Észak-Magyarország, 1979. augusztus (35. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-05 / 182. szám
ESZAK-MAGYARORSZÁG 10 1979, augusztus 5., vasárnap A DG-ÍO sztori A World Airways alelnölre szerint az ő DC gépei bizton ságosak. Háttérben a McDonell—Douglas „elefántja". Az FAA vázlata jelzi a hajtómű rögzítőcsavarjait, aminek elhasználódása a tragédiát okozta. a konkurreneiaharéban a másik két nagy repülőgépA Los Angelesbe induló DC—10-es „elefántgép” megkapta a felszállási en- - gedélyt. Felbőgött a három, egyenként húsz tonna tolóerőt kifejtő motor, s a te- hei’vonatnyi súlyú óriásgép elindult a chicagói repülőtér kifutópályáján. Mintegy . ezer métert megtéve a gép orra — miként szokásos — a levegőbe emelkedett, s a DC—10 lassan elvált a talajtól. Az irányítótorony egyik ellenőrző tisztje unatkozva figyelte a rutinfelszállást. Ebben a pillanatban olyasmi történt, amit valószínűleg élete végéig nem felejt, el. A kifutópálya felett épp csak a levegőbe emelkedő óriásgép jobb motorja levált a szárnytól, s mint eg^ rakéta, a kifutópályára zuhant. A gép személyzete láthatóan még nem vette észre a néhány másodperc múltán bekövetkező tragédia közvetlen okozóját. A DC—10 még pontban tíz másodper, cig maradt a levegőben. Egy szemtanú így írta le az ezután történteket. „A 191-es járat gépéről levált motor pattogva, láng- és szikraerdőt árasztva csúszott végig a felszállópálya betonján. A gép folytatta magasba ívelő útját, majd hirtelen a bal oldalára fordult, zuhanni kezdett, s óriási ekeként fúródott a földbe néhány száz méternyire a kifutópályától.” 275 ember közül senki sem élte túl a tragédiát! A teli üzemanyagtartályok még egy óráig égtek, a DC—10- ből csak összeégett roncsok, elgörbült kormos fém, műanyagrészek maradtak. így történt az Egyesült Államok mindmáig legsúlyosabb repülőgép-szerencsétlensége. A következő napokban a légiutasok tízezrei mondták ló jegyeiket a DC—Kiesekkel repült járatokon, vagy érvényesítették más géptípusokra. Az amerikai polgári légügyi hivatal (az FAA) néhány órára felszállási tilalmat rendelt el va- i lamennyi amerikai DC—10- esre, majd a vizsgálatok után ismét a levegőbe emelkedhettek az órfásgépek. Napok múltán — mikor kiderült, hogy súlyos konstrukciós hibák lehetségesek, ismét megtiltották a • felszállást a DC—10-esek számára. A példát szerte a világon követték, egymás után állitották le a DC— 10-esekkel. repült járatokat, ezzel óriási torlódásokat idéztek elő az utasforgalomban. Csak az Egyesült Államokban az utasforgalom 12 százalékát ilyen gépekkel ' bonyolítják le. Összesen mintegy 270 DC—10 van forgalomban a nagy nyugati légitársaságok gépparkjában. Ennek fele az USA-ban. A világ egyik legmegbízhatóbbnak tekintett légitársasága, a svájci Swissair a McDonell—Douglas gvár három tínusára. a DC—8, DC—9 és a DC—lore alapozza gépparkját, de sok DC—10-es tartozik például az ugyancsak nagyon jó hírű nyugatnémet Lufthansa légijármű-parkjába is. A tragédia nyomán megindult műszaki felülvizsgálatok hajmeresztő tényeket fedtek fel. A chicagói O’Hara repülőtéren a hangárban álló egy másik DC—10 vizsgálatánál, a két szerelő, Gigliotti és Schlüter elmondása szerint a következőt észlelték: „A motorföl - erősítő csavarok 'egy része elnyíródott, több csapszeg el volt törve. Ami a legmegdöbbentőbb volt, a szobányi méretű motor lötyögött a szárnyon, kézzel ide- oda tudtuk mozgatni. Ha ez a gép felszáll, talán ugyanúgy jár, mint a 191-es járat DC—10-ese.” Ray E. Ray, a Los Angeles-i repülőtér tapasztalt karbantartó szakembere: „A DC—10 régóta aggaszt engem. Alig egvpár éve repülnek, s mégis, a szerkezeti elemek tele vannak repedésekkel, a kormányszerkezetet mozgató létfontosságú hidraulikus vezetékek felszálláskor olyan erősen rezgésbe jönnek, hogy sok helyen már eltépték a mereven tartó rögzítőelemek.” Az ilyen hibákat 'már az új gép tervezési időszakában fel kellene fedni. Hiszen valamennyi repülő- géptípust még a forgalomba állítás előtt meg kell vizsgáltatni az FAA szakembereivel, s csak a hivatal jóváhagyó pecsétjével indulhat meg a gép sorozatgyártásra. Az amerikai sajtóban egyre gyakrabban bukkantak fel ilyesfajta kérdések: „Vajon az FAA előírásai megfelelnek-e a biztonság támasztotta követelményeknek? Egyáltalán megtartják-e az előírásokat? Hogyan ellenőrzik a repülőgépgyártó vállalatokat? Betartják-e a karbantartási utasításokat?” A vizsgálatok mindezekre a kérdésekre nem adtak megnyugtató választ. Emellett szélesebb összefüggésekre is fény derült. A DC —10-et gyártó vállalat, a McDonell—Douglas a hat- •'anas évek végén lemaradt gyártól, a Boeingtől és a Lockheedtől. Legelőször a Boeing jelent meg a piacon óriás „elefánt” gépével, a B—747-tel, majd követte a Lockheed L—10il-es Tristarja. Harmadiknak a versenyben a McDonell— Douglas futott be az „elefántkategóriában” a DC— 10-essel. Szakemberek szerint-a DC—10 konstrukciója, pontosabban annak hibái, a sietség jeleit mutatják. A gép története bővelkedik tragikus és figyelmeztető részletekben, ennek ellenére a gyár vezetői lényegében semmit sem lettek, hogy a hibák miatt szükségszerűen bekövetkező katasztrófákat megelőzzék. Már 1969-ben egyik alvállalkozója figyelmeztette a gyárat; baj van a csomagtér hátsó ajtajának zárjával, módosítsák. Semmi nem történt. 1970-ben egy földi probán az ajtó nem állta a nyomást, kiszakadt, az utaskabin padlójában futó hidraülikus vezetékek eltörtek. A vállalat semmit sem tett. Két évre rá a levegőben történt ugyanez, csak a pilóta ügyessége akadályozta meg a tömegkatasztrófát. McDonell—Douglas a füle botját sem mozgatta. Ami a legutóbb lezajlott katasztrófát illeti, a gyár tulajdonosai hallgatnak. Csak egy felháborítóan cinikus és hazug közleményre futotta eddig, amelyben a gyár vezetői így nyilatkoztak: „Hisszük, hogy a DC—10-es rászolgál arra a bizalomra, amely ezeddig iránta .megnyilvánult.” A katasztrófa okairól valami beismerés, sajnálkozás? — semmi. Úgy látszik, a McDonell —Douglas — az ‘USA legnagyobb repülőgépipari hadiszállítója, a Pentagon egyik oszlopa — bizakodik. Végül is — gondolják, nem alaptalanul — „amerikai államérdek”, hogy a McDonell—Douglas vadászbom- oázóinak jó híréhez, no meg a DC—10-es kiválóságához — kétség ne férjen. Dunai Péter „Családi tűzfészek” Dokumentum-játékfilm amatőr szerei Ei’re sem volt még példa a magyar filmművészet történetében: olyan alkotás aratott váratlan szakmai és közönségsikert, melynek írója- rendezője a Színház- és 'Filmművészeti Főiskola XI. éves filmrendezőszakos növendéke, filmje pedig még az első felvételi vizsga előtt készült, amatőr korában. A rendező: Tarr Béla, s filmjének címe: „Családi tűzfészek”. A szokatlan előzményekhez még tegyük azt is hozzá: az égész estét betöltő alkotás mindössze félmillió forintba került, ami annál figyelemre méltóbb, mive] egy átlag hazai játékfilm ma már „ 8—10 millió forinton alul el sem képzelhető. S az már tényleg csak poén: Tarr Béla a „Családi tűzfészek”-kel elnyerte a Magyar Filmkritikusok Díját. Kis is hát ez a vékony dón. gájú, körszakállas, kissé „borzas” megjelenésű fiatalember? — Huszonhárom éves múltam — kezdi a bemutatkozást. — Érettségi után lángvágó-segédmunkás voltam az Óbudai Hajógyárban, majd portás egy kultúrotthonban. Önként vállaltam mindkét „beosztást”, csupán azért, hogy megismerjem az „életet”, amire otthon, s az iskolapadban aligha volt lehetőségem. Szabad időmbein pedig hódoltam még gyermekfővel választott szenvedélyemnek: az amatőr filmezésnek. Tizenhárom éves koromban kaptam az első, roppant egyszerű filmkamerát, melyhez azóta sem lettem hűtlen. S persze, rengeteget jártam moziba. Volt olyan film, amelyet sorozatban néztem meg. Rövidebb-hosz- szabb film-zsengéimmel még 1973-ban díjat nyertem egy amatőr-filmfesztiválon. így ismerkedtem meg Dárday Istvánnal, aki zsűritag volt a versenyen,' Munkáim láttán meghívott: dolgozzam mellette — mint egyik munkatársa — készülő, „Filmregény” című alkotásában. Ö bátorított arra is, hogy vágjak bele a hivatásos filmezésbe. A Balázs Béla Stúdió karolt fel. s biztosított számomra szerény anyagi feltételeket, a „Családi tűzfészek” forgatásához. Hosszas előkészületek után öt ilap alatt készült el a film. — Hogyan? — Egyszerű a válasz: amatőr szereplőket foglalkoztattam, pem voltak költséges díszletek, jelmezek. A -tizenegy szereplővel mindössze hét budapesti helyszínen vettük fel a jeleneteket, s a produkciót még szállítási költségek is alig terhelték. Két kamerával dolgoztunk egyszerre, s az eredeti hangot rögzítettük, egyrészt a hitelesség kedvéért, másrészt, hogy ne legyen'szükség utó- szinkronra. A film teljes stábja a szokásos 30—50 helyett mindössze tíz főből állt. — Jelenleg — a tanülás mellett — foglalkozik új íilmtervekkel ? — Elkészült második forgatókönyvem. ideiglenes címe: „Földfolt”. Vidéki kisvárosban játszódik, három ember kapcsolatáról szól. Két testvérről, s egyikük feleségéről. Pontosabban: arról a nem kis megrázkódtatásokkal járó életforma-változásról, amelyet az ipar megjelenése okoz a falusi emberek betokosodott, évszázados hagyományokra épülő életében. S azt szeretném megmutatni: miként változtatja át az embereket a másfajta élet vonzása, hogyan módosul látásmódjuk, életvitelük. — Ez is" dokumentum-játékfilm lesz, hasonlóan a Családi tűzfészekhez? Ismét amatőr szereplőkkel ? — Igen! Bár ez csak hozzávetőleges felelet, mert nem hiszek az egymástól elkülönülő műfajokban. Szerintem nincs külön dokumentumfilm, s külön játékfilm, netán szerzői film. Csak: jó és rossz film. Az eszközök, a forma, a kifejezési mód ebből a szempontból másodlagos. Ami viszont fontos; története valódi élethelyzetekről szóljon, valódi koordináták között elevenedjen meg. S ha már a műfajokról esett szó, véleményem szerint a régi módon, „papa-mozija” eszköztárával ma már nem lehet jó filmet készíteni. Ahogy én látom: kettészakadt a világ színművészeié. Az egyik tábor, az úgynevezett profik gyülekezete, iparszerűen. gyártja a filmeket, kimondottan és elsősorban kereskedelmi célokra, üzleti haszonra. Én a másfajta filmkészítés híve vagyok, még annak a tudatában is, hogy ennek nincsenek mag a kellő feltételei. Az olyasfajta filmeket, amelyet én szeretnék csinálni, nem lehet ugyanúgy forgalmazni, műsorra tűzni, mint a szériaprodukciókat. Mert így nem kétséges, hogy megbuknak. Legalábbis, ami a nézők számát illeti. Ezek az úgynevezett másfajta filmek, melyek most vannak születőben itthon is, külföldön is, csak akkor „boldogulhatnak”, ha megkeresik és meg is találják azt a közönségréteget. amelyet az ilyesfajta filmek vonzanak, s nem csupán szórakozás céljából ülnek be a moziba. Még pontosabban: ezeknek a filmeknek meg kell teremteniük a maguk közönségét és a maguk közösségét. Ezt a célt szolgálja nálunk, a jelenleg még bizony csak gyermekcipőben járó, úgynevezett társadalmi forgalmazás. Ennek lényege: nem a bevétel hajszolása, nem a nézőszám fe- tisizálása, hanem olyan ki- sebb-nagyobb kollektívák megtalálása, illetve egybegyűjtése, amelyek számára valóban fontos mindaz, amit a film elébük tár. — Miből mérhető ez le? — Azokból a gyakran hajnalokba nyúló beszélgetésekből. amelyeknek már magam is résztvevője voltam, vagy . félszáz alkalommal, a Családi tűzfészek vetítései után. Ezek a beszélgetések nem sablonos kérdésekről szóltak, hanem közös gondokról, közös tennivalókról, együttgondolkodásról, azaz — hogy divatos szóval éljek — valódi kommunikáció résztvevői lehettünk. Számomra ezek a beszélgetések jelentik munkám elismerését, célkitűzéseim helyességét. Ilyen filmeket szeretnék csinálni, akkor is. ha nevemet sohasem fogják színes neonbetűk hirdetni a mozik bejárata fölött ... Garai Tamás Cseri a feldolgozás Az eddig csak tüzelésre használt cserfa kitermelése eddig ráfizetéses volt az erdőgazdaságoknak. A magyar erdőkben, igy Észak-Magyarország erdeiben is, igen jelentős kiterjedésű — mintegy 33 százalék — ez a faállomány. Ipari hasznosítását megkezdte a Mátrai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság. Állami támogatóssal speciális gépet vásároltak, mellyel cserből faaprítékot készítenek, amely fontos ipari nyersanyag. Hódmezővásárhelyen furfurolt készítenek belőle, amely a növényvédő szerek, műtrágya, a gyógyszeripar, továbbá a mügyantagyártás és az olajfinomitás fontos onya- ga. Az apritékot ezenkívül Zagyvarónán ötvözet gyártásához is felhasználják. A furfu- rolból várhatóan a 80-as években fehérjét, valamint takarmányélesztőt is készítenek majd. Ahhoz, hogy télen ideális feltételek között sportolhassanak a bánkúti síparadicsomban, már nyáron is sokat lehet tenni. A Bánkút Síklub és az őket támogató szocialista brigádok már augusztus hónapban munkához látnak. Dr. Molnár Adorjántól értesültünk arról, hogy Fortuna János festő kisiparos 4 társával társadalmi munkában augusztus 11-én a bánkúti melegedő átfeslési és egyéb tatarozási munkáit végzi majd el az AGROBER Vosztok nevű szocialista brigádjának tagjaival. A Borsodi Erdőgazdaság lillafüredi fakitermelő brigádja az épülő új felvonó nyomvonalának a területén a fakitermelést végzi el, ugyancsak társadalmi munkában. A Borsodi Szénbányák Központi Gépjavító Üzemének dolgozói a szerelési munkálatokat vállalták. Az eddig jelentkezettek szívesen látják újabb brigádok csatlakozását a nem mindennapi vállalkozáshoz. i «
