Észak-Magyarország, 1980. április (36. évfolyam, 77-100. szám)
1980-04-17 / 89. szám
ÉSZAK-MAGYARQRSZÁG 2 ^ 1980. ápriTis 17., csütörtök Ülést tartott a Hazafias Népfront ; Országos Tanácsa Ülést tartott a Hazafias Népfront Országos Tanácsa. Képünkön: a képviselői és tanácstagi választásokkal foglalkozó ülésen felszólalt Kádár János, az MSZMP KB első titkára. "(folytatás az 1. oldalról.) égés ti, lakosság —- hangsúlyozta bevezetőjében, — Milliók személyes élménye, hogy teljes őszinteséggel esett szó minden tervünkről, sikerünkről, nehézségünkről, és arról is, hogy a párt milyen magatartást vár el az egyes párttagoktól, s az ő segítségük, példamutató. jó munkájuk nyomán állampolgárainktól. A kongresszus meggyőzhetett mindenkit arról, hogy töretlenül é.s következetesen folytatjuk eddigi politikánkat, szolgáljuk népünk érdekeit. Optimista volt a kongresszus, mert népünk alkotó erejében, politikai egységében és a szocializmus vonzerejében bízva vállalta a ma szükséges, s a megszokottnál fegyelmezettebb munkát igénylő feladatok kidolgozását. Erre az optimizmusra szüksége van mindannyiunknak, akik tudatosan. részt, veszünk a jövő formálásában, alakításában, A Hazafias Népfront kész hozzájárulni a kongresszusi határozatokban megfogalmazott. alapvető társadalmi célok eléréséhez, közreműködik abban, hogy az egész lakosság szívvel-lélek- kef .részt vegyen szocialista elveink gyakorlati megvalósításában. — Az állampolgárok alapvető jogának gyakorlására, arra, hogy szavazataikkal eldöntsék. kik legyenek képviselőik a tanácsokban és az országgyűlésben, június 8-án' kerül sor. A közbeeső időben kell lebonyolítani azokat a jelölő es választási gyűléseket, amelyeken eszmecserét folytathatunk több millió állampolgárral hazánk mai helyzetéről és jövőjéről, az egyélű emberek örömeiről és goó cl,fáiról. Az a célunk, hogy, a'1 politikánkat megértő és feífo'gatló emberek — most épp úgy. mint a múltban is — szavazatukkal támogassák a népfront választási programját .vállaló jelölteket. A „Választási felhívás" arra szólít fel mindenkit, hogy június 8-án szavazataival a szocializmus céljaira is mondjon igent. — Politikánkról az első szakaszban mintegy 60 1)00 tanácstagi é.s 858 képviselői körzet jelölő gyűlésein kell szólni. Ezt követően az ugyart- csak szépszámú választási gyűlésen á jelöltek és a jelölök .egyaránt politikai céljaink jelentőségéről, s az ezelj elérésével megvalósuló jövőről fognak szólni. Ez kiváló alkalom lesz arra is, hogy' újabb jelentős eredményt r érjünk el mozgalmi m unkánkban. — A kongresszus nyomán jó a hangulat ahhoz, hogy ,i ■ legfontosabb kérdésekről folytassuk a nyilvános párbeszédet a lakossággal. Most is . alkalmat találunk arra, hogy gyűléseinken megerősítsük: a békés egymás mellett .élés jegyében az enyhülés, a szolidaritás, a kölcsönös segítség és a tárgyalások politikáját képviseljük. —- A fejlődés mai szakaszában nagyon fontos, hogy Scliiílí ielofonjaí ■Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár kedden fél-fél órás telefonbeszélgetést folytatott Carter amerikai és Giscard d’Estaing francia elnökké!. Klaus Bölling nyugatnémet kormányszóvivő közölte, hogy a szövetségesek közötti „szoros kapcsolattartás” keretében „időszerű világpolitikai kérdésekről” volt szó. Washingtonban az elnök sajtótitkára közölte, hogy a telefonbeszélgetésben ..liánról és Afganisztánról” cseréltek' véleményt. az emberek megértsék: társadalmi életünk minden vonatkozásában a jól szervezett és eredményes gazdasági munka a haladás döntő feltétele. Most az idei terv előírásainak megfelelő teljesítése a központi feladat. — Hallatlanul nagy erő van a nemzeti egységben, s ez nemcsak az értékek létrehozásában, hanem az emberi kapcsolatok alakulásában is jelentős, szerepet játszik. A társadalom osztályainak és rétegeinek, a különböző generációknak jobb ma az egymáshoz fűződő kapcsolata, mint történelmünk során bármikor. Ezt kell a következő hetekben, a választási munkában felhasználnunk arra, hogy növekedjék az emberek érdeklődése a haza és az egész nép sorsa iráht. Befejezésül Sarlós István kifejezte meggyőződését, hogy a választás olyan politikai akció, amelyben népünk hitet tesz szocialista törekvéseink mellett. Az ülésen felszólalt Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára is. Elöljáróban arról szólt, hogy közvéleményünk, s a nemzetközi visszhang egyaránt elvi, reális és nyílt tanács-, hozásnak minősítette .társadalmunk vezető erejének, a Magyar Szocialista Munkáspártnak XII. kongresszusát. Elvinek, mert eszméinkhez, politikánkhoz és céljainkhoz ragaszkodva vizsgálta helyzetünket, és a további tennivalókat. Reálisnak, mert eredményekről é.s gondokról egyaránt szólt, közeli és távolabbi szocialista céljainkat szem előtt tartva, s nem vágyainktól vezéreltetve határozott. A fejlődés ütemének, a céljainkhoz vezető utaknak é.s módoknak a felkutatásánál a valóságos helyzetből kiindulva foglalt állást. S végül joggal tekinthették nyíltnak a kongresszust azért, mert ország-világ elölt zajlott. Ez a nyíltság pártunk politikájából, munkastílusából. munkamódszeréből. s abból a nagvon fontos elvből következik, hogy a nárt csak a tömegekkel együtt tud és akar haladni népünk történelmi útján. A Vörös Brigádok olasz terrorszer vezet egyik volt vezetőjének vallomásai nyomán „immár isméik Aldo Moro elrablóinak é.s gyilkosainak neve” — közölték kedden a vizsgálóbírók Torinóban. A 89 éves Fabrizio Pecit február 20-án tartóztatták le és a Moro-üggyel kapcsolatos bűncselekményekkel gyanúsítják. Letartóztatása óta összegyűjtött vallomásai 70 oldalt tesznek, ki, és tartalmazzák azok neveit, akik 1978. március 16-án elrabolták, majd 54 nap múlva meggyilkolták az Olasz KeA kongresszus nagyon fontos eredménye — hangsúlyozta f a Központi Bizottság első titkára —, hogy megerősítette és továbbfejlesztette politikai irányvonalunkat, a párt munkastílusát és munkamódszerét, tükrözte a párt egységét, a párt és a tömegek összeforrotlságát. Sikeréhez az irányelvek tapasztalatokban gazdag vitája is hozzájárult, amelyben hozzávetőleg egymillióan — párttagok és pártonkívüliek — vettek részt. Ebben aktív szerepet játszott a Hazafias Népfront is; irányító testületéi,. aktivistái érdemi segítséget nyújtottak a határozatok kidolgozásához. A népfront sokat segített abban is, hogy a pártunk XII. kongresszusának és hazánk felszabadulásának 35. évfordulója tiszteletére indított szocialista munkaverseny hatásosan mozdítja elő országépítő .terveink megvalósítását. Kádár János a továbbiakban kiemelte, hogy a Hazafias Népfront sok-sok éve eredményesen dolgozik népünk szocialista egységének, összeforrottságának erősítésén. Jelentős a szerepe abban, hogy népünk politikailag érettebbé, íelelősebbé vált, ismeri az ország ügyeit és részt vesz azok intézésében. Ez a fejlődés pártunk szövetségi politikájának köszönhető, annak, amit vallunk, s kongresszusunk megerősített: a fejlett szocialista társadalom nemcsak a kommunistáknak, hanem az egész népnek épül, s csak az egész nép műveként valósulhat meg. Szövetségi politikánkat, amely megtestesíti a dolgozó osztályok ás rétegek, a párttagok és pártonkívíili- ek, a materialisták és a hívők összefogását, a jövőben is folytatni fogjuk. Ennek a politikának távlatai vannak: az osztálynélküli társadalom megteremtése, a varos és a falu. a fizikai és a szellemi munka között meglevő különbségek megszüntetése. E feladatok megoldásában a párt. amely történelmi küldetésének tekinti az osztálynélküli társadalom felépítését. a jövőben is épít. számít a Hazafias Népfrontra. reszténydemokrata Párt elnökét — közölték a vizsgálat vezetői. Az új bizonyítékok szerint a Moról elrabló vörös bri- gádos csoportot a 84 éves Mario Moretli vezette. A férfi, aki korábban egy elektronikával foglalkozó társaság alkalmazottja volt, a múlt hónapban kishíján horogra akadt azon a razzián, amelyet a francia Riviérán hajtott végié a francia rendőrség. Moretli ellen nyolc évvel ezelőtt adták ki az első letartóztatási parancsot, de azóta nem akadtak nyomára. Kadar János nagy elismeréssel szolt a Hazafias’ Népfront aktivistáinak tevékenységéről, a mozgalomban dolgozó párttagokról és párlon- kívüli szövetségesekről, s tolmácsolta a párt Központi Bizottságának őszinte köszönetét munkájukért. Nehéz belső és nemzetközi feladatok várnak megoldásra — folytatta a párt első titkára —, s ennek megfelelő, szigorú, kemény munkaprogramot hirdetett meg a XII. kongresszus. Mi bizakodóak vagyunk és bizakodásunknak megvan a reális alapja. A munkásosztály hatalma szilárd. s nagy erőnk a szocialista nemzeti egység. A felszabadulás 35. évfordulóját ünnepelve ismét megállapíthattuk. hogy óriási társadalmi változások korát éltük: a nép megteremtette saját hatalmát, bevonult az alkotmány sáncaiba. A magyar nép századokra is visszatekintve, e három és fél évtized alatt vált először egységes nemzetté. Vigyázzunk erre az egységre, gyarapitsuk, erősítsük tovább. Amióta népünk a történelmi haladás útjára lépett, felemelt fejjel nézhet a szemébe barátnak ás ellenfélnek egyaránt. Népünk becsülete és tisztessége, nagy érték, olyan kincs, amelyet valamennyiünknek őriznünk, gazdagítanunk kell. Kádár János nemzetközi kérdésekről szólva hangoztatta, hogy az emberiségnek nincs más elfogadható távlata, mint az, hogy békében es rendezett világban éljen. Mi továbbra is az eoyhülés vívmányainak megőrzéséért és megszilárdításáért, a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett éléséért küzdünk, s meggyőződésünk, hogy nincs olyan erő a világon, amely meg tudná - akadályozni az emberiség haladását, a békéért vívott világméretű harc végső győzelmét. Kádár János ezek után a közelgő választásokról szólva aláhúzta annak nagy belpolitikai fontosságát, hiszen az határozza meg legfőbb államhatalmi testületünk, az országgyűlés, s a helyi nép- képviseleti szervek, a tanácsok összetételét. Közös érdek tehát, hogy a választói összejöveteleken még jobban kiteljesedjen a szocialista demokrácia, s az ország vezető testületéibe a legrátermettebbeket jelöljék. Végezetül, eredményes munkát kívánt mindazoknak, akik részt vállalnak a képviselő- és tanácstag-választások előkészítéséből. sikeres lebonyolításából, önzetlenül munkálkodnak a köz érdekében. A vitában elhangzottakat Sarlós István foglalta össze, majd a Hazafias Népfront Országos Tanácsa — Kállai Gyula javaslatára — elfogadta az országgyűlési képviselö- é.s tanácstag-választások előkészítéséről. a mozgalmi feladatokról szóló beszámolót. Ugyancsak jóváhagyta a „Választási felhívást”, s megbízta a HNF országos titkárságát, hogy legye közsé a dokumentumot. . Sartre halála Kedden este. Párizs egyik kórházában elhunyt Jean* Paul Sartre, a világhírű filozófus és író, a francia egzisztencializmus legjelesebb képviselője. Hetvenöt éves volt. A több éve súlyos beteg, visszavonultan élő Sartre-t március végén az egyik pá- | rizsi kórházba szállították, hogy kezdődő tüdőödémáját kivizsgálják. Az idős filozó- fus egészségi állapota azonban egyre rosszabbodott, s már az orvosi kezelés sem tudta megmenteni éleiét. Kambodzsa nemzeti ünnepén M a van a Lón Nol-rendszer bukásának ötödik évfordulója: 1975. április 17-en sok éves, hősi küzdelem után Kambodzsa nemzeti felszabadító erői — a szomszédos Vietnam hathatós katonai, anyagi és erkölcsi támogatásával — .felszabadították Phnom Penht, szétverték az Amerika-barát bábrezsimet. A nagy esemény akkor illeszkedett, vagy legalábbis illeszkedni látszott az indokínai népek felszabadító harcának történelmi ívébe, amelynek további állomásai Saigon felszabadulása, az egységes szocialista Vietnam megteremtése, s a laoszi forradalmi átalakulás volt. Maga Kambodzsa meggyötört népe is abban bízott, hogy vége a szenvedés, a pusztulás éveinek, s hozzáláthat nagy múltú országának újjáépítéséhez. Kambodzsa elképesztő csődtömeget örökölt a bukott Lón Nol-rezsimtől; szétzilált gazdasagot, káoszt, munkanélkülieket, prostituáltak, kábítószeresek ezreit. Bármily hatalmasak is voltak a gondok, megoldásuk nem volt lehetetlen, hisz a hatalomra került kambodzsai vezetés, miként a felszabadító háború folyamán, úgy most is számíthatott természetes szövetségeseinek, Vietnamnak, Laosznak, s a többi szocialista országnak a támogatására. Sajnos, az események kínai nyomásra tragikus irányt vetlek. Pol Pót brutális kormányzata, megcsúfolva az indokinai testvérnépek közös harcának ügyét, visszaélve a szocializmus nevével és eszméjével, példátlan diktatórikus, véres rendszert teremtett. A győzelem semmivé foszlott, ismét káosz és pusztulás lett úrrá a szerencsétlen indokínai országon. A Kínára támaszkodó, maoista ihletésű Pol Pot-rezsim nemcsak saját népének üzent hadat, hanem egykori szövetségeseinek, Vietnam és Laosz népének is. Amikor tavaly januárban Kambodzsa valódi hazafias erői, Vietnam újbóli segítségével másodszor is felszabadították Phnom Penht, a térség s a világ minden béke- és igazságszerető népe fellélegzett. Ezzel a második felszabadulással nyílt meg az út azoknak a céloknak a valóra váltása előtt, amelyeket Kambodzsa népe 1975 áprilisában, a nagy áldozatok árán kivívott, győzelem után fogalmazott meg. Az ország ma ismét célul tűzheti az újjáépítést, a civilizált, haladó társadalmi-gazdasági rend megteremtését. Az élet normalizálásának feltételei nem könnyűek: Pol Pót szétvert bandái még mindig szervezkednek, a kambodzsai konszolidálódással szembenálló külső és belső erők változatlanul tevékenykednek. Kambodzsa baráti népe azonban nincs egyedül. Harcában Vietnamon túl mellette áll a .Szovjetunió, a szocialista országok közössége és a világ más haladó politikai erői, amelyek készek hozzájárulni a sebek begyógyításá- hoz, a szebb kambodzsai jövő kialakításához. Ehhez a nehéz, történelmi küzdelemhez kíván a magyar nép is sok sikert Kambodzsa népének. Magyar vezetők üdvözlő távirata Losoncéi Pal, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Lázár György, a Magyar Népköztársaság Miniszter- tanácsának elnöke és' Apró Antal, a Magyar Népköztársaság országgyűlésének elnöke a Kambodzsai Népköztársaság nemzeti ünnepe alkalmából táviratban üdvözölte Heng Samrint, a Kambodzsa Megmentésének Nemzeti Egységfrontja elnökét, a Kambodzsai Népi Forradalmi Tanács elnökéi. A Kambodzsai Népköztársaság nemzeti ünnepe alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, országgyűlése. Minisztertanácsa, a magyar nép és a magunk nevében szívélyes, baráti üdvözletünket és" jókívánságainkat küldjük Önnek, Kambodzsa Megmentésének Nemzeti Egységfrontja Központi Bizottságának, a Népi Forradalmi Tanácsnak es az egesz kambodzsai népnek. A. kambodzsai nép e napon emlékezik a gyarmatosítók, az idegen betolakodók és hazai kiszolgálóik felett aratott győzelem napjára. 1975. április, 17-ére. A győzelemhez fűzött reményeket azonban szerlefoszlatta az idegen érdekek szolgálatába szegődön Pol Pót—leng Sary-klikk, amely lejáratta a szocializmus eszméjét, és súlyos bűnt követett el a kambodzsai nép ellen. A kambodzsai hazafias és forradalmi erők, a társadalom minden rétegét tömörítő Kambodzsa Megmentésének Nemzeti Egységfrontja vezetésével, a Vietnami Szocialista Köztársaság internacionalista segítségével elűzték népirtó elnyomóikat, végérvényesen győzelemre vitték a forradalom ügyét, s hozzáláttak a súlyos örökség felszámolásához. Az egész magyar nép őszintén örül azoknak az ígéretes eredményeknek, amelyeket az élet normalizálásában értek el. Biztosíthatjuk Önt, hogy a kambodzsai nép a jövőben is számíthat a Magyar Népköztársaság internacionalista támogatására. Minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni, hogy a kedvező feltételeket kihasználva elősegítsük országaink gyű- ' mölcsöző együttműködésének kiépítését. Nemzeti ünnepük alkalmából szívből kívánjuk, hogy a Kambodzsa Megmentésének Nemzeti Egységfrontja, a Kambodzsai,Népi Forradalmi Tanács és a baráti kambodzsai nép érjen el újabb sikereket az új társadalom építésében, az ország szabadságának és függetlenségének megvédésében. * A Kambodzsai Népköztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Púja Frigyes külügyminiszter táviratban üdvözölte Hun Sen külügyminisztert. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa, az Országos Béketanács, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség, a Szakszervezetek Országos Tanácsa és a Magyai Nők Országos Tanácsa ugyancsak táviratban üdvözölte kambodzsai testvérszervezetét.