Észak-Magyarország, 1980. január (36. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-11 / 8. szám

E^LAit-MAGYAfíGRiZAG 4 t$8Q. jammr íí„ péntek Nézőtéri meditáció A szökés a címe a Roland Graf rendezte NDK-filmnek, amely napjainkban látható a premiermozikban, s egy egyetemi klinika steril légkörében vizsgál fontos politikai, társadalmi és etikai kér­déseket egy orvos történetében. Az orvost Nyugatra csábítják, el is kötelezi magát, de részben leikiismerete, részben az otthon el­nyert megbecsülés és egy koliegina szerelme visszatartja a vég­zetes lépéstől, sorsa mégis tragédiába torkoll. Előzetesként eny- «T»t mondunk el erről a filmről, és képünkön bemutatjuk két fő­szereplőjét, a nálunk sok filmből ismert Armin Mueller-Stahlt és ienrty Grölfmannt. LIDÉRCNYOMÁS címmel pereg a Jean-Louis Bertucel- li rendezte francia film, hol­ott az eredeti címe — Az áiicozódó — bizonyára jobb lett volna. így a cím előre csökkenti az egyébként is soványka zaropoen hatását, mindvégig azt sugallja, hogy az egészei nem kell elfogad­ni úgy, ahogyan látjuk, csak azt nem tudjuk, miért nem. Egy hatalmas amerikai vál­lalkozás francia leányválla­latánál történnek titokzatos dolgok az egyik vezető be­osztású hivatalnok autóbal­esetet követően. A hatalmas gépezet vezérkara tanácsta­lan, frrindenféle vizsgálatok indulnak, a bonyodalmak viszont ismétlődnek és hat- ványozódnak. irányító embe­rek egymást gyanúsítgatják, végül egy földalatti retten­tő csatornavájatban minden a megsemmisülésbe torkoll. Közben epés megjegyzések is elhangzanak a multinacio­nális mammutvállalatok kap­zsiságáról, módszereiről, sőt egyszer még arról is hallunk — 1977-ben készült a film! —hogy Iránnal milyen re­mek üzleteket kötöttek és „éljen a sah”, de egészében elég nehéz követni a meg­lehetősen fárasztó történetet. Az utolsó előtti képsorban bekövetkezik a mindent fel­oldanak szánt, vig, de hal­vány csattanó, hogy azt vi­szont még „megfejelje’’ a záró képsorban látott tragé­dia. A film a realitástól mindinkább a fantasztikum felé nyúlik el. s sem a, tör­ténettel, sem a sok filmből ismerős kitűnő színészek já­tékával nem tud maradan­dóan megfogni. ☆ V MEG KELL ÖLNI EZT A SZERELMET — hirdeti cí­mében a Janusz Morgenstern rendezte lengyel film, s a film utolsó kockáin tanúi le­hetünk egy szépnek indult ifjonti szerelem végének, s vele párhuzamosan egy tol­vaj bandát segítő építőanyag- raktáros pusztulásának. A szerelmi történettel párhu­zamosan mindig látjuk a fo­lyamatos építőanyag-lopást, a raktárnok segítségét és az okvetetlenkedő kutyust, amelyre végülis robbantó­szerkezetet szerel a gazdá­ja (!), hogy eltüntesse a tol­vajokra haragvó állatot, ám vele együtt robban fel ma­ga is, meg az egész raktár. Valamiféle isten ujja szerű szerepe lehet ennek az egész filmen végig vonuló motí­vumnak, a bűnös világ pusz­tulásának jelképe; erről egyébként egy lakásról la­kásra járó hitbuzgalmi agi­tátor is igyekszik meggyőz­ni egy éppen szerelmeskedés közben ért párt. A történet előterében álló ifjú szerel­mespár fiú-tagja ugyanis nem éppen állhatatos terem­tés és egyéb erkölcsi gátlá­sait is' könnyen átlépi: kö­zös lakásra gyűjtés ürügyén ugyan., de a fiú lop is, rá­adásul szerelmeit lopja meg. Ezt a fajta szerelmet való­ban abba kell hagyni, ha nem is dinami trudakkaí fel­robbantani, mint a szegény raktárőrző ebet. A film na­gyon mesterkélt, fordulatai erőszakoltak, de sok részle­tében árulkodik a ’mai len­gyel élet ellentmondásairól, a társadalmi együttélés más művekből is ismert vadhaj­tásairól. Hamar elfeledhető film. nagy hírű rendezőjéhez nem a legméltóbb munka. (benedek) Kiállítás és találkozó Imii Mils SaiDUábonyban A sajóbabonyi Déryné Mű­velődési Ház január 14-e és 24-e között rendezi meg Ma- zsaroff Miklós festőművész kiállítását a vállalati nagy művelődési teremben. A tár­latot január 14-én délután három órakor Siklósi László, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti főtitkára nyitja meg, majd a kiállító művész tMi tárlatvezetést. Ezt köve­tően. 16 órai kezdettel a la­kótelepi Petőfi-klubban a ..Mindenséggel mérd magad” kulturális mozgalom részve­vői <js minden érdeklődő számára a művelődési ház művész—közönség találkozót szervez Mázsáról! Miklós részvételével. A találkozót, illetve beszélgetést Kordos László vezeti. ..Alt bízunk abban, hogy { minden szükséges megvan Önöknél, s . Önökben ahhoz, hogy többé ne forduljon elő, hogy az ország népét legna­gyobb fórumaink egyikén át fertőzzék, sorvasszál:, gyen­gítsék erkölcslazító műsor­ral .. Dráma a képernyőn Többen írták alá azt. a le­velet. amelyet egy magyar tévéjáték nyomán a Televí­zióhoz címeztek a fölhábo­rodott nézők. (A föiháboro- dás nem. volt egészen indo­kolt.) Nem ritka az ilyen le­vél. bár a nézőszámokhoz képest elhanyagolható'a szá­muk. különösen ha arra is gondolunk, hogy akiknek tetszik egy magyar tévéfilm vagy tévéjáték, azok ritkáb­ban nyúlnak a toll után. Persze, sok százezer néző hallgatása nem feltétlenül a beleegyezés, a tetszés jele. Azt kell tapasztalni, hogy a nézők véleménye — fino­man fogalmazva — megosz­lik a magyar műveket ille­tően. Ami persze azért is természetes. mert " évente hatvan-nyolcvan produkció ltérül a közönség elé. s ezek között természetesen ilyen is, olyan is bőven akad. Mégis, ha e számban nagy, műfajban, minőségben pedig annyira megoszló mezőny­ben valami jellegzetesét ke­restünk, akkor mit találtunk? A kérdést azért is jogos fel­tenni, mert az elmúlt fél esztendőben vita is kereke­dett arról, vajon nem becsü­li-e alá a magyar közvéle­mény — s mindenekelőtt a kritika — a televízió drá­mai alkotásait. (Különösen a Nézőpont című műsor nyá­ron Veszprémben fölvett in­terjúi fogalmaztak ilyen szemrehányóan.) Vegyünk hát sorra néhány megközelítési lehetőséget, hogy valamilyen objektív ítéletet fogalmazhassunk meg, amely többé-kevésbé egyformán helytálló arra a sokféleségre, amit a műfaji megjelölések tévéjátéknak vagy filmnek titulálnak. Azt a fent idézett levélben leírt vádat, amely szerint a Magyar Televízió fertőzi, sorvasztja, lazítja az erköl­csöket — nyugodtan elejt­hetjük. A nézők egy kis ré­sze, ha közönségesebb kife­jezéseket hali, kétértelmű helyzeteket lát a képernyőn, jóhiszeműen ugyan, de mindjárt az erjcölcsrendé- szetért kiabál. Attól, a meg­győződésétől vezérelve, hogy a művészeteknek közvetlen didaktikus, illusztratív, ne­velő hatásuk van. Ha elfő- • gadná a lévé vagy bármely más alkotóműhely ezt az el­képzelést, akkor csak a mennybéli angyalokról sza­badna műalkotást készíteni. (Egyébként még a régi egy­házi erkölcsnemesítő dara­bokban is mindig ott sze­repelt az ördög, hiszen az ő áskálódása nélkül mit sem ért volna az angyalok győzelme.) A nézők többsége persze tudja, hogy a műalkotás üze­nete. sugallata a művész te­hetségén kívül nem kis rész­ben azon múlik, milyen szemlélettel, milyen néző­pontból közelit a valósághoz az alkotó. Mindenekelőtt ah­hoz a napi valósághoz, amit a néző is a legjobban is­mer. A mai világunkhoz, élő környezetünkhöz. Némi .sajnálattal kell meg­állapítani, hogy az elmúlt hónapokban csakúgy, mint az elmúlt egy-két esztendő­ben, egyre kevesebb az olyan tévéjáték, -film, ame­lyik a máról szólna. Példa­ként elegendő átnézni három hét tévéú jságjáit, mondjuk novemberben 5. és 25. kö­zött. Hat produkció került a ' közönség elé. ebből mindösz- sze egy, az Ítélet nélkül cí­mű új sorozat harmadik da­rabja az, amely ma élő hő­söket választott. Ám ez a so­rozat is inkább a külföldi krimiket pótló magyar bíró­sági ügyek szórakoztató szán­dékú feldolgozása. S ameny- nyire helyeselni lehet az öt­letet, a szándékot, annyira nyilvánvaló, hogy ezek a já­tékfilmben rekonstruált bíró­sági ügyek • nem is akarják a valóság feltáró elemzését nyújtani. Valóságos, ám több­nyire különleges ügyekkel kívánják — jobbao-rosszab- bul — szórakoztatni a kö­zönséget. Személyes beszélgetésekből is kiderül, hogy a tévéalko­tók félnek, húzódoznak a mai témáktól, s még azok a művészek is gondolkodnak, hogy kitartsanak-e, akik ed­dig vállalták a kockázatot, hogy kortársaikról készítse­nek tévéjátékokat, -filmeket. Mert ismerjük el: valóban nagyobb a kockázat, mintha klasszikus irodalmi műveket, vagy kortárs Írók a múltban játszódó históriáit eleveníte­nek me^. A kortársaikat be­mutató rendezők tudják, hogy műveiket több bírálat éri, még mielőtt hozzákezdené­nek a forgatáshoz, s több a bemutató után a kritika és a közönség részéről. Kortárs ügyekben ugyanis mindenki szakértőnek tarthatja magát, aki ma él. hiszen mindany- nyiunknak van valarnilyén tapasztalása a valóságról, s ha az nem vág egybe a Iá­tól lakkal. jaj az írónak, ren­dezőnek. Nem csoda hát —bár ma­gyarázni lehel, de elfogadni nem ezt a menekülést —, ha inkább a közeli vagy tá­voli múltban játszódó irodal­mi műveket részesítik előny­ben a rendezők. Ebben a vizsgált három hétben há­rom ilyen mű is akadt. (Le­számítva Zeik Zoltán mese­játékát.) Elég nehéz valami közös vonást találni a Há­romszoros halállal (író: Hu- bay Miklós, rendező: Gábor Pál), a Dózsa koporsói (író: Győré Imre, rendező: Radó Gyula) és az Anyám könnyű álmot ígér (író: Sütő And­rás, rendező: Sík Ferenc) között. Nem csak témájuk, megvalósításuk technikája, színvonala is más és más, hanem a drámai kérdések föltevésének szándékai is különbözők. A nézők persze a maguk számára e kérdés­feltevéseket aktualizálhatják is, de az alkotókat minden jel szerint e kérdések bemu­tatása foglalkoztatta. S nem az, hogy a ma nézője mit kezd, vagy kezdhel-e egyál­talán valamit, ezekkel a kérdésekkel. Ha nagyon odafigyelünk, tálán mégis fölfedezünk két általánosítható vonást. s nem csak a múltban játszó­dó történetekben. Az egyik: mintha valamennyi alkotó­nak az lenne/a meggyőződé­se. hogy a képernyő kis mé­retein a beszédnek, a sza­vaknak, a dialógusokban megfogalmazható konfliktu­soknak van elsőrendűen lét- jogosultsága. Erősen vitatha­tó elképzelés ez. Akár film-, akár elektronikus kamerával készítik a felvételeket, egya­ránt mód van arra, hogy az egész embert mintegy leta­pogassa a kamera, aki így, teljes személyiségével bemu­tatva többet ái'ul el magáról, a többi emberhez és a tár­gyi környezethez való viszo­nyáról, mint a legköltőibben megfogalmazott, csak éppen steril, életidegen dialógusok hosszú sora. A másik általánosítható észrevétel, ami éppenhogy összefügg az . elsővel: még mindig színházi közvetítés „szaguk” van a tévéjátékok­nak, de néha a tévéfilmek­nek is. Három kamera mint­ha oldalról, a nézőtérről köz­vetítené a látványt, s így a tévénéző is egy kicsit min­dig kívülről érzékeli az ese­ményeket. Ezért sem tud a kamera mozdulatokat, maga­tartásokat letapogatni; ehe­lyett kapjuk ismét és ismét a beszélő fejeket, sok-sok dialóggal. Vagy ha ez sincs, hosszú, kitöltetlen, s ezért a lassúság érzetét keltő pilla­natokkal. Három vagy hat mű alap­ján mindez persze túl som­más ítéletnek hangzik, de ha. emlékezetünkben tovább böngészünk, sok hasonló je­lenségre bukkanunk az el­múlt egy-két esztendőben. Végül is mindössze ennyi marad a markunkban: a ma­gyar tévé drámai művei kö­zül kevés a mában játszódó alkotás, sok a dialógus, és a színházi közvetítések stílusa, dominál még ma is a bemu­tatott alkotások többségében. Minél, tovább törjük fejün­ket á, jellegzetességeken, an­nál nyilvánvalóbb, hogy a Magyar Televízió drámai al­kotásainak ezenfelül nincs igazán semmiféle jellegzetes­ségük. S amennyire jó emögött a műfaji, stiláris sokféleséget is fölfedezni, annyira aggasz­tó, hogy ritka az igazán ere­deti gondolat, egy igazság kimondása, felmutatása, el­terjesztése érdekében szen­vedélyesen elkötelezett mű. Jó lenne pedi£, ha évi hel- ven-nyolcvan produkcióból legalább egy tucat ilyen is akadna. Még azt is elvisel­nénk, ha kifejezési formá­jukban kócosabbak, fésület­lenebbek, vagy akár színház- szerűek lennének. S bizo­nyára a nézők többsége is elviselné, ha az ilyen mű­vekre is néhényan fölhábo­rodott levelekkel reagálná­nak. Mert a nézők is meg­védik azt — ami védelem­re igazán érdemes. Bern at h László Monodráma a Vasasban ü szili eleit, Sinltis In A fővárosi Nemzeti Szín­ház vendégszereplésére ke­rül sor a hónap végén a Diósgyőri Vasas Művelődési Központban. Jó emlékeze­tünk szerint az utóbbi évek­ben a Nemzeti Színház nem vendégszerepeit városunk­ban. így a január 29-én este 7 órára kitűzött vendégjáték ilyen megközelítésben is kü­lön esemény. Ez alkalommal Maróli Lajos A számkivetett című monodrámáját láthat­juk Vadász Ilona rendezésé­ben. A monodráma egyetlen szereplője Dante, Firenze nagy szülötte, az itáliai re­neszánsz előhírnöke. Maróli Lajos monod rámájában a költő és politikus Dante áll előttünk élete egyik legdrá­maibb pillanatában, amikor a több mint egy évtizede szüntelenül hányódó, hon­vággyal küzdő száműzöl! nek a kegyelmet, a hazatérés lehetőségét kínálják Firenze akkori urai. Dante elszánt politikai ellenfelei. Vállal­hatja-e, tudja-e vállalni a kompromisszumot? Erről szól a Dante egyetlen éjszakáját, egy vajúdással, lepelődéssel teli éjszakáját megjelenítő monodráma. A vendégszereplés másik érdekessége és minden bi­zonnyal vonzereje, hogy Daniét Sinkovits Imre ala­kítja. Sinkovilsot rendkívül sok film- és színházi szere­pe után aligha kell külön bemutatni, de érdemes azért még felhívni a figyelmet ezerarcúságára, amelyet pél­dául egyik ponton A tizedes meg a többiek Molnár tize­dese, a másik ponton Ma­dách Mózese igen frappán­san érzékeltet. Már jó előre szeretnénk erre a vendégjá­tékra a figyelmet felhívni. I langverseny Ózdon Hangversenyt rendez az ONl az Országos Filharmó­nia szólistáinak közreműkö­désével január 14-én 17 :rai kezdettel a Kun Béla Műve­lődési Házban a 102. sz. Gá­bor Áron Szakmunkásképző intézet tanulói részér?. Mű­soron: Schubert: Hová? — Pisztráng. — Chopin: Vihar- etűd. — Liszt: Erdőzsongás. — Schumann: A katica­bogár. —■ De Falta: Tüzlánc. — Debussy: Tűzijáték, Mednyánszky László emlékkiállításából

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents