Észak-Magyarország, 1979. október (35. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-19 / 245. szám
tosit. Például az első nyolc hónapban 66 szakmai tanfolyam indult 3783 dolgozó részvételével. Üj kezdeményezés a szocialista brigádoknál, hogy figyelemmel kísérik egy-egy brigádtag iskolaköteles gyermekeinek tanulmányait. s szükség esetén segítséget nyújtanak. Támogatják a magányos nyugdíjasokat, rendszeresen .ellátogatnak ajándékpkkal a sátai gyermekotthonba. Negatív hatások is mutatkoznak a munkaversenyben. Egyes területeken a munkahelyi vezetők elfogadják a munkaköri kötelességből eredő vállalásokat.: Az értékelések nem folyamatosak* elsősorban a termelési tervek teljesítésére alapozottak, több helyen mereven al.kal- mazzák a pontozásos rendszert, ami mechanikussá teszi az értékelést. Összességében elmondható, az Ózdi Kohászati Üzemekben sok tekintetben fejlődött, kibontakozott a szocialista versenymozgalom, amelynek méltó reprezentánsa, hogy ebben áz évben 10 698 dolgozó tett vállalást. Nem a számszerűség a lényeg, hanem a tartalom, a mindennapi következetesség. A jövőben a jutalmazásoknál, béremeléseknél fokozottabban veszik figyelembe a szocialista munkaversenyben i ejtett tevékenységet, s kikérik minden esetben a brigádvezetők véleményét, ezzel is erősítve, az üzemi demokráciát. HiriiÉorica-vetisM! A Magyar Tudományos Akadémia Martonvásári Mezőgaz- dasági Kutató Intézet kísérleti gazdaságiban törik a hibrid kukoricát. A vetőmagüzem a tervek szerint november közepéig 10 ezer tonna fémzárolt vetőmagot áilit elő. A feldolgozó új szárító üzemrésszel bővült, melyben naponta 160 tonna kukoricát szárítanak 43 C-fokos hőmérsékleten. AZ MSZMP BORSOD-AB AÜJ-ZEMPLÉN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXV. évfolyam, 245. szám Ara: 1,20 forint Péntek, 1979. október 19. Naponta több ezer ember fordul meg a Búza téren levő távolsági és városi utasforgalmat fogadó uutóbusz-páiyaudvaron, Miskolcon ■ ISI csarnok épi! a tóneeni járaliaviíian A munkaköri kötelesség nem vállalás! I szeeislä niskmy helyzete 82 ÓKU-beíi osztályának vezetője és Vlagyimir Pavlov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. A vállalások új vonása, hogy a korábbi évektől eltérően nem a mennyiségi tervek túlteljesítése az elsődleges, hanem a minőség, az exportképesség, a gazdaságosság. Például a szocialista brigádok minőségi munkával és a belső ellenőrzés fokozásával 10 százalékkal csökkentik a reklamációkból eredő vállalati veszteségeket, az anyag- és energiatakarékossági tervet 13 millió forinttal túlteljesítik. Az éves tervben kitűzött 260 dollár/tonna nettó határárat sikerült emelni, ezáltal az első nyolc hónapban a tervezett 47,7 millió dollár helyett 54,2 millió dollár árbevételt értek el. Kohászati kooperációs kötelezettségüket félkész és készáruból 100,9 százalékra teljesítették. A tőkés importrendelések kiadása előtt egy munkacsoport felülvizsgálja a , tőkés import jogosságát, és csak' abban az esetben engedélyezi, ha egyértelműen bizonyított, hogy hazai, vagy szocialista viszonylatból nem szerezhető be, így az említett időszakban 26.4 millió forintot takarítottak meg. A munkavédelem társadalmi bázisának szélesítésére új ösztönzési rendszert dolgoztak ki. Ugyanakkor a felújítási, korszerűsítési munkáknál a dolgozók fizikai és. pszichikai terhelésének csökkentését célzó tervek is megvalósultak. A szabálytalan munkavégzések megakadályozására fokozták az éjszakai, és a váratlan ellenőrzéseket. Késés, kimaradás, engedély nélküli munkaelhagyás esetében, illetve ha a fegyelmezések nem járnak eredménnyel, a szo«ialista brigádok kizárják az érdemteleneket a brigádból. A vállalat az igényeknek megfelelő képzési, továbbképzési, művelődési, lehetőségeket bizVILÁG PROLETÁRJA!, EGYESÜLJETEK! ) Kádár János fogadta Andrej Kirilenkót, aki szerda óta tartózkodik hazánkban Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára a KB székházában csütörtök délelőtt fogadta Andrej Kirilenkót, a Szovjetunió Kommunista Pártja KB Politikai Bizottságának tagját, a Központi Bizottság titkárát. A szívélyes, elvtársi légkörben s a. testvéri barátság és a teljes egyetértés szellemében lezajlott találkozón kölcsönösen tájékoztatták egymást az MSZMP és az SZKP időszerű feladatairól, a szocialista és a kommunista építésben elért eredményekről és tapasztalatokról. Áttekintették a nemzetközi élet fejleményeit s a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kérdéseit. Külön hangsúlyozták a Leonyid lljics Brezsnyev által Berlinben a Német Demokratikus Köztársaság 30. évfordulójának ünnepségein tett kezdeményezések jelentőségét s azok pozitív hatását a nemzetközi enyhülés, a béke és a népek biztonsága ügyére. Megállapították: mindkét fél számára eredményesen és gyümölcsözően fejlődnek az MSZMP és az SZKP, a magyar és a szoVjet nép kapcsolatai. Kifejezték eltökéltségüket, hogy a megbonthatatlan magyar—szovjet barátságot és együttműködést a marxizmus—leninizmus és a proletár internacionalizmus szellemében továbbfejlesztik. A találkozón részt vett Németh Károly, az MSZMP PB tagja, a KB titkára, Be- rccz János, a KB külügyi Csütörtökön délután magyal-—szovjet barátsági gyűlést tartottak az Ikarus gyár művelődési házában. A magyar és a szovjet zászlókkal díszített teremben — ahol feliratok éltették a két nép közötti megbonthatatlan barátságot — az Ika rus-gy áriak kollektívája és a fővárosi dolt gozók képviseletében meghívott vendégek hosszan tartó tapssal köszöntötték a hazánkban tartózkodó szovjet vendégeket, az elnökségben helyet foglalt Andrej Kirilenkót, Valcntyin Makejevet, az SZKP KB tagját, a Moszkvai városi Pártbizottság má- sodtitkárát, Jevgenylj Razu- movot, az SZKP Központi Revíziós . Bizottságának tagját. a KB pártszérvezési osztályának helyettes vezetőjét, valamint Vlagyimir Pavío- vot. Az elnökségben foglalt helyet Németh károly, Méhes Lajos, a KB tagja, a Budapesti Pártbizottság első • titkára. Somogyi Sándor, a KB tagja, a Budapesti Pártbizottság titkára és Berecz János. A szovjet és a magyar himnusz elhangzása után Méhes Lajos megnyitotta á gyűlést, majd Németh Károly lépett a mikrofonhoz. Németh Károly beszéde Elöljáróban átadta a barátsági gyűlés szovjet és magyar résztvevőinek az MSZMP Központi Bizottsága és személy szerint Kádár János szívélyes, elvtársi üdvözletét. legjobb kívánságait, majd így folytatta: — Nagy örömünkre szolgál, hogy körünkben üdvözölhetjük Andrej Kirilenko elvtársat, az SZKP KB Politikai Bízol tságának' tagját, a Központi Bizottság titkárát, a magyar—szovjet barátság kiemelkedő harcosát. Meggyőződésünk, hogy ez a látogatás újabb lendületet ad a sokoldalú és minden területre kiterjedő magyar— szovjet együttműködésnek, barátságunk további elmélyítésének. — A történelmileg megalapozott magyar—szovjet barátság éltető ereje népeink, pártjaink közös törekvése, azonos érdekeink, közös eszméink, a marxizmus—leni- nizmus és a proletár internacionalizmus. Ez a barátság a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmével kezdődött, és a közös küzdelmekben gyökerezve erősödött ■ (Folytatás a 2. oldalon) A Búza téren A MÁV debreceni Járműjavító Üzemének kapacitásbővítéssel egybekötött rekonstrukciója keretében áj teher- és tartálykocsi-javító csarnokot építenek. A 340 millió forintos költséggel épülő, 15 ezer négyzetméternyi alapterületű csarnok kivitelezője a Kelet-magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat. Magyar—szovjet barátsági gyűlés Budapesten