Észak-Magyarország, 1980. április (36. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-13 / 86. szám

ESZAK-MAGYAROR5ZÄG 4

1930. április 13., vasárnap

Konkrét iránymutatás

A

mikor az elmúlt hetekben televízió képernyőjén figyeltem a Xll. párt- kongresszus munkáját, szinte minden képváltásnál feltűnt Garat Gábor, a költő. A főváros kommunistáinak egyik küldötteként ült olyan széksorban, amely a tévékamera sugarába esett. Ahányszor megláttam, mindig egy régebbi, valami másfél évtizeddel korábbi pártkongresszus is eszembe jutott. Akkor vitatták meg a küldöttek a később, lV68-ban éleibe léptetett gazdasági irányítási reformjavaslatokat. s az Írószövetség mai főtitkára, a Kossuth-dijas költő. Garai Gábor akkori felszólalásában aggodalommal fejtegette, vajon a tervezett gazdasági intézkedések mennyiben érintik a kultúra támogatását. nem válik-e hazánkban a művelődés árucikké. A párt első titkára akkor reflektált a költő megfogalmazta, de nemcsak benne, hanem igen sokakban munkáló aggodalomra, kihangsúlyozva, hogy Magyarországon, a szocializmus építésének sokféle feladatai között a kultúra támogatásának igenis megvan a helye, megvan a feladata és a művelődés sohasem lesz nálunk árucikk. E megnyugtató állásfoglalás óta immár a negyedik pártkongresszust kísérhettük figyelemmel.

Örömmel és megelégedéssel vehetjük tudomásul, hogy noha gazdasági életünkben az elmúlt másfél évtizedben igen sok és sokféle változás történt és a kulturális szolgáltatások költségei is jelentősen emelkedtek, pártunk kultúrát támogató törekvéseiben nincsen alapvető változás, az azóta született nagy jelentőségű határozatok — tudománypolitikai, oktatás- politikai, közművelődési központi bizottsági határozat, a művészetpolitikai politikai bizottsági állásfoglalás — és a közbeeső kongresszusok határozatainak a kultúrával foglalkozó fejezetei egyértelmű következetességgel tükrözik azt a szemléletet, hogy nálunk a kultúra támogatása rendszerünkből fakadó folyamatos cselekvés, mert a szocializmus csak mind műveltebb emberekkel építhető, s mert a szocialista ember ismérvei között a kulturáltság nem fakultative van jelen, hanem elengedhetetlen tényezőként. Megfogalmazódott ez a XXI. pártkongresszusra kiadott Irányelvekben, tükröződött az írásos beszámolóban, ott van a határozatban. S ez volt kiolvasható a párt első titkárának szóbeli előterjesztéséből is.

Igen hosszan lehetne elemezni, milyen feladatokat rótt a kongresszus határozata a pártszervekre, mit vállalt magára a párt a kultúra támogatásában, irányításában, egyáltalán a kulturális életben. Egyetlen idézetet ragadunk most ki a szóbeli beszámolóból: „Népi államunk gondoskodik a tudományos, kulturális és oktatási intézmények működéséhez és fejlesztéséhez szükséges anyagi fedezetről. Ugyanakkor kötelességünk, hogy a kulturális célokat szolgáló nem csekély anyagi eszközöket rendeltetésüknek megfelelően, észszerűen, takarékosan, a feladatokat rangsorolva használjuk fel. Szakítanunk kell azzal a gyakorlattal, hogy egyformán eltartjuk a jót, a közepest, a gyengét, mert ez a kultúra fejlődését is akadályozza”.

Ez a megállapítás már konkrét iránymutatás a kultúra támogatásával szem- be'ni elvárások lehetőségeit illetően is. Ugyanakkor iránymutatás a helyileg rendelkezésre álló lehetőségek felhasználásának mikéntjére. A művészeti és közművelődési területeknél maradva is érdemes azon elgondolkodnunk, vajon ez a támogatás, az anyagi javak felhasználása mindenkor ennek értelmében történik-e? Figyelemmel vagyunk-e arra a már korábban is ismert és a kongresszus határozatában így fogalmazott követelményre: „A különféle közművelődési intézmények tevékenységét körültekintőbben egyeztessék, rugalmasabban és ésszerűbben hasznosítsák a meglevő erőket, eszközöket", igazodunk-e ehhez, hiszen az elmúlt esztendőben erre már igen sok fórumon felhívták a figyelmünket?

Tagadhatatlan, hogy nagyon sok jelentős intézkedés született országos hatáskörrel és helyileg egyaránt, amely a kultúrára fordítható anyagi javak mind jobb, gazdaságosabb és célszerűbb felhasználását tűzte célul. Születtek persze látszatintézkedések is. Nem akkor gazdálkodunk jól például egy művelődési házban, ha ésszerűtlenül takarékoskodunk a fűtéssel, meg a világítással, mert ezzel inkább elriasztjuk a közös művelődésre és szórakozásra vágyókat; sokkal célszerűbb inkább azt megnézni, szükséges-e bizonyos fajta műsorokra költeni, fenn kell-e tartani olyan szakköröket, amelyek két-három ember kedvét szolgálják és nem a nagyobb közösség igényeit, kell-e díszes műsorfüzet helyi jelentőségű kis eseményhez ■ és szükséges-e sok száz, vagy ezer elegáns nyomtatott meghívó szétküldése, amikor legfeljebb ötven-hatvan érdeklődővel lehet számolni. De elgondolkoztathatnak különböző rendezvények foghíjas széksorai, vagy mérlegelendő lehetne, megéri-e a távoli falusi moziba történő filmszállítást, ott terem és gépészén berendezések fenntartását, személyzet fizetését, ha rendszeresen nyolc-tíz gyetek jön csak össze; erre kell-e a dotáció, vagy olyan mozira, ahol lenne inkább közönség,' de nincsenek megfelelő körülmények. Eléggé differenciálunk-e niár például a mozijegyekkel, kell-e a jelenlegi támogatás a szinte csak nosztalgiák mozijaként felfogható filmmúzeumi szolgáltatáshoz? A könyvtáraknál, illetve a könyvkiadás dotálásánál mindinkább érezhető a jobb differenciálásra való törekvés, ugyanakkor nehezen érthető egyes művek példányszámának meghatározása. Jó-e, ha művelődési házakban létfenntartó tényezővé lesz a terembér, illetve ha az intézmény ilyesmire kényszerül ?

Bizonyára lesznek, akik megkérdőjelezik, szükségesek-e egyes kiemelt kulturális nagyberuházások. Pedig vitathatatlanul azok! Sajnos, Borsodban csak azok lennének, hiszen nincsen ilyesmiről szó. De mennyire hiányzik például Miskolcról egy alkalmas kamaraszínház! Vagy egy városi művelődési központ. Mennyire hiányoznak az új lakótelepek közművelődési- művészeti intézményei — klubkönyvtár, kismozi —, nem egy járásban a megfelelő járási művelődési központ vagy könyvtár épülete. Ezeket mostanában csak észszerűbb munkaszervezéssel tudjuk pótolni. Meg azzal, ha mindinkább megszívleljük a beszámoló tanítását: rangsorolunk a támogatással, a kiadásokkal és alaposan differenciálunk, mit, hogyan segítünk. Mostanában nem emlegetjük a támogatás, tűrés, tiltás kategóriáit, a kongresszus határozata viszont félreérthetetlen pontossággal meghatározza, mit és hogyan segítsünk. Az irodalom és a művészetek területén maradva — és ez vonatkoztatható más területekbe is: — „Jobban kell támogatni, a valóságot tükröző, a. máról szóló, szocialista eszmeiségű, értékes művészeti alkotásokat. Nem szabad teret engedni az anúhumánus, a. szocializmussal ellenséges törekvéseknek...”

K

iinduló gondolatomhoz visszatérve: Garai Gábor kérdése óta immár a negyedik kongresszus erősíti meg, hogy a kultúra nálunk .nem árucikk. De az is világos, hogy a támogatására fordítható erők sem végtelenek, így azokat okosabban, ésszerűbben kell felhasználni.

. Ügy, ahogyan az a Központi Bizottság beszámolójában is elhangzott.

Benedek Miklós

Pályázati felhívás

A Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Akadémiai Bizottsága . (MAB) az Észak-Magyarországon ' folyó tudományos tevékenység hatékonyabbá tételére részben saját /anyagi erőből, részben Borsod-Abaúj-Zemplén megye Tanácsa és a Borsodi Szénbányák által rendelkezésre bocsátott anyagi támogatás révén az alábbi témakörből hirdet pályázatot: „Észak-Magyarország társadalomtudományi bibliográfiája (1867—1980)”; „Észak- Magyarország tudományos múltjának feldolgozása a Magyar Tudományos Akadémia alapításától napjainkig (olyan kiemelkedő személyiségek névsora és rövid méltatása, akik a Miskolci Akadémiai Bizottság illetékességi területén dolgoztak vagy születtek, és az MTA rendes vagy levelező tagjai voltak)”; „Miskolc ipari térség innovációs központtá fejlesztésének feltételrendszere”; „Miskolc szénbázisú hőellátásának

gazdaságossági vizsgálata”; „A gyepgazdálkodás fejlesztése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, különös tekintettel a juh- és húsmarhatartás- ra”.

PÁLYÁZATI FELTÉTELEK

Pályázhatnak tudományos vagy gyakorlati munkakörben dolgozó egyéni kutatók, ill, kutató kollektívák. A pályázaton eddig nem publikált, máshol még be nem nyújtott, olyan tanulmányokkal lehet részt venni, amelyek a feldolgozott témák eddigi irodalmához képest eredeti, új gondolalanyagot tartalmaznak.

A pályázatot négy példányban (oldalanként kb. 25 sor), A/4 alakban kell jeligésen benyújtani a Miskolci Akadémiai Bizottsághoz (Mis- kolc-Egyetemváros, NME központi épület I. em. 126. sz. szoba, 3515). A pályázatok terjedelme maximum 100 oldal. A tanulmányhoz egyoldalas összefoglalót kell csatolni, és meg kell jelölni a gyakorlati felhasználhatóság szempontjából számba jöhető területeket, intézményeket, ill. üzemeket.

A pályázatok benyújtásának legkésőbbi 'határideje: 1980. október 31.

A megfelelő színvonalú pályázatokat általában 2—5 ezer Ft-ig, az egészen kiemelkedő pályaműveket 5— 10 ezer Ft kereten belül jutalmazzuk.

A különféle pályaműveket az illetékes szakbizottságok bírálják el és javasolják díjazásra az adományozó intézmények képviselőjének bevonásával, ill. terjesztik elő kiadásra.

A benyújtott pályázatok eredményhirdetésére 1980. december 15-én kerül sor.

Még idén sor kerül az

1981-re szóló pályázati felhívásra.

Dr* Zamhó János sk.

az MTA rendes tagja,- a MAB elnöke

Gondolatok a vitáról .

Közéletünkben

S

évek óta meghonosodott, elfogadott gyakorlat, hogy az úgynevezett kényes kérdések sorát teszik szóvá, kritika tárgyává az emberek. Egy-egy fórum, tv-, rádióadás, újságcikk, vagy kabaréműsor után „na ez jól odamondott”, „ezt is el lehet mondani?” és ehhez hasonló megjegyzések tükrözik a közvélemény hangulatát. Tapasztaljuk, hogy az ilyenfajta rá- csodálkozás egyre ritkább, s az eredmények elismerése mellett a gondok, a problémák nyílt, őszinte feltárása szokássá, természetessé vált.

A közelmúltban milliók tapasztalhatlak a felelősség- teljes kritika és önkritika megnyilvánulásait munkás, paraszt, értelmiségi, vezetett és vezetői tisztséget betöltő küldöttek részéről. És még fel is szólíttattunk az érdemi, a cselekvést serkentő vitákra, eszmecserékre.

Jó ez a légkör — vallom másokká!, sokakkal. Jó ez a politikai .légkör; munkára, alkotásra, ügyünket továbbvivő együttes tevékenységre alkalmas. Ma már nemcsak igény, hanem sürgető társadalmi szükségszerűség az érdemibb, a hatékonyabb, a jobb minőségű munka.

Rendelkezünk hosszú- és rövidtávú célokkal és megvalósítható programokkal. Tudjuk mit akarunk és miért. Akarjuk hát ezt valamennyien, és ott cselekedjünk — azon a munkahelyen — ahol vagyunk! Mert a célok, a feladatok, a programok az eddigiektől többet és mást is igényelnek tőlünk; próblémaérzékenyebb, átgondoltabb, konstruktívabb, jobb munkát; feszesebb és egységesebb kiállást, nagyobb aktivitást és cselekvést. Fejlődésünk, a szervezeti és cselekvési egységünk formálásának egyik, jó eszköze lehet a széles körű, az előrevivő, érdemi vita.

A kongresszusi irányelvek vitái meggyőzően bizonyították ezt, s a több hónapos eszmecserékben alakult és erősödött azt a széles körű egység, amely bizalmat és tenniakarást fejez ki. A napi munka során, az élet minden területén szükségünk van a kollektív bölcsességet tükröző, céljainknak megfelelő, a közgondolkodást formáló eszmecserékre. Jó, ha vitában tárulnak fel az eszméinktől idegen, a helytelen nézetek és gyakorlatok, és itt adódik lehetőség ezek kritikájára, ütköztetésükre, a felfogások átformálására, a ' meggyőzésre. Fontos ez, hiszen: „szívből, teljes erejével az van velünk, akit meggyőztünk”, mondta Kádár János a kongresszuson.

Napjainkban fontos az adott helyzet politikai elemzését és újraelemzését elvégezni, a helyi gondok, problémák felismerését, feltárását és megvalósítását szorgalmazni. A rpár megértett, de nem azonnal elérhető célokra, a cselekvési lehetőségek, módok, módszerek és eszközök kidolgozására. A tartalmas, a pozitív változtatást valóban kívánó vita erre is adhat, teremthet lehetőséget.

Rendelkezünk az élet minden területén azokkal a demokratikus fórumokkal (tehát nem kell újakat életre hívni!), amelyek tartalmi fejlesztésekkel a célnak teljes egészében megfelelnek.

A párttaggyűlések, párt- csoport-értekezletek, vitakörök, vagy a brigádgyűlések, termelési tanácskozások és más fórumok, a szemlélet- formálás, a problémafeltárás és a megoldás lehetőségeit kínálják számunkra.

Nem szeretik a vitát ott, ahol nem mennek rendben a dolgok, ahol takargatni valók vannak, s a változtatásra nincs konstruktív elképzelés, érv, energia, vagy egyesek nyugalma, kényelme kerülhet veszélybe.

Lelepleződhetnek a kívülről bírálgatók is: „ezt is elrontottátok”, „ezt sem csináltátok jól”, „na mi lesz már ezzel, vagy azzal”; lelepleződhetnek, akik nem értünk, velünk, jövőnkért, hanem magukért, pozíciójukért aggódnak.

Kényelmetlen is lehet a vita azoknak, akiknek jól jön és ezért éltetik tovább a „ne szólj szám, nem fáj fejem”, a „ha megmondod az igazat, betörik a fejed” szemléleteket.

Kiderülhet az is, hogy egyeseknek többféle meggyőződésük, véleményük van egyazon dologról. A hivatalos: a gyűlésen, értekezleten, nyilvános fórumokon meg a „maszek”: az utcákon, folyosókon, vonaton és máshol, ahol a nagyhanggal, a jólinformáltsággal lehen- gerlik a megszeppent, ellenvetésre felkészületlen, vagy tájékozatlan embereket.

A közösség érdekét hangoztató, de közben saját pecsenyéjüket sütögető, „vizel prédikál és. bort iszik” és más, egyéni érdeket védő felfogásokat, az ilyen és ehhez hasonló szemléleteket, menÁprilis 8—9-én, Nyíregyházán rendezték meg a hazai zeneiskolák növendékeinek országos zongoraversenyét. Az ország mintegy 140 alapfokú zenei képzéssel foglalkozó oktatási intézményének növendékei közül elő- zsürizések után 69 lány és fiú vett részt a nyíregyházi kétnapos erőpróbán. Borsod megyét 5 zeneiskolai növendék képviselte, s a siker szinte 100 százalékos! Hiszen a miskolci Egressy Béni Zeneiskola három növendéke közül kettő első díjat, a harmadik pedig különdijat nyert; első díjas lett a kazincbarcikai zeneiskola növendéke is és jól szerepelt az ötödik versenyző, a leninvárósi zetalitásokat leplezzük le, hiszen ezzel is a közélet tisztaságát, a demokratikus légkör tovább javítását szolgáljuk.

Féltő aggódással mondom: né engedjük, hogy a vita múló divattá, gyorsan megszervezett és lebonyolított kampánnyá, önmagáért (vita a vitáért) folyó, „kipipálandó” feladatként kezelt akcióvá váljék.

Szükségünk van a vitákra! Az érdemi, a pártosságot feltételező, az ügyünket, szolgáló, cselekvésre ösztönző vitákra. Olyanokra, amelyek problémákat, s azok megoldásának lehetőségeit tárják fel, s előrevivő változtatásokat jeleznek, sürgetnek. Szükség van akkor is, ha az eredmény „csak” kompromisszum. Ez azonban nem lehet a vita végcélja, de nem lehet megalkuvás sem. A kompromisszum is mindig az ügyet kell, hogy szolgálja.

Az igazi eszmecserékben szemléletek, felfogások, sokszor érdekek ütköznek és alakulnak, formálódnak. Az érdemi vita egyéni állásfoglalást, felelősséget, meggyőződést és cselekvést tételez fel, illetve követel.

„A jövőben még inkább olyan szel- ';:; í lemnek és munkastílusnak kell érvényesülnie, hogy a párt fórumain meg lehessen vitatni minden odatartozó kis és nagy kérdést, mely a párt, az ország, a nép életét érinti. A párt minden tagja érezze kötelességének, hogy nézeteit, véleményét, álláspontját a párt fórumain fejtse ki. A párttagok viszont minden esetben kapjanak választ kérdéseikre és tájékoztatást javaslataik sorsáról.”

Éljünk a kongresszusi állásfoglalás állal biztosított lehetőséggel és kötelezettséggel — az eddigiektől jobban. S ne csak a pártban, az élet minden területén.

I)r. Járai János

a Miskolc járási Pártbizottság titkára

neiskola növendéke szintén a népes mezőnyben.

A nyíl-egyházi versenyen négy korcsoportban összesen hét első díjat adtak ki; ebből hoztak el hármat a borsodiak. Első díjat kapott Miskolcról Novak Anikó (tanára Zs. Nagy Mária) és Krausz Adrienn (tanára Hetényi Margit). A kazincbarcikai első díjas Kovács Krisztina (tanára Ja- kabné Szárító Emese). Külöi>- díjat kapott a zsűritől a miskolci Simon Izabella (tanára dr. Kígyóssy Andrásné). A kiemelkedő szereplés egyben a borsodi—miskolci zenei oktatás magas színvonalának! elismerése is.

Mis! o!ri zeneiskolások sikere