Észak-Magyarország, 1980. február (36. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-13 / 36. szám

1980. február 13., szerda ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7 SPORT SPORT SPORT zeikozi mrazes Ma délután 14 órai kez­dettel Miskolcon, az MVSC- sporttclepen nemzetközi lab­darúgó-mérkőzésre kerül sor. A vasutasok vendége a len­gyel bajnokság második osz­tályában szereplő ZKS I-inia Tarnów együttese lesz. A miskolciak vasárnap már M! Il-es bajnoki találkozót játszanak, íg.v jó játékerői képviselő csapattal szemben mérhetik le, hogy mire képe­sek. Az összecsapást a Katiik ellzőpályáján rendezik meg. Játékvezetői évadzáró Elsők lettek az országban Tavaly kispályaépitő ver­senyt hirdetett az építők szakszervezetének elnöksége, és ebben a nemes vetélke­désben az első helyre az . Észak-magyarországi Állami Építőipari Vállalat kollektí­vája került a miskolci, Lo- rántliy utcai sportkombinát megépítésével, ahol egy asz­faltos és egy salakos kézilab­dapálya. egy lábteniszpálya, ötsávos futópálya, ötállásos lőtér készül t el társadalmi összefogás eredményeképpen. A szakszervezet titkárságá­nak értékelése alapján az ÉÁÉV első helyezésével el­nyerte a 25 ezer forintos el­ső díjat, amit sportcélokra fordítanak. Ezek a forintok a tömegsport színvonalának fejlesztését, a felszerelés bő­vítését szolgálják majd. A i sportkombi nátnál létrehozott érték meghaladja .a 800 ezer ; forintot, a társadalmi mun­kaóráké pedig csaknem 9500- ra tehető. Jelentős munkát vállaltak magukra az ÉÁÉV szocialista brigádjai, a gépé­szet, a gépgazdálkodás dol­gozói, akik a többi dolgozó­val együtt, versenycélokra is rendszeresen igénybe veszik a pályákat. A hagyományokhoz híven, az idén is megtartotta ün­nepi taggyűlését a Borsod megyei Labdarúgó Szövetség Játékvezetői , Testületé. Az eseményén Szkokán Zoltán elnök számolt be a testület 1079-ben végzett munkájá­ról. Bevezetőjében megálla­pította, hogy a tavaly leját­szott bajnoki mérkőzések, a játékvezetők működésével együtt, igen vegyes képet mutattak. A JB elnöksége négy albizottság, 72 játékve­zető. valamint, számos aktí­va tevékenységét irányította. A játékvezetők fejlődése ér­dekében egységes szakmai és erkölcsi nevelési rendszer megvalósítására törekedett az oktató bizottság. Az . elvek megvalósítását és a szakmai továbbképzést a hetente megtartott továbbképzés biz­tosította. A különböző mér­kőzéseken előforduló tanul­ságos eseteket megvitatták, törekedve az egységes szem­lélet kialakítására. Biztosí­tották a játékvezetők fizikai és szakmai felkészüléséhez szükséges teltételeket. A szellemi felkészültséget a ta­vaszi szezon elölt elméleti vizsgával ellenőrizték. A Balaton márián megtartott edzőtáborban 94-en vettek részt. Vegyes benyomásokat, ta­pasztalatokat szerzett 1979- ben a testület fegyelmi bi­zottsága. Kifejezetten rassz teljesítmény ugyan nem for­dult elő. bár ősszel hullám­zó „produkciókat” is felje­gyezhettek. Az ellenőrző bi­zottság az elmúlt év köze­pétől összetételében válto­zóit. erősödött — újabb ak­tívák kapcsolódtak a közös munkába. A bizottság 1979- ben 113 ellenőrzést végzett, kevesebbet, mint 1978-ban. A küldő bizottság munkájával a JT elnöksége elégedett volt. hiszen biztosítani tud­ták 1146 találkozó zavartalan megtartását, bár tevékenysé­güket megnehezítette, hogy nem állt mindenkor rendel­kezésükre megfelelő felké­Rekord ez étteremben .4 16., hatnapos brémai kerékpárversenyt, akárcsak az elmúlt években, a belga Patrick Sarca nyerte meg egy „nyeregben” a helyi Albert Fritz-cel. A rendezők ugyancsak elégedettek voltak. A hat­napos, szünet' nélküli kerekezést összesen lit 400 néző . 'kísérte figyelem inéi. többen, mint az elmúlt évben, még ha az 1976-as rekordot nem is sikerült megdönteni. /I brémaiak étvágya azonban minden eddigi rekordot felülmúlt. Hat nap alatt 220 000 korsó és 18 000 doboz sör, 46 000 pohár alkoholmentes üdítő és 39 000 pohár szesz, rekordmennyiségű sült kolbász fogyott el. S a nézők a verseny alatt 307 000 cigaretta és 7350 szivar füstjét fújták a levegőbe. Míg az elmúlt évben 43 000 brémai pohár kelt el szuvenírként, avagy tört cl, idén ez a szám meghaladta az 50 ezret. Éremesélyesből kiesőjelölt Tavaly áss/.el, a baj­nokság megkez­dése elölt éremesélyesként emlegették a Honvéd 'Papp József SIC labdarúgó-csapatát. Az 11170—7i)-es küzdelemso­rozatot negyedikként fejez­ték be, így jogos bizakodás­sal vágtak neki az idei pont­vadászatnak. Kezdetben „hú­zott” is a csapat, négy for­duló elteltével még az élen tanyázott, végül régen látott mélységekre süllyedi ... — Nekünk, a szó szoros értelmében megváltás volt az őszi szezon végét jelentő sípszó. Alig vártuk a szüne­tet, hogy rendezhessük, so­rainkat — kezdte beszélgeté­sünkkor Vágó György, az együttes edzője. — Mi volt a jelentős visz- szaesés oka? — A leszerelésekre kelle­ne hivatkoznom, de ez ..ol­csó” kifogás lenne. Minden­esetre az tény, hogy 4. he­lyezett gárdánkból 11 -en tá­voztak, s többen idő előtt. Helyükre nem tudtunk olyan képességű játékosokat sze­rezni, akik képesek lettek Volna nagyobb tudású előde­ik pótlására. És az alapozá­sunk is kívánnivalót hagyott maga után . . . — Nem volt idejük felké­szülni? — Nyáron Koreában jár­tunk, két évvel ezelőtt nyúj­tott teljesítményünk jutal­mául. A „portya” az alapo­zás rovására ment. A baj­nokság rajtja előtt értünk vissza, és szinte edzések nél­kül kezdtünk. Eleinte jól is játszott a csapat, Farkasék hamar az élre törtek, majd hullám­völgybe kerültek, amiből képtelenek voltak kilábalni. A legkritikusabb időszakban szereltek le a legjobbak is ... — A bajnokság előtt, rosz- szul ítéltük meg helyzetün­ket, ez utólag bebizonyoso­dott. Pótalapozást kellett volna végeznünk, hétről hét­re fokozva a munkát. Ezt, sajnos, nem tettük meg — kesergett Vágó György. — Ősszel, szinte vészes gólínségben szenvedtek ... — Ahogy telt-múlt az idő, úgy uralkodott el rajtunk a kapkodás, idegeskedés. Álta­lában — két kivételtől elte­kintve — „partiban” voltunk ellenfeleinkkel, de valóban igaz: gólt ritkán szereztünk. Hazai , környezetben például sorozatban hatszor távoztak ellenfeleink kapott gól nél­kül. Azt hiszem, ez negatív csúcs! — A csapatnak — az első meccsektől eltekintve — „tartása” sem volt... — Igén, hiányzott a „ge­rinc”, nem akadt vezéregyé­niség, aki képes lett volna összerázni a társaságot. Az első fordulókban ésatárso- runk tett ki magáért és a védelem játszott gyengén. szültségü bíró. A fegyelmi bizottságnak 1979-ben mind­össze négy ügvet kellett tár­gyalnia. szemben a két év­vel ezelőtti 12-vel. A megyei szövetség játékvezetői tes­tületé a meglevő hazai sport­kapcsolatait nemzetközivé szélesítette. A lengyel kollé­gákkal kialakult kapcsolat szakmai problémák megvita­tását is lehetővé tette. Az ünnepi taggyűlésen Szkokán Zoltán jutalmakat is átadott. Az Év játékveze­tője címet Bozsik Imre érde­melte ki. Huszonöt éves mű­ködésért Sugár József, Szé­kely Gyula és Juhász István kapott elismerést. Tizenöt éves munkáért Berta Imre, Bodnár István, Hornyák László, Juhász Sándor. Kö­ves falvy László, Krajnyák András és Sulyok József ré­szesült jutalomban. K. T. Gedó ismét a válogatottban Február 23-án Prágában kerül sor a Csehszlovákia— Magyarország ökölvívó-mér­kőzésre, Amint az várható volt, az olimpiai és Európa- bajnok Gedó György is tag­ja az utazó együttesnek. Mint ismeretes, több, mint háromesztendős kihagyás után a Csb keretében Gedó látványos győzelmi sorozat­tal tért vissza, „súlycsoport­jában megverte á bajnoki cím védőjét, az EB-bronzér- mest. Sshtpf Később fordult a kocka. Hát­só ' alakzatunk szilárdabbá vált, támadósorúnk „megbé­nult”. Az ősszel hitét vesztett együttes fordulóról fordulóra remegő lábakkal lépett pályá­ra. Pedig az akaraterővel, küzdenitudással nem volt probléma. Az erőnléttel, já­tékintelligenciával viszont igen. A szakvezetés decemberi­ben látott hozzá a bajok or­voslásához. A kritikus érté­kelésből mindenki levonhat­ta a maga számára legfon­tosabb tanulságokat.' — A nehézségek eredőjét természetesen megtaláltuk. A tétel igazát, miszerint mun­ka nélkül nincs siker, saját bőrünkön „éreztük” meg. Most már a bennmaradás kiharcolására kell koncent­rálnunk! — Mikor kezdték az ala­pozást? — Január 2-án. Hetediké­től Kecskeméten gyakorol­tunk, naponta kétszer. Ügy érzem, elvégeztük art a munkát, amit nyái'on elmu­lasztottunk. Edzőmérkőzések során is szerepeltünk már, a csapat váltakozó teljesít­ménnyel rukkolt ki. A Papp J. SE háza táján mostanában esélylatolgatás­sal, sorsolásböngészéssel .is foglalkoznak. Számolnak, „osztanak, szoroznak”. Hiá­ba, egy kieső jelöltnek min­dent mérlegelni kell. Vágó György azonban optimista: — Ősszel 13 pontot gyűj­töttünk, tavasszal 20—22-t kell szereznünk.- Számítása­ink szerint 32—36 ponttal benn tudnánk maradni. — Képesnek tartja csapa­tát a bravúr kiharcolására? — Természetesen. Együt­tesem nem rosszabb az NB 11-es csapatok zömétől. Két­ségtelen, hogy lépéshátrány­ban vagyunk, de a tavaszi szezonban még bizonyítha­tunk. Nagyon lényegesnek tartom a sikeres rajtot. .Már az elején eldőlhet sorsunk. Szarvason kezdünk, majd a Balassagyarmat látogat hoz­zánk. Ülána Miskolcon, az MVSC következik. Ha sike­rülne három-négy ponttal indulnunk, önbizalmat sze­rezne a csapat. — Kivel erősítettek? — Számottévő erőt, terve­inkkel ellentétben nem iga­zoltunk le, Szilágyi viszont leszerelt. — A szakmai vezetés ösz- szetétele változatlan maradi? — Igen, továbbra is Orosz István a segítőm. Meg kell említeni viszont Márton Gyula testnevelő tanár ne­vét, aki az alapozás idejében a tornatermi edzésekkel se­gített be. A l>.,nn 1 SE labdarúgói a I app j. őij évek óta „albérletben” játsszák talál­kozóikat. ősszel átadják ren­deltetésének saját sport­komplexumukat. Az avató- üwnepségre is NB Il-es együttesként szeretnének ki­vonulni ! Rolodzcy Tamás Naptár. 1980. február 13.. szerda A nap kelte 6.54, nyugta 17.03 órakor A hold kelte 4.26, nyugta 13.50 órakor Névnap; Linda Évforduló. Kilencven évvel ezelőtt, 1890. február 13-án született Kecs­keméten, s 1942 szeptemberében pusztult el munkaszolgála- tosként a Don-kanyarban Braun Soma tanár, neves szocioló­gus és történész, a>marxista tanítások népszerűsítője. időjárás. Várható időjárás ma estig: időnként kissé megnövekvő felhőzet számottevő csapadék nélkül, gyakran élénk, néha erős északi, északnyugati szél, főként keleten, északkeleten éjszaka és reggel szórványosan köd. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 4—9 lök között. — Tegnap délelőtt megyénk­be látogatott Barabás Mik­lós, az Állami Ifjúsági Bi­zottság titkára. A megyei ta­nács ifjúságpolitikai munká­járól tájékozódott, majd fel­kereste a miskolci járási KISZ-bizottság épülő, bükk- szentkereszti úttörőtáborát. — Szerelem címmel Pécsi Ildikó műsorát tekinthetik meg csütörtökön délután fél 3 órai kezdettel Miskolcon, a Cementgyár, a Cementipari Gépjavító és az AFIT dol­gozói. A rendezvényre a vá­rosi művelődési központ Gár­donyi Géza Művelődési Há­zában kerül sor. — Naponta száz vagonnal több szenet termelhetnek majd a lyukói aknában és biztosíthatnak a lakosság­nak, miután ez év harmadik negyedévében üzembe he­lyezik a pneumatikus szállító­berendezést. Két 350 milli­méteres csövön, túlnyomással működő fúvógép juttatja majd a föld alól a felszínre a 35 milliméternél kisebb szem nagyságú szenet. A be­ruházás csaknem 50 millió forintba kerül. — Tízezer tonna zeoíit for­galmazását vállalta ez évre az Országos Érc- és Ás­ványbányák Hegyaljai Mű­ve, de az igény ennél jóval nagyobb. A termelés növelé­sének lehetőségeit 4 millió forintos beruházással terem­tik meg az ásványbányáknál, s ennek eredményeként a jelenleginek többszörösére növelhetik majd a zeolit ki- bányászását és értékesítését. — Lakás a városban címmel Golda János és Thoma Ag­nes építészek filmvetítéssel kísért előadást tartanak Mis­kolcon, a Rónai Sándor Mű­velődési Központban, a Kor­szerű otthonunk sorozat ke­retében, február 14-én, este 6 órai kezdettel. — Állatkertet létesítenek Kelet-Szlovákja közigazgatási székhelye, Kassa szomszéd­ságában, Kavecany község határában. A szép természe­ti környezetben, 300 hektáron létesülő állatkerthez vezető út építését már megkezdték. — Az energiafelhasználás hatékonysági, problémái a mezőgazdaságban címmel dr. Dinnyés Lajos, kutatóintézeti igazgatóhelyettes tart elő­adást az agrárgazdasági sza­badegyetem keretében feb­ruár 14-én, csütörtökön dél­előtt, fél 11 órai kezdettel Miskolcon, a TESZÖV Ru­das László u. 7. szám alatti székhazának előadótermében. — Tiszalúei bábjátszók tar­tanak előadást vasárnap, február 17-én. délelőtt 10 órától a miskolci, Avas-déli, 42. számú Általános Iskolá­ban. A tiszalúd művelődési ház bábegyüttese a Vidám medvebocsok című műsorral szerepel. . ,r-.......... . — Iván Klára gordonka- és Guiyás Márta zongoraművé­szek szonátaestje várja a zeneszeretőket február 13-án, este 7 órakor a miskolci Bartók-teremben. A Váro­sunk művészei sorozat kere­tében rendezett műsorukon Beethoven. Grieg és Brahms művei szerepelnek. — Borsod megyében is ja­vában folyik a szakszerve­zeti válásztásokra való fel­készülés. Előbb a szakszer­vezeti bizalmiakat választ­ják újjá csoportértekezlete­ken, ahol a bizalmiak beszá­molnak tevékenységükről: Tavasszal kerül sor a szak- szervezeti alapszervezetek és bizottságok tisztségviselői­nek újjáválasztására. — Elkészült a magyar könyv­kiadás múlt ért gyorsmérle­ge. Ezek szerint a kiadók műhelyeiből 8153 mű, több, mint 92 millió példányban jutott el az olvasókhoz. A megjelent müvek 42,7 száza­léka szakirodalom volt, és nagyjából minden tizedik mű, szépirodalmi alkotás volt. Tovább nőtt az. isme­retterjesztő, a tankönyvelv, az ifjúsági és gyermekköny­vek kiadása. — Húsz nyári egyetemre várják 1980 nyarán a tanul­ni vágyó, ismereteiket bőví­teni kívánó külföldi és ma­gyar érdeklődőket. Tavaly a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen megtartott nyári kurzuson behatóan foglal­koztak a szocialista életmód fejles ztósével. — A Vízgazdálkodási Tudo­mányos Kutató Központban tegnap ünnepélyesen megnyi­tották a XI. nemzetközi hid­rológiai továbbképző tanfo­lyamok amelyen 13, elsősor­ban fejlődő ország vízügyi szakemberei bővítik ismere­teiket. Autóra várók, figyelem! Gépkocsiátvételi sorszámok: 1980. febrpár 11-én Trabant Hyc. Lim. (Bp.) 9 075 Trabant Lim. (Bp.) 23 470 Trabant Lim. (Győr) 9 990 Trabant Lim. Spec. (Bp.) 37 211 Trabant Lim. Spec. (Győr) 20 143 Trabant Combi (Bp.) 5 266 Trabant Combi (Győr) 1 674 Wartburg Lim. (Bp.) 17 416 Wartburg de Luxe (Bp.) Wartburg de Luxe 23 235 tolótetös (Bp.) Wartburg Lim. tolótetős 6 350 (Bp.) 3 854 Wartburg Tourist (Bp.) 8 021 ißkoda 105 (Győr) 5 672 Skoda 105 (Bp.) 7 986 Skoda 305 (Debrecen) 4 482 Skoda 120 (Bp.) 6 786 Skoda 120 (Győr) 4 243 Skoda 120 (Debrecen) 3 788 JLada 1200 (Bp.) 108 327 Lada 1200 (Debrecen) 59 996 Lada Combi (Bp.) 16 404 Lada 1300 (Bp.) 19 472 Lada 1300 (Debrecen) 10 752 Lada 1500 (Bp.) 31 219 Lada 1600 (Bp.) 5 876 Lada 1600 (Debrecen) 2 220 Moszkvics (Bp.) 9 040 Zaporozsec (Bp.) 30 570 Polski FIAT 126 (Bp.) 26 345 Polski FIAT 1500 (Bp.) 36 610 Dácia (Bp.) 15 500

Next

/
Thumbnails
Contents