Észak-Magyarország, 1979. október (35. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-06 / 234. szám

1979, október 6., síromba* esZAK-MAGYARORSZÁG 7 Ma a Videoton ellen I Sirató n UEífl Kupában: Dundee United—DVTK Kezdjük a legfonlosabbal: tegnap Zürichben sorsolták a nemzetközi labdarugókupák második l'ordulójának' párosí­tását. A DVTK a skót Dun­dee United neve mellé ke­rült.. Ást első összecsapásra Oktober 2-1-en Skóciában ke­rül sor. a visszavágói novem­ber 7-én Diósgyőrött rende­zi k. — Kaphattunk volna .suk­kal könnyebb ellenfelek is — mondta Kovács Pál technikai Vezető. — Az a csapul, ame­lyik kiveri az Anderleehl-et, komoly játékerői képvisel. Nagyon keményen meg kell kUzduniiilk. a továbbjutásért. Célunk természetesen a har­madik fordulóba kerülés, de est csakis egy fegyelmezetlen küzdő, ■minden erejét laiba- Velű gárda harcolhatja ki. • A Dundee United az első fordulóban otthonában 0:0-at ért el a belga Anderlecht el­len, a visszavágón 1:1 lőtt az eredmény, s az idegenben lőtt góllal harcolták ki a skótok a továbbjutást. A patinás nevű' együttes rendre az első öt közölt vé­gez a skót bajnokságban. Az idén rosszul kezdtek, >s hét mérkőzés lejátszása után nincsenek az első hat között. Eddigi mérkőzéseik: Mollon 1:4; Pariink 2:1; St. Mirren 2:1; Celtic‘2:2: Aberdeen 1:3; Dundee 3:0. Amíg sor kerül az első összecsapásra, jócskán akad feladat, a diósgyőriéit előtt. Ma például Székesfehérvárott lépnek pályára, s ellenfelük a Videoton lesz. — A sérültek állapota szé­pen javul — mondta az el­utazást megelőzően Szabó Géza vezető edző. — Szántó, Salamon es Borostyán pa- vaszkodtak 1 kisebb fájdal­makra, de bízom benne, hogy mindhármán palyara léphet­nek. i Kovács-Pál technikai veze­tő szerint a hazaiak az esé­lyesek, mivel ők nem' ját­szottak hétközi 'kupamérkő­zést, s pihentebbek, frisseb­bek. mint a piros-fehérek. Ez azonban korántsem jelenti azt, bogy a találkozó lefutott. Ha a DVTK lelkesen, nagy odaadással küzd, akkor akár nyerhet is, annál is inkább, mert a diósgyőrieknek az Utóbbi években jól ment a játék a Videoton otthonában. — Amennyiben Borostyán nem tud játszani — neki a legkellemetlenebb a sérülé­se —. akkor Szalai lesz a jobbszélső, Fiikö pedig a kö­zépcsatár— közölté Szabó Géza. A tervezett csapat tehát a következő; Veréb — Szántó, Salamon, Váradig Kutast — Oláh. Tatar, Görget — 'Bo­rostyán (Szalai), Szalai (Fa­kó), Fekete. * \ 2:0, 3:0, 4:2... igv kezdő­dőit a Videoton számára az 1979—30. évi bajnokság. Az ellenfelek pedig: Rába ETO, Dunaújváros, Üjpesti Dózsa. Aztán jött a hidegzuhany: az újonc Debrecent otthon sem tudták legyőzni ... — Igaz, hogy sok a sérüli NB 1-es csapatunkban, s ez igen sok kérdésre válasz — mondta Lantos Mihály, a fe­hérváriak vezető edzője. — Kiesett csapatunkból Kovács L. és Disztl, a két kapus. TiebeiT és Fejest porccal mű­tötték, Szabó szárkapoes- esontrepedéssel dőlt ki a sorbol. G az első három mér­kőzésen öt gólt szerzett és vezette a góllövőlistát. Aztán megtört a kezdeti lendület és nehezen találunk ma­gunkra. A DVTK eredményei tiszteletet parancsolnak. Egye­dül maradtak a nemzetközi kupában állva a magyar csa­patok közül, s ez önmagáért beszél. Csapatunk ez lesz: Ellet1 — Végit. Kovács J., Bárányt, Horváth — Karsai, Burasa. Csongrádi — Mayer, Nagy T.. Nováth. A találkozó 16 órakor kez­dődik, s Győri vezeti. \ Innen-onnan / • A Borsod megyei kq/.ilubda- bajnokság 9. fordulójának ered­ményei. Lei 1 iák : Selyub—Olefin SC üti Somsúly—lle.ioesaba 28:20. Miskolci LAFC—Miskolci Eí\1TE 1.4:18. Alsóvcsolca—Mező­kövesd 37:15. Felsö/soloa—Ede- léiiy íöi’JO. Nők: Miskolci VSC— Sárospatak 32:10. Sajóbabony— Szendrö 20 :H. Ölelin SC—Borso­di Bányász. II. 12:17. Mezőkö­vesd— Borsodi Kinizsi .12:19. Nyíregyházán rendezték meg az NB II-es csoporn alogatottak mérkőzései. Kelet válogatottjá­ban helyet kapott Kiss Tibor, a Miskolci VSC csatára is. A ta­lálkozót Kelet • 2:0 arányban nyerte a Középcsoport váloga­tottja ellen. Kiss az első gól előkészítésében oroszlánrészt, vál­lalt. a másodikat pedig egy lát-> é ványos csői után ,a kapust is becsapva szerezte. Túrák Utánpótlás a kerékpárosoknak A Központi Sportiskola kerékpáros szakosztályának utánpótlás ke­retében 50-60 gyerek sportol. A kis kerékpárosok heti bárom al­kalommal Baranyec András vezetésével edzenek, a Népstadion „millenáris" pályáján. A Borsod megyei Természet- bárul Szövetség vasai nap lö. al­kalommal emlékezik meg Czckus Miklósról, aki igen gokat fá­radozott a természetbarát-mozga- lom népszerűsítéséért. Tizenöt évvel ezelőtt Bankűton. túra közben érte a halai. A szakosz­tályok csillagtúra keretében kö­zelítik meg a bánkuli túristu- liázat. ll órakor ünnepi megem­lékezés keretében dr. Klet/. An­dor, a megyei szövetség titkára méltatja majd Czékus Miklós munkásságát. A DVTK turistái a Majális-park melletli autó- buszállomáson találkoznak, majd a 13-ös autóbusszal Omassáig utaznak és gyalogtúra keretében Bánkutat is érintik. Az útvonal: Omassa. Gyula-forrás. Bánkút. Czékus Miklós út, Herman Ottó turistaház, Omassa. Túravezetök: Perjés! Andor és Lend ec? ki Ka­talin. Az MVSC természetbarátai Csombordi Lajos. ? kV SE ter- meszclbaratai pedig Kerenyi Miklós vezetésével közelítik meg Bálikutat. A Borsodi Szénbá­nyák SE ‘ turistái di-. Szalai László vezetésevei közelítik meg a helyszínt. Miskolci Helyiipar: Találkozás vasárnap, a Majális-parki autó­buszmegállóban. Indulás 8.80- kor. A gyalogtúra útvonala: Ga- radna. Bánkút, szemlélek, Omas­sa. Túra Vezető: Mihály Gab­riella. VTS: Az Edzett ifjúságért moz­galom keretében ugyancsak a Czékus-émléktúrán vesznek részt. Indulás vasárnap 8.30-kor, a 13- ös számú busszal., majd a továb­bi útvonal: Omassa, Vadasz- völgy. Csipkéskút. Bánkút. Szent­lélek. Omassa. Túravezető: Vas- tagh Sándor. Sportműsor TCÓWBAf KÉZILABDA. NB TrB.. férfi: Miskolci Vörös Meteor—Zala­egerszeg. Miskole. 15 óra 30. Óz­di Kohász—Békéscsaba. Ózd. lö óra 30. NB M B., női: Ózdi Ko­hász—Békéscsaba. Ózd. 1-4 óra 30. Borsodi Bányász—Nyíregyhá­zi Volán. Sajőszentpéter. 14 óra 30. . RÖPLABDA. MRSZ Kupa. női: MVSC—Lehel SC. Miskolc, 15 óra. NB II.. férfi: Borsodi Bá­nyász—Szolnoki TIT ASZ. Far­kaslyuk. 15 óra. KV SE—D. Kini­zsi. Kazincbarcika. 13 óra. KAJAK-KENU. Megyei bajnok­ság. Miskolci to. 14 ora 30. torna. Észak—keleti területi serdülő I—11. osztályú bajnok­ság. Diósgyőr. 14 óra. SÚLYEMELÉS. Felnőtt és ser­dülő városi bajnokság. Diósgyőr, 14 óra. LABDARÚGÁS. NB T.: Vitieo- tonL-DVTK. Székesfehérvár, it> óra. Győri. VASÁRNAP ^SZ.TAl.ITENÍSZ. NB T.. férfi: MEMTE—Kaposvári Rákóczi. Mis­kolc. 10 óra. Á Miskolci Stúdió műsora 1979. október 8-tól október 14-ig Oktober 5,. bdfo tv.UO: Hírek időjárás. — 17.0a: Hétről hétre, hétfőn este. A stuciJÍ» zenes magazinja. Közben.' El szeretnem mondani . . . Gyárfás Imre Jegyze­te. — -18.00: Lvs/.ak-magyarországi krónika. — 18.13: sport. — 18.25—18.80: Hírösszefoglaló. Szemle az EsViik-iViagyarorszag, a Déli Hírlap ^ és a Heves megyei Népújság holnapi számából. Október íl.. kedd 17.00: Hírek, időjárás. 17.05: ..Hannadv irag- zás”. Nyugdíjasok műsora. — 17.45: Mtivesz­portrék, színházlürtéJietl érdekességek. — Köny- nyuzenc vonószenekarra. — 10.00: Eszak-ma­gyarországl krónika. — 18.25—18.30: Lap- es niüsorelözeles. Oktober lü.% szerda 17.00: Hírek. időjárás. — 17.05: Gyári belopó. \ macii ásványbányában . . . — Összeállítás­Demjéu Ferenc szerzeményeiből. — 17.30:* Tíz perc mezőgazdaság. — Népzenei együttesek mű­sorából. — Spon. — in.oo: Eszak-magyarorszagi krónika. -• 13.25—18.30: Lap- és műworelözetes. Oktober 11., csülüiTök 17.00: Hírek, 'időjárás. - 17.05: Fiatalok fél­órája. Hogyan szórakozunk? Disco-zcne. — 18.00: Bozak-magyarországi krónika. — W.*^. ■ Lap- es musorelözetes. Október 12., péntek 17.00: Hírek, időjárás. — 17.06: Kulturális kör­kép. Munka után az iskolapadban.., — Kon­certen hallottuk. Hoffman László orgonái. — 17.40: Emberek, utak. jármüvek. — Slágerpa­noptikum. — .18.00: Eszak-magyarorszagi kró­nika. -r 18.25—18.30: Lap- és műsor elő zei.es. Október 13., szorafo»t 8.30: Hírek, időjárás, lapszemle. - - 8.W; Visr.- szupiilamó. (Információk, tudósítások, riportok a hét eseményeiről.) — 9.00: Eszak-magyaror- s/.ági krónika. — Napjaink kérdései. Wirth La­jos jegyzete. — 9.30: Mikrofonlanc. A MÁV Miskolci Igazgatóságának vezetőjével. Hernádi Istvánnal»beszélget Borsodi Gyula. - 9.45: Ho­va menjünk mit csináljunk? Zené*- program­ajánlat. — 9.32: Müsorélözetes. Oktober 14., vasárnap 8.80: Vasárnapi krómka, lapszemle. 8.40: Jó szórakozást. Zenés programajánlat.*— 8.45: Tar­ka-barka. Szerkeszti: Tmreh Joz.^ef. — 9.50: Sport. — 9.55—10.00: Mtfsorelö’zetes. BIRKÓZÁS. Területi úttörő or­szágos verseny. Diósgyőr, 10 óra. KAJAK-KENU. Megyei bajnok­ság. Miskolci tó. í) óra. KÉZILABDA. NB IL. női. Mis­kolci Spartacus—D. KÖZÚT. Mis­kolc, Hl óra. Sü.MSE—Y.M KÖZ­ÉRT. Sajoszentpéler. 10 óra. KOSÁRLABDA. NB 11.. női: Miskolci EAFC—Kiskunfélegyhá­za. Miskolc, ii óra 30. RÖPLABDA. NB II.. lórii: He- jő csaba—D. Kinizsi. Hejocsaba, 10 óra. Miskolci F..VEC—Kossuth KFSE Miskolc. Egyetemváros. 11 ora. NB H., női: Sátoraliaíljhely —Ti sz a vas várt. Sátorai j a ú j h el y, H óra. SÚLYEMELÉS. Ifjúsági, serdü­lő- és úttörőverseny. Diósgyőr. » óra 30. ÚSZÁS. Vvirosi gyermekbai- nokság. Miskolc. Augusztusi 20. strandfürdő. Hí óra. VlVAS. Még vet serdülő- es ifi. seregszemle. Diósgyőr, ío és 13 óra. LABDARÚGÁS. NB II.: Ózd— i Balassagyarmat. O.d. 14 óra. Demeter. Eger se—Olefin SC Eger. 14 óra. Maczkó. H. Papp .). SE—KVSE. ‘He.i.öesubu. H óra. KórÖrii. Debreceni USE - Miskol­ci VSC. Debrecen. 14 óra. Hu­ták. MEGYEI BAJNOKSÁG. Alsó- stHolea —Királd. Sá: óraijáé Vhol v— Rudabánva. M ezö k ö v esd—Hej ő ­Csaba. H. Trenesenyi SE—M. ÜvCGgyar. Edelény—SüMSE. Szít­ba völgy—B. Volán. Borsodná- das. rl*— Sa j o bá bony. M12 MT E— Tally*. Naptár 1979. október 6.. szombat A nap kelte: 5.49; nyugta: 17.15 órakor A hold kelte: 17.38; nyugta: «.14 óra km* Névnap: Bruno . Évforduló Százharminc evvel ezelőtt. 1S49. Oktober H-an vcgez-tel In Aradon ct magyar szabadságharc tizenhárom hős tábornokát. Időjárás _______ V árható időjárás ma estig: délnyugat felöl megnövekvő felhőzet, elsősorban a Dunántúlon helyenként záporral,'zi­vatarral. Napközben élénk deli szél. Hajnalban néhány he­lyen köd. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: IS—23 folt közöli. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási es Loltó Igazgatóság közlése szerint a Ronihanyban megtartott 49. heti tottósorsolás alkalmával a következő szamokat húzták ki — Nyugdíjba vonulásuk al­kalmából 94 vasutas dolgozol, búcsúztattak a Tiszai pálya­udvar párt-, gazdasági és t.ő- megszervezeti vezetői. A Vö­rösmarty Művelődési Ott­honban sorra került ünnep­ségen a Miskolci Nemzeti Szidház művészei adtak, mű­sort, a szakszervezeti bizott­ság pedig tárgyjutalomban részesítette a nyugdíjba vo­nulókat. — Négytagú küldöttség kép­viseli a Mozgáskorlátozottak Borsod megyei Egyesületét a ma, október 6-an, Vácott kezdődő, kétnapos rehabili­tációs tanácskozáson. A ta­nácskozás célja, hogy meg­alakítsák a mozgássérültek, országos érdekképviseleti szervet. — Munkahelyi látogatáson vesznek részt >, október 9-en, az MTESZ Borsod megyei Szervezete Építésügyi Tu­dományos Egyesületének tag­jai. A látogatás során a mis­kolci avasi templom műem­léki rekonstrukciós munká­latait tekintik meg. — Ünnepi nagygyűlést tar­tanak október 11-én, Encsen az,NDK megalakulásának 30. évfordulója alkalmából, az encsi ifjúsági napok rendez­vénysorozat keretén belül. Az ünnepi gyűlés után a BUBIV 10-es gyáregységében, egy szocialista brigád ünne­pélyes névfelvételére kerül sor. — A Föld mozgásai címmel, szakmai ismeretterjesztő elő­adást tartanuk október 10-en Miskolcon, äz Ady Endre Művelődési Hájban. Az elő­adást, amely ti órakor kez­dődik. az Uránia Csillagvizs­gáló rendezi. — Pa Iffy Józsefet varjak ok­tóber 13-én; a' Vörösmarty Művelődési Házba, a politikai vitafórum vendégeként. A találkozó délelőtt 10 órakor kezdődik. — Balatoni hangulatok cím­mel, Vágfalvi Ottó -festőmű­vész munkáiból nyílt kiállítás pénteken, az ózdi Kun Béla Művelődési Házban. Az ok­tóber 18-ig nyitva tartó tar­latot dr. Nemesik Pál aján­lotta az érdeklődők ügyei­mébe. — A rsan.viki KlSZ-iskolan .ma fejeződik be ,,az ország több mint 130 egészségügyi KISZ-vezetőjének háromna­pos tanácskozása. amelVen megvitatták a KI Sül-szerve­zetek sajátos feladatúit, az egészségügyi ellátás javítá­sára hozott: intézkedések vég­rehajtásában. : 2, S, 11. 16, 53. — Bensőséges hangulatú ün­nepséget tartanuk ma délután a sajószentpéteri Petőfi Mű­velődési Házban. Délután 4 órakor azok a párok kötnek ismét házasságot, akik 23 ev­vel ezelőtt fogadtak egymás­nak örök hűséget. — A vásárnaptár szerint ma, október 8-án, szombaton Oz- don rendeznek országos ál­lat- es kirakóvásárt. — Férfinapot rendezett a Mezőkeresztes és Vidéké Áfész Nőbizottsaga es Ifjú­sági Bizottsága. A műsoros, vidám vetélkedőkkel tarkí­tott rendezvény „A tej elet, erő. egészség’’ jelszó jegv eben zajlott le. — Huszonhét bányász rész­vételével újra megkezdték a Mindenki iskolája keretében való képzést az ormosbányai bányászok művelődési ha­zában, ahol a résztvevők számára heti konzultációkat, illetve ahhoz szaktanárokat biztosítanak. — Az MLSZ Játékvezető Bi­zottsága október 8-án, hét­főn a Népstadionban rendezi a második országos játékve­zetői napot, az NB I., NB 1L és az utánpótlás keretbe tar­tózó bírok részvételével. A’z egész napos műsor keretében a játékvezetők fizikai és el­méleti próbákat tesznek, sor kerül fiziológiai' felmérések­re is. A JB vezetői értéke­lik az elmúlt időszakot és meghatározzák a következő feladatokat is. — Gyógyvízzé nyilvánítottá az egészségügyi miniszter a sárvár—rábasömjeni sós ter­málvizei. Az évekkel ezelőtt olajkutatás közben talált, és azóta „töldbefojtoü”. 98 fo­kos víz sósabb a tengernél: literenként 42 gramm sót — ebből 24 gramm konyhasót —tartalmaz. Európában csak az NSZK-ban van ha­sonló .ritka összetételű ter­málkincs. Állatorvosi ügyelet Miskolc ■ megyei város terüle­ten 1079. oUlo'ocr tí-ai; is'/.umba- ton) 12 órától:' 1970. oILóbcr K- an (hétfőn) reggel a óráig ügye­letes: dr, iCec^eli László helyet­tes körzeti állatorvos. Lákása: Miskolc II.. Boglárka u. Telefon: ninös. Bejelentés: 8 :) és 13—14 óra közötv a Miskolc megyei városi Főallalorvosi Hi­vatalban. Miskolc 1.. Tarnicsln«,: tér. 2. sr alatt (bont. az hkívar­ba*). Telelőn: 35-318.

Next

/
Thumbnails
Contents