeket a bemu­tatásokat különféle gondolatcserékkel is ösz- szekötik. Bizonyára az említett filmeknek ebben a forgalmazási formában nagyobb lett volna a sikerük és gyenge látogatottságuk nem rontotta volna a magyar film egészé­nek a statisztikáját. — Ne legyünk igazságtalanok, mert egyes „hagyományosabb” játékfilmek, hadd ne említsek most itt címeket, sokkal jobban rontották a statisztikát. Ezek a filmek, ahol megszervezték, legalább a megcélzott ré­tegnél találtak jó fogadtatásra. Tagadhatat­lan viszont, hogy a magyar társadalmi drá­mákat kevesebben kedvelik, mint a kaland- filmeket, a vígjátékokat, s ezekből készül Magyarországon kevesebb. Éppen a napok­ban jön viszont egy ilyen: a Ki beszél itt szerelemről?, amelyet Bacsó Péter rende­zett. — A magyar filmdrámák mindegyikében meg lehet találni szerintem is azt a gondo- tma szálat, azt a mai valóságunkhoz kapcsa­sé<7 sorvadásáról 3 lódó vonulatot, amelyért viszont érdemes megnézni. Mi az oka, hogy mégis idegenke­dik tőle a magyar közönség? — Tagadhatatlan, hogy számolnunk kell a magyar filmmel szemben egy bizonyos megalapozatlan, de mindenképpen jelenlevő ellenérzéssel. Sajnálatos, hogy nagyon sokan ellenpropagátorai a magyar filmnek azok közül is, akik évtizedek óta nem láttak ma­gyar alkotást a moziban, vagy egyáltalán nem járnak moziba, és bizonyos mértékig divat is lett a magyar filmek lebecsülése; rossz kabarétréiák, humoros szándékú írások is gyakran tűzik céltáblájukra, figyelmen kívül hagyva, hogy az import külföldi fil­mek nagy többsége nem haladja meg a ma­gyar filmek átlagának színvonalát. De el nem hallgatható ok, hogy közönségünk nem szereti a tükröt, amelyben önmaga arcu­latát láthatja meg. És mert könnyen meg­haragszik a tükörben látható valóságra, nem azon igyekszik változtatni, hanem beiesújt a tükörbe, a tükröt töri össze. Azaz, lebe­csüli, nem nézi, mellőzi a mai magyar va­lóságot tükröző filmet, és inkább otthon, a tévé mellett kényelmesen azon szórakozik, hogy a Párizs külvárosaiban lakó és belvá­rosi munkahelyre járó fiatalok milyen ka­landokba keverednek, milyen az ö életük. A mások élete, a mások társadalmi valósá­ga jobban érdekel, mint a sajátunké. — Ez a gondolkodás kicsit rokon a ma­gyar ipari termékeket, ruházati cikkeket, a hazai gyártmányokat eleve lebecsülő és min­den külföldi terméket annak elébe helyező felfogással is. Mondhatnánk, ez népünk egyik betegsége. A magyar filmnél ez a szem­benállás rendkívül szembeszökő és káros. De vajon biztos-e, hogy nem alapvetően a filmekben van a hiba? — Nem először és bizonyára nem is utol­jára kell tisztáznunk, hogy „a” magyar film nincs. Az évi húszegynéhány magyar film között van ilyen és van olyan, van valóban több gyengén sikerült ás, ám vannak ki­magasló értékek és van a szürke középszer. Éves filmtermésünkhöz viszonyítva az érté­kes alkotások aránya semmivel sem rosz- szabb a nagy és tömegében is sok filmet gyártó országokénál. Legfeljebb azok film­termésének egészét nem ismerjük, s a meg­ismert kis hányadból közönségünk azt a helytelen következtetést vonja le, hogy a többi film is olyan lehet, holott rendkívül alapos válogatás, többszörös rostálás után kerül a filmpiacon felkínálásra az ottani termés java, amiből mi ;még válogatunk, s így ez a kis választék tulajdonképpen nem is reprezentálhatja az adott ország filmmű­vészetét. Viszont a hazai húszegynéhány filmmel szemben olyan igény mutatkozik, hogy legyen mind kiváló, szórakoztató, de még akkor eldöntendő, vajon kinek mi a szórakoztató. Mert van, akinek a Kojak Budapesten a szórakozás netovábbja, és mint a statisztikák mutatják, van akiinek Kovács András Októberi vasárnap című al­kotása jelenti azt. — Mindez így nagyon szépen hangzik, de a nézők mégis más filmekhez állnak sorba, más filmeket néznek meg. Mit lehet hát ten­ni, hogy a magyar filmek közül az arra ér­demes megkapja ne csak a szakma, ne csak a külföld, hanem a közönség teljesebb el­ismerését is? — Igényeken, Éléseken változtatni admi­nisztratív eszközökkel lehetetlen. De nem is kívánatos. A szemléleten kellene változtat­ni, több szeretettel és érdeklődéssel közelí­teni a magyar fűmhez mindenkinek, aki bármilyen vonatkozásban kapcsolatba kerül vele. A filmízlés fejlesztésén is többet kel­lene munkálkodni. Borzasztó nehéz a mai magyar valóságot tükröző filmdrámákhoz szoktatni a közönséget, amikor a televízió hetenként féltucatnyi kommersz import té­vékrimit és egyéb, a kultúra és művészet pereméről való televíziós terméket kínál, amelyért még csak el sem kell menni a mo­ziba,-s amely szellemi együttműködést sem kíván a nézőtől. Mái- az iskolában, a ta­nulóifjúság körében, a leendő mozinézők kö­zött kell az ízlésfejlesztést, a filmbaráttá nevelést megkezdeni. Azt; hiszem, erre na-, gyón jó példa lesz a KISZ Központi Bi­zottsága és a MOKÉP közös munkaprog­ramja, amely a Művészet és ifjúság akció keletében most elsősorban a filmművészet megismerésére, az ifjúság politikai nevelése, művelődése érdekében való felhasználásra ösztönöz, különböző rendezvények formájá­ban. Egy gondolattal még érdemes vissza­térni a televízióhoz: jókora késéssel a tele­vízió is bemutatja a magyar játékfilmeket, nem érdektelen hát annak megemlítése, hogy nem egy olyan magyar film, amely a mozikban gyakorlatilag megbukott, a te­levízióban nagy siker lett. Pedig ugyanaz •a film volt, ugyanahhoz a közönséghez kí­vánt szólni. De ekkor már nem kellett érte elmenni a moziba. Benedek Miklós Színházi liérletEzés A Miskolci Nemzeti Szín­házban — jóllehet még tart a nyári szünet és az épület­ben is javában folynak a bel­ső felújítási munkák — már az új évadon munkálkodnak. Mint a szervezési irodától hallottuk, elkészültek a jövő évad bérletei és azoknak árusítását már augusztus 18- töl, hétfőtől megkezdik. A jegyiroda hétfőn délelőtt tíz órától áll a korábbi bérlet­tulajdonosok és a most bér­letet váltani kívánó érdek­lődők rendelkezésére. 1560-1910 Négyszázhúsz évvel ezelőtt, 1.560-ban kezdte meg műkö­dését Miskolcon, a ma mú­zeumként használt, öreg, 'Avas-aljai épületben az egy­kori református gimnázium Hajdani diákjai. mintegy harminc évfolyam érettségi­zettjei a 420. évforduló al­kalmából találkozóra gyűl­nek össze augusztus 23-án, szombaton. A találkozó dél­előtt 10 órakor Lévay József szobrának megkoszorúzásával kezdődik a Palóczy utcán, majd 11 órakor a Nehézipari Műszaki Egyetem 1. sz. elő­adótermében tartják a ta­lálkozó ünnepségét. Délután osztálytalálkozók lesznek, este pedig az evangélikus templomban tartandó orgo­na- és gordonkakoncert zárja a napot. A találkozó kapcsán emlékkönyv megjelentetését és a volt diákok baráti kö­rének megalakítását is ter­vezik. „Hazai pályán” Nagy sikert arainak fellépéseikkel Mezőkövesden a Matyó Népi Együttes tagjai. Legutóbb hazai „pályán" arattak fergeteges si­kert. Fotó: Laczó J. A pedagógusok nyári továbbképzéséről Kimutatások, jelentések, statisztikai összesítések kö­zött, nagy munkában talál­tam Gédra Ferencet, a Bor­sod megyei Pedagógus To­vábbképzési Intézet igazgató- helyettesét. A megyei tanács művelődésügyi osztályának készítette a jelentést a nyári továbbképzésekről. A tanév­indító megyei tanácskozáson, amelyet hagyományosan au­gusztus utolsó napjaiban tar­tanak meg, szokás szerint a továbbképzésnek is szentel­nek egy fejezetet. A mi beszélgetésünknek is ez adta a témáját. Az isko­lai munkának, a nevelésnek, az oktatásnak — főleg ezek­ben a mostani, igazán moz­galmas években, amikor lép­csőzetesen újabb és újabb osztályokban, iskolatípusok­ban lépett életbe az új tan­terv — egyik fettétele, hogy a pedagógusokat felkészítsék a rájuk váró új munkára. Ahhoz, hogy eredményesen tudjanak dolgozni az új tan­tervi követelményeiének meg­felelően az új tankönyvekkel, mindenekelőtt először nekik maguknak kell megismer­kedni vele. Az elmondottakból követ­kezik — s ezt megerősítette a Pedagógus Továbbképző intézet igazgatóhelyettese —, hogy a továbbképző tanfo­lyamok döntő többsége „tan- tervfeíkészítő” jellegű volt. Ami persze, korántsem jelen­tette azt, hogy az új Iskolai dokumentumok nevelési vo­natkozású feladataival nem foglalkoztak. Csak a nyáron 87 megyei szervezésű tanfo­lyamot szerveztek a pedagó­gusoknak — legnagyobb lét­számban az általános iskolai tanítóknak, tanároknak. Eb­ből az iskolatípusból 2750 pe­dagógus vett részt háromna­postól két hétig tartó, külön­böző jellegű továbbképzésen. (Talán nem felesleges azért megjegyezni, hogy a megyék között is igen előkelő helyen áll a borsodi intézet, ami a továbbképzésben részt vevők számát és a tartalmi munkát illeti, noha a személyi felté­telek egyáltalán nem rózsá­sak. Évente több mint 7700 pedagógus vesz részt a kü­lönböző formájú továbbkép­zéseken.) A nyári továbbkép­zés rendkívül fontos láncszem a felkészítésben — de koránt­sem az egyedüli. Már csak azért sem lehet az, mert — ahogy az igazgatóhelyettes is elmondta — a nyári időszak­ban csak az elméleti felké­szítésre, továbbképzésre van lehetőség. Hiányzik a to­vábblépés egyik fontos fel­tétele: a gyerek. Így hát a tantervfelkészítő ' továbbkép­zések hatékonyságának egyik legfontosabb következő .lépé­se, hogy a pedagógusok ne elégedjenek meg az elméleti tájékozódással. Az iskolai munkaközösségekben a tan­év során a gyakorlattal kell szembesíteni az elméletet: az­az, a módszertani felkészü­lés, a tapasztalatcsere isko­lai keretekben kell. hogy megvalósuljon. Egyébként erről az igazgatók számára tartott továbbképzésen meg­lehetősen sok szó is esett... A pedagógus-továbbképzés évek óta neuralgikus pontja az oktatásügynek. Országo­san az. Nem kisebbítve ugyanis a gondokat, azért jó érzessél mondhatjuk el, a megyében valamivel jobb a helyzet, mint általában. An­nak idején például mindenkit megelőzve kezdődött , meg az új általános iskolai matema­tikára való felkészítése a pe­dagógusoknak, s ez a lépés­előny azóta is tart. Ami nem jelenti persze, hogy a me­gyében nincsenek másmilyen gondok. (Igaz, ezek sem ti­pikusan borsodi problémák!) Megyei keretek között rop­pant szűk lehetőség van pél­dául arra, hogy az új tanter­vek vonzatúként „belépő” új eszközök használatára is fel­készítsék á pedagógusokat. Egy-egy tantárgy eszköz­módszertanára a központi, országos tanfolyamokon kel­lene felkészíteni a szakfel­ügyelőket (akik azután to­vábbadhatnák megyei szin­ten). de sajnos, az ilyen kez­deményezések még az idén is ritka hollónak számítot­tak. Pedig az eszközhaszná­lattal ma sincs még minden rendben, a tényleges előre­lépés ellenére sem. Nyilván­való, hogy az évközi, mun­kaközösségi jellegű tovább-; képzéseken, a hospitáláso­kon, a bemutató tanításokon lehet és kell átadniuk egy­másnak a tapasztalatokat! Ebben a munkában egyéb­ként számítanak az egyre eredményesebben, hatéko­nyabban működő alkotó mun­kaközösségekre is. A nyári továbbképző tan­folyamokat szervezők és résztvevők általában jónak tartották. (Magunk is meg­látogattunk néhány tanfolya- mot a nyáron, így «hát a résztvevők nevében is nyu­godtan nyilatkozhatunk.) S nem egészen mellékes körül­mény, hogy már az 1981—82- es tanévre készítették fel a résztvevőket. Így hát — s ez a korábbi években is bevált gyakorlatnak bizonyult — van idő és mód arra, hogy a gyakorlati tapasztalatokkal is szembesítsék az elhang­zott elméletet. Az oktató-ne­velő munka eredményessége szempontjából ez rendkívül fontos! Nem véletlen, hogy a megyei Pedagógus Tovább­képző Intézet távlati felada­tai között is a tapasztalat- csere jelleg erősítése, a mód­szertani viták kapnak mind nagyobb hangsúlyt. S ez ta­lálkozik maguknak az érde­kelteknek. a pedagógusoknak a véleményével is. Az elmúlt évben, a továbbképzés kor­szerűsítését tartalmazó javas­lat megyei vitájában éppen ők fogalmazták meg: szük­ség van — kötelező jelleggel! — a pedagógus folytonos megújulására. Adni, lóvább- adni csak úgy lehet, ha köz­ben fel töltődnek. S ehhez kapniuk is kel] 1 Csutorás Annamária \

Next

/
Thumbnails
Contents