Észak-Magyarország, 1980. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-16 / 12. szám
Befagytak a nagy vizeit Jég a folyókon — lékek a tavakon A hosszú ideje tarló, kemény hideg, a nagy vizeket is jéggel borította. Érthető, hogy elsősorban a tavak fagytak be, megyénk területén most már valamennyi állóvizet 15 centiméter vagy ennél is vastagabb jégtakaró fedi. A horgászegyesü- letek, mint minden kemény télen, most is megkezdték a lékek vágását, hogy szellőzést, levegőt biztosítsanak a víz alatti világnak. A lékvágó horgászok most különböző vágószerszámokon kívül létrákkal, kötelekkel jelennek meg a vizek fölött, hogy az esetleges mentést gyorsan, biztonságosan végezhessék. A lékeket mindenütt gallyakkal, botokkal jelölik meg, hogy az esetleg arra járóknak is feltűnjenek és messze elkerüljék azokat. Erről a munkáról, a lékvágásról egyébként értesítik a helyi tanácsokat is. A folyók hosszabb ideig bírták a hideget, de most már mind nagyobb felületeket borít ezeken is a jég. A Tiszán a tiszalöki duzzasztóműtől fölfelé, egészen az országhatárig összefüggő, vastag jég borítja a vizet. A Bodrog torkolatáig 10 centiméter vastagságú, ezen fölül pedig 12—15 centiméteres a takaró. A duzzasztómű alatt főként parti jég látható, valamint váltakozó erősségű zajlás. Nagyjából Tiszado- rogmától lefelé ismét összefüggő a jégtakaró. A Hernád a duzzasztóművek fölött fagyott be A Bodrog jelenleg légmentes. Ennek a folyónak a vize sajnos eléggé szenv- nyezetl már ahhoz, hogy az utóbbi hetek erős hidegét még ne érezze. Ugyanez vonatkozik a Sajóra is, azzal a különbséggel, hogy a Sajó felső szakaszán, körülbelül Dubicsánytól kezdődően, kisebb szakaszokban mégis található jég. Széfókocsik férjék az ólakat Tegnap délelőtt Borsod megye egész területén esett a hó, ez azonban nem okozott fennakadást a közutakon, még hóekézni sem kellett. Csupán a megye északi részén alakultak ki kisebb hófúvások — kaptuk a hírt a KPM Közúti Igazgatóságától —. főként az újhelyi járásban és a Hernád völgyében. A korábban egy nyomsávra szűkült utakat is mind „.kiszabadították”, tegnap délután a megye valamennyi útja már 2 sávon is járható volt. A havas, jeges utakon szórással védekeztek a síkosság eilen, 34 gép dolgozott éjjelnappal a forgalom biztosítása érdekében. A mínusz tíztizenöt fokos hidegben a sóval hintett utakon is újra kialakult a jegesedés, mert a kásássá, nedvessé vált, latyakos hó ismét ráfagyott az aszfaltra. A főutak burkolata tegnap a nagy forgalom miatt száraz volt, a járművek lecsapták a havat. Ugyanakkor a Bükk-íennsí- kon 20—24 centisre „hízott” a hóréteg. A havas, síkos utakon a szórások ellenére, szükség van az óvatos vezetésre, különösen ott, ahol az esti és a hajnali órákra ködök alakultak ki. Új motel épül Üjabb 250 személyes motel és központi étterem, valamint kétezer adagos báziskonyha építésével megkezdték az ifjúsági üdülő és kiránduló központ bővítését Velencén. Az új motel már az idei szezonra elkészül és ezzel összesen 760 fiatal pihenhet a Velencei-tó partján. Ugyancsak elkészül a tábor strandja, s a cölöpalapozással megkezdték a parti üzletsor építését is. A pavilonsor helyiségeiben öltözők, bisztró, klub, strandcikk-kölcsönző és raktár kap helyet. Kastéiyfelújítás TELEX TERRORISTÁK ELÍTÉLÉSE Egy chicagói bíróság hétfőn terrorizmus vádjával két és fél évi .•börtönbüntetésre ítélt két emigráns horvál terroristát, akik 1978-ban Chicagóban elfoglalták a nyugatnémet konzulátust. Akciójukkal az NSZK-ban letartóztatott társuk kiadatását próbálták elérni. 119 GYILKOSSÁG Héfőn a Bilbao közelében levő Elorrióban banditák géppisztolysorozattal meggyilkoltak egy csendőrt. A merényletet, amely az év eleje óta immár a negyedik, feltehetően az ETA terrorszervezet tagjai követték el. 1979-ben 119 politikai gyilkosság történt S-wivnl orszásf^ntí. ebből hetvenet az ETA követett el. KINEVEZTÉK, KIRABOLTÁK Huszonnégy órával kinevezése után kirabolták Chicago új rendőrfőnökét, aki éppen nem tartózkodott otthon. A tolvajok háromszáz dollár értékű ékszert vittek el. FEL A KEZEKKEL! Három álarcos fegyveres 70 személyt rabolt ki egy római külvárosi étteremben. A támadók „Fel a kezekkel! Pénzt, ékszert kirakni!” kiáltással berontottak a zsúfolt étterembe. majd perceken belül mintegy hatszáz dollárnyi készpénzt és több ezer dollár értékű ékszert zsákmányoltak és nyom nélkül elmenekültek. Egy hónapon belül másodszor történt hasonló rablás ebben az étteremben. A rendőrség szerint tapasztalt bűnözőkről van szó. NYOLCMILLIÓ GYERMEK A múlt évben mintegy nyolcmillió gyermek halt meg éhség, vagy alultápláltság következtében a világon, elsősorban a fejlődő országokban — közölte Ecuador volt ENSZ-delegá- tusa az El Universo című ecuadori lapnak adott nyilatkozatában. A MÁV tájékoztatója A MÁV értesíti a Magyar- . országról Lengyelországba és onnan visszautazni szándékozókat. hogy a lengyel vasút valamennyi nemzetközi vonaton alkalmazza a kötelező helybiztosítást. A vonatokra Lengyelország területén ülőhelyre szóló helyjegy, háló- vagy fekvőkocsijegy nélkül felszállni nem szabadd A lengyel vasút a helyjegy nélkül felszállókat saját szabályozása szerint — állam- polgárságra való tekintet nélkül — megbírságolja, sa vonatról esetleg leszállítja. Ezért a MÁV kéri az utazó- közönséget, hogy a kellemetlenségek elkerülése érdekében a Lengyelországból visszautazáshoz is még az elindulás előtt a MÁV nemzetközi pénztárainál vagy az utazási irodáknál elővételben biztosítsák a szükséges helyeket. Február 1-tői egyébként a Magyarországról Lengyelországba közlekedő Polónia expresszvonatra is kötelező a helyjegy. A Grúzia divathetilap rövid közlése alapján Olaszországban is elterjedt a hajnövesztő Bánfi-hajszesz híre. A római és a milánói magyar kereskedelmi kirendeltséget hplek óta érdeklődő olaszok százai ostromolják telefonhívásaikkal, vagy személyesen, és tudakolják, hogyan szerezhetnének be egykét flakonnal. A kirendeltségek munkatársai — jobb híján — a Herbáriához irányítják az érdeklődőket. Rómában nem tartják kizártnak, hogy ha a magyarok nem tudnak elegendő meny- nyiséget eladni az olaszoknak ebből a „csodaszerből”, az olaszok Magyarországon próbálkoznak majd beszerzésével. Egyes vélemények szerint a Bánfi-hajszesz miatt az idén várhatóan fellendül majd az Olaszországból Magyarországra irányuló idegenforgalom. Különösen a kopasz és a zsenge hajzatú tálján oké. Az Országos Műemléki Felügyelőség szakemberei eredeti szépségében állítják helyre a lovasberényi Cziráky-kastélyt. A kastélyt a XVIII. és a XIX. században építették. Érdekességek, furcsaságok UGHALASI REKORD A rekordok felállítására eh es felnőttek a gyermekjátékokat sem kímélik, Aueklandban (Uj-Zéland) két férfi és két nő tij ugrálási rekordot állított fel az ,,ég és pokol” játékban. Megszakítás nélkül 50 óra hosz- szat ugráltak és ezzel két órával szárnyaltak túl egy brit négyest. landolás a tetőn Nem várt módón végződött Párizsban egy rendőrautó es egy személygépkocsi közti haj- tóvadászat. A személygépkocsi zsákutcába került, és ki akarván jutni onnan, visszafelé menetben áttört egy falat, s valamivel mélyebben egy elővárosi pályaudvar tetején kötött ki. A kocsiban ülő két személy közül az egyiket a rendőrség könnyű sérülésekkel letartóztatta, társának sikerült elmenekülnie. FELEDÉKENY SEG Nem kis meglepetés ért egy svéd autóst, amikor a renciör- Járór megállította és ezt a kérdést tette fel neki: ..Hol hagyta a feleségét?” Még nagyobb volt a meglepetés, amikor észrevette, hogy felesége valóban nem ül mögötte a kocsiban. Ottfelejtette ugyanis a benzinkútnál. A figyelmetlen férj ékképp magyarázkodott: tankolás közben bekapcsolta az autórádiót, amely éppen egy futballmeccsel közvetített. Ez elvonta a figyelmét és nem gondol» arra, hogy felesége kiszállt a kocsiból, hogy járjon egyel. Miután férje elhujtott, az asszony riasztotta a rendőrséget. hogy valahogy hazajusson. ROSSZ FOGAS Kifejezetten pechje volt egy régóta körözött zürichi zsebtolvajnak. A hölgy, akitől az utca forgatagában el akarta ragadni kézitáskáját, rendőrségi alkalmazott, volt. Ugyanakkor egy hátrafelé vetett pillantás végérvényesen feladásra kényszerítette a tolvajt: mögötte. történetesen egész csapat rendőr vonult. KOMPLETT RENOVÁLÁS Egy asszonynak az NSZK beli Ednathban meglehetősen sokba került házának renoválása. Hogy helyet csináljon a festőnek, holmijainak egy részét a szobából, néhány órára kitette a háza elé. Egy szemétszállító autó tévedésből kitett ócskaságnak nézte a holmit, és pillánál ok alatt elnyelte a kocsiba szerelt zúzóberendezés. Rajzverseny a repülőgépen A világ egyetlen légitársasága sem biztosit olyan kedvezményt a gyerekeknek, mint az Aeroflot, ötéves korukig ingyen, tizenkét éves korukig pedig féláron utazhatnak. A diákok — életkoruktól függetlenül — október 15-töl április 15-ig kedvezményes áron vehetik igénybe a belföldi járatokat. Az Aeroflot, az utazási irodákkal közösen, számos légiutazást szervezett a Szovjetunió különböző vidékeire. Igen népszerűek ezek a nyári útvonalak a diákok körében. Nyaranta, júniustól augusztusig légiűton viszik a gyermekeket a tengerparti üdülőhelyekre, úttörőtáborokba. Különösen sok „gyermek léaijárat" indul Szibériából, a Sarkkörön túlról és a Távol-Keletről. Várják a kempingezőket Az idén az ország 99 kempingjébe a tavalyihoz hasonlóan megközelítően 809 ezer hazai és külföldi vendéget válnak. A tervekről kedden Menyhárt Ádám, a Magyar Camping és Caravanning Club főtitkára tartott sajtótájékoztatót a Kossuti) Klubban. Mint elmondta, hideg-meleg vizes zuhanyzók elhelyezésével, a különböző higiénés létesítmények bővítésével egész sor kempingben teremtik mega kulturáltabb táborozás feltételeit. Jugoszlávia négy nagy autógyára 1979-ben 399 099 sze- ; mélygépkocsit készített, 45 ezerrel többet, mint 1978- . ban. A felfelé ívelő számok : — a számítások szerint —a ; jövőben is jellemzőek lesznek erre az iparágra, amely- > nek termelése 1985-re eléri az évi félmilliót. A jugoszláv autógyárak '■ mindegyike neves külföldi cégekkel működik együtt! Így a Crvena Zastava —ti 1954 óta — az olasz FIAT céggel, a novo mestói IMVÍ-! gyár a francia Renault-val, a koperi CIMOS a Citroen-! nel, a szarajevói TAS pedig a nyugatnémet Volkswagen* nah Rövidesen újabb autógyár falc kezdik meg a gyártási? ■ ■■■■■■ ..... . mJÍ ' ' l8 Szemét és gödör - !j I gencsak kínos h felsőzsolcai Béke út lakóinak helyzete. A több száz méter hosszúságú utcában, ahol a leglóub családi ház igazán szép és ízléses stílusban épüli, — úgy szokták ezt monda* ni: beilleszkedik a városképbe — nagy gond. hogy a környék nem igazodik az épületekhez. Az tuen túloldala évek óla .szemétlerakodó hely, pontosabban hivatalos nreg nevezése; fel tol lés alatt álló terület« Senki, az itt lakok sem vitatják ennek szükségességét, ám kissé keserűen veszik tudomásul. Valljuk he. joggal. A terület, amit évek óta töltenek fel törmelékkel, valahogy nem akar föltöltődni. Ez még! nem is lenne olyan nagy gond. ha a helyi tanács illetékesei — különösen a nyári időszakban — gyakrabban ellenőriznék, hogy at< ide szállton építőipari törmeléken kívül mivel „igyekeznek segiief- ni” egyesek a feltöltést. Mert ez itt a lényeg, ugyanis sokszor cú seihe Le tie ii a környéken a húz a/, ide titokban kihordott szeméi miatt. Most tél* van, ilyen gond nemigen bosszantja a környék lakóit. Do az sem bosszantó és kínos ilyenkor, ha valaki gépkocsival igyekszik végigmenni a Béke úton hiszen az utat borító sárréteg le vau fagyva. Az út azóta készülget, mióta az első házak felépültek, de, nem változott szinte semmit Burkolata nincs, sáros időben, aki gépkocsival jön ide slalomozhnt a buckák között, és ha szerencséje van nem süllyed le valahol a közepén. Az itt élők szerint ez nem mindig sikerül a bátor gépkocsivezetőknek. . Pedig — s ezt a Béke útiak tanúsíthatják — nemegyszer önmaguknak építették, illetve toldozták-foldozták az utat társadalmi munkában. Természetesen naJ gyón is vitatható eredményességgel, hiszen az itt lévő fránya sár a legaktívabb társadalmi munkát is „elnyelte”. Mi lenne a megoldás*.’ Talán az eddigieknél jobb kapcsolatot kel-. lene kialakítaniuk a helyi tanácsi illetékesekkel a Béke úti lakóknak. Ez lenne az ö dolguk. Az illetékesek dolga pedig ebből már logikusan következne, akár a nyaranta bfizölgő szemét- és törnie-1 léktelep, akár az esős időben járhatatlan út ügyében. Most, mínusz- tizenöt, húsz fokban talán még nem késő ez a kapcsolatfelvétel. S*. így talán a döntés sem fog késni a tavasz megérkezéséig. . . — pusztafalvi — ÉSZAK-MAGYARORSZAG. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WíRTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zs. út 15. — 3527J Postacím: Miskolc. Pf.: 351. Telefonok: központ: 38-941. titkárság: 16-886; ipari rovat: 16-035; belpolitikai rovat: 16-450; kultúrrovat: 16-067: sportrovaf 16-049: levelezési rovat.’ panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. — 3527.. Postacím: Miskolc, Pf.: 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefons 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17. — 3525. Telefon:, 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a postahivataloknál é6 a hírlapkézbesf’őknél Az «lefizetés dija egy hónapra 30 Ft, negyedévre: 90 Ft, egy évre 360 Ft. Index: 25655. ISSN 0133—0357. Készük a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: KILIÁN BÉLA. r:;: % , . • . Rólam a laiszeszért