Észak-Magyarország, 1979. december (35. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-24 / 301. szám

ßSZAK-MAGYARORSZAG 2 1979. december 24., hétfő A hói eseményei képekben A Japan Kommunista Párt küldöttsége a héten tárgyalásokat folytatott a Szovjetunióban. Képünkön: Mijamoto Kendzi párt elnököt és kíséretét fogadta Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja KB főtitkára. Iráni önkéntesek akarnak csatlakozni a Dél-Libanonban állomá­sozó palesztin erőkhöz. Képünkön: a héten útnak indult első cso­portjuk a teheráni repülőtéren Montazeri sejktől, az önkénteseket toborzó iráni szervezet vezetőjétől vesz búcsút. Wesiiettel' évs 'erviiket December 22-én, szomba­ton reggel 8 órakor kigördült a Lenin Kohászati Művek kapuján az egymilliomodik tonna készáru, ami nemcsak azt jelentette, hogy teljesítet­te idei kiszállítási tervét me­gyénk legnagyobb termelő­üzeme, hanem azt is, hogy a gyár több mint 200 esztendős történetében harmadszor si­került' túlszárnyalni az egy­millió tonnás kiszállítási ter­vet. Mint arról Herendi Rezső műszaki vezérigazgató-hely él­tes tájékoztatott, e nagyszerű eredmények összefüggnek az­zal, hogy a gyár szocialista brigádjai elsőként csatlakoz­tak a Tanácsköztársaság 60. évfordulójának és pártunk XII. kongresszusának tiszte­letére indított munkaverseny­hez. A hengerművek, de kü­lönösen a nemesacél-henger­mű sorainak kiváló teljesít­ménye, a kovácsoló gyáregy­ség munkája nyomán, javul­tak az exportteljesítések is. • A tőkés hengerelt áru túltel­jesítéssel párhuzamosan ki­emelkedőnek értékelhető a kovácsoló gyáregység tőké.s- export-téljesítése is. mely együttesen a vállalat dollár- árbevételi tervének mintegy 50 százalékos túlszárnyalását eredményezte. . Néhány adat még a.kohá­szok idei kiváló munkájáról. December 31-ig várhatóan 500 millió tonnával terrhelnek többet, mint ami idei felada- ’ tűk volt. az értékesítési ter­vet pedig 250 millió tonnával ' teljesítik túl. Ezzel párhuza­mosan javult a készletgazdál­kodás. csökkent a selejt. és javult a gyár munkásvédel­mi helyzete. A kimagasló termelési és értékesítési eredményeken kívül a vállalat biztosította a kombinált acélműi beruházás, ütemterv szerinti építését is. Az országos vasszerkezeti gyártási kapacitáshiány ellen- súlyozására belső erőből mint­egy "1200 Ionná acélszerkezet szerelési munkáit végezték el. Mint a gyár műszaki vezér­igazgató-helyettese elmond­ta, ez azt jelenti, hogy az idén 880 tonna vasszerkezeti 'anyagot használtak fel, ami­hez hasonló a paksi atomerő­mű kivételével még az or­szágban nem volt. Az acélmű építésénél egyébként ebben az évben mintegy 2.5 milliárd forintot használnak fel. Jól haladt a technológiai beren­dezések szerelése is. Teljesítette éves tervét a Pamutfonóipari Vállalat Mis­kolci Gyára. Az év hátralevő napjaiban még várhatóan 155 tonna fonalat adnak a fel­dolgozó ipar hazai üzemei­nek. A miskolci gyár a kongresz- szusi munka verseny-vállalá­sok során 115 tonna fonal előállításával tervezett töb­bet, és ezt körülbelül 40 ton­nával túlteljesíti. Javult az 1979-es évben a munka ter­melékenysége is. az eredmé­nyek kedvező alakulásában nagy szerepe volt a több mint félszáz szocialista bri­gádnak. A minőségi és meny- nyiségi versenyre a gyár Vo­logda brigádja hívta ki az országos vállalat többi gyá­rának szocialista kollektíváit. Az év során átlagosan ki- lencvenen segítették a válla­lat kaposvári, lőrinci, újpesti gyárának termelését, ahol munkaerőgondokkal küszköd­tek. * Az MSZMP XII. kongresz- szusának és hazánk felszaba­dulása 35. évfordulójának tiszteletére kibontakozott munkaverseny során az Ózdi Kohászati Üzemek 670 szo­cialista brigádja tett munka­felajánlást az 1979-es évi fel­adatok teljesítésére, illetve túlteljesítésére. A vállalások közölt kiemelt jelentős%ü a hengerelt kész­termékekből az éves tőkés és szocialista exportkötelezetlsé- gek maradéktalan teljesítése. A hengerészek mind a kél fontos ■ vállalást már teljesí­tették. sőt a tőkés kiszállí­tást december 17-ig 30 ezer tonnával, a szocialista kiszál­lítást pedig december 20-ig 3200 tonnával teljesítették túl. A szíriai Baath-párt kongresszusa Szombaton 750 küldött, valamint a Palesztinái Fel­szabadítás! Szervezet képvi­selőinek részvételével Da- maszkuszban megkezdődött a Szíriái Baath-párt (Arab Új­jászületés Szocialista Pártja) VII. kongresszusa. Hafez Asszad, a párt fő­titkára. államfő megnyitó beszédében hangsúlyozta: Szíria elszántan folytatja harcát az imperializmus, a cionizmus, valamint a Camt> David-i különbéke ellen. Az imperializmus és a vele együttműködő belső reakció éppen ezérl fokozza aktivi­tását hogy megpróbálják Szíriát kanitulációra kény­szeríteni. Ezzel összefüggés­ben kemény szavakkal bí­rálta a Muzulmán Testvérek elnevezésű reakciós szélső­séges .szervezetet, s kijelen­tette. hogy akcióival izraeli érdekeket szolgál. Asszad síkraszálll a progresszív pár­tokat tömörítő nemzeti ha­ladó front megszilárdítása mellett. A megnyitó ülésen felszó­lalt Khaled Bagdas, a Szí­riái KP KB főtitkára. Hang­súlyozta. hogy a cionizmus elleni harc érdekében to­vább kell mélyíteni a bará­ti kapcsolatokat a Szovjet­unióval. A kongreszuson megvá­lasztják a párt 21 tagú ve­zetőségét. s nemzeti progra­mot hirdetnek az elkövetke­ző évekre. RADO WaSÉeim • az amerikai-iráni válságról Kurt Waldheim ENSZ-fő- titkár szombaton ötoldalas , jelentést küldött a Bizton­sági Tanács tizenöt tagjá­nak, s ebben beszámol az amerikai—iráni válság meg­oldása érdekében tett erő­feszítéseiről. A főtitkár vé­leménye szerint nincs re­mény az amerikai túszok gvors szabadon bocsátására. Az ennek érdekében tett fölhívásai, köztük a Kho­meini ajatollahnak küldött személyes karácsonyi üzene­te. a jelek szerint, nem jár­tak eredménnyel, az iráni külügyminiszter ugyanakkor a túszok sértetlenségéről és Irán békés rendezési szándé­káról biztosította őt. Á jelentés megállapítja, hogy a világszervezet főtit­kára a túszügy kezdete óta állandó kapcsolatban áll Ronald McHenry amerikai ENSZ-nagyköveltel és Cyrus • Vance külügyminiszterrel, „A bíróság elé állítják azokat az amerikai túszokat, akikről bebizonyosodik, hogy kémtevékenységet folytattak’’ — közölte szombaton Kho­meini ajatollah három Qum- ba látogató francia parla­menti képviselővel. Hozzátet­te. hogy az iráni nép nem ellensége az amerikai népnek, de a vádlottak padjára fog­ják ültetni a kémnek bizo­nyuló túszokat, valamint Amerikát, a CIA-t és a Sa- vakot is. Khomeini szavaiban tehe­ráni megfigyelők annak megerősítését látják, hogy csak egyes túszokat állíta­nak bíróság elé, a többieket még esetleg szabadon enge­dik. Az iráni rádió szerért Szadegh Ghodbzadeh iráni külügyminiszter ezzel kap­csolatban közölte, hogy nem­zetközi nagyesküdtszék segí­ti majd a bírók munkáját. Mohammed Heikai, egyip­tomi újságíró, az A1 Ahram volt főszerkesztője, egy hét­tel ezelőtt interjút készített Khomeinivel, valamint a kormány más tagjaival. Most a londoni Sunday Times-ban megjelent cikké­ben azt írja, hogy az ameri­kai túszokat a jövő év elején Teheránban nemzetközi jo­gászok jelenlétében bíróság elé állítják. Az ítélet poli­tikai jellegű lesz, s a volt sah és az Egyesült Államok ellen irányul majd, a túszo­kat pedig szabadon engedik — írja I-Ieikal. Az egyiptomi újságírónak olyan dokumentumokat mu­tattak, amelyek szerint a volt sah óriási összegeket juttatott amerikai, euíópai, ázsiai és afrikai politikusok­nak és. párfoknak, nagy ösz- szegékkel pénzelte például Nixön 1968-as választási kampányát. ..Legalább száz amerikai politikust ’zsarol­hatnánk” — jelentette ki az iráni külügyminiszter. Három amerikai pap in­dul vasárnap este, New Yorkból Iránba, hogy karár csony este a teheráni nagy- követségen misét mondjon az amerikai túszoknak. A meghívást szombaton adta át Ali Ágba iráni ügy­vivő Thornes Gumb.leton det­roiti segédpüspöknek, Wil­liam Howard fekelebőrü baptista és William Coffin j presbiteriánus lelkésznek. Ez az első amerikai küldöttség, amely hivatalosan érintke­zésbe léphet a túszokkal. Caracasban tanácskoztak a Kőolajexportáló Országok Szerveze­tének képviselői. Képünkön: az OPEC-konferenciát a vendéglátó venezuelai elnök, Luis Herrera Campins nyitotta meg. állapodáshoz szükséges ele­mek. A NATO rakétalerveiről szó esett Bonnban a nyugatné­met —lengyel külügyminisz­teri tárgyalásokon. Púja .Éri- gj'es és dán vendége. Kjeid Ölesen budapesti eszmecseré­in is. Aiábbhagy-e a nyugati közvélemény küzdelme az euroiakéták ellen? A jelek szerint nem, vagy csak alig. Párizsban nagyszabású tün­tetést szervezett a Francia Kommunista Párt és a leg­nagyobb szakszervezet, a CGT. A parlamentben a kommunista képviselők nyúj­tottak be bizalmatlansági in­dítványt, kifogásolva, hogy a francia külügyminiszter nem lépett fel határozottan az Atlanti Tanácsban. A bizal­matlansági indítványt ugyan Mitterrand szocialista képvi­selői sem szavazták meg, a kommunista kezdeményezés­nek azonban megvolt az á hatása, hogy napirenden tar­totta a tömegpusztító raké­ták Franciaország közvetlen szomszédságában tervezett telepítésének a közvéleményt nyugtalanító ügyét. A holland parlamentben heves vita volt a Van Agl- kormány képviselőjének brüsszeli magatartásáról, s a végen csak hajszál1 híján’ke­rülték el a bukást á kabinet tagjai. A kereszténydemokra­ta párt most már kiállt a. kormány mellett, nem úgy, mint a brüsszeli NATO-ülés előtti szavazás során, amikor tíz tagja nemet mondott a rakétatervre. A NATO-országok propa­gandája továbbra is nagy hangerővel, harsogja, hogy a rakétafegyverkezésre — a leszerelés végett van szük­ség... A nyakatekert logika bizonygatására politikusok és publicisták kiegészítő tár­gyalási javaslataikat egyre ismételgetik Becsben, a had- eröcsökkentési tárgyalásokon ezeket hivatalosan is előter­jesztették, A szovjet, válasz: tanulmányozni fogják az in­dítványokat. de első látásra nincsenek meg bennük a kölcsönösen elfogadható meg­Mik az indokínai helyzet jellemzői? A vietnami—kínai külügyminiszteri tárgyalások során újabb ülés volt Pe- kingben, ismét eredmény nélkül. Ezzel egyidőben Ha­noi újabb kínai határprovo­kációkról adott hírt. A tár­gyalásokon a vietnami kül­döttség éppen azt javasolta, hogy mindkét fél vállaljon kötelezettséget, tartózkodik a fegyveres provokációktól. Köztudomású, "h'ogy " az ASEAN-országok , az utóbbi, jó egyéves időszakban’* dip­lomáciai, politikai és gazda­sági lépéseikkel szembefor­dultak Vietnammal. Leg­utóbb viszont a kapcsolatok normalizálásának gondolata is felmerült. Ennék ’ jegyé­ben az. ASEAN-országok egy nyilatkozatukban megbízták Rithaudin malavsiai külügy­minisztert: látogasson el Hanoiba. A vietnami véle­mény: Malaysia képviselője­ként máris készek fogadni Rithaudint. Kambodzsa élete lassan visszatér a rendes kerékvá­gásba. a szörnyű megpróbál­tatások után és a még min­dig jelentkező nehézségek ellenére az ország új népi rendszere fokozatosan kon­szolidálódik. Pol Potot még a „gerillacsapatainak” ma­radványai is megtagadták, helyébe Khieu Samphanfvá- laszlották „elnökké”. A. vö­rös khmerekkel az. ellent­mondásos utat végigjárt Norodom SzihanuK herceg sem hajlandó már együtt­működni. KISZ-íls!aiek a koigresszusi íráiyelvekről A napokban a Lenin Ko­hászati Müvekben, a Földes Ferenc Gimnáziumban és a Zalka Máté Gépipari Szak- középiskolában jártunk, né­hány KISZ-íiataltól arról ér­deklődtünk: ‘mi a véleményük az MSZMP XII. konyresz- szusára kiadott irányelvek­ről. ' A két iskolában a kérdé­seinkre adott válaszok nagy­részt hasonlóak voltak: a fiatalok helyeslik pártunk külpolitikáját, hangsúlyozták a békés egymás mellett élés politikájának fontosságát, egyetértenek a fejlődő és a szabadságukért niost harcoló országok megsegítésével. Ök szolidaritási gyűlésekkel és egyéb más akciókkal fejezik ki együttérzésüket ezekkel a népekkel. Fontosnak tartot­ták azt is. hogy jelentősen nőtt a párt- és a KISZ-tagok száma, bár a gépipari szak- középiskola KISZ-titkára. Berta Attila szerint nemcsak a mennyiségi növekedés a fontos, hanem a minőség fejlesztése is-. Ezalatt azt ér­tett*, hogy nemcsak *ok párt- és KISZ-tagra van szükségünk, hanem arra is, hogy azok aktív és érdemi munkát végezzenek, gazda­sági és politikai területen egyaránt. Az életszínvonal, növeke­dése nagymértékben látható, érzékelhető, de a tőkés vi­lággazdaság hatásait mi is egyre inkább érezzük. Az ideológiai munkáról és a szo­cialista életmódról alkotott véleményük is szinte azonos. Nagy szerepet tulajdonítanak a tömegkommunikációs esz­közöknek, amelyek szerintük jelentős befolyással vannak a fiatalokra. így a KISZ-tagok­ra is. A KISZ politikai kép­zésén belül a politikai vita­körök és az aktivisták körei mellett az önképzés fontos­ságát hangsúlyozták. — Az irányelvet; alapján mit kell tenni a jövőben a KISZ-munka javítása érde­ledbe ti’.’ A maguk területén igye­keznek ennek érdekében mindent meglenni: nagy je­lentőseget tulajdonítanak, a társadalmi munkáknak es az Edzett Ifjúságért' mozgalom­nak: A Földes Ferenc Gim­názium KlSZ-tilkáfa, Farkas László elmondotta, hogy is­kolájuk sikereket ért el a tömegsportmozgalomban, kü­lönböző jutalmakat és dija­kat is nyertek. Azt azonban mind a két KISZ-titkár ki­emelte, hogy illetékes szer­veknek az állami gazdaságo­kat szüret idején fokozottab­ban kellene ellenőrizniük, mivel sok helyen nincsenek meg a megfelelő munkafel­tételek a diákok számára. Az L'KM-ben Gonda István kiszállítási csoportvezető. KISZ-vezetőségi titkár véle­ményét kérdeztük az irány­elvekről. A KISZ-titkár — aki a marxista egyelem utol­só éves hallgatója — egyet­értett a diákfiatalok vélemé­nyével, emellett hangsúlyoz­ta, hogy napjainkban, de a jövőben mindenképpen job­ban kell gazdálkodni a mun­kaerővel, majd az üzemi de­mokrácia fontosságáról szól­va említette, hogy van még mit tenni a vállalatnál is ta­pasztalható „üzemi bürokrá­cia” csökkentésében. Az el­következendő időben — ,ha a szükség úgy kívánja — az illetékes gazdasági és poli­tikai vezetőknek egyre in­kább vállalniuk kell úgyne­vezett „népszerűtlen” ■ fel­adatokat is. Véleménye sze­rint életszínvonalunk jelen­tősen nőtt az elmúlt években, a jövő évi legfontosabb fel­adatunk a már elért szintet stabilizálni. A KlSZ-munká- val kapcsolatban hangsúlyoz­ta, hogy egyre jobb a párt- irányítás színvonala, ez nem kis mértékben annak tud­ható be. hogy nagyon sok KISZ-vezető tagja a párt­nak is. Tapasztalataink szeri nia dolgozó és a tanuló fiatalok egyaránt egyetértenek az irányelvekkel. Fontosnak tartjuk, amit beszélgetésünk végén Gonda István fogal­mazott meg: a kongresszusi irányelvek vitája jó alka­lom az önkritikára is. ha eddigi hibáinkat feltárjuk eS elemezzük, az ere-1''nye­ső bb megoldások módjait megtalálva biztosabban néz­hetünk a jövő elé. Nagy Altilii

Next

/
Thumbnails
Contents