Észak-Magyarország, 1980. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-16 / 192. szám

fíLÁG PROLETÁRJA!, EGYÉ50LETEK1 AZ MSZMP BORSOD-ABAŰJ-ZEMPLÉN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXVI. évfolyam, 192. szám Ara,:, 1.20 forint Szombat, 1980. augusztus 16. Magyar felszólalás Genien Koreai távirat az atotnsommpó-konferencián Moszkvába Genfben folytatja munká­ját az atomsorompó-szerzü- dás érvényesülését vizsgáló második nemzetközi konfe­rencia. Az általános vitában pénteken felszólalt Hullai Imre külügyminiszter-he­lyettes. a magyar küldöttség vezetője. Bevezetőjében meg­állapította, hogy a Magyar Népköztársaság különös fon­tosságot tulajdonít a szerző­désnek. amely a hatályba lé­pése óta eltelt 10 év alatt a fegyverkorlátozás fontos esz­közének bizonyult és jóté­kony hatást gyakorolt a nem­zetközi helyzet alakulására. Sürgette, hogy további ál­lamok csatlakozásával a.szer­ződés mielőbb egyetemes ér­vényűvé váljék. A nukleáris energia békés célú alkalmazásával foglal­kozva a magyar küldöttség vezetője kitért az e téren elért hazai eredményekre is. Részletesen szólt az ország- gyűlés tavaszi ülésszakán el­fogadott atomenergia-tör­vényről. Rámutatott, hogy a július 1-ével hatályba lépett törvény teljes összhangban van mindazokkal a kötele­zettségekkel. amelyeket ha­zánk az atomsorompó-szerzó­désben és más nemzetközi megállapodásokban magára vállalt. így például Magyar- országon az atomenergia csakis békés célokra alkal­mazható. Az értekezlet résztvevői körében nagy érdeklődést váltott ki a magyar atom­energia-törvény, amelyet a magyar küldöttség kérésére a konferencia hivatalos doku­mentumaként közzétettek. Ez a lépés az atomsorompó- szerződésben szorgalmazott nemzetközi együttműködés­nek és tapasztalatcserének része. A törvény teljes szö­vege ezáltal a konferencia valamennyi munkanyelvén hozzáférhetővé vált. Kim ír Szén. a Koreai Munkapárt Központi Bizott­ságának főtitkára, a Koreai Népi Demokratikus Köztár­saság elnöke üdvözlő távira­tot küldött az SZKP KB- nak, a szovjet kormánynak és a szovjet népnek abból az alkalomból, hogy 85 évvel ezelőtt — 1945. augusztus 15- én — szabadította fel a szov­jet hadsereg a koreai népet. A koreai párt- és állami vezetés és a koreai nép ne­vében elküldött táviratban Kim ír Szén a többi között hangsúlyozza: „Mindig is magasra értékeltük a két párt. a két ország és népeink barátságát, együttműködését. Meggyőződésünk, hogy a bé­kéért. a szocializmusért, a kommunizmusért vívott harc során kapcsolataink tovább erősödnek, fejlődnek”. A Borsodi Vegyikombinát miskolci műanyagfeldolgozó gyáregységében a tervek szerint ebben az esztendőben 100 millió forint értékű műanyag készterméket állítanak elő. • Képünkön: Lebanovits Éva szakmunkás, NDK-gyártmányú feldolgozógépen mentödobozokat készít. Gondot okoznak az esők j küzdelmes n várnak az arató Sokat segíthet a gépek átcsoportosítása Uruguay is tiltakozik Felfüggesztették az alkotmányt Puccs Surinaméban Venezuela után Uruguay is úgy döntött, hogy jeruzsálemi nagykövetségét Tel Avivba helyezi át, tiltakozásul a Je­ruzsálem bekebelezésére vo­natkozó izraeli döntés ellen. A Mentevideóban csütörtö­kön közzétett külügyminisz­térium] nyilatkozat kifejti, hogy Uruguay „ezek után sem változtat pártatlan közel - keleti politikáján”. Megfigye­lők azonban a döntessél kap­csolatosan emlékeztetnek ar­ra, hogy Uruguay kőolaj­szükségleteinek felét a Kö­zel-Keletről kapja. Miközben a holland kor­mány is fontolóra vette kö­vetsége áthelyezését Jeru­zsálemből Te! Avivba, Izrael mindent elkövet annak érde­kében. hogy ezt a lépést megakadályozza. Jiehak Sa­mir izraeli külügyminiszter arra kérte fel Simon Pe­reszt, az ellenzéki Izraeli Munkapart elnökét, hogy jár­jon el a holland kormányfő­nél a holland képviselet át­helyezésének megakadályo­zása ügyében. A hágai minisztertanács a jövő héten foglalkozik a kérdéssel. A suriname-i hadsereg , szerdán újabb államcsínyt hajlott végre. A februári ka­tonai pucesal a miniszterel­nöki székbe juttatott Chin A Sen vette át az elnöki tiszt­séget a szerdán elmozdított Johann Ferrierétől és rádió­beszédeben az ország teljha­talmú vezetőjének nyilvání­Az iráni hírügynökség csü­törtöki jelentése szerint ki­lenc nyugati ország teheráni nagykövete jegyzéket nyúj­tott át Hasemi Rafszandzsa- ninak. a parlament elnöké­nek, az amerikai túszok sza­badon bocsátását kérve, Az osztrák, norvég, svájci, svéd, finn, spanyol, ausztrál, új- zélandi és görög diplomata levelében ..nagy nyugtalansá­gát fejezi ki az amerikai tú­szok ügyének elhúzódása mi­att, kéri az ügy tanulmányo­totta magát. Ezzel egyidejű­leg a februári államcsíny után megalakult nemzeti ka­tonai tanács bejelentette a közvetlen katonai kormány­zás bevezetését, lezáratta a határokat, felfüggesztette az. alkotmányt, rendkívüli álla­potot, részleges kijárási tilal­mat és igen szigorú sajtócen- zűrát vezetett be. zását és a túszok szabadon bocsátást, mivel fogva tartá­suk ellentétes a nemzetközi rendelkezésekkel”. Rafszandzsani ajatollah kö­zölte, hogy az írást továb­bítja a parlamenthez, ugyan­akkor arra kérte a nagykö­veteket, hogy ..figyelmüket inkább arra fordítsák: hány­szor sértette meg az Egye­sült. Államok a nemzetközi rendel kezéseket”. Megismé­telte. hogy az amerikai nagy­követség kémközpont volt, az amerikai dipumaták pedig — mint kémek — összeeskü­vést szőttek Irán ellen. Tizenkilenc személyt vé­geztek ki pénteken hajnal­ban a teheráni Evin-börtön- ben — közölte a teheráni rá­dió. Tizenötöt a ióliusi si­kertelen ái lamesinykisérlet- ben való részvételben talál­lak bűnösnek, köztük Szaed Mahduin altábornagyot, a lé­gierő volt vezérkari főnökét és további nyolc katonatisz­tet. Az. állítólagos puccskí­sérlet kapcsán eddig -halszáz­nál Urbb személyt vetlek őri­zetbe. és több mint hatvanat véaeztek '■< Az ..összeesküvőkkel” egy időben kivégzett négv sze­mély közül az egyik az. Irá­ni Nemzeti Bank ex-elnüke volt. akit a suli rezsi Ilijével való együttműködés és köz­pénzek hűtlen kezelése mi­att ítéltek el. Kivégezték még az. E vin-börtön roll igazgatóját, a Savak titkos­rendőrség egyik tagját, vala­mint egy fegyveres támadá­sokkal vádolt férfit. A kedden estétől több rész­letben lehullott újabb 85 mil- liméternyi csapadék után, a felhős, sajnos még a felázott talaj miatt és a termények száradását nem ígérő csütör­töki napon, „vasárnapi pihe­nőt” kaptak a bekecsi Hegy­alja Tsz aratói. De pénteken reggel már ismét bármelyik percben indulásra készeit állt a hét saját és a nyolc „ven- 'dég-kombájn”. A 80—85 millimétemyi, helyenként még ennél is több csapadék miatt hasonló vára­kozással teltek az elmúlt na­pok megyénk legtöbb mező­gazdasági nagyüzemében. A nagy esők után a szalmale­húzást, balázást sem tudták folytatni, s az igen sürgető tarlóhántást is csak néhány gazdaságban, a homokos ta­lajokon tudták végezni. * — Ha ismét folytathatjuk ezt a nehéz aratást, az itt levő gépi erővel, közte 12 nagy teljesítményű kombájn­nal, két nap alatt betakarít­juk a még lábon álló 310 hektárnyi kalászost — tudtuk meg Hogya Jánostól, a beke­csi tsz föagronómusától. — Tudva azt, hogy más gazda­ságokban még 8—10 napi munka is vár a kombájnok­ra. amint idehaza befejezzük, minden erővel mások segít­ségére sietünk. A kalászosok zömének learatása után el­mondhatjuk, hogy mind bú­záink. mind tavaszi árpáink átlagtermése jó, magasabb a tervezettnél. A Gabonaíor- galini Vállalat magtáraiba már 1900 tonnaf kenyérgabo­nát szállítottunk, s 2000 ton­nás szerződésünket mintegy 600—600 tonnával fogjuk túl­teljesíteni. A prügyi Tisza menti Tsz- ben, ahol a belvíz okozta ká­rok és gondok ellenére a ka­lászosok 80 százalékát sike­rült már learatni, a terve­zett 6600 tonnányi gabonából 5100 tonna a magtárakba ke­rült. Az aratókat dicséri Semsei András tsz-elnök: — Minden munkára alkal­mas percet hasznosítva, ki­válóan aratott 4 Claas—Do- minátorunk. Siettetjük a tar­lómunkát is. Tudjuk, .hogy a népgazdaságnak minél lobi» kenyérgabonára van szüksé­ge. Ezért szövetkezetünk 5009 tonna búzát értékesít az idén, amiből 3500 tonnát már be­szállítottunk a Gabonafor-. galini Vállalat magtáraiba. Pénteken délután, néhány gazdaságban ha kínlódva is, a gyorsabban száradó táblá­kon már megkísérelték foly­tatni az aratást. Bízva a me­teorológiai előrejelzésben mu­ra. szombatra és főleg vasár­napra mindenütt nyújtott aratási műszakot terveznek. A Borsod megyei Tanács mezőgazdasági osztályától ka­pott tájékoztatás szerint me­gyénk. küzdelmes aratását egyre több, a déli megyékből érkezett gép segíti. Tegnap már 110 volt az átcsoportosí­tott kombájnok száma. Meg­érkezett Szolnok megyéből az első négy rizskombájn is. A belvizes és árvizes részeken, ahol a „hagyományos” kom­bájnokkal még sokáig lehe­tetlen lesz aratni, összesen mintegy 30 darab ilyen, víz­ben, sárban járó lánctalpast várnak segítségül. Gyermek-rabszsliakersskedelem Az elmúlt napokban több jelentés is érkezett a gyermek-rabszol- gakereskedelemröl. Képünkön: néhány kislány abból a 62-ből, akiket a Fiilöp-szigetek fővárosában szabadított ki a rendőrség, • akikkel „gazdájuk", törvénytelenül, nehéz munkákat végeztetett. Szerdán reggeltől gyakori az ilyen szomorú látvány a még aratásra váró táblák szélén. At esőzések miatt tétlenségre kény szeritett kombájnok tucatjai várják a föld szikkadását, a termé* nyék száradását, hogy amint lehetséges, azonnal folytathassak a betakarítást. Kilenc jegyzék Iránnak

Next

/
Thumbnails
Contents