Észak-Magyarország, 1979. augusztus (35. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-05 / 182. szám

essswrraty GSZAK-MAGYAR0R5ZAG 7 197?. augusztus 5., vasárnap Deheroizálás Erősebben tartja magát, mint a íarmerdivat, vagy a dohányzás, vagy a cíl'ra kerítés, vagy bármi más. Talán nem is divat, hanem inkább szenvedély. Valami, ről bizonyítani, hogy nem is úgy történt, hanem így, valakiről bizonyítani, hogy nem is jó ember volt, ha­nem rossz, vagy fordítva. Deheroizálás. Nálunk kü­lönösen jó talaja van. Egy­szer már bizonygatták, hogy nem is Árpád volt annak idején a vezér, hanem va_ laki más. (Egykori karika­túra szerint Árpád apánk eme állítás hallatára meg is . jegyezte: Hunniában előbb-utóbb mindenkit meg­fúrnak.) Nemcsak nálunk dívik ez persze, másutt is. Shakespeare-ről már ré­gebben megpróbálták — vagy még ma is próbálják? •— bizonyítani, hogy nem ő írta a heve alatt futó mü­veket. (Karinthy Frigyes szerint sem ő, hanem egy másik emper, akit Shakes- peare-nek neveztek.) Ho_ méroszt is kikezdték már régen, bár igaz, nem na­gyon ártott meg neki. Ná­lunk egészen tisztes enetT giát fordítanak arra is, hogy bebizonyítsák: Pető­fi ama bizonyos napon nem szavalta a Nemzeti dalt a múzeum lépcsőjén. Másutt, vagy négy-öt he­lyen igen, de ott nem! Ha nem, hát nem. Azért per. sze Petőfi is, meg ama nap is marad, aki és ami. Nem túl régi az a dráma sem, amely Haynau kegyetlen­kedésének egyik indokául az általa elvesztett kártya- csatát láttatta velünk. Le­hetséges persze, hogy rosz- szul láttuk. Az árnyalt ábrázdlás föl­tétlenül szükséges, nyilván­való követelmény, ehhez kétség sem férhet. De föl­tétlenül szükséges ehhez valakinek az ócsárlása is? Csak így lesz árnyaltabb egy másik? A kutatók dol­gába, mindazoknak a dol­gába, kik eme árnyaltság megteremtésére, hivatottak, tehetséggel, lehetőséggel bírnak, dehogyis mernénk beleszólni! De kérdések csak-csak felvetődnek. Mint például a közelmúltban ol­vasott újságcikk egyik ki. tétele kapcsán is. Mint is­meretes, a Hitler elől me­nekülő lengyeleknek az ak­kori • magyar kormány me­nedéket adott. Sokkal több jót erről a kormányról nem is igen tudna senki elmon­dani, de legalább ennyit igen. A cikk szerint azon­ban ez a cselekedet is meg­fontolt számítás volt, mely. ben ötvöződött a naciona­lizmus, a cinizmus és a fe­lelőtlenség. Hát... Nem le­hetne meghagyni bennün. két mégis abban a hitben hogy a lengyelek befoga­dása mégiscsak tisztességes cselekedet volt? önismeret, ön vallatás. Nagyon is szükséges, hogy őszintén nézzünk szembe önmagunkkal, kik vagyunk, mik vagyunk, mit tettünk, mit nem teltünk. Régóta éljük már ezt az időszakot, a tiszta, igaz kép megte­remtésének. kialakításának igényével. Csak ne feledjük el. hogy annak idején Ár­pád ha vezérként, ha köz. harcosként, de minden bi­zonnyal lóval érkezett, a lónak meg azóta is megvan a másik oldala. Különösen nálunk, magyaroknál. Priska Tibor Filmecskék f Kedves Olvasóink! Mai Filmes grillsütő című ro­vatunkban Tűzrőlpattant Réteske filmrendezőnőt mu­tatjuk be. A művésznő két film forrázása közben vál­lalkozott arra, hogy eddi­gi sülellen, illetve kelellen­ségei konyhatitkairól be­széljen. — Kedves Réteske, hát hogyan is lett önből film­rendező? — Oh, az én habcsókos ifjúságom! Tizedik emele­ti kiskonyhám ablaka alatt sétált Vargabéles Dénes, a jó szimatú rétes- és film- szakember, aki, miután be- leszippantott a levegőbe, azon nyomban elindult fel­felé, a szag után. Kiskony­hámba toppanva így ki­áltott: — Réteske (egyéb­ként Bözsi a nevem), mar ga olyan hosszúra tudja nyújtani a semmit, hogy az isten is filmrendezőnek te­remtette! — Kedves Művésznő! Va. lamennyien megcsodáltuk a közelmúltban bemutatott „Dinsztelem-dunsz tolom” című zenés és 'a „Leragadt a palacsinta, nem bánom” című tilmvígjátékát, me­lyekben ön a spórolás ma­gasiskoláját mutatta be. Az elsőből ugyanis a zene és a vígság, a másodikból pedig a film és a játék maradt ki. Azon is elcsodálkoz­tunk, mennyire ért ön a színész kifacsarásához, -bő­rének lenyúzásához. — Hát igen, a gyermek­kor emlékei! A facsarás művészetére édesanyám ta­nított, • imádta a citromtor- lát, a nyúzás tudományát pedig édesapámtól lestem el, birkapásztor volt. — Kedves Réteske, úgy tudjuk, kalándfilmsorozat forgatására készül. Mit kí­vánhatunk önnek ebből az alkalomból? —■, Az álmom egy Nagy Spájz! Amelyben füstölt kolbász módjára lógnak a más rendezők által felvett üldözési, ágy. és csatajele­netek. És amelyekből én annyit vagdalhatok bele a filmembe; amennyit nem szégyellek! Bagi Aranka A Orvosi eset Fél négy előtt elkezdő­dött az orrvérzést Zsebken­dők. majd eláll.! Nem állt el. Vizes borogatás a nyak­ra, ecetszagolás. Nem hasz­nált. Hanyatt fekvés, hány­inger. szédülés. Négykor még mindig vérzett. Njncs otthon senki, üres a lakás. Telefon a körzeti rendelő­be. Nem vette fel senki Üjra hanyatt fekvés, ecet­szagolás. Ismét telefon. Csöng, csöng, kicsöngött. Az orr egyre vérzik. Felvették a telefont. Tessék. Kérem, ez történt. Mi nem tudunk, orvost küldeni. Telefonál­jon a központi rendelőbe. Erős szédülés. Halló, központi rendelő. Már több, mint egy fél órá­ja vérzik az orrom. Tam­ponálja. Mit csináljak? Tamponálja és üljön taxi­ba! így, véresen? Kérem, én mindjárt elájulok. Hány éves? Hetvenhét. Szédülök. Sajnos, nem tudok mást mondani. Amire az orvos odaér, maga is beér a kór­házba taxival. De nekem sürgősen orvosra van szük­ségem! Szétkapcsolt a vo­nal. Az idegességtől még jobban erősödik az orrvér­zés. Halló, szomszédok! Hív­jon mentőt! Háromnegyed öt. Sok vér- veszteség. Hanyatt fekvés, vizes törölköző, félelem. Mi lesz velem?! Telefon. Süket yolt. Várakozás a vonalra. házban lakik egy orvos. Éppen elment üdülni. Meg­jött a vonal. Tárcsázás Hal­ló, mentők? Búgás. Tár­csázás. Halló. mentők?! Tessék, itt mentők. Kérem, nekem. Szétkapcsolt. Tár­csázás. Kicseng. Halló? Mentők. Már több, mintegy órája vérzik az orrom. Nem tudok taxiba ülni. Nem venne fel. Szélkapcsolt. öt óra is elmúlt. Halló, mentők? Mondja a címet! Első kerület, Mészáros utca tizenkettő, negyedik öt. Jerney. Intézkedek. Köszö­nöm. Kapkodás, rendcsiná­lás, erős orrvérzés, szédülés és hányinger. Kellett nekem megöregednem ?! Várakozás, orrvérzés. Megjöttek a mentők. Be kell vinnünk. Tessék ezt hozni, azt hozni, amazt hoz­ni, a személyi meglegyen. Orrvérzés, az ájulás hatá­ra. Indulás lefelé a liften. Mi történt, mi történt?? Orrvérzés, ne tessék bá­mészkodni. Tessék fogódz­kodni, indulunk. Szirénázás, előzés, rázkódás, kanyaro­dás, orrvérzés. Miért nem állt el? Mit tetszett csinál­ni?'Ecetet szagoltam. Hmm. A mentő megérkezettéi kór­házba. Tessék óvatosan ki­szállni. Hol a nővérke? Halló, nő­vérke. Itt vagyok, mi tör­tént? Orrvérzés. Tessék ló­ülni, hívom a főorvos urat. Eltelt egy léi óra. Erős orr­vérzés. zédíilés. hányinger, idegbaj. Ne tessék izgulni! Köszönöm a segítséget. Borravaló. Orrvérzés. A tö- orvos úr rögtön itt lesz. Nem lett. Addig fogja be az orrát zsebkendővel. Mar elhasználtam. Nem kaphat­nék valamit? Majd. ha a főorvos úr itt lesz. Ne tes­sék izgulni' Kérem, markét órája vérzik az orrom!! Az jó. ha kijön. Legalább nem kapott agyvérzést. Mindjárt azt kapok. Ugyan már! Egy kis orrvérzésből ekkora ügyet csinálni! Nézze meg azt az embert! Tegnap vet­ték ki az orrsövénvét. El­ájulok! Ne tessék! Már itt is van a főorvos. I Tessék bejönni! Tessék leülni! Hol a nővér? Tes­sék várni, megkeresem. Erős orrvérzés, fekete lói­tok. Megjött a nővér. Na. - most szépen megmérjük a vérnyomást. Nyújtsa a kar­ját! De kérem, nekem az orrom!! Nyugalom, nénike! Hány évesnek tetszik lenni? Hetvenhét. Jóx erőben tet­szik lenni. Két órája vérzik az orrom! Hát bizony, ez a vérnyomás elég magas. A mentősök aláíratnak. El­mentek. Hol a főorvos úr? Kettőszázhúsz a, vérnyomá­sa. Már nem lesz semmi baj! Megvizsgálták. Tamponál- ták. Fél hat. Most már nem fog vérezni. Itt kell marad­ni egy pár napig. Hol a nővérke?! Megjött. Felvesz- szük szépen az adatokat. Mi történt? Miért tetszik rángatódzni? Fogja le ké­rem, nővérke! Ez a néni megőrült! Az orrvérzéstől?! Nem tudom. Attól nem szoktak. Már harap is! Kí­sérje, kérem, az idegosz­tályra! Ilyen még nem for­dult elő. Egy egyszerű orr­vérzéstől?! I Tormai László — Add be te magad — szaladt ki belőle. — Mi van? — riadt fel a férje, aki éppen a kukák eladására gondolt, úgysem venné észre a házmester. — Beteszünk téged — mondta felcsillanó szemmel az asszony, és a becsüs ab­laka felé indult, maga után húzva a hüledező Tavasit. ... — Kérem, utánanézek — bólogatott szolgálatké­szen a becsüs, miután Ta­vasiné 'elmondta az ötletét. — Erre ugyan még nem volt. példa, de ami késik, nem múlik. Egy pillanat. Felállt, hátraindult, a ka­bátok, televíziók, többször kipróbált magnetofonok kö­zött. — De szivecském... — Tavasi izzadt és ijedten markolta a fülesköcsögöt, amelyet mégsem sikerült beadni az üvegablak mögé. — Mit csinálok én oda­bent? ... örömös arccal tért vissza a becsüs. — Kérem, semmi akadá­lya a . dolognak, tessék ta­lán bejönni ide, itt a mér­leg ... — Na, menj már — lökte meg Tavasiné a férjét. Néhány lépés, és Tavasi ott állt a rúgós mérlegen (ahol néhány perccel ez­előtt egy kilószámra átvett televíziót mért le a becsüs). — Hatvan kiló, szűkén, izzadtsággal együtt — dik­tálta a becsüs, aztán resze- löt húzott elő, és kezében egy kicsiny üveggel Tavasi karja felé közelített. — Tűrje fel az inget! — szólt Tavasira. — Jaj! — ordított fel Tavasi, amikor a becsüs megreszelte a bőrét. — Jaaaaaj ... — nyögte elgyö­történ, mikor folyadék a karjára cseppent. A becsüs szemgödrébe szorította a nagyítót, közelebb hajolt Tavasihoz, aztán hangosan diktálta: — Hibás, használt, törött, foltos, kopott, nem jár, részember! ... De az ár. amit felkí­nált, megfelelő volt, Tava­siné felsi költött örömében, hiszen már jó előre kikat­togta, mennyit kell érnie a férjének. Tavasit gondo­san becsomagolták a batyu­ba, csak a feje látszott ki, a homlokán ott piros-fe­hérlett a 62 8645 számú .zá­logjegy. Az igazolószelvény pedig Tavasiné táskájába került, közvetlenül a ko­csikiutalás mellé. — Ugye, nem hagysz itt? — sírta felesége felé Tava­si, miközben targoncára tették, egy társaságban a szőnyegekkel, a tévével éá- egy bordó pizsamával. — Hat hónapig jöhet a nagys’asszony — mondta barátságosan a becsüs. — Sőt, hétig, hiszen a lejárat utáni hónapban még egész biztosan itt lesz a férje, csak azután kerül majd értéke­sítésre. „Értékesítik!”... — Most már Tavasiné is elsírta ma­gát, vitorlányi zsebkendőt lobogtatott, amint a férjét kifelé tolták a teremből. — Ugye ... ugye, kivál­tasz? — bőgte Tavasi nya­kig a bugyorban, ijedten, szaporán kapkodva a leve­gőt, s a homlokán meglib­bent a rosszul odatűzött zá­logjegy. Tavasiné sokat vezet, és azóta sem tudta kiváltani a férjét. Tavasi ma is olt la­kik a Kinizsi utcai raktár­ban, a személyzet eteti és almozza, bár ez nem köte­lességük, és Tavasiné egyet- let szót sem szólhatna, ha egy szertárkész csontvázat kapna majd kézhez, amikor végül kiváltja a férjét. Ha ugyan kiváltja.- „Meri a munka és a szeretet” — Irénke néni, hossza, dalntas betegség ez? — Eléggé. De meg fog gyógyulni. ^ — Irénként, az esti mű­szak után már reggel 6 órára be tudnál jönni? He­lyettesíteni kellene... — Tántika, mikor me­gyünk a hobbi-kertbe? Betegek. munkatársak, család. Minden generáció, s a társadalomnak szinte minden rétege. Köztük el Írónké néni, illetve „Írón­kéin • és Tántika", vagyis Mogyorósi Irén ápolónő. Helyesebben nem is köz­tük, értük él. — A kórház és a család az én világom ... A kórház a miskolci Sem­melweis Kórház bőrosztá­lya, ahol másfél évvel ez. előtt szép ünnepségen bú­csúztatták el a nyugdíjba vonuló Mogyorósi Irént. — Nővérhiány van, bár­mikor visszavárjuk — han­goztatták a búcsúztatói. S a hivatalos ügyintézés után, alig 2 hónap múlva az. ápolónő már újra dol­gozott. — Ennyi kiesésem van a 42 évi munkaidőmből. Egyébként soha hiányzá­som nem volt, táppénzen nem voltam. Munkabírása, türelme, k i egy ens ú 1 y oz o tt ság a cso­dálni való. Pedig mennyi energia kellett már az ed­digi tevékenységéhez: az egy évtizedes „kezdő”-mun­kához a debreceni bőrkli­nikán, a hadikórházbeli években a háború idején, majd a budapesti Mária utcai bőrklinikái 13 év után itt a miskolci kórház­ban, ahol 1962-től dolgo­zik... — Az éltetőerőm a mun­ka és a szeretet — összeg­zi „titkát”, s szívesen szól arról, hogy mennyi szere­idet kap a kórházban es otthonában egyaránt. — Nagy családhoz szok­tam. Tizen voltunk testvé­rek, én a legidősebb. 28 éves voltam, amikor édes­anyám meghalt, s rám ná. rult a gyerekek gondozása, tanítása. A saját taníttatásáról csupán ennyit mond: — Ahhoz, hogy ápolónő legyek, 2 éven át havi 24 pergőt fizettünk a debre­ceni klinikán. Aztán a kez­dőfizetésem havi 6 pengő • lett... S a szabvány kérdésre — miért, hogyan lett ápoló­nő? — a válasz: — Egyszer édesanyám­nak megműtötték a? ujját. Meglátogattam a kórház­ban. Megéreztem az ét.er- sz.agot. s akkor eldöntöt­tem. hogy az egészségügyi pályán lesz a hivatásom. (r. a.) I I

Next

/
Thumbnails
Contents