Észak-Magyarország, 1979. szeptember (35. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-01 / 204. szám

TELEX RAZZIÁK Az ír Köztársaság rend­őrsége péntekre virradó éj­jel a terrorizmusellenes törvények alapján nagy­szabású razziákat rendezett és több mint 200 embert előállított. A razziák főleg az Észak-írországga] hatá­ros Sligo és Donegel gróf­ságra összpontosultak, ahol 700 embert igazoltattak. PLOVDIVI VÁSÁR A hagyományoknak meg­felelően idén is szeptember 3-án nyílik a plovdivi nem­zetközi vásár. Az idei. sor­rendben 35. árubemutatón, amely szorosan kapcsolódik IBM K Az őszi piac kínálata CsipMep, dinnye, körte Beértek a nyár gyümölcsei. Tegnap délelőtt a Búza téri piacon bőséges áruválaszték várta a háziasszonyokat. A főként gyümölcsökben gaz­dag standokon egymás mel­lett sorakozott az érett-ehető és a zöld, befőzni való para­dicsom, a hegyes, édes és csípős paprika, - kelkáposzta, karalábé. Mutatóban akadt még zöldbab, friss saláta és retek is. A falusi nénik ko­sarai mellett kínálkozva vár­ta a vevőket az erdei csip­kebogyó, a csokorba kötött szalmavirág, a patisszon és a csuprokban kimért, gondosan fejtett tarka- és fehérbab. Nagy volt a választék a kör­téből, a szőlőből, almából, élegehdőnek mutatkozott a hatalmas gúlákba rakott, mézédes hevesi dinnye meny- nyisége is. Eltűnt viszont a pultokról a sárgadinnye és az őszibarack. Aw Zöldért hét végi fo­gyasztói árai a következő­képpen alakulták. A burgo­nya kilóját 4,40-ért és 6 fo­rintért, a vöröshagymát 7,40- ért, a fokhagymát pedig 20 forintért árulták. A leves- zöldségek ára 2,60 és (1,00 forint között váltakozik, a fe­jes káposzta kilóját 4 forin­tért, a kelkáposztát 7 fo­rintért, a vörös káposztát 6,60 forintért mérték. A kar­fiol kilójáért 11,60-at, a zöld­borsóért 18 forintot kértek. Az uborkát 3,60 és 9 forint között — mérettől függően —, a zöldpaprikát 4 és 12 forint között mérték, minő­ségtől függően a piacokon. A befőzési paradicsom ára 3 forint, az étkezési paradi­csomé 6 és 8 forint volt. A piros paradicsompaprika ki­lóját 10 és 14 forint közötti árban, a görögdinnyét 4 fo­rintért vehették meg a vá­sárlók. Az alma kilója 9 és 12 forint között váltakozott, a körte kilója 6 és 10,60 fo­rint között, a szilva ára pe­dig 8 és 10 forint között mozgott. A szőlőt fajtájától függően 11—18 forintért árulták a standokon. Új lakótelep Hollóházán Vasárnapi isi is kenyér Kedvezően alakult a lakos­ság ellátásában fontos szere­pet betöltő tej, kenyér és péksütemény vasárnapi áru­sítása — állapította meg a Belkereskedelmi Miniszté­rium legutóbbi vizsgálata, amely hangsúlyozta azt is, hogy mind a fővárosi, mind valamennyi megyei tanács igen pozitívan értékelte az érdekelt ipari vállalatok és a vendéglátás ez irányú mun­káját. Valamennyi megye- székhelyen éfc a nagyobb vá­rosok kijelölt üzleteiben az előirt termékeken kívül túrót, tejfölt, dobozos sajtokat, tej­színt, fopott kalácsot is kí­náltuk vasárnaponként. A la­kosság megelégedését tük­rözi, hogy a tanácsi szervek­hez tavaly és az utóbbi idő­ben alig érkezett panasz, ész­revétel a vasárnapi árusítás­ra kijelölt üzletek kínálata, illetve a kiszolgálás színvo­nala ellen. A három év tapasztalatai azt mutatják, hogy a lakos­ság igényli a vasárnapi tej- és kenyérárusitást, a kereslet folyamatosan növekszik,- a tej- és péksütemény-forgalom például 80 százalékkal, a ke­nyéré 50 százalékkal emelke­dett. Ezért a vasárnap tejet árusító üzlethálózatot tovább bővítik. A minisztérium fel­kérésére a tanácsok szakigaz­gatási szervei felülvizsgálják a hálózatot és elsősorban Bu­dapesten, valamint a na­gyobb városokban szükség szerint íöbb. arra alkalmas üzlet kijelölésével megszün­tetik a területi aránytalansá­gokat. javítják a vasárnapi ellátást. Hollóháza község — ame­lyet gyakran neveztek egy- utcás településnek ~ az 1960-as évektől szinte állan­dó változásban van. A község arculatának változása nagy­mértékben függ össze a por­celángyár fejlesztésével. A községi tanács és- a vállalat szoros kapcsolatot tárt fenn. A gyárnak érdeke, hogy a ' mennyiségileg és minőségileg is növekvő termeléshez egy jó szakembergárdát biztosít­son. A szakemberek megtartá­sa pedig csak úgy megy, ha a községben biztosítanak szá­mukra letelepedési lehetősé­get. Éppen ezért, 1976-ban került sor annak a rendezési tervnek az elkészítésére. maid Bulgária felszabadu­lásának 35. évfordulójához. 53 országból több mint 2200 cég és külkereskedel­mi vállalat állítja ki ter­mékeit. A bolgár ipar fej­lődését több mint 50 ezer kiállítási tárgy szemlélteti. TITKOS — TÁRGYALÁSOK Izrael és Egyiptom között a két ország energiaügyi minisztereinek részvételével titkos tárgyalások folynak. A tárgyalások mindkét részvevője mindeddig óva­kodott attól, hogy nyilvá­nosságra hozza a tárgyalá­sok tényét — nehogy ezzel tovább súlyosbodjék Egyip­tom helyzete az arab vi­lágban —, az izraeli rádió azonban csütörtöki adásá­ban szellőztette az egyip­tomi olajszállításokról folyó eszmecserét. amely egy, a község nyugati részén "kiépítendő lakótelep programját tartalmazza. Egy évvel később ezen a terüle­ten kezdődött meg 15 szö­vetkezeti lakás építése és további célcsoportos beru­házás keretén belül 12 lakás kivitelezése. A 12 lakásból 11 tartozik a porcelángyár­hoz. A 12 lakást ez év júli­usában már átadták. A tulaj­donosokat a gyár dolgozói közül jelölték ki, 30 évnél fiatalabbakat, akik többsé­gükben több gyerekkel köl­töztek új otthonaikba. A hollóházi lakótelepen a következő ötéves tervidő­szakban a munkáslakás-épí- téseken túl 24 új lakást ad­nak majd át. Lenaratás A tölti Egyetértés Mgtsz-ben az Idén háromszázötven hek­táron termesztettek olajlent. Megyénk útjain kora tavasztól késő őszig találkozhatunk a ICPM Közúti Igazgatóságának ezzel a jármüvével. Tevékenysége nagyon sokrétű: megfelelő alkatrész segítségével jelző- oszlopok mosására, festésre, gyomirtásra, és egyéb feladatok ellátására alkalmas. Képün­kön: az átmenti vízelvezető árok gyommal borított oldalának a nyírása. Szabados György felvétele r \ Az idén a korábbiaknál több taneszközt juttat el az iskolákba a Tanért, Csupán augusztus végéig 130 millió forint értékűt bocsátottak a diákok és a pedagógusok ren­delkezésére, és decemberig ezt várhatóan 70 millió fo­rint értékűvel megtetézik. Az Oktatási Minisztérium úgynevezett alapfelszerelési jegyzékeken rögzítette az utóbbi években azoknak a tanulást és tanítást segítő szemléltetőeszközöknek a körét, amelyek valamennyi iskolában nélkülözhetetlenek az eredményes nevelő-oktató munkához, a kormány pedig évente 60 millió forintos tá­mogatással egészíti ki a ta­nácsok erőforrásait. Elmond­ható: a Tanért megbirkózott a rendkívül nagy feladattal: ma már az alapvető szem­léltetőeszközök túlnyomó többsége ott van az általános iskolákban. iiánkúf, Bükkszentkeieezí, Iíollóslclo, Tapolca Itt az ősz. A legbiztosabb „hőmérők” megyénk kem­pingjei, turistaházai. A leg­nagyobbak, mint például Ta­polca, már szezon végét je­leznek. De a turistaházakban is érezni, hogy közeleg a hű­vösebb idő. A bánkúti turistaház hő­mérőjén pénteken 9 fokot mutatott a higanyszál. A 76 férőhelyes turistaház a hét végére Székesfehérvárról és Miskolcról vár csoportot. így sem lesz telt házuk pár na­pig, ám a nyári szezon után szeptembertől már ismét le vannak foglalva a férőhe­lyek. Iskoláscsoportok, szarVasbőgésre jövő kirán­dulók érkezését várják az őszön. A bükkszentkereszti Béke turistaház a hét végén nagy forgalomra számít. Debrecen­ből foglaltak le itt szobákat, szombatra és vasárnapra. A nem messze levő Hollóstetőn pénteken egy 36 fős csoport „bontott sátrat”, ám szom­batra már egy 40 fős cso­portot várnak Derecskéről. Az őszi hónapokra már csak­nem félezer vendég van elő­jegyezve. Jóllehet, a hét végén a ta­polcai Éden-kempingben is lelt ház lesz, ám ez már csak gyenge " utánzata az igazi nyári csúcsforgalomnak. Szombaton és vasárnap szá­zan érkeznek ide az ország minden részéből, de szinte valamennyien a faházakban foglaltak helyet. Jelentősén megcsappant azoknak a szá­ma, akik sátorral járják az országot. A tapolcai autóskemping­ben augusztus 18-án és 19- én több mint nyolcszázan voltak. Ez a két nap volt egyébként az idei szezon csúcsa. Jártak itt iráni, új- zélandi, amerikai és auszt­ráliai turisták is. A hét vé­gére csak 4—500 "vendégre számítanak, ami messze el­maradt az -idei csúcsforga­lomtól. A gyér sátorosfor­galmat javarészt a Bulgáriá­ból Lengyelországba vissza­térő lengyel turisták erősítik. „Nem szép dolgot tettem../' Újsághír: Sájószéntpétérén Balogh Aladár lovastógutlal úgy hajtott le az út szélére, hogy közben elütötte az ott haladó, gyerekkocsit toló R. Lászlónét. A baleset követ­keztében R.-né háromhóna­pos csecsemője olyan súlyo­san megsérült, hogy az or­voshoz .szállítás közben meg­halt. */ A 22 éves fiatalember elő­ször nem érti, miért akarnak vele beszélni. Elütött egy gyereket, az meghalt és ő ezt a tettét elismerte. Mi az, ami ezenkívül lényeges? Nem mondja ki ezeket' a gondo­latokat, csak érezteti. „Ha jogom van a nyilatkozás megtagadására, nem nyilat­kozom!” Egy pillanattal ké­sőbb, amikor tisztázzuk, ez a beszélgetés nem befolyá­solja előbbi vallomásait, kö­télnek áll. — Mi az, ami lényeges? — kérdezi egykedvűen. Ciniz­musa felháborító. Ánf két- három mondat után inkább megdöbben az ember. Éz a 22 éves férfi — hihetetlen, de igaz — egyáltalán nincs tisztában annak a bizonyos balesetnek a súlyával, <»me- lyet augusztus 24-én, Sujó- szenlpéteren ő okozott. — Füvet mentünk kaszál­ni azon a napon. Velem volt a sógorom is. Amikor a munkával végeztünk, betér­tünk a sajószenfcpéteri sör­kertbe. Én tíz pohár sört ittam meg, s utána elindul- •tunk hazafelé. Gyorsan haj­tottam a lovakat. Az egyik­nek kiakadt a nyaklója, ki­sodródtunk, és elütöttem R.- nééket. Az eset után a ló még ment vagy ötven mé­tert, azután' felakadt egy földhányáson, én kiestem, elveszítettem az eszmélete­met, majd, amikor magam­hoz tértem, elindultam haza Otthon mondtam a felesé­gemnek, mi történt. Leültem az ágyra, lehet, hogy le is feküdtem — és jöttek értem a rendőrök. A sógor, Lakatos Gyula sem cselekedett másképpen. Arra a kérdésre, hogy miért nem ment vissza, nem tud vá­laszolni. Azt mondja, belátja, hogy milyen nagyot hibázott (szó szerint így mondta) és őszintén sajnálja u történ­teket. Fogadkozik, hogy soha- többel az életben nem iszik; többet, és soha nem csinál ilyet, amilyet lett.-r- Hogyan,' miképpen em­lékszik vissza a balesetre? — Nem tudom, mire ítél­nek — mondja, s mereven maga elé néz. — Csak attól félek, hogyha szabadulok, va­lahogy megtorolják ezt raj­tam .. Amíg elmondja, rájövök: ez uz ember érzelmileg egy­általán nem kapcsolódik a történtekhez, pedig, akit el­ütött, nem volt ismeretlen; Unokatestvérének a gyerekét gázolta halálra. — Csak annyit tudok mon­dani, nem iszom többet és elismerem, hogy nem szép ■ dolgot lettem ... A halált okozó ittas jár­művezetés bűntettének gya­núsítottja nem tudott mást mondani a tragédiáról... — pusztafalvi — Í5SZAK-MAGY ARORSZÁG. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc, Eajcsy-Zs. út 15. — 3527. Postacím- Miskolc Pf.: 351 Telefonok: központ: 36-132. 16-672, 35-380, 36-579; titkárság: 16-886; ipari rovat: 16-035: belpolitikai rovat: kT-450: kultúrrovat: 16-067: sportrovat: 16-049: levelezési rovat panaszügyek: 16-046 Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc. Bajcsv-Zsilinszky út 15 — 3527 Postacím: Miskolc Pf • 178 Felelős kiadó: VFfíKS IVTIHÁI Y Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi út 15—17. — 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti: a Maevar Posta. Előfizethető: a postahivatalok™*1 és a hirlnn- kézbesítőkn.él. Az előfizetés díja egy hónapra 30 Ft, negyedévre: 90 Ft, egy évre: 360 Ft. Index: 25655. ISSN 0133—0357. Készült a Borsodi Nyomdában. F. vezető: KILIÁN BÉL V.

Next

/
Thumbnails
Contents