Észak-Magyarország, 1979. november (35. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-14 / 266. szám
ÉSZAK-M AG YARÜRbZAG 4 1979. november 14., szerda Színjátszó konferencia után Sokszínű mozgalmat! Feledy Gyula másfél évtizede Személyes reflexiók a műcsarnoki tárlaton Emlék (tusroiz) A Műcsarnok három hatalmas termében Feledy Gyű. Iának másfél száznál több alkotása látható a napokban. A másfél száz alkotás másfél alkotó évtizedről ad számot, 15 esztendő munkásságát íveli át, hogy e gazdag termésű évekről képet adjon a látogatónak, felvázolja elölte, mi foglalkoztatta Feledyl ebben az időszakban, mit akart elmondani tustollai, rézmetsző szerszámokkal, ritkábban ecsettel, vagy a képzőművészeti ábrázolás más eszközeivel embertársainak az öt körülvevő világról és magáról az emberről. A kiállított művek csaknem mindegyikét régi ismerősként köszönthettem újra, hiszen a bemutatott másfél évtizedben — és jóval azt megelőzően is — Feledy Gyulának a munkásságát eléggé figyelemmel kísérhettem, mégis így együtt ez a 150 egynéhány mű számomra és Feledy Gyula munkásságának más jó ismerői számára is a meglepetés erejével hatott, mert az Énekek énekével kezdődő sor, amely napjainkig terjed, együttesen olyan érzékletes képet ad róla. amit legjobb alkotásainak külön- külön ismerete, külön-külön szemlélése semmiképpen nem nyújthat. * Rövid tudósításban már számot adtunk róla, milyen bensőséges és nagyszerű ünnepség keretében nyílt meg november 9-én kora este Budapesten, a Hősök terén Feledy kiállítása. Ez a gyűjteményes kiállítás az ország talán legfontosabb kiállítótermében tulajdonképpen egy nagyarányú önfelmutatás'. számvetés a művész részéről. Feledy nem gyakran kiállító művész. Soha nem szeretett sűrűn szerepelni. Mindig akkor állított ki. amikor összegyűlt és sajátos eszközeivel megfogalmazott mo nd ondójának légi n ká b! ideiét érezte. Ritkábban fel tárulkozni de olyankor mind őszintébben. /-s mind több értékét [elmulatni. Ez Feledynek régi alapállasa, és ennek jegyében születhetett meg most ez a régóta várt gyűjteményes kiállítás. Másfél évtized hosszú alkotói idő. Töretlen ennek a 15 évnek az "íve az alkotások tükrében. Mint nyilatkozta 1 a művész, valahol visszafelé határt kellett szabni, meddig terjedjen egy retrospektív kiállítás. Az 1965-ben készített Énekek éneke sorozat igen alkalmasnak látszott ez időpont, mondhatni alkotói korszakot jelző kilométerkő szerepére. Ennek ellenére sajnálható, legalábbis a magam részéről sajnálom, és gondolom ebben sokan osztoznak velem, hogy néhány korábbi Feledy-munka éppen e korszaklezárás miatt nem kaphatott helyet Feledy gyűjteményes kiállításán. Például nagyon ott lett volna a helye a hajdan világsikerű Háború és béke, Galamb és macska sorozatnak, és még jó néhány más, az 50-es, 60-as évek fordulójáról, a 60-as évek elejéről való Feledy-münek. * Feledy nem szereti, ha méltatói az ő elkötelezettse- gét emlegetik, úgymond, ez nála természetes és nem valamiféle hivatkozási lehetőség. A sajószentpéteri bányatelepi születés, a bányász rokonság, a bányatelephez kötődés meghatározó elem egész életpályáján, művészi tevékenységén, akkor is, ha ezt nem mondja ki, ha nem hivatkozik rá. De ez az indíttatás, ez a kötődés minduntalan fel-fel bukkan alkotásaiban. Hajdan a pályakezdő grafikusnál talán- közvetlenebbül. mint ma. de napjainkban is. a már Kos- suth-díjas, kétszeres Munká- csy-díjas. SZOT-díjas grafikusművész, a Magyar Népköztársaság érdemes művésze munkáin is átsüt a szenlpéteri alsóbányatejep, igaz, áttételesebben, átfogal- mazottabban, egy művészi élet sok tapasztalatán átszűrve. Például ennek a budapesti kiállításnak az egész ■rszágban látható plakátja :s — amelynek eredetije, a Torzó ugyancsak, ott van a Műcsarnok egyik termében — számomra és bizonyára sokak számára ezt a kötődést, ezt a hajdani szülöte- Icphez és a munkásokhoz, bányászokhoz való kötődést szimbolizálja. Hiszen e műben világosan kiolvasható -a bányavágat, a töredezett, repedezett és repedéseikkel többféle képzettársításra alkalmat adó főtekövek keretezte nyílás és a megjelehö emberfej és galamb rajza, a bányamunkás, a dolgozó ember veszélyes helyeken való becsületes helytállását, békéért munkálkodását jelzi. Én így értelmezem ezt a, most plakátok százain sokszorosított müvet. De ott vannak a kiállításon más Fe- ledv-remekek is, amelyek e kötődés közvetlenebb kifejezői. A Csillések, a Szülőföldem, a Noclurne-sorozat és különösképpen az Sz. A. vájár emlékére, a Bányahegyek, az Üzemtér. az Ember csákánnyal, az Elhagyott bánya, és nem utolsósorban a csodás Karancslejtős-sorozat, a nógrádi bányászok hősiessége előtt tisztelgő 25 darabos litográfia-sor. * Természetesen nagyon tévútra vezetne Feledy munkálkodását, érdeklődését a bányászkodásra, a bányászéletre leszűkíteni. Szó sincs erről, csak mint meghatározó motívumot nem feledhetjük. Ez a kiállítás igen sokszínűén ad számot mind érdeklődési köréről, kifejezési eszközeiről, az alkalmazott technikájának sokszínűségéről, kutatókedvéről és nem utolsósorban arról, hogy a látszólag l'ormajátéknak tűnő alkotások is mindenkor mély emberi mondandót hordoznak, sohasem a forma, hanem a tartalom kedvéért születnek. Szabó György író a kiállítást megnyitó méltató szavaiban arról beszélt, hogy Feledy lapjai nem engednek el. meditálva, töprengve kell előttük megállnunk és mindig újabb és újabb gondolatokkal jutunk közelebb' a művész mondandójához a képek szemlélése közben. Igen. mert a látszólag céltalanul görbe vonalak, az első látásra talán megmagyarázhatatlanul elhelyezkedő színfoltok, satírozások az érdeklődő szemlélő előtt lassan le- hántják magukról felső burkukat, előtűnik az alkotói közlendő, a világról való mondandó. A már említett bányásztémák, s az Énekek éneke mellett lehetetlenség volna felsorolni minden művet. Feltétlenül meg kell említeni a Babits-sorozalot. egy egész sor könyvillusztrációt, színházi előadáshoz készilett rajzot, a nagy szellemek előtti tisztelgéseket — Bartók. Hemingway, Dózsa György —. az eseményekre reagáló műveket — például Tisztelet az űrhajósnak —. csendéleteket, zenei témájú rajzokat, egyebeket. Képzőmű veszeti ítészek, művészettörténészek bizonyára elemezni fogják Feledy Gyula gyűjteményes kiállítása kapcsán kifejezési eszközeinek, színvilágának változásait, erényeit, esetleges fogyatékosságait; nekünk a napilapban sokkal inkább feladatunk az életmű egészét méltatni, arra felhívni a figyelmet, miként tükröződik az a Műcsarnokban látható kiállítási anyag tükrében. Feledy Gyula munkásságának jó ismerőjeként a fenti gondolatokkal szeretnénk a december 9-ig látható kiállítást olvasóink, a képzőművészet iránt érdeklődők. Feledy tisztelői figyelmébe ajánlani. Benedek Miklós A • következő év elején országos fórumon nyílik alkalmunk megvitatni a hazai amatőr színjátszás helyzetét — továbbfejlődésének útját, lehetőségeit. Mondjuk ki kereken: sürgető szükség kényszerít erre. Mert u mozgalom évek óla fogyatkozik. Nem most jöttünk rá. Debreczeni Tibor már 1975 nyarán ilyen megállapítást tesz az Elet és Irodalom hasábjain: ..Harminc színjátszó közösség munkájáról írnak és beszélnek. harminc együttes munkáját sugározza u rádió és a televízió. .4 mozgalmat azonosítják azzal az egy százalékkal, mely több-kevesebb rendszerességgel esztétikai értéltet hoz létre...” Ennek okait azóta többször és többen elemezték, elemeztük. Szó esett ezekről a színjátszók (november 11-én tartott) Borsod megyei konferenciáján is. (A megyei konferenciákon kell megszületniük azoknak az „ajánlásoknak". melyek majd az országos fórum elé kerülnek.) Kíváncsian néztünk a konferencia elé, hiszen Borsod megye és Miskolc színjátszó mozgalma — bár évekig mi adtunk helyet Kazincbarcikán az országos fesztiválnak — az utóbbi időben nem dicsekedhet különösebb eredményekkel. Az úgynevezett élcsoportok feloszlottak, vagy vegetálnak; az együttesek inkább csak statisztikai életet élnek. Ennek a sommás ítéletnek az sem mond ellent, hogy pillanatnyilag 130 csoportot tartunk nyilván, s 47 szakképzett vezetőt. Vajon mennyire sikerül vitára ösztönözni ezeknek a közösségeknek a tagjait, milyen párbeszéd alakulhat ki a fenntartó szervek képviselői és a színjátszók között, s születnek-e a tanácskozáson életrevaló, hasznosítható javaslatok? Ezek a kérdések foglalkoztatták a megye közművelődési szakembereit a konferencia előtt. Mindenesetre biztató előjelként vettük tudomásul, hogy a meghívásnak csaknem százan tettek eleget. S nemcsak színjátszók és szakmai vezetők jöttek, hanem Követésre méltó megállapodás jött létre Kazincbarcika három középiskolája (a Ságvári Endre Gimnázium, az Egészségügyi éS/ Óvónőképző Szakközépiskola, valamint az Irinyi János Vegyipari Szakközépiskola) között: a különböző iskolai szintű megemlékezéseket csereműsorokkal teszik változatosabbá. A műsorcsere több szempontból is hasznos: közelebb huzza egymáshoz a három intézmény tanulóifjúságát és tanárait: lehetőséget ad nemes versengésre. egymás munkájának megismerésére, elismerésére; megkönnyíti a tanárok és diákok munkáját: szereplési lehetőséget ad az irodalmi színpadoknak, egy-egy műsort ugyanis háromszor mutatnak be. Az előző tanévben mindhárom iskola színpadra lépett: november 7-én a gimnázium, március 21-én a vegyipari szakközépiskola, április 4-én az egészségügyi szakközépiskola vendégelte meg — ünnepi műsorral — a másik két iskola tanulóit az Eg- ressy Béni Művelődési Központban. Idén a NOSZF évfordulója megünneplésének lebonyolítását a vegyipari szakközépiskola vállalta, április 4-én pedig a gimnázium, irodalmi színpada lép a három iskola közönsége elé. Bagi Aranka nagy érdeklődést tanúsítottak a különböző fenntartó, működtető szervek szakemberei is. Ami — a többi közölt — azért is örvendetes, mert a konferencia (két szekcióban) a színjátszó tevékenység és a közművelődés, illetve a színjátszás és a pedagógia viszonyát kívánta megvitatni. A színjátszó csoportok művelő és egyben művelődő közösségek (teliát közművelődési funkciójuk .igen jelentős lehel), s hogy az iskolai nevelésben és oktatásban is fontos személyiség- lej lesz! ö, esztétikai nevelő szerepet tölthetnek be — mégsem támogatták és támogatják fontosságuknak megfelelően a művészeti ág munkáját. Példaként talán elég, ha összevetjük színjátszásunk társadalmi megbecsüléséi • (anyagi támogatását) a néptánc-, vagy a kórusmozgalom felkarolásával. Mig a tánc és az ének közművelő. nevelő szerepét mindenki fokozni kívánja, addig többen vélekednek úgy, hogy a színjátszás szerepe lejáróban van. Hiszen aligha versenyezhet a televízióval, a hivatásos színházi előadásokkal és így tovább. Még azoknak sincs igazuk, akik az amatőr színjátszók színház- pótló szerepét tagadják, hiszen az általuk létrehozott produkciók (az itt és most született élő színház) mindenképpen izgalmasabb, mint a „konzerv"-műsorok. (Vagy talán kevésbé lelkesít bennünket egy vállalati, vagy községek közötti labdarúgó- mérkőzés — a saját magunk készítette pályán —, mint két nagy csapat tv-ben látott meccse?) Arról már nem is beszelve, hogy íVienriyire változatos és tanulságos — ha úgy tetszik: közösségteremtő. -formáló — lehel az az út, melyen a nyilvános bemutatkozásig eljut az együttes. Erről igen sok szó esett a konferencián. Kiderült, hogy mit sem csökkent az emberek játékos kedve az utóbbi időben — bár a csoportokat divatirányzatok, s eléggé bürokratikus minősítések tették tanácstalanná, fullasztották be és zilálták szét, A diósgyőri Vasas Galériában november 15-én délután 3 órakor nyitja meg Papp Lajos, a Napjaink főszerkesztője Lukovszky László . festőművész kiállítását. A nyitóünnepségen Paganini Gitárkvartettjét Kiss Ernő, Bianki Iván, Ludvig József és Luterán Éva mutatja be. hogy ismét kezdik a drámát felfedezni, s hogy nemcsak az ifjúság kér helyet a mozgalomban. Ez különösen örvendetes. Mert be kell vallani: a stílusváltások közepette nemcsak tanultunk, hanem felejtettünk is. Látszólag elfelejtettük, hogy a színjátszás nem lehet kizárólag ifjúsági tevékenység, mint ahogyan nem épülhet kizárólag a lírára sem. (Persze nagy hiba volna, ha elfeledkeznénk arról, amit a szerkesztett, a mimetikus-oralórikus stb. játékok közben tanultunk, s most egyszerre az „írott drámára” esküdnénk.) Egyszóval — ez derült ki a konferencián — nem új programok meghirdetésére van szükség, hanem olyan társadalmi feltételeket kell teremteni, melyek kedveznek a játéknak, melyek közepette megbecsülést élveznek az egy célra szövetkezett színjátszó közösségek; kibontakozhat az emberek (immár egymás mellett dolgozó nemezedé kék) alkotókedve. Mi kell ehhez? Sok minden, Elsősorban otthon (ez több, mint próbaterem), szakmai dokumentációk. Kellenek szakemberek (nemcsak színjátszó rendezők). Biztosítani kell. hogy a csoportok ne atomizálód járták, hanem ismerjék egymást. S engedni kell, hogy az együttes belső igénye szerint válasszon műsort, műfajt: hogy legyen (tartalmában es formájában) minél sokszínűbb a mozgalom. Ehhez persze hozzá tartozik az is, hogy a kisiskolásokat éppúgy be keli fogadni, mint a felnőtteket. Mert a színjátszás olyan emberépitö tevékenység, melynek sem stílus-, sem korhatárai nincsenek. Remélem, nemcsak Borsodban, Miskolcon gondolkoznak (gondolkozunk) így. (gyarmati) A tárlathoz készített katalógusban a nemrég elhunyt Örkény István bevezetőiét olvashatjuk, amelyben mint Lukovszky művészetének ió ismerője méltatja a művész munkáit. A kiállítás december 3-ig tekinthető meg naponta délután 2-töl este 7- ig. Madóch-illusitróció
