Észak-Magyarország, 1980. április (36. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-04 / 80. szám
1980. őpritis 4., péntek ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7 Frainb a Siiiirlaa Ünnepi érzésekkel emlékezik meg megyénk s hazánk népe országunk fel- szabadulásának 35. évfordulójáról. Egyszersmind felidézik szőkébb pátriájuk: a község, a város vagy akárcsak egy parányi tanya 35 évvel ezelőtti életét, eseményeit. Így vannak eszel a sárospatakiak is, akik sok történetet őriznek városuk felszabadulásáról, hiszen itt a harcok viszonylag hosszú ideig tartottak. A szovjet hadsereg kötelékében harcoló románok a Bodrogköz felől közeledtek Sárospatak felé, de a német fasiszták és a hátvédjükül ide vezényelt magyar egységek sokáig tartották magukat állásaikban. A Bodrog folyó, a város magaslatai, elsősorban pedig a Rákóczi-vár bástyái heteken át védel- mül szolgáltak nekik, s bizony sok román katona* áldozta életét a város felszabadításáért. Végül amikor a németek a Rákóczi-vár ágyúteraszáról az utolsó géppisztolysorozatot is leadták, s utána a zempléni hegyeken át Kassa felé menekültek, fellélegezhettek a patakiak. Bevonultak a városba a felszabadító szovjet hadseregnek előbb a román, majd Sátoraljaújhely felől a szovjet egységei. A lakosságot eleinte — a sok rémhír hatására — félelemmel vegyes érzés fogta el: mi következik ezután. Aggodalmuk hamarosan felengedett, mert kiderült, hogy egy igen barátságos fiatal szovjet tiszt lett a város első parancsnoka. Alig ült el az aknatűz robaja és füstje, Jegorov kapitány máris kereste a találkozást a polgári hatósággal. Amikor pedig megtudta, milyen híres iskolaváros Sárospatak, mindjárt az első alkalmat felhasználta árra, hogy látogatást tegyen az'akkor 414 éves ősi kollégiumban. A háborús események következtében a tanárok, diákok szétszóródtak, csak dr. Üjszászy Kálmán igazgató és az iskola hűséges főpedellusa, Tóth András tartózkodott az öreg falak között Az igazgató a pagyportán. fogadta Jegorov kapitányt, aki kíséretével együtt érkezeti, Első útja a 200 ezer kötetes nagykönyvtárba vezetett. Az öreg fóliánsok mind a helyükön porosodtak, csak az a 150 unikum hiányzott közülük, amelyet 1944 nyarán a kormány rendeletére Budapestre, a Magyar Nemzeti Múzeum pincéjébe kellett felszállíta. ni. Olyan könyvritkaságok voltak ezek, amelyekből csak egyetlenegy példányt tartottak számon az egész világon a szakértők, azt az egyet itt őrizték századok óta Sárospatakon. Kétségkívül a legértékesebb vojt közülük a Lengyel Biblia, a lengyelek legbecsesebb és legterjedelmesebb nyelvemléke a XIV. század végéről, vagy a XVI. századból az Ószláv evangéliomos könyv. Sajnos csak volt, mert Budapest ostromakor mind a 150 unikum eltűnt vagy elpusztult. Ha Patakon hagyják őket, semmi bán- tódásuk sem esett volna, ahogy a 200 ezer kötet is egytől egyig bántatlanul a helyén maradt. Nehéz, döngő tölgyfa lépcsőkön haladtak fel Jegorov kapitányék a kollégiumi igazgató kíséretében a naoykönyvtárba. Azokon a lépcsőkön, amelyeket pataki diákkorában Kossuth Lajos, Szemere Bertalan. Fáy András. Tompa Mihály, Izsó Miklós, Móricz Zsig- mond is koptatott. Közben a fiatal városparancsnok kérdezősködött, az igazgató pedig mesélt neki a kollégium letűnt századairól, Sárospatak múltjáról, la magvar históriában ás a magyar kultúra történetében betöltött jelentőségéről. A kapitány élénk figyelemmel hallgatta a neveket, adatokat, évszámokat, s amikor az első emeleti árkádos folyosón kitárult előttük az ódon. kétszárnyas ajtó. és beléptek a Pollack Mihály tervezte, dór oszlopos könyvtárterembe, Jegorov kapitány megilletőd- ve, kezét sapkájához emelte, és kíséretével együtt tisztelgett. H. S. BATTYÁN KISS MIHÁLY Hogy várunk Állunk oközött ami elmúlt És ami jönni fog Mindenki annyit tesz Amennyit éppen muszáj Félálomban szendergő világ Egy-egy jelzőlűz Máglyának áfl Mint Váci Mihály WW Öreg munkás Papp Gyula kiállításából a legszükségesebb eszközöket. Az orosz katonáktól pedig megtanultuk azt a módszert, hogyan lehet gyorsan és az akkori viszonyoknak megfelelő pontossággal egyszerűen csak eltörni a síneket. * — Később aztán, 22 évesen „gyalogos állomásparancsnok” lettem. Egy ál- lomásparanesnok, aki gyalog jár tíz kilométerrel távolabb levő szolgálati helyére ... Már a harmadik vagány újjáépítésén dolgoztunk, amikor behívattak és közölték velem, hogy az üzletvezetőség parancsára Taktaharkány állomásra menjek. Ott is meg kellett kezdeni az újjáépítést, és nem maradt senki, aki irányította volna a munkát. Nekem ez egyben pártmegbízatás is volt, hiszen a néhány hete megalakult Magyar Kommunista Pártba apám után én is beléptem. Így tehát naponta tíz kilométert gyalogoltam oda és vissza, ami nem tartozott a könnyű feladatok közé, de hát mit meg nem csinált akkor szívesen az ember? A munkában egyre inkább oldódott az emberek feszültsége. Olykor már viccelődtünk is, és a napi gyaloglások után neveztek eí „gyalogos főnöknek”, és még sokáig így hívtak. Taktaharkányban is a romok eltakarítása és az egy sínpár helyreállítása volt a feladatunk. Nyolcan-tízen dolgoztunk nap mint nap. A váróteremben egy döglött lovat találtunk, máig sem tudom, hogyan kerülhetett oda... A létszámunk lassan gyarapodott, és a vágány is megépült. Szívszorongva vártuk az első vonal megérkezését. Nem tudom, hogy azelőtt, és azóta it, vártunk-e izgatot- tabban szerelvényt. * — A vonattal megérkezett az új állomásfőnök is. — Iván Klebunov vagyok — mondta oroszul. — Tózse Iván — nyögtem ki zavarodottan. — Mármint szintén Iván, azaz János vagyok. Kiadott egy utasítást, és aznap először mentem haza vonaton, az újjáépített pályán ... Továbbra is Harkányban maradtam, ketten vezettük az állomást. Barátság is kialakult közöttünk, már amilyen létrejöhet két mutogató, egymás nyelvét alig beszélő ember között. Rendkívül lelkiismeretes vasutas és katona volt. Ha vonat érkezését jelentették, minden alkalommal méterről méterre megvizsgálta a pályát, és csak azután engedte át a szerelvényt. Abban az évben nősültem. Az esküvőre meghívtam, és ő eljött, bár nemigen volt ez szokás akkoriban. Két üveg oroáz pálinkát hozott, irgalmatlanul erős volt, de azért megittuk, jólesett. A lányok hívták táncolni, de ő nemet intett a fejével. Ült a lócán, kezében pálinkáspohárral, és amikor úgy hitte, nem látjuk, nagyon szomorúan nézett maga elé. Két hónap múlva elment. Annyit tudtam meg róla, hogy Bécs környékén esett el. * — Mi akkor fiatalok voltunk. Nemigen tudtuk pontosan azt, hogy mi következik. Éreztük: megváltozott az élet, és nekünk jut munka, van helyünk ebben a világban. 1945. április 4- re nem emlékszem pontosan. Nem tudom, jó idő volt-e vagy rossz, örültünk-e vagy gondban voltunk valami miatt, mit ettünk ebédre, volt-e vita a vasúton vagy odahaza ... Eltelt egy, esetleg két hét is, amikorra hírét vettük, hogy ezen a napon kergették ki a németeket- hazánk területéről. Udvardy József Hu# szaietik-e sl sutiéi ? A rám váró nehéz percek súlyától elnehezülve ereszkedem le a kopott asztal mögötti székre. A homlokomon verejtékcseppeket érzek. Ügy kell nekem, mit keresek már én a hatvan felé közelgő ember, a tanári katedrán. Gyakran találkozom morgolódó szülőkkel: mesélhetem én a gyerekemnek, hogy milyen nehéz volt a mi sorsunk a múltban, oda se figyel. Igyekszem megnyugtatni; örülj, vagy örüljön neki, hogy nem tudja átérezni. Csak az tudja, hogy milyen kín az éhes gyomor korgása, aki maga is éhezett valaha. A mi gyerekeinknek más az élete, sorsa, vágya. Engem is egy szokatlan vágy godort ide, a 12. sz. Általános Iskolába. A Petőfi raj tagjai a hősök iránti pár tosztól áthatva partizánokról, ellenállókról, azok küzdelmeiről akarnak epizódokat hallgatni. Töprengve figyelgetem a VI/3. osztály tagjait. Szeretnék a homlokuk mögé látni, tudni, hogyan éreznek, s milyen hangszerelésben kell beszélnem. Mondanivalóm bőven van. Több ezer oldalt elolvastam már a II. világháborúról szóló könyvekből, beszéltem az Uszta-csoport három, és a Szőrnyi -partizáncsoport ugyancsak három tagjával — beleértve a szovjet egykori rádiós nőt is. Találkoztam, többször beszéltem a MÓKÁN főszervezőjével, és ellenállókkal. Kissé megnyugtat hogy az osztályfőnöknő, Garad Jánosné legalább úgy izgul, mint én. — Attól tartok, hogy a gyermekeim nem mernek majd semmit kérdezni. — Majd úgy csinálom, hogy elég bátrak legyenek. — Előkészítettünk egy kis meglepetést is — villantja rám pillantását, so- katmondóan a tanárnő. Nyílik az ajtó, megérkezik néhány szülő, s, ha jól sejtem, tanárnő is. Na, szép kis meglepetés, legalább lesznek felnőtt tanúi is a gyerekek előtti leégésemnek. Az esemény műsorral kezdődik. Ének, vers. Az egyik úttörő szólásra emelkedik. Elképedek. Pontosan azt mondja, ahogy én akartam kezdeni. Felnőtles komolysággal vázolja a II. világháború kitörésének okait, azt is, hogy Horthyék, hogyan dobták oda az egész népet áldozatul, és egészen jól ismeri azokat a roppant károkat is, amelyeket Miskolc végigszenvedett. Üjabb gyermek emelkedik fel. A pariizánmozgalom nemzetközi kibontakozásáról beszél. Elhangzik néhány szó a tragikus sorsú Szőnvi- csoportról aztán szűkül a kör. Egyre nagyobb érdeklődéssel figyelek. A gyerekek jól ismerik a miskolci ellenállási mozgalom; a MOKAN-komité történetét.. Van. aki Fekete Mihály könyvéből idéz részleteket, egy másik az én írásaimból. El akartam mesélni egy izgalmas este történetét. Budapestről nyílt paranccsal leküldték egy századost: készítse elő a miskolci gyárak felrobbantását, A MÓKÁN vezetői és a katonai csoport tagjai a Gestapo-parancsnok szomszédságában lakó Pödör László tanár lakásán szervezték be az ellenállási mozgalomba Pattogó, gyors párbeszéd, ügyesen szerkesztett egyfelvonásos „hangjátékban” játsszák le a pajtások ennek a különös estének, esetnek a történetét. El kell ismernem, hogy a raj tagjai alaposan áttanulmányozták az ellenállási mozgalommal kapcsolatos irodalmat. Olyan mozzanatokat is agyukba véstek, olyan eseteket is ötletesen feldolgozlak, ami számomra is új volt, Itt hallottam róla először, s dokumentként magammal is hoztam a MOKAN-komité kü 1 önleges utasítását. így kezdődik: „Utasítom az A 1. és az A 2. embereket, hogy min- j dennemű egyéni akciótól tartózkodjanak. Minden erejüket, sürgős tevékenységüket arra * irányítsák, hogy mindenhol,' Miskolc város és környékének területén a legnagyobb titok-' tartás mellett felderítő tevékenységet végezzenek. A felderítés vonatkozik a város és a környékén • levő összes német fegyveres alakulatok, egyéb alakulatok, ágyúk pontos elhelyezésére, az. ágyúk mennyiségére és minőségére, a gyalogság létszámának pontos felderítésére... Az A/l és A/2 alakulatok és hozzátartozóik szoros összeköttetésben legyenek egymással, készen ; arra, hogy a bevonuló Vö- ; rös Hadsereg utasítására azonnal felfegyverezhetők legyenek...” Egy későbbi kérdésemre kapott válasz meggyőz arról, hogy az úttörők nem- csak megtanulták a szöveget, hanem át is érzik azt, amiről beszélnek. A gyorsan pergő műsor véget ér. Most az én sze- ; replésem következik. Tartottam már előadást felnőt- ( leknek, ott könnyebb volt a helyzetem. Nagyjából is- f merem a gyermeki leikivi- j lágot. A gyermekek hatúro- I zott igent és nemet várnak, f pedig az emberi tettek meg- | ítélése nem mindig ilyen Jj egyszerű. Az első kérdésre t könnyű a válaszom. — MOKAN-tag volt-e? | — Nem. — Miért írt az ellenül- J lókról ? — Megmerte volna-e ten- [: ni azt, amit az ellenállók ' tettek? — Hányán voltak a MOKAN-tagok? — Féltek-e? — Hősök voltak-e? — Kik voltak a vezetők, i a legkiválóbb harcosok? | — Mi történi ezekkel az f emberekkel? Hányán élnek [ még közülük? Értem őket. Nem tankönyvekből akarják megismerni a II. világháború történetét, az ellenállási mozgalmat. Érdeklődésük ettől mélyebb. A még élő emberek tettei, magatartásai > alapján akarják magukba a ; történelmet elraktározni, j Előttük van a számukra még ismeretlen élet, Hősö- f két, emberi ideálokat ke- f resnek, olyanokat, akik pél- | damutatóak a. hazafiságban, ,, ha kell, fegyvert is, fognak, ! s ugyanolyan aktívan ve- j szik ki részüket a békés építőmunkából, derekasan megállják a helyüket a közéletben, az emberek irányításában, a termelésben. Az úttörők önelhatározásból akarják kiépíteni magukban a szocialista ember jellemvonásait. Ez a vállalkozás. felkészülés, egy lépcső a jellemformálásban. Egy, hiszen a körülmények a legnagyobb emberformálók. A szülők, a pedagógusok magatartása, a kialakuló baráti kör, a munkahelyi légkör, s ki tudná felsorolni. mennyi hatás éri, s formálja az embert. .Nagyon becsülöm a Petőfi raj kezdeményezését, vállalkozását, tettük azt mutatja, hogy a ma ifjúsága sokkal érettebb, mint ahogy mi középkorúak néha feltételezzük róluk. S Csorba Barnabás
