Észak-Magyarország, 1980. július (36. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-08 / 158. szám
A kvarcóra „szíve” A kvarcóra néhány esztdhdő leforgása alatt világszerte népszerűvé vált. Rendkívül pontosak, de talán mégsem ez magyarázza közkedveltségüket, hanem az, hogy az óra tulajdonosának legalább egy (esetleg két) évig — a következő elemcseréig — nem kell az időmérőjével törődnie: nem kell felhúzni, mulatóit csavargatni, és állandóan hordani sem kell, mint az automatikus órákat. A kvarcórák „szíve” a csöppnyi mesterséges kristály. Közel fél évszázaddal ezelőtt egy amerikai fizikus mutatta be először, hogyan lehet egy kvarckristályt rezgésbe hozni. Megfordította az úgynevezett piezoelektromos hatást, a kristály két- szemben fekvő felületére váltakozóáramot kapcsolt, és ezzel a kristályt periodikus alakváltozásra késztette. Ez a jelenség a mai, modern kvarcórák működésének az alapja. Egy kvarckristályban tetszés szerinti frekvenciájú rezgés kelthető néhány ezertől százmillió Hz-ig. A rezgésszám elsősorban a kvarc alakjától és a nyers- kristályból való kimelszés formájától függ. A két lo\g- szokásosabb rezgésszám 32 7Ö8 és a sokkal nagyobb 4 194 304. A nagyobb rezgésszám nagyobb teljesítményű elektronikát és több áramot igényel az órában. Bár a 32 kHz-es karóra minden igényt kielégít, a híres óragyárak mégis inkább a nagyobb rezgésszáj- mú megoldást alkalmazzák. Nemcsak azért, mert maga a kristály olcsóbban állítható elő és könnyebben szerelhető, hanem azért is, mert a hőmérséklet-változásra kevésbé érzékeny. A modern órákhoz használt kristályokat — a valamelyes frekvenciaváltozási előidéző „öregedés” meggyorsítása céljából — három hónapon át kezelik, „hősokkolják”, s csak azután kerülhetnek beszerelésre. Az óra bonyolult elektronikus szerkezetének az a feladata, hogy a nagy rezgésszámból másodpercenként 1 rezgést állítson elő. Képünkön: annak a hajszálfinom laboratóriumi munkának egy munkafázisát láthatjuk, amellyel a kvarcórák kristályait Bulgáriában előállítják. ÉSZAK-MAGYAROK.SZÁG. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc, Bajesy-Zs.. út 15. — 3527. Postacím: Miskolc, Pf.: 351, Telefonok: központ: 38-941, titkárság: 16-886, ipari rovat: 16-035. belpolitikai rovat: 16-450, kultúrrovat: 16-067, sportrovaí 16-049. levelezési rovat, : 16-046. Kiadja: a.Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. — 3527. Postacím: Miskolc. Pf.: 178. Felelős kiadó: fVERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17. — 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta, Előfizethető: a postahivataloknál és a hírlapkézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 30 Ft, negyedévre 90 Ft, egy évre 360 Ft. Index: 25655. ISSN 0133—0357. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: KILIÁN BÉLA. Nem sikerült Gőz Gyula büntetett előéletű, foglalkozás nélküli miskolci lakos óvodai „látpgatása” július 4-én. A fiatalember éjjel egy órakor a. miskolci Kassai u. 17. szám alatt levő óvodába hatolt be, ahonnan különböző tárgyakat vett magához, mintegy nyolcezer forint értékben. A betörőt azonban egy, az óvoda környékén lakó ember észrevette, s értesítette a rendőrséget. A helyszínre érkező rendőrök elfogták Gőzt, aki tettéért hamarosan bíróság elé kerül. Üzemi balesethez riasztották a .mentőket július 4-én az Ózdi Kohászati Üzemekbe. A balesetet szenvedett Fehérvári Sándor csoportvezető lakatos, Hoffmann László lakatos és Antal Illés egy liftaknában dolgoztak, amikor egy nehéz, körülbelül 40 kilogrammos vaslemez a mun'kaállványukra esett. A 6 méteres magasságból valamennyien lezuhantak. Hoffmann és Antal , súlyos, Fehérvári könnyebb sérülésekkel került kórházba. A baleset körülményeit a rendőrség szakértők bevonásával Vizsgálja. Sajtok Szlovákiából Terített asztal, a tálcákon fogvájóra tűzött sajttálatok. Nyugdíjasok, gyermekgondozási szabadságukat töltő kismamák — a délelőtti vásárlók — állnak meg az asztal előtt. A Borsod megyei Tejipari Vállalat reklámszakembere szíves szavakkal kí- .rííé-V - ■ nálja a portékát. Aki megkóstolja, az már az árára, a csomagolására is kíváncsi. Elmondják továbbá a sajt jellemző tulajdonságait, zöldségféléket javasolnak hozzá: így a legfinomabb, így kell fogyasztaniuk a - fogyni akaróknak ... Tegnap, hétfőn a miskolci Vologda lakótelepén levő. k Zöldért 516. számú ABC-áru- házában rendezett kóstolással egybekötött termékbemutatót a tejipari vállalat. Ezúttal olyan szlovák sajtféleségeket mutattak be. amelyek a közelmúltban jelentek meg a boltok hűtőpultjain, amelyek a kishatármenti árucsere-forgalom keretében jutottak él a Borsod megyei Tejipari Vállalat ellátási területére. A Vihorlat. a Favorit, a Zemp- lin és az Ölei sajtokkal ismerkedhettek meg a környék lakói. Bemutatták továbbá a praktikus. 10 deltas csomagolású körözöttet, amely Mezőkövesden készül. Egy-eg.y ilyen bemutató pénzbe, időbe kerül, mégis, szinte hetente rendez hasonlókat a tejipari vállalat. Mint mondják, megéri a ráfordítást. mert a; bemutatók után élénkül a forgalom. Ezúttal is több száz miskolci vásárló ismerkedett meg a Kelet-szlovákiai Tejipari Vállalat termékeivel, amelyek a jövőben természetesen ott lesznek az áruház polcain s ezekkel együtt 24-re emelkedik az itt árusított sajtok száma. Pipaiyijteminy Várpalotán A várpalotai dr. Váradi Lászlónak, a MŰM. Szakmunkástanuló Intézet igazgatójának lakásán több mint félezer, múzeumba illő pipakülönlegesség található. Az értékes gyűjtemény némely darabja több mint kétszáz éves, azaz egyidős a Magyarországon akkoriban elterjedt dohányzási szokásokkal. Hat héten át, három turnusban egyetemisták és főiskolások építőtáborának ad otthont a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem. Kilenc magyar felsőoktatási intézményből, valamint, az NDK- bói, Bulgáriából, Lengyelországból. és Csehszlovákiából érkeztek fiatalok, hogy kéthetes váltásokban az éoítő- íparban, valamint a mezőgazdaságban dolgozzanak, július 6—augusztus 16. között. Az ÉÁÉV és a BÁÉV beruházásain. valamint a felső- zsolcai Lenin Tsz munkálataiban kapnak feladatokat. A • munka mellett, színes, pihentető programok várják a diákokat: akadályverseny, zenés rendezvények az egyetemen, komolyzenei koncert Miskolcon. és hétvégi kirándulások a megye területén. A külföldi diákok Magde- burgból. Freibergből, Lublin- ból. Krakkóból. Várnából, Szófiából. Ostravából és Kassáról érkeznek, számukra kü- ' lön program, hogy találkoznak a magyar KISZ- és állami vezetőkkel az egyetemen is és megismerhetik a magyar egyetemisták életét. A tábor vasárnap nyílt meg, hétfőn este ismerkedési est zárta az első nap programját. , Hét végi balesetek Hat közúti baleset történt a hét végén Borsodban és ezek közül kettő súlyos, négy köny- nyű sérüléssel végződött. Musatics János, siófoki lakos Miskolcon, a Szemere utca és a Széchenyi utca kereszteződésében a forgalomirányító lámpa piros jelzése ellenére személy- gépkocsival nem adta meg az elsőbbséget Cseifó Lajos mis- Icolci lakosnak, aki segéd mo- torkeréknáron haladt. Az ütközésnél Cseifó könnyű sérülést szenvedett. Boldogkőváralján Tóth Szabolcs hétévé« kisfiú olyan hirtelen és figyelmetlenül szállt ki a személygépkocsiból, hogy egy arra haladó motoros már nem tudta megakadályozni a balesetet, elütötte. Tóth Szabolcs nyolc napon lúj gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. Borsodnádasdon Becza László ózdi lakos személygépkocsival egy kanyarban áttért az út másik oldalára, majd egy betoncsőnek ütközött. A balesetnél Mihály Ilona helyi lakos súlyos, Burkovics Zoltán ózdi lakos pedig nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést, szenvedett. A gépkocsi vezetőjének nem volt jogosítványa, viszont az alkoholszonda fűzőid színűre változott a helyszínelésnél. Sajókaza és Szuhakálló között Horváth Ferenc felsőnyárádi lakos személygépkocsival nem az útviszonyoknak megfelelően haladt és egy kanyarban felborult. A balesetnél Görgei Károly felsönyárádi lakos nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, a kazincbarcikai kórházba szállították. Szögliget ég a színi elágazás között Gyenes László perkupái lakos motorkerékpárral figyelmetlenség következtében elütötte Dudu Aladár színi lakost, áld könnyű sérülést szenvedett. Korai meggy Ráckevéról... A KISZ építőtábor kétszáz diákjának segítségével, ötvennyolc hektáron szedik a korai meggyet a ráckevei Aranykalász Termelőszövetkezetben. Import A nagynéni így szol a kis unokaöecséhez: — Tudod Pelerkern. azért szeretlek, mert nagyon hasonlítasz rám. — Nem tesz semmit, nénikéin — feleli a lurkó: — tudod. a fiúknak nem kell olyan csinosaknak lenniük, mint a kislányoknak . . . A csinos ifjú hölgy megígéri a személyzeti osztály vezetőjének : — Ha elintézi, hogy a főnök titkárnője legyek, akkor gondoskodom rói.a, hogy az esküvőnk után ön azonnal jelentős fizetésemelést kapjon! A kis vidéki állomás főnöke felvilágosítással szolgál az utasnak: — A gyorsvonat öt perc múlva érkezik, a személyvonat pedig csak kél óra múlva. Mégis azt ajánlanám önnek, hogy a személy vonattal utazzék —- ez ugyanis megáll nálunk ! A bíró megkérdezi a 7U éVes vádlói tól: — Hogyan lehetséges, hogy magát fiatalkori tapasztalatlanság juttatta a rács mögé? — Az ügyvedem még nagyon fiatal voll, bíró úr! — hangzik az önérzetes válasz. Kél barátnő beszélget. — Képzeld, már harmadszor e! kellett lukasztanom az esküvőmet. Mit gondolsz, ez sze- . roncsétlenségel hoz? — Nem, drágám, ha tovább is így folytatod! Az asszony: — Alig egy hete vagyunk házasok. és mar ilyen későn jössz haza! A férfi: — Sehogy sem Jöhettem előbb, drágám. Az összes kocsmában el kellett mesélnem, milyen boldogok vagyunk! Ottó megkérdi a vendéglátójától: — Mennyi az idő tulajdonkeppen ? — Nincs órám, de mindjárt megtudhatjuk — felel a házigazda: azzal leül zongorához és tüzes indulót szaporáz a billentyűkön. A szomszéd azorínál átdobol a falon es ezt ordítja: — Hagyja már abba ezt a ze*.eoönüt, éjjel fél három van! Ha továbbra is tartom magamat a diétához, amelyet rendelt, doktor úr. akkor egy szép napon a fűbe harapok! — panaszkodik a kövér beteg. — Annál jobb — telel az orvos — a fűben csak hat kalória van! A kamionsofőr felhívja a cégét: « — Főnök, a jobb tükröm eltört. — Akkor cseréld ki!— hangzik a válasz. — Nem lehet, mert egy teherautó fekszik rajta! TELEX REKORD Nem mindennapos csúcsot állított fel egy amerikai középiskolai testnevelő tanár. A 37 éves fiatalember ugyanis 48 nap 1 óra 48 perc alatt futotta át az Egyesült Államok atlantióceáni és csendes-óceáni partja közötti hatalmas távot, öt nappal megjavítva az eddigi rekordot. A rendkívüli tornatanár — akire ezentúl bizonyára még büszkébben néznek majd fel tanítványai — naponként átlagosan 100— 110 kilométert tett meg, 15 perc futást 5 perc gyaloglással váltogatva, s jóllehet távíutása csaknem másfél hónapig tartott, ösz- szesen egy kilogrammot veszített testsúlyából... BENZINKEDVEZMÉNY Az idén nyáron valamennyi Bulgáriába utazó autós turista kedvezményes áron vásárolhat benzint — közölte Bulgária bécsi idegenforgalmi irodája. Az 5, 10 és 20 liter benzin vásárlására jogosító bonokat a Sipka bolgár idegenforgalmi irodánál lehet megvásárolni a határátkelőhelyeken, Szófiában, Várnában, valamint az Arany- és a Naposparton pedig a Balkantourist irodáiban. A fél nem használt bonokat elutazásnál visszaváltják. CSÖDÖT MONDOTT Vasárnap délelőtt áramszünet miatt több mint egy órára leállt a londoni földalatti 75 szerelvénye. Ezzel egyiöőben csődöt mondott a villamos szellőztető rendszer is. Több száz utas a föld mélyében rekedt, sokan rosszul lettek és elsősegélyre szorultak. Rengetegen lekésték a repülőjáratokat — Heathrow repülőteréről több gép télig üresen szállt fel. Az illetékesek egyetlen sovány vigasza az, hogy az áramszünet nem a hétköznapi csúcsforgalomban következett be. Az áramszünet oka egyelőre ismeretlen. Vizsgálóbizottság alakult. PUSZTÍTÓ VIHAR Heves vihar következtében összeomlott egy kínai tengeri olajfúró-berendezés a bohai öbölben. A kínai kőolajipari minisztérium hétfői bejelentése szerint több mint 70 ember életét vesztette.