Észak-Magyarország, 1979. október (35. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-28 / 253. szám

1979. október 28., vasárnap

fcóZAK-MAüYAKOKóZAO /

Mariann - innva!...

Restelkedem, mert fél évet késtem ezzel az írással. Emlékszem, még az elmúlt évben megállapodtunk, hogy mielőtt elmegy nyugdíjba, elbeszéli majd nekem élete hat évtizedét. A jó múltkorában kerestem az üzemben, mondták, már a pihenés napjait tölti. Elmaradt tehát a megnyilatkozás, s ebben kissé ludasnak érzem magam.

Sohasem felejtem el az első, szokatlan módon lezajlott interjút. Udvariasan elnézést kért, amiért papírt és ceruzát vett elő, s leírta és lerajzolta a mondandóját. „Mentségül” megjegyezte: azért teszi, mert nem a szavak embere. Nem volt igaz, persze, rájöttem hamar, mert nagyon is ért a szavak nyelvén. Inkább csak így akarta megköny- nyíleni a munkám, megértetni velem, a nem éppen szakemberrel a dolgok lényegét.

Azt is el akarom beszélni, hogy mennyire csodáltam a fiatalokat megszégyenítő lendületét. Közel húszéves beruházási pályafutásának legnagyobb feladatán dolgozott akkoriban. Az épülő új pvc-gyár gőzzel és vízzel való ellátására készült fel a Borsodi Hőerőmű Vállalat, s a határidő betartásáért a beruházási főosztályvezető volt a felelős. A tucatnyi vállalkozóval tárgyalni hallatlan türelmet, kitartást és diplomáciai érzéket kívánt. Ö egyiknek sem volt híján.

Olykor óhatatlanul

eszembe jutott: miért nem kíméli magát ez az idős ember? Az egyik alkalommal meg is kérdeztem. Tréfálkozva így felelt: az öregségi nyugdíjra igényjogosultságot szerezni nem érdem! Az ilyen magatartáshoz szerintem kellő bölcsesség. nemes élettapasztalat szükségeltetik. Dehát tűzben' edzik a vasat!^ — szokták emlegetni, s őt ugyancsak megacélozhatták a megpróbáltatások.

Később, amikor bensőségesebb kapcsolatba kerültünk annyit elárult magáról, hogy tősgyökeres vusutascsaládból származik. Vasutas volt a dédapja, az apja. s jómaga hasonlóan vasutasként kezdte. Doktorált a jogi egyetemen, de utána is tudta, hová tartozik. Szenvedélyesen szerette már abban az időben is az igazságot, s a végsőkig kiállt mellette. A szókimondás okozta a vesztét, ha szabad így fogalmaznom. A személyi kultusz utolsó évében kitalált vád alapján perbe fogták és elítélték. Derékba tört a szépen indult pálya.

Mindent újra kellett kezdeni, s neki volt ereje a talpra álláshoz. Az Elnöki Tanács egyéni rehabilitációjával megerősítve indult második életének. Villany- szerelőként dolgozott, aztán túl a negyvenen, elvégezte a villamosipari technikumot. Mindent tudni akart erről a szakmáról, mohón és sokat tanult. A vezetői rövidesen felfigyeltek az akaraterejére, a szakképzettségére, egyre feljebb emelték, Es ö azzal hálálta meg a bizalmat, hogy kifogástalanul megfelelt a növekvő követelményeknek.

Említette, meglepte a telefonértesítésem, hogy újra látni, hallani szeretném. Bevallom. kíváncsian,

ugyanakkor szorongva érkeztem Kazincbarcikára, az otthonába. Mindig foglalkoztatott a gondolat, hogy mivé formálja a takaréklángra fogott éleltempú az addig aktív ember lendületét? S tartottam tőle, hogy a nyugalomba vonult ember csendes rezignációjá- nak leszek a szemtanúja. Kellemes meglepetésben volt részem, s mintegy mottóját kaptam annak, hogyan lehet stresszmentesen átállni az új életre.

Szívből örülök neki, hogy semmit sem változott. Igaz, mellette a kedves felesége, a két lánya, az unokák. Szerencsésnek érzi magát, újságolta, hogy emberközelben maradt, vezetheti az általa létrehozott vállalati jogsegélyszolgálatot. Hosz- szan beszélt nekem a mostani megbízatásáról, ezeket nem részletezem. De mondhatom. nekem is jó érzés tudnom, hogy még mindig használhat a szőkébb környezetének és a társadalomnak. használhat az embereknek.

Befejezésül mit is kívánhatnék a jövőre dr. Hódy Imrének? Talán annyit: lobogjon még sokáig az a takarékláng! ...

Ivolaj László

Az ónodi vár rajza 1662-ből

Mai részlet az erősen romos várból

Vár fttíí,

isst varrt in I oil

Önöd környékén hatalmas kiterjedésű földterület volt a XIV. század végén a Czudar-család birtokában. Hogy a rablásoktól, fosztogatásoktól magukat megvédjék, Czudar Péter a király, Zsigmond engedelme nélkül várkastély építéséhez kezdett. „Sajó-Ládtól keletre mintegy 8 kilométer távolságra, a Sajó és Hernád vizek egyesülése felett...” A várkastély 1413 —15 között készült el véglegesen, amikor Czudar Péter fiainak kérésére a király hivatalosan is engedélyezte az építkezést.

*

Körbejárjuk a várul. A várárok most száraz. Nyárfák nőnek benne, a Sajó felőli oldalon pedig fűzek. Innen nagyobbnak, fenségesebbnek tűnik a kőépítmény. Nyolc-tíz méteres, néhol még ennél is magasabb falak. Lői'ések, ablakok, az egyik bástya alatt épen maradt boltozat. Bemegyünk. Megyünk? Bújunk! Néhány percig elidőzünk az ősi boltívek alatt. A várudvar egyébként is feltűnően magas dombocska. Alatta biztos, hogy épületromok vannak.

— Pénz nincs rá, mármint a feltárásra — mondja később Bene József, a helyi tsz elnöke. — Addig' pedig jobb, ha a föld alatt van. A föld a legjobb konzerváló. ..

*

A Czudarok után a Roz- gonyiak birtokolták, majd Tótselymesi Tárczay János

és Ákosházi Sárkány Ambrus a gazdája. Az előbbi székely, az utóbbi pozsonyi ispán volt. 1552-ben Heney Miklós országbíróé a vár. Mohács után Perényi Péteré. utána fia, Gábor örökölte. Volt aztán Báthory István országbíróé, majd Losonczy Annáé. Leírások szerint 1588-ban a vár megérett a felújításra. Fedelei lyukasak, falai málladoztak. Nyilván történhettek intézkedések a helyrehozatalára, mert 159(?-ben a Miskolcot feldúló Mohamed budai basa seregei elöl a vármegye hatósága ebbe a várba menekült.

#

Soós Elemér könyvében — 1927-ben jelent meg, s az ónodi vár történetét mondja el — találok egy rajzot. A tájékoztató szerint. 1662-ben így nézett ki az ónodi vár. Es ott van mellette a leírás is.

„Négyszögben építve, szegleteinek minden egyikén a kötőfalakból kiszö- kellő egy-egy bástya, mely vár a várárkán kívül 36ÜÜ négyszögöl területet vett igénybe. A mély és egyenetlenül széles árok bekerítette ezt. a művet, melynek felvonó kapuja délkeletre nyílt. Ebből egy 14 méter hosszú fából ácsolt

híd vezetett ki a szabadba. .. Északnyugaton egy ásott csatorna nyújtotta a vizet a vár árkába, melyből a felesleges víz a délkeleti oldalon ismét a Sajóba ömlött.”

A mai romok igazolják a leírás hitelességét. A négy sarkon a bástyák így romosán is felismerhetők. Több helyen a falak is épek. Az egyiken fekete fémtábla. A felirat „odahív” : „A Habsburg-házat trónfosztó 1707-es ónodi országgyűlés 25U. évfordulóján emlékül állította a Hazafias Népfront” — olvasom.

Tanári kísérettel iskolásgyerekek jönnek. Nem történelemóra, igaz nem kérdezem, a labdázásból. fo- gócskázásból erre következtetek. A gyerekek jó tüdővel befutják a várudvar apró dombjait. Ugyan a léptük alatt a föld mélye mit rejthet? A várfalakon belül volt ugyanis az Ur- háza, az „asszonyháza”, az újház, amiben az ebédlő- palota is volt. S volt itt szabók háza, sáfárház, fegyverműhely, fegyvertár, az úgynevezett Czeitház, tömlöcök. istállók. Most viszont csak fűvel borított dombocskák, tágas térség található itt. Úgy mondják,

itt rendezik meg évről évre az ónodi kulturális napokat.

*

Eger elestével (1596)- az ónodi vár jelentősége megnőtt. „Véghely” —. ahogy egy 1602-es törvény nevezte. 1639. október lü-én éjjel a török rajtaütött a váron. A várkapukat összevagdalták. a palánkokat széthányták, a várat felgyújtották. De a romokból új vár emelkedett, s ez elsősorban az erélyes. Keg- levics Miklós várkapitánynak köszönhető. 1682. aug. 2-án Ibrahim budai basa támadta meg. A német őrség' harmadnapra feladta a várat. Később a törökkel szövetséges Thököly Imre birtokolta. Aztán jött az 1688-as esztendő április 7- éje. amikor a törökök tel- jesen felégették. A kővárból a puszta falak maradtak meg. Ismét újjáépítik, s 1703-ban Ocskay kurucai a várfalak közé szorítják a labanc lovasságot. Újra említeni egy jelentős eseménnyel, az 1707-es ónodi országgyűléssel kapcsolatban kell. És még egy megjegyzés: 1712 után Önöd erődítéséről többé nincsen már szó.

'*

Alattunk nem messze lustán kanyarog' a Sajó. A túlparton — egyesek szerint — a körömi mező. a híres körömi mező, az országgyűlés színhelye. De erről többet majd máskor.

Hajdú Imre

Fotó: Laczó József

a. csorda széledéi kezd

idegpályákon. Józsi bácsi tizennégy gyereke kézzel varrott borjúbőr csizmában jár Zoli már hároméves korában maga terelte ki a csordát, ha apja nem ért rá. Kint a mezőn rábízta a jószágot a kutyákra, aztán visszaballagott, be az óvodába. Barátkozott a fiammal, aki akkor ötéves volt. Ha Zoli hozta ki a csordát, mindig kicipelt a barátjának egy teli kanna frissen fejt tejet. Letette a sátor mellé, hiszen aludtunk még odabent.

Idén másfelé szerződött el Józsi bácsi. Egyre kevesebb saját falujában a jószág, egyre több a nyugdíjas. A marhapásztornak pedig — tudniillik —. darabszám fizetnek a gazdák is. a szövetkezet is. Hírlik. hogy idén Százharminc tehenet őriz valahol fent. a Börzsöny völgyeiben. A régi cselédszálláson alszik Zoli fiával, az asszony hetenként kétszer viszi a főtt ételt, a váltás fehérneműt.

Az elhagyott huszonegynéhány tehén, pedig új csordás keze alá került ott. a Duna- partl faluban.

És ó, jaj! az addig jámbornak és engedelmesnek látszó állatok különösen kezdtek viselkedni. Látom ám, hogy az új ember — nevezzük Lajosnak —. egymaga üldögél a domb szélén. Valami kutyaforma ^ szőrcsomó is heverészik mellette. A homokbánya pereménél, tőlük jó kétszáz méternyire három bávatag tehén. De hol a többi? Négy még odább. a parti tüzesben, öt-hat meg betört a kis sziget sútorozói, közé. Nosza, a nyalka, pedigrés nyaralókutyák rémületükben besúvadtak a bokrok alá vagy nyüszítve hátráltak biztos fedezékbe. Hadonászó, kurjongató, nomádok tíz lépésnyi távolságban, rémült, egy lépést előre, kettőt hátra férfiak husángokkal a kezükben. A tehenek meg csak úgy odább- lépnek néhányat a harmatos fűben, nem zavartatják magukat. Haditanácsok alakulnak, rendszabályokról, közös erőfeszítésről, sőt, feljelentésről beszélnek, hu ez még egyszer megismétlődne! A tehenek válasza csak egy-két érett lepény a tűz mellé,

a sátrak tövébe pbttyantva. Aztán, ahogy jöttek, tovaballagtak a kőgát irányába. Élvezték a szabadságot, amit Lajos „uralma” alatt élvezhettek. Amikor már harmadjára tettek látogatást az állatok a kis sziget sátrainál (alacsony vízállásnál könnyen átjöhettek a sekély gázlón), csodálni kezdtem Lajost. Mert ő nem volt ideges. Ült ott és úgy, ahogy Józsi bácsi tette volna — csak éppen egyetlen tehén nélkül. Estére valahogy összegyűjlögette őket innen- onnan. aztán irány haza. Hiszen, gondolhatta Lajos, minek azoknak együtt lenni, az állat maga tudja a legjobban, hol terem épp az ő számára a legkövérebb fű.

A kempingesek veszteséglistája egyre nőtt. A tehenek megettek egy női szalma- kalapot, két súrolókefét, egy műanyag dömpert, egy gumimatracot, és lepénnyel megjelöltek két fűzöld pokrócot. A felháborodás tengernyivé dagadt. De igazi siví- tozás-visongás akkor lett, amikor egy ku- tya-megkergette bika tört elő a bozótosból, és vágtára fogta a dolgot. Lángot fújt. orrlikai kitágultak, szeme vérben forgott.

— A vöröset! Tüntessetek el minden vöröset! Úristen, a gyerekek! Egyetlenem! Kincsem! Hol van itt egy férfi? !

De a (heréit) bika megijedhetett a lenti sátruk vörös színétől, ’ mert éles szögben irányt változtatott, s eltűnt a sziget bokrai között. Lajost ekkor sem láttam a jószágok nyomában — a kutyáját sem. S hogy a felügyelet mennyire laza lett, arra abból következtettem, hogy most már annyira sem tartottak össze ezek az állatok, hogy legalább hármasával-négyesével jártak volna . .. Nem. már egyesével, saját vágyaiknak engedelmeskedve közlekedtek. Lajos meg csak üldögélt: egymagában kint, a domboldalban, jó k'lométernyire onnan.

Kezdtem nagyon becsülni Józsi bácsi tudományát.

Mígnem egyszer — már augusztus vége felé —, megjelent a Lajos is a szigeten.

Egymagában. A kutyaszerűség sem volt mellette. Nagy kampósbottal a kezében igyekezett át a táboron, főztem éppen. S csak úgy. loholtában odaszól nekem:

— Nem látta erre a teheneimet?

— Ma még nem jártak erre — válaszoltam. ö meg ügetett tovább, a kögát felé.

Aztán jutottak csak eszembe a jobb válaszok. Ilyesmit kellett volna felelnem Lajosnak: — Fél tíz felé szoktak erre jönni, most meg már dél is elmúlt. Máskor korábban jöjjön, ha itt akarja érni őket. — Vagy: — Nem láttam a jószágot, de üljön csak le békével, várja be őket, nem maradnak el. meglátja. — De lehetett volna hosszabban is: — A heréit bikát a kocsmában láttam sörözni munkaidő alatt, a Riska kenyérért áll sorban, mert késik a szállítás, a Rozit az alsó táborban fejik éppen, mert ott sok a gyerek, az a sovány fehér-tarka tollaslabdázik a tisztáson, Samu bika három tehénnel nyaralót épít a szigetorrban lopott, vállalati téglából, egy borjút beküldtem a postára bélyeget nyalni, négy szociális otthonba vonult, három meg kék útlevéllel külföldre szakadt egy IBUSZ-út során. A maradék marhából, meg éppen most főzöm a príma gulyáslevest. kóstolja meg.

Talán mert túl nagyméretű volt Lajosomnál a bot. nem jutott eszembe semmiféle ehhez hasonló, epéskedö válasz, s mert másnap nekem is haza kellett költöznöm a folyóparti nyárfák alól. ináig sem tudom, hogy ráakadt-e a jószágokra, vagy most már örökké egymás sarkában bolyongnunk — Lajos és a tehenei — valahol a dunai étereken, ahogy tenni fogják majd, minden bizonnyal, a nyugalmasabb égi mezőkön is.

Addig meg bátran meditálhatunk arról, mi minden megtörténhet olyankor, ha nem mérce már a rend s a fegyelem.