Észak-Magyarország, 1979. augusztus (35. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-11 / 187. szám
n ■M, «1 AZ MSZMP BORSOD-AB A Í1J-ZEMPLÉN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXV. évfolyam, 187. szám Ara: 1.20 forint Szombat, 197!). augusztus 11. I Aczél György fogadta a vendégeket Az amerikai képviselőház küldöttsége, John Brademas képviselővel, a képviselőhöz demokrata párti többségének helyettes vezetőjével az élen, néhány napos látogatást tett Budapesten. A küldöttséget pénteken fogadta Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese. Jelen volt Philip M. Kaiser, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete. A képviselők találkoztak és eszmecserét folytattak Szalai Béla külkereskedelmi államtitkárral és Nagy János külügyminiszter-helyettessel a magyar—amerikai kapcsolatok időszerű kérdéseiről. Genscher Washingtonban r Ä Vietnami Kommunista Párt KB* Politikai Bizottsága felhívással fordult minden kommunistához, az egész vietnami néphez: . bontakoztassanak ki mozgalmat, hogy méltóképpen fogadhassák a jövő évben sorra kerülő három jubileumot: a Vietnami Kommunista Párt megalakulásának 50-ik, Ho Si Minh születésének 90-ik és a Vietnami Demokratikus Köztársaság kikiáltásának 35. évfordulóját. A Ho Si Minh által megalakított és nevelt Vietnami Kommunista Párt — hangzik a felhívás — győzelemre vezette Vietnam munkásosztályát és népét a nemzeti, népi demokratikus forradalomért, a függetlenség kivívásáért, a haza egyesítéséért, a szocializmusnak egész Vietnamban való építéséért vívott harcban. Hazánk előretörése láttán Kína reakciós kormánykörei feltárták sötét terveiket. A kínai vezetők a Vietnami Szocialista Köztársaság megerősödésében látják nagyhatalmi, expanzionista, hege- monisztikus törekvéseik megvalósításának legfőbb akadályát. Vietnam, Laosz és Kambodzsa népe szorosan összefogott a közös ellenség ellen vívott harcban. Genscher nyugatnémet külügyminiszter Washingtonban tárgyalt Carter amerikai elnökkei és Vance külügyminiszterrel, majd a következőkről tájékoztatta az újságírókat : Az Egyesült Államok és az NSZK . egyetért abban, hogy az európai rakétapotenciállal és a fegyverzetellenőrzési politikával kapcsolatos javaslatokról a NATO őszi ülésszakán az érdekeltek együttesen döntenek. A SALT—II egyezménnyel kapcsolatban beszélgető partnerei előtt újból hangsúlyozta, hogy az NSZK kormánya változatlanul súlyt helyez ennek az egyezménynek a ratifikálására. Vance külügyminiszterrel a közel- keleti kérdésről is folytatott megbeszélést. Tegnap, pénteken délelőtt felavatták a Magyar Hűtőipari Vállalat Miskolci Gyárának új hűtőházát. A megye és az ország élelmiszer- ipara számára fontos eseményen megjelent dr. Bodnár Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára, dr. Gulyás Béla, a Magyar Hűtőipari Vállalat vezérigazgatója. Drótos László, a Miskolci városi Pártbizottság első titkára. Nagy Sán- dorné, országgyűlési képviselő, Fejes László, a megyei tanács elnökhelyettese, Tóth József, az SZMT vezető titkára, Szabó Pál, a KISZ megyei bizottságának első titkára, továbbá az üzem tervezői, kivitelezői, a társgyárak, a gyárnak termelő mezőgazdaság; üzemek és a gyár termékeit forgalmazó vállalatok, szövetkezetek képviselői. Potaky Pál gyárigazgatő üdvözlő szavai után, dr. Bodnár Ferenc köszöntötte az ünneplő kollektívát: — Kettős ünnep a mai nap, ünnepeljük alkotmányunk születésének 30. évfordulóját és a miskolci új hűtőház átadását. Egy-egy új létesítmény átadása mindig felemelő érzés. Örömével akkor sem lehet betelni, ha a szocializmus építése során gyakran kerül sor ilyen és hasonló alkalmakra. A megyei pártbizottság nevében tisztelettel köszöntőm a beruházási munkában résztvevőket: a tervezőket, az építőket, a beruházókat, mind-, azokat, akik becsületes és fegyelmezett munkával hozAr uborka betakarítása igen jelentős fizikai munkát igényel. A szakemberek kísérleteket folytatnak az uborka betakarításának gépesítésére. A HÓDGÉP nagy teljesítményű uborkafelszedö gépet szerkesztett, amelyből etjdig már öt készült el. Az egyik a túrái Galgameníe Magyar-Kubai Barátság Mgísz-ben „vizsgázik". Ugyancsak Túrán próbálják ki a MEZŐGÉP Kecskeméti Gyárának automata uborkaválogató gépsorát is. A képen: munkában az ubor- kafelszea'ö gép. Augusztus 20-án Augusztus 20-án ismét megrendezik Budapesten, a Parlament előtti Duna-s/.akas/.on a már hagyományos vízi- és légiparádét, a Kossuth Lajos téren ünnepélyesen avatják néphadseregünk új tisztjeit, este színpompás tűzijáték nyújt látványosságot — tájékoztatták az újságírókat pénteken a Magyar Néphadsereg, a Magyar Honvédelmi Szövetség és az Ifjú Gárda Országos Parancsnokságának képviselői a Magyar Néphadsereg Művelődési Házában. A már esztendők óta kialakult programnak megfelelően 20-án délelőtt II) órakor a Parlament előtti Kossuth zájárultak, hogy az üzem határidőre, a tervezett költségen belül valósult meg. A megyei pártbizottság első titkára ezt követően azokról a gazdasági körülményekről beszélt, amelyek többek között a hűtőház építését is nehezítették. Szólt a magyar népgazdaság nehézségeiről, az .áremelkedések okairól. — Felvetődik a kérdés, az árak megváltoztatása, az árrendszer fejlesztése önmagában megoldja-e gazdásági gondjainkat. A fogyasztásban remélt változások képesek-e egyedül megteremteni a gazdaság kiegyensúlyozottságát. képesek-e javítani a gazdaság eredményességét? E változások szükségességét egy pillanatig sem lebecsülve, azt keli mondanunk, hogy gondjaink megoldása mindenekelőtt a termelésben dől el. A jobb munkán, a hatékonyabb gazdálkodáson, a belső tartalékok feltárásán, a külső erőforrások, lehetőségek ésszerű bevonásán múlik, milyen sikeresen és gyorsan tudunk eleget tenni a megnövekedett igényeknek. A külső, a világpiaci tényezőkön nem tudunk változtatni; meg kell tehát változtatni belső munkánkat, magatartásunkat. A legfőbb követelménnyé vált. hogy (Folytatás c 2. oldalon) Lajos téren ünnepélyesen avatják a Magyar Néphadsereg főiskoláin idén végzett tiszteket. A budapesti honvédelmi nap fél 12-kor kezdődik. Megszólalnak a fanfárok, majd zászlókkal díszített motorcsónakok tűnnek fel ék alakban a Dunán. Utánuk különböző tői küldölt-tanacskcfzast tartottak Leninvárosban, a Tiszai Vegyikombinátban. A kombinát kollektívája az MSZMP Központi Bizottsága 1979. június 29-i határozatának ismeretében, valamihl a vállalati brigádvezetői tanácskozás döntése alapján pártunk XII. kongresszusa és hazánk felszabadulásának 35. évfordulója tiszteletére újabb felajánlást tett, kiegészítve a korábbi vállalást. A 312 szocialista és munkabrigád képviseletében megjelent brigádvezetőket, valamint ßozi Jánost, a VDSZ osztályvezetőjét és Veres Lajost. a VDSZ megyei szervező titkárát Mészáros János, a kombinál szakszervezeti bizottságának titkára köszöntötte. Ezt követően Sólya László, a TVK termelési igazgatóhelyettese összegezte a kollektívák által tett szocialista munkaverseny-felaján- 1 ásókat. Mint elmondotta: a kongresszusi munkaversenyben a vállalat kollektívája erőfeszítéseit a tőkés piacokon kedvezően értékesíthető, gazdaságos export-árualap terven felüli legyártására, az ésszerű takarékosság fokozására és a termékek minőségének javítására összpontosítja, hogy ezzel is hozzájáruljanak a népgazdaság egvensúlyi helyzetének javításához. A Tiszai Vegyikombinát kollektívája vállalja, hogy 9.3 millió dollár értékben növeli az export-árualapot, amelyegyebek között az alkotmány törvénybe iktatásának 30. évfordulóját:. a KGST megalakulásának 30. évfordulóját, a nemzetközi gyermekévet, a gazdasági építőmunkát, á honvédelmet köszöntő jelmondatokkal és dekorációkkal. Eközben a Duna fölött a levegőben zászlós helikopterek nyitják meg a légiparádét. Ezzel a kombinát tőkés exportja. 1979-ben 52,7 millió dollár lesz, amelynek belföldi értéke 1 milliárd 876 millió forint A többlettermeléssel 3,1 millió dollár értékű tőkés import megtakarítására nyílik lehetőség. Mindezeket figyelembe véve. a tőkés export növelésével, és az import csökkentésével 432 millió forinttal 9 milliárd 200 millió forintra növekszik a Tiszai Vegyikombinát 1979. évi teljes termelési értéke. Figyelemreméltó anyag-, és energiatakarékossági többletvállalásokat tettek a kollektívák. A korábban rögzített 61.1. millió forinton felül 90.4 millió, összesen 151.5 millió forint értékű anyagot és energiát takarítanak meg. A termékek minőségi színvonalának romlása nélkül 600 ezer dollár értékű — belföldi áron 20 millió forint — tőkés im- pprtból származó anyagot válT tanak ki megfelelő helyettesítésekkel Mindezeket a megnövekedőit feladatokat csökkenő létszámmal. műszaki, munkáéi üzemszervezési intézkedésekkel. valamint belső átszervezésekkel. telies egészében a termeléken vséc n öve! érével kívánják elérni. E’«k“n felül a kombinál kollektívái úiabb 11 ezer társadalmi munkaórát vállaltak, így 1079-ben össze-^5 sen 85 ezer óra társadalmi" munkával járulnak hozzá a kombinát és Leninváros célkitűzéseinek a megvalósításához. méretű hajók következnek, Tegnap délután brigádveze- nek értéke 350 millió forint,' i Dr. Bodnar Ferenc avatóbcsi&dAt mondja