Észak-Magyarország, 1979. szeptember (35. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-01 / 204. szám
1979. szeptember 1„ szombat ESZAK-MAGYARORSZAG 3 Tízezres állomással indul Mikor lesz í elefonközpont az Avaso Ilyen lesi az új postaépület. » Különösen az a vasi lakő- .telepen élőket érinti annak a létesítménynek az átadási , határideje, amely Miskolcon, 1 az Avas-tetőn húzódó Engels út mellett épül. AZ új postám! van szó. A létesítmény beruházási, költsége 404 millió forint. Az átadási határidő pedig még elég messze vari. .. Késésben Az Avasun épülő, s kel ónálló épületszörnyből álló postai, létesít piénv .építési munkái csúsztak. Nem is keveset. Jóllehet, a, kiviteli tervek 107(1 végére már rendelkezésre álltak, a mé- •gvei építőipari kapacitás hiánya miatt a BÁÉV a munka megkezdését csak 1070 végére vállalta, A kivitelezői kapacitás azonban más megyében is gondot okozott. Sem Szabolcsból, sem Budapestről nem sikerült építőt szerezni. Az eredeti tervek szerint, a posta a város fejlesztéséhez igazodóan az Avason épülő postahivatal, s a hozzá csatlakozó telefonközpont átadását az V. ötéves tervidőszak végére tervezte. Így jelentős késéssel. csak ez év elején kezdődhetlek meg az épület mé 1 y é p í lés i m u n k á 1 a t a i: A mélyépítési munkákat végző Észak-magyarországi Állami Építőipari Vállalat, a Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat és a beruházó, a POSTABER szakemberei júliusban egyeztetést tartottak, amelyen az ÉAEV vállalta, hogy a • mélyépítési munkákat 1070. végére befejezi. Így a' BÁÉV részére 10Í10. januárjában átadja a munkaterületet. A BÁÉV illetékesei megígérték, hogy a kilenc negyedévre ütemezett építőipari munkálatok ütemezését felülvizsgálják, s ha lehetséges, két év alatt befejezik az illeni feladatokat. Ha pedig a BÁÉV tudja tartani a kél évet, akkor 1081 végére a telefonközpont elhelyezésére szolgáló műszaki épületszárnyban megkezdődhetnek a szerelési munkálatok. Igények és lehetőségek A (óbb. mint 400 millió forintos beruházás nemcsak tetszetős és irftpozáns, hanem okos. és igazán szükséges létesítményt \ad 'a városnak. Az épületben helyei kap egy felvevő és egy kézbesítő postahivatal, kialakítanak egy 30 lös női munkásszállást, valamint a 20 ezer állomás kapacitású, modern telefonközpont befogadására alkalmas épületet. 1981 végétől 1003. december • 31-ig a BHG és a többi ' technológiai szerelő vállalat 10 ezer állomást épít itt ki. Az új telefonközpont ' üzembe helyezésével nagymértékben' enyhül majd a belvárosi 7A—2 telefonközpont terheltsége Is. Jelenleg az. avasi lakótelepen éhhez a központhoz csatlakozik az a két, egyenként 400 állomásos PAM mellékközpont. is. amely most. biztosítja az Avas—I. területén felszerelt távbeszélő állomások üzemelését. 1004 elejétől még csak 10 ezer állomás- kapacitással üzemel majd az új központ. Ez fogja majd ellátni az avasi lakótelepet, a II. kerületet, és az I. kerület egy részét is. Ezáltal a belvárosi központban körülbelül 1700 állomás szabadul majd. fel. Még egy adat: a telefonközpont üzembe helyezése után a Miskolci Postaigazgatóság teljes mértékben ki tudja elégíteni a közületi' igényeket, s az avasi lakótelepen körülbelül 40 százalékos 1 a kásái 1 om ás - el látoltságot tud biztosítani. Húszezres állomáskapacitás ’A Miskolci Postaigazgatóságon jelenleg 1400 telefonra várót tartanak nyilván az avasi lakótelep területéről. Az .avasi mellékközpontok a jelenleg már élő állomásokon kívül a II. ütem területén, illetve az épülő III. ütemben 1984-ig létesülő kisebb közülietek minimális t á v b es z él ö - e 11 á lás á t tudják csak biztosítani. Ha az új központ felépül, megfelelő lesz az Avas-délen lakók telefonellátottsága. A posta azonban nemcsak a mára tervez. Hogy az. igényeket minél jobban ki tudják elégíteni, a létesítményt úgy tervezték, hogy a 10 ezer állomáskupucilással induló központot húszezresre lehessen majd bővíteni. Pus/.tafalvi Tivadar V Az E—96-os hazai és külföldi rangja években fejezték be. és az Felújítás, karbantartás A különböző tennivalók egyik fontos része megyénkben is .évről évre a felújítások, karbantartások, korszerűsítések tisztes elvégzése. Igaz, hogy ezek' a munkák nem hoznák olyan látványos, mutatós eredményeket léire, mint például új, nagy létesítmények elkészülte, átadása. viszont kétség sem férhet hozzá, hogy elvégzésükre rendkívül mód' szükség van. Éppen azért, hogy a már meglevő, különböző létesítmények továbbra is funkciójuknak megfelelően legyenek használhatók. Nem véletlen, hogv felújításokra. korszerűsítésekre, karbantartásokra tanácsaink minden évben sok millió forintot • költenek. Az összesítések szerint ez a nagyarányú munka az év eddig eltelt időszakában jó ütemben halad, pedig a tanácsok mindezen leiül az idén többet is tudnak e célra fordítani. mint korábban. Például az utak korszerűsítésére az év első felében négvmil- lió forinttal, az épületek felújítására tízmillió forinttal, az ingatlanok karbantartására pedig 11 millió forinttal fordítottak többet, mint a múH év első leiében. A vállalati kezelésben levő lakóházak felúh’tására csaknem (40 millió forint áll* rendelkezésre, ebből az ösz- .s/.egbőJ még mindig maradi több mint tízmillió forint, melvnek célszerű felhasználására természetesen az elkövetkező hónapokban ugyancsak törekedni kell. Miskolcon, a lakóházak fe 1 új ílásá ra. áll agmegóvásá- ra több mint 100' millió forintot használtak fel. Ugyancsak ebben a városban utak. hidak felújítására, karbantartására több mint 18-millió forintot, de érre a célra még nagyobb összegek állnak rendelkezésre, melvnek felhasználása ugyancsak az. év további hónapjaiban várható. Az, európai fő útvonalak egyike, az E—Uti-os Kassától vezet hazánkon, illetve Jugoszlávián ál az Adriaitenger partjáig, a Fiumei- öbölhöz. kanyarodó „végállomásáig". Síkságok. erdőségek. csöppnyi falvak, nagyvárosok érintésével, végig a Balaton partján, ezernyi látnivalói kínál, a határon túl hajmeresziő. roncsautókat őrző szakadékok szélén futó szerpentineket Az E—tKi-osnak rangja van mind a három országban. Vajon milyenek a hazai. illetve a borsodi, miskolci szakaszok a kiil- földiekhez képest? A lehetséges véleményalkotáshoz egyetlen út is elég. Ismert erőfeszítéseket tesz- nek a főútvonal korszerűsítése. karbantartása, mechanikus és lámpás jelzőrendszerének bővítése: finomítása - érdekében hazánkban éppúgy, mint a szomszédos Csehszlovákiában, vagy Jugoszláviában. Ha az M—3-a.s viszonylag rövid. Budapesttől Gödöllőig tartó .szakaszát is ide értjük, úgy az E—r9S-oson jelenleg három autópálya könnyíti a közlekedést. azzal is, hogy a budapesti—siófoki szakaszon, illetve Zágráb és Kariováe között nem kell számolni szembejövő forgalommal, másrészt a sebességhulárok nálunk c.s. Jugoszláviában is magasabbak a települések közötti utak 8i) kilométeres sebesség-maximumánál. Két jelentős szakaszon tehat figyelemre méltó időelőnyhöz juttatja a közlekedőket a négy-, illetve a le- ,alló-. lassítósávokkal együtt hatsávbs út. Nyilvánvaló, akad meglepetés azok számára is. akik hosszú évek után most. az. idei nyáron jöttek hozzánk, vagy erre vitt az ütjük .észak felé. Az E—9(1-os Budapest— Miskolc közötti szakaszán a szélesítést hat méterről bet és fél méterre a hetvenes ül elején már modern autópályára lehet hajlani. Gödöllői elhagyva, csak néhol láthatók annak a hatalmas munkának a domborzatot is átalakító nyomai, melyek a pálya továbbépítését szolgálják. A városi átkelési szakaszok közül az utóbbi évekig talán Miskolcnak volt log- levésbe oka dicsekvésre. A megyeszékhely határában. Hejöesabán már régen telítődött a két keskeny sáv. amit tetézel! a néhány éve átadott új cementgyár tokozott ny ersa ny ági gé n y ének fuvardömpingje is. A nemzetközi út miskolci szakaszának megújulása azonban korábban kezdődött. egészen pontosan a Gömöri felüljáró építésének tervezési. illetve földmunkáival. Az északról érkező most már korszerű, négysávos úton találkozik a várossal. A következő lépés a Búza téri aluljáró megépítése volt. túlzás nélkül fogalmazhatunk úgy. hogv Miskolc közlekedési gordiuszi csomópontját kellett megoldani, amit igazán jó most már leírni múlt időben. hiszen nincs szükség veszélyes átsurranásókra a 'gyalogosok részéről, és igazán még 'a piaci, napok 'emelkede'Uebb forgalma sem okoz balesetveszélyt. A felüljáró ex az aluljáró megszüntette a mindennapos idegfeszültséggel járó tumultusokat, mégis azt mondhatjuk, jelentős erő feszítésekre lesz szükség ahhoz. hogv az. útügyi szakemberek „tisztába tegyék" a még kritikus szakaszokat. Jól haladnak az aszfaltozó munkákkal a hejőesabai úton. és nemsokára a Budapest felől érkező forgalom is megoszlik majd a széles, négysávos hejőesabai átkelési szakaszon. Ami hátra van még: ki kell építeni a Petnehá/.v- berhazaknál az új forgalmi csomópontot, ami tehermentesíti végre az avasi lakótelepre. illetve a belvárosba vezető utak jelenleg legzsúfoltabb szakaszait. kereszteződései l. Az E—!)ü-os. illetve nálunk tőként 3-as főútként emlegetett uj íve a Kun Béla utca egy szakaszán vezet majd tovább a Szilágyi Dezső, a Vándor Sándor utcán ;it. az Ady-hídig. az ott megépülő új csomópontig.' Ezzel lesz • aztán teljes ennek az európai útnak a borsodi. miskolci korszerűsítése. Hét lámpa vezeti majd át a városon áthaladó járművezetőket. és ezeket hangoló-kábellel kötik ösz- sze. hogy a „zöld hullámban'. akár megállás nélkül, optimális körülmények között 15—20 perc alatt már a kivezető szakaszig jussának. Ezzel végre tehermentesítik a belvárosi utakat is. ami a Kazinczy utcának a Korvin Ottó. illetve a Beloiannisz utcához hasonló egyirányű- sílásávnl. minden irányban gyors haladást biztosít. A kérdésre, hogy amikorra mindez megszokott, mindennapi valóság lesz. menynyivel gyarapodik a megyében. illetve Miskolcon a gépkocsik száma, aligha lehet megközelítőleg is pontos választ -adni. A jövő év végéig a KPM 'Közúti Igazgatósága elvégzi, illetve elvégezteti a rá háruló, munkákat — mondta Papp András. az igazgatóság főmérnöke.' Amit viszont már mast biztosra vehetünk: a szomszédos országokban is rangos E—9fi-os hazai, illetve megvei. miskolci szakaszai is elérik majd a korszerű, nagy fontosságú közúti fő- ütőerek' forgalmi., technikai, esztétikai színvonalát, és ezzel nemcsak a növekvő Idegén forgalom. hanem a helvi k■ íz I ek ed es eg vsxerü sitesé t, biztonságát is elősegítik. Nagy József Jogászunk válaszol KELL-E AZ INGATLANRÓL KÉSZÜLT TÉRKÉP KÉSZÍTÉSÉÉRT FIZETNI? Magyar Gyula ózdi olvasónk levelével azért fordult hozzánk, mert az egyik járási földhivataltól olyan határozatot kapott, hogy az ingatlan-nyilvántartáshoz szükséges felmérési alaptérkép készítésének költségeihez járuljon hozzá 260 forinttal. Levélírónk arra hivatkozik, hogy ingatlana ugyan van, de semmiféle térkép készítését nem rendelte meg. ezért adjunk tanácsot a követelés jogosságát illetően. A járási földhivatal követelése jogos, annak jogszabályi alapja van. Lapunkban nemrég foglalkoztunk az egységes ingatlan-nyilvántartás készítésével, ami a jelenlegi telekkönyv helyébe lép. Az ingatlan-nyilvántartáshoz viszont földmérési alaptérkép kell. A 12 1973. MÉM—PM számú együttes rendelet előírja, hogy az alaptérkép készítésének költségeihez egyszeri költség- hozzájárulást kell fizetni. A fizetési kötelezettség általában a tulajdonost (tulajdonostársakat: egyetemlegesen), haszonbérlőt stb. jerheli. A hozzájárulás alapja a föld- ingatlan (földrészlet, önálló ingatlan, épület, pince stb.) négyzetméterben vagy hektárban kifejezeti területe. A hozzájárulás mértéke differenciált aszerint, hogy a földingatlan hói van. Pl. a városok, üdülőterülettel rendelkező községek belterületén és egyes zártkerti területeken 0,20 Ft m2; más, nem kiemelt községek zárt kert je után 0,07 Ft m—t kell fizetni. A hozzájárulás összegét az inga lián-nyilvántartás szerkesztésekor a területileg illetékes járási (városi) földhivatal állapítja meg. A hozzájárulás összegét a járási földhivatal határozatban közli az érdekeltekkel, tehal. azokkal' a személyekkel, akiket hozzájárulási kötelezetl- ség terhel. Ha az ingatlan közös tulajdonban van. a hozzájárulást egy összegben kell kivetni. A kivetésről szóló határozatot vagy az ingatlant ténylegesen használó, helybenlako tulajdonostársnak, vagy a legnagyobb területi hányaddal rendelkező tulajdonoslársnak kell kézbesíteni. akik egymás között, a tulajdoni hányad arányában felosztva számolhatják el. A jogszabály alapján 30 napon belül mentességet leltei kérni, vagy a határozatot fellebbezéssel megtámadni. ha annak jogalapja van. Mentességet azok kérhetnek. akik mglsz-járadé- kosok: a rendszeres vagy átmeneti szociális segélyben, járadékban részésülök; a szociális gondozottak: az árvaellátásban részesülök, és azok. akiknél a jövedelem egy fóré jutó összege a havi 600 Ft-ot nem haladja meg feltéve, hogy jövedelemadói nem tizet. A mentesség iránti kérelmet az illetékes járási földhivatalhoz lehel beadni, amihez csatolni kell az okot adó igazolásokat. Ha mentességről nem lehet szó, akkor a hozzájárulás összegét 3 . hónapon beiül kell megfizetni, mert egyébként azt az adóhatóság kamataival együtt végrehajtja. A SEGÉDMOTOROS KERÉKPÁROK KÖTELEZŐ' VIZSGÁZTATÁSA ÉS BIZTOSÍTÁSA Gadöcsi Lajos (Hangács, Hősök u. 13. szám 3795) olvasónk • amiatt irt levelet, hogy a segédmotoros kerékpárjának műszaki megvizsgálásakor kötelezően kérték a biztosítást, holott erről korábban nem volt szó. Levélírónk sérelmezi, hogy műszaki vizsgára hívták, ex ennek egyik feltételeként „provokálták a biztosítást". Arra kér választ, hogy mennyire volt jogszerű az eljárás?, A közúti jármüvek‘műszaki ynegvizsgálásáról szóló, 8 1977. KPM számú .rendelet (kihirdetve 1977. december 20-án) előírja, hogy 1980. január hó 1. napjától a segédmotoros kerékpár hatósági jelzése a jármű vázába vagy adattárolójába beütött, és a hajtómotor cm3-ben meghatározott hengerűrtartalmát jelző szám. Emiatt a segédmotoros kerék párolta t — a KPM Autófelügyelet tájékoztatása alapján — a. megjelölt helyeken és időpontokban műszaki vizsgálatban részesítik. A műszaki megvizsgálás" alkalmával az Autófelügyelet miiszaki álla not ellenőrzést tart (fék, világítás, jelzőberendezés. izzókészlet, sárvédő stb.), majd a segédmotoros kerekpari valamelyik jéifmütipús- hoz sorolja, típusbizonyítványt ad ki. és alkalmazza az előirt hatósági jelzést. A segédmotoros kerékpár jlvon jelzés nélkül a közúton nem közlekedhet. A gépjárművek kötelező fe le 1 öss égb i zt os 11 axa a lapján, minden belföldi ex külföldi rendszámú gépjármű üzemben tarlója felelősség biztosításban részesül a gépjármű által belföldön okozott karok megtérítésére. A belföldön közlekedő gépjármüvek felelősségbiztosításának a hatálya a belföldi rendszámtáblával (hatósági jelzéssel) történt ellátással, vagy a rendszám nélkül megengedett közlekedés megkezdésével kezdődik. A felelősségbiztosítás első dija a rendszámmal való ellátást követő hónap 1.' napján esedékes, és utána önként kell fizetni, évi két .egyenlő részletben. A felelősségbiztosítás nem önkéntes, mint a CASCO, hanem a jogszabály. kötelező erejéből fakad, úgyannyira. hogy a hátralékos díjat adók módjára keli behajtani. Abban igaza van olvasónknak, hogy erről már előbb kellett volna tájékoztatást kiadni, mert az 1971. január 1-ével- hatályba léptetett, mai renri- s ze rü Felelősségbiztosítás nem eléggé köztudott. Közöljük, hogy a tipusbi- zo ny í t vánn yal ren d el kező segédmotoros kerékpárok pótvizsgadíja 41) Ft, amelyhez az alábbi típusok tartoznak: Babptla 207 100, 207'208. Riga 12. HS. 1'1977- e.s modell Simson S 50 N— H. Komáé MR 2330., MR 2352. Jawa-Tranzisztor 40. Unva 50 23 A Mustang, Jawa-Muslang 23'200, Yer- huvinn 5—6. A többi típusok vizsgadíja 120 Ft. l)r. Mass Tibor