Észak-Magyarország, 1980. február (36. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-11 / 34. szám

1980. február 10« vasárnap ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7 nyugodt almú gyarapodás — Adhatok tüzet? — Köszönöm. Látom, kis­sé megilletődött. Vagy min­dig ilyen zárkózott? — Ha tisztességes kérdé­seket tesz fel, akkor tisz­tességgel, őszintén válaszo­lok. — Milyen az álma? — Nyugodt. Ismerek egy embert, aki arra panaszko­dik, hogy álmában gyakran üldözik, fut, csapkod a karjaival, de nem bír föl­szállni a veszedelem elől. Reggel nyirkos, fényes a homloka, mint a halottaké. Háromszor nősült, gyerekei elhagyták, kiforgatták min­denéből. most munkásszál­láson lakik. — Milyen az otthona? — Családias. Magunk ere­jéből építettünk egy há- romszobás házat, Korábban az ' á'tiyősbméknái éltünk Ónodon, ott is építkezhet­tünk volna, aztán mégis Szirmát választottuk, hogy közelebb legyünk a munka­helyünkhöz. Egyébként a feleségem is a belongyár- ban dolgozik, csak most gyesen van a kislányunk­kal. A fiam már munkára érett. — Tudom, hogy közvet­lenül nem érdekeltek ház­gyári lakások építésénél, mégis mint betongyári, föl- cserélné a hjizät, mondjuk í egy Avas-délire? — Nem. Még háromért sem. Éveken át gürcöltünk, kuporgattunk, hogy ne kényszerüljünk téblábolás- ra, egy életen keresztül vendégségbe ... Persze, ha korábbtól városon élünk, s végre megkapjuk, bizonyá­ra -minekünk is a legna­gyobb gyönyörűség lett vol­na e°v ilyen összkomfortos lakás. — Milyen embernek tart­ja magát? — Egyszerűnek. — Éülzaklatta-e már vtr­iam i olyannyira, hogy úgy érezte, elóg volt, és szétsza­kítja a mindenséget? — Ha jóra-rosszra nem adnak választ, elfásul az ember. A kongresszus kap­csán mi is összetanakod­, tunk és pótvállalásokat tet- : tünk, ahogy mondani szo­kás manapság, az anyag­es energiatakarékosságra. Anyag: ha csak egy centi­méterrel kiemelkedik a be­ton a sablonból, összességé­ben nagy a pazarlás. Vagy bármennyire nevetségesnek tűnik, a brigád elhatároz­ta, hogy műszak után kör­bejárjuk a területet és le­kapcsoljuk a lámpákat... — Mi a véleménye álta­lában a magyar munkás­ról ? — Az imént azt kérdezte, hogy fölzaklatott-e már va­lami, úgy istenigazából. Többek között az ilyen kér­dések. A magyar munkás, ha lehet egyáltalán ilyen általánosságban beszélni, mindenképpen érti a dolgát, ezt nekem elhiheti. Én segédmunkásként kezdtem tizennégy évesen, fordítsa meg. most vagyok negy­venegy. Elvégeztem- a nyolc ' általánost; szakmunkásbizo­nyítványt szereztem: beton- elemgyártó vagyok és élt­hez letettem a darukezelői vizsgát, négy éve vezetem a brigádot, munkavédelmi felelősként veszek részt a szakszervezeti bizottság munkájában, 1977-től va­gyok párttag. Nos, ez a vé­leményem a- magyar mun­kásról. — Honnan szerzi az in­formációit? — Mióta rendszeresen részt veszek tanácskozáso­kon, értekezleteken, mintha nagyobb lenne a világ. Já­ratok újságot, ha időm en­gedi, nézem a tévét. De akárhogyis, a legfontosabb a közvetlen munkahelyi szópárbaj. Szenvedélyes vi­tatkozó vagyok, s ez nem mindig helyénvaló. — Legalább a falakig el­megy? — Milyen falakig? Én ember és ember közötti kapcsolatról beszélek, s nem az önigazolásról. Nem is értem egészen, mit'akart ezzel a kérdéssel...; ha valaminek az igazáról még-' győződtem, védem a végső­kig. Nézze, a brigád 90 szá­zaléka törzsgárdatag, ismer­jük egymás hibáit, erénye­it, attól még egyikünk se különb a másiknál, hogy a rábízott munkát becsület­tel elvégzi, hiszen ez a kö­telessége, ezért fizetik. S ha már itt tartunk, egyre többször elhangzik, hogy a munkaköri kötelesség az nem vállalás. Ez így is van. Most a kongresszusi mun­kaversenyben, mintha mu­tatós dolgokat várnának tőlünk, amit lehet reklá­mozni, hirdetni, de hát leg­többször nincsenek mutatós dolgok. Csak munka van. .Mindennap. Én sem úgy kelek fel, hogy most a kongresszus tiszteletére va­lami nagyot cselekszek. Te­szem a dolgomat és kész. Utálom a látszatot, a ha­misat, mert végül kancsal­sághoz vezet... — Mivel tölti a szabad idejét? — A gyár előtt van a buszmegálló, műszak után már indulok haza, nincs időm poharazásra. Olt a kert. a kicsi gyerekünk, a család: - .............. ........... — Volt már külföldön? — Igen. Csehszlovákiá­ban. Romániában, és a Szov­jetunióban. De itthon a csa­láddal üdülni még nem ju­tottunk el. — Mit szeretne még el­érni ? — Még? Ezt úgy érti, hogv valami különlegeset ? Különlegeset semmiképpen. Szeretném szeretetben eavütt tartani a családot, fölnevelni becsülettel a gye­rekeimet, és kifizetni az OTP-tartozásunkat, ami még a házon van. Kocsira nem vágyom. Többre be­csülöm a nyugodt álmú gyarapodást, mint az ideg­bajos, hideglelős nagyratö­rést. — Hogyan reagálnak munkahelyén a belpolitikai esem ény ekre ? — Azonnal éS élesen. Bu­tán és okosan, aztán elcsen­desülnek az emberek. Sze­rintem az évek során szer­zett biztonságérzet miatt. Talmink alatt otthoni föld. fejünk' felett fedél, van mindennapi munkánk, mindennapi kenyerünk, boldogulásunk. Surányi Lászlóval, a Be­ton- és Vasbetonipari Mű­veli Miskolci Gyárának brigádvezetőjével beszélge­tett: Kar ősi Imre sajőpetriek óvedája Lehet, hogy furcsának tűnik, de így van: a sajó- pelriek annak köszönhetik az új óvodát, hogy Sajólá- don három éve megépítet­tek egy ugyanilyen ötven férőhelyes intézményt. Sza­bó Ferenc, a két község közös tanácsának elnöke mindjárt meg is indokolta: — A sajóládi óvoda ter­vezett költsége eredetileg hárommillió forint volt. A község lakóinak társadalmi munkájával, a termelőszö­vetkezet, a vállalatok bri­gádjainak segítségével vé­gül is másfél millió forin­tért építettük meg. A me­gyei tanácstól megkaptuk az elismerést: sikeresen pá­lyáztunk a sajópetri óvoda építésére. Egymillió 200 ezer forint támogatást kap­tunk. Ügy tűnik, a petriek sem akartak elmaradni a ládi- ak mögött. Az Egyetértés Termelőszövetkezet száz­ezer forint értékű munkát, beépíthető anyagot ajánlott fel az óvoda építésére. A segítők listája hosszúra nyúlik: ott találjuk közöt­tük a bocsi tsz, a nyéklád- házi Mezőpanel, az áfész felsőzsolcai Tüzép-telepe, a Nagy-miskolci Állami Gaz­daság gyömrőpusztai kerü­letének szocialista brigád­jait. Nemkülönben Sajópet­ri lakóit, akik félmillió fo­rint társadalmi munkát vé­geztek. A tanácselnök el­mondta azt is: a tervezés idején a tanácstagok sorra járták a családokat, ki mi­lyen segítséget ajánlana fel. Az építéshez 1978-ban kezd­tek. s az elmúlt év novem­bereben megtörtént a mű­szaki átadás. A Mezőpanel vázszer­kezetből készült óvodá­ba december elsején jöttek a gyerekek. Nem kis dolog: Sajópetri valamennyi óvo­dás korú gyerekét sikerült elhelyezni. Azóta egyre több fiatalasszony vállal munkát a faluban. A sajőpetriek óvodája kivül-belül hasonlít a sajó- ládiakéhoz. Színes falak, vi­lágos, tágas szobák. — Huszonnégyezer fo­rintért vásároltunk most játékot — mondta Vitézné Varga Judit vezető óvónő. — Egyelőre negyvennégy kisgyerekünk van, az idén újabb húszat várunk. — Nem jártak bölcsődé­be a gyerekek. Hogyan szokták meg az óvodát? — Remekül beilleszked­tek. Élvezik a közös játé­kot, a foglalkozásokat. Ed­dig az édesanya legtöbb­jükkel gyermekgondozási segélyen volt; az óvónők szerint is sokat jelentett a kicsiknek, hogy az anyával együtt töltötték az első há­rom évet. A szülők, a sajópetri la­kosok nemcsak az építés­ből vették ki a részüket. Magukénak érzik az óvo­dát ezentúl is. Legközelebb KRESZ-parkot szándékoz­nak építem a gyerekeknek. <Bnn| » — Hát, csak úgy, megéheztem... — mo­tyogta. — No, akkor le ne gyere, amíg jól nem laktál! Tóbiás félelmetes alakjával ott állt a fa alatt, de hangjából most valami meleget érzett. Megkönnyebbült, mert arra gondolt, itt. már nagy baj nem eshet vele. Tóbiás is szemezgetni kezdett, s egy-egy nyelet után, nagyot csettintett nyelvével. — Tíz éve ojtottam ezt a fajtát, azt hi­szem, jóízű a termése. Te is úgy találod? — Csuda jó! Amikor lefelé ereszkedett, inába vissza­lopta magát a félsz. Hátha csak csapdái állított Tóbiás barátságos szavaival, s mosl jó! elagyabugyálja? Éppen Tóbiás karjaiba huppant. — Nehogy azt hidd, büntetlenül elme­hetsz! Azzal szolgálod meg a kóstolót, hogy elmégy a boltba, s veszel nekem egy szivart! Végigmentek a szegíűágyások között, a rózsalugason át. Ezernyi méh dongott a vi- rágkelyhek körül. Beljebb kerültek a la- tásba. Mindenütt illatos .füvek, aranysár­ga gombák száradtak a leterhelt papíro­kon. Sokáig matatott Tóbiás az öreg ko­mód fiókjában, mire előkerült a szivarra- való. Boldogan rohant a szivarért. Azzal, hogy Tóbiás a barátságába fogadta, mintha a titkok kapuja tárult volna tel előtte. Ami­kor visszatért a boltból, Tóbiás olyan át­szellemült ai'ccal tekintett maga elé. mint­ha élete nagy pillanata érkezett volna el. Nagyokat csippentett orrával a szivar il­latából. De nem gyújtotta meg. föle mellé tette, mint a boltos szokta a plajbászt. Megsimogatta kócos fürtjeit, s azzal bo­csátotta útra, hogy máskor is látogass» meg. Tóbiás sokféle dologba beavatta. Az ut­cabeli gyerekek mind irigykedve, kandi szemekkel lestek be Tóbiás portájára, nem értették, mivel érdemelte ki a vadember kitüntető bizalmát. Tóbiással gyakran járták az erdőt. Tőle lanulla. hogy felderítse, hol lehet éppen c legszebb kankalint, ibolyát, gyöngyvirágot szenlgyörgygonibát. szegfűgombát, kucsma- gombát lelni. Csak Tóbiás kezét figyelte, hová nyúlt a levelek közé. Mintha nem is a földből, de Tóbiás tenyeréből nyíltak volna az illatos virágok, ízletes gombák. Tóbiás nemcsak a virágokat, a gombá­kat ismerte, de a füvek gyógyító hatását is. Ha valakinek a tehenébe, disznajába nyű esett, hozzá jöttek növényi főzetekért, kenőcsökért. Egyaránt gyógyította a kehes lovakat és a göthös gyerekeket. A kifica­modott végtagokat egyetlen mozdulattal helyreigazította. Tóbiás egy hűvös őszi napon megfázott. Agynak esett hetekre, hónapokra. Artur mindennap elment hozzá. Tóbiás mindig összekapart annyit, hogy egy szivarra ki­teljen. Amikor kézbe vette, átderengett sű­rű szakállán egy halvány mosoly. Artur meg volt győződve róla, hogy Tó biást nem a teái. hanem a szivarok gyó­gyítják meg. Amikor a kis falusi boltból elfogyott a szivar, iskola után átment a szomszéd faluba is. Hogy miért csak egyet hozatott, Artur sosem gondolt rá. Talán, hogy mértékletességben tartsa magát, • Ián azért, mert csakugyan nem volt szerre sosem több pénze. Tavaszra felépült Tóbiás, lábadó/ már az erdőbe is ki-kijártak. Artúr’ tanította a rigók, a tücskök hangj; nozni. . lk — Artúr, te tudhatod, nekem ol;és inem van. ami a sárban is meglátj ines követ, értéket. Én mondom sokra viszed még. Lehel belőled i’.omata is. De akkor hozzál neke;Hn " Sze­nát. olyan nagy. gyűrűs sziVarUi. csak az urak szívtak régen! F feledd a te öreg barátodat! iTAs Bizony rég volt. Hányszor i 'Tóbiásra! Hányszor vehetett‘u"kro,k^l igazi kubai szivart. De minlk szom­rsaknak és szült, hogy eljuthasson majd drága hú­gokba. hogy ..original kubai”, hasson egyszer öreg barátjáiek. er./el is elmondhassa, milyen tüzes szeme, vérpezsdítő a táncuk. Itt lesz végre a pillanat. mennyi megíulamodás és új e pillanat mögött. S ha nehéz volt, min­dig csak Tóbiásra gondolt, magán érezte sokat váró, biztató tekintetét. Annyi év után, most visszatér a kis du­nántúli faluba. Igazi kubai szivarral. A sofőr nem értette, Artúrnak mi dolga lehel ill. az istenhátamögötti faluban, hogy messzi külföld után első útja ide hozza. Többször is szóba hozta, de Artur minden alkalommal kitért a válasz elől. Mit is mondhatna egy szőrmék öregemberről, aki vénebb lehet már, mint az országút. Szorongás szállta meg, amikor megállt a falu végén. Hóna alá csapta a -nagy do­boz szivart, s kiszállt a kocsiból. A ház előtti hosszú, keskeny híd. amelyet éjsza­kánként a virtuskodó legények is gyakran elbontottak, hiányzott. Az udvari felverte a dudva szerbtövis. Artur tétován állt. t tó ví.-,( kellene tennie, hogy az erdő • i , ,T,í'biás portájára Jelentkezni lehet: CSŐSZER 11. sz. leszerelés vezetőségen Miskolc. Kabar u. 16., vagy Leninváros 1. sz. Szerelőipari Üzem munkaerő-gazdálkodási csoportján áh az ú,i erőmű területén. Fájó szívvel tudatjuk, hogy a legdrágább férj. gyer­mek, testvér, sógor, keresztapa GÁBOR ISTVÁN bányamester türelemmel viselt hosszú szenvedés után 43 éves ko­rában 1980. február 7-én csendesen elhunyt. Drága halottunkat 1980. február 11-én 14 órakor kísérjük ' utolsó ’ útjára a Szentpéteri kapui új temető ravatalo­zójából. Emléke míg élünk szivünkben él. A gyászoló család i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents