Észak-Magyarország, 1979. augusztus (35. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-05 / 182. szám
ÉSZAK- MAGYÄRORSZÄG 4 T979. augusztus 5., vasárnap ' S indig tíz-tizenöt perc- M cei előbb ott von a teremben. Szétnéz,. i székek jól vannak-e elhelyezve, látható-e mindenfelől a dobogó, az ablak besötétíthető-e, adott esetben nem kell-e kicsit befűteni a hűvösre fordult nyári időben. Majd előbb gyapjútakaróval, utána fehér vászonnal teríti le a dobogót. Mire a telepen foglalatoskodó művészek, vagy amatőr szakköri tagok a kijelölt kezdési időpontra beszállingóznak a terembe, ő már munkára készen áll. Csak a köntösét kell levetnie, s felvenni az első pózt. Aztán ötpercenként megmozdul, pozitúrát változtat. (Fotó: Laczó J.) • » Ötperces Negyvenöt lencszer öt perc után lazító nyújtózkodás következik. Meg keil mozgatni a váiliz. mókát, az elgémberedett könyököt, a már-már görcsbe ránduló talpal, az egész testet, amely az imént kilencszer merevedett öt-öt percre nehéz, igen. sokszor természetellenes tartásba. Olyanba, amely a gyors mozdulatrajzokat, vázlatokat készítőknek, a krokizóknak gya. koriás szempontjából a legalkalmasabb, a legoptimálisabb feladatokat adja,, s amelyet a ' művészetoktatás anatómiához értő szakemberei szükségesnek tartanak. Egy cigaretta, rövid séta, az előtérben — természetesen immár újra köntösben —, néhány mondat erről-ar- ról a krokizókkal, röpke pillantás az elkészült vázlatok néhányára, s olyan hamar vége a szünetnek. Újra kezdődik a kilencszer öt perc a dobogón, fárasztó állásokkal, támaszkodó ülésekkel, megfeszített végtagokkal. És ugyanígy, naponta négyszer negyvenöt percen át. Délelőtt kétszer, délután kétszer. Több mint egy hónapon át naponta. Tokajban vagyunk, a nyá_ rí művésztelepen. A íelöltö- zölten talán még vonzóbb, roppant csinos modell kicsit fáradtan szívja ebéd utáni cigarettáját. A napi munka felén már éppen túl van, ugyanannyi még várja. — Hogy érzi magát Tokajban? — Kitűnően. Még nem jártam itt soha, minden új számomra. Eddig csak borának híréből ismertem ezt a községet. A két nagy folyó találkozása, a felettünk magasodó hegy, a esónakázási lehetőség, az egész nagyon megkapó. Igazán kár, hogy az időjárás alig-alig enge, dett meg néha egy kis igazi nyári időtöltést. Egyébként napközben most- kevés az időm. A táborozás első turnusában csak délután 'volt elfoglaltságom, most, a másodikban délelőtt és délután, ráadásul a délelőtti a középiskolások táborában, innen vagy öt. kilométerre. Részt veszek a tábor életének minden rezdülésében. Érdekel, amit itt csinálnak, amit itt tanulni lehet. Jó itt lenni közöttük. — A turnusok váltják egymást, amíg itt tartózkodik. Találkozik többféle emberrel, s találkozik egészen kezdőkkel, a középiskolások csoportúval is. Melyikkel a legjobb dolgozni? — Nehéz lenne erre a kérdésre pontos választ adni, de nem is lehet feladatom minősíteni a részvevő, két, vagy csoportokat. Az biztos, hogy a körvezető művésztanároknál igen kiegyensúlyozott a munka, bár közülük viszonylag kevesebben vesznek részt a krokizáso. kon.. Bizonyára azért, mert többségüknek egész évben biztosított a modell. Nagyon kellemesen lepett meg a középiskolásokkal való találkozás. Kicsit féltem tőle. Ti- zenhat-tizenhyolc éves fiúk és lányok, s közülük sokan .most rajzolnak először aktot. Olyan fegyelmezettek a krokizásokon, hogy már-már meglepő. De ha lehet, hagyjuk ezt a kérdést. — Egy korábbi találkozásunkkor Magát a korong mellett találtuk. Láthatóan nagy gyakorlattal formálta a forgó agyagcsomót, s mint láttuk, igen jó formájú kerámiák kerültek ki a keze alól. Ez egyszeri próbálkozás vol t, vagy köti valami a kerámiához? — Az agyaghoz kötődöm. Már gimnazista korom óta a szobrászat izgatott. Akkori szomszédságunkban volt módom ellesni a szobrász munkájának néhány alapvető elemét, magam is próbálkoztam vele puszta , műkedvelő érdeklődésből, s ha nem is lettem szobrász, azóta sem vagyok hűtlen az agyaghoz, olykor szobrászkodQm, s valamennyi képzőművészeti ág közül ez érdekel legjobban. Pl., ha szobrászoknak állok modellt, kevéssé érzem a fáradtságot, mint máskor. Érdekel, jobban leköt, ami köröttem csinálnak. Visszatérve a kerámiára, itt módom nyílt megpróbálni a korongozást, hát őszinte érdeklődéssel és örömmel láttam hozzá. Segítséget és tanácsot is kaptam, mint a telep más tagjai. Meg anyagot hozzá. Néhány jól sikerült munkámat már ki is égettem és a tokaji nyár emlékére hazaviszem. — Magáról mit szeretne elmondani? — Fontos a személyem? Hivatásos modell vagyok, a Képzőművészeti Főiskolán dolgozom. A nyári tanítási szünetet használtam fel arra, hogy a Népművelési Intézet tokaji nyári művésztelepén dolgozzam. Az eredeti, képesített foglalkozásom gyógyszerész-vegyész. Igen sokáig dolgoztam ebben a munkakörben, s közben az említett szobrászkodó kedvemből adó. dóan kapcsolatba kerültem először a munkahelyi szakkörrel, majd más, rangosabb képzőművészeti szakkörökkel, ahol később modellként is dolgoztam. Egyre jobban megszerettem a műalkotások világát, szívesen végeztem a fárasztó modellmunkát. Mellékfoglalkozásként azonban nem mehetett tovább. A napi más jellegű munka után fizikailag sem lehetett bírni, így lettem aztán hivatásos modell a Képzőművészeti Főiskolán. Tudom, most azt fogja kérdezni, nem volt-e nehéz eleinte, nem kellett-e leküzdeni magamban bizonyos előítéleteket, hát már előre válaszolok is rá: nem volt könnyű, hiszen az előítéletek erősebben, , vagy gyengébben, de élnek. Nekem ez most a hivatásom, s talán elhiszi nekem, nem is olyan könnyű munka. S túl a fizikai fáradtságon, nem hagyható figyelmen kívül az a nem ritka rossz beidegződés, amely szórványos, rossz példákból általánosítva, a modellseget egy merőben másfajta, csak nők körében elképzelhető tevékenységgel rokonítja. Ez ellen csak emberi tartásunkkal tudunk küzdeni... Hát ennyit magamról. Háromnegyed S;e. dik a délutáni munka ideje. Fogja a takarót, a vászonle- ritőt, indul a krokizóterembe az újabb kétszer negyvenöt percre, a kétszer kilenc fárasztó pozitúrára. Benedek Miklós Augusztusi tárlatok Miskolcon Gazdag ígéretű az augusztusi miskolci képzőművészeti kiállítási program. Például a Mini Galériában még látható a Gyermekrajzok ’79. című, díjnyertes pályaművekből válogatott tárlat 11-ig, de ugyanott 13-án már Czinke Ferenc grafikusművész tárlata nyílik. E kiállítás szeptember közepéig látogatható. Két tárlat is nyílik 16-án: a Vasas Galériában Mazsarojf Miklós festőművészé, a József Attila Könyvtár kiállítótermében pedig az Ágotlia Margit grafikusművészé. A Miskolci Galériában 21-től Werner Schinko neubrandenburgi (NDK) grafikusművész tárlata látható a barátságfesz- tivál rendezvényeinek . sorozatához kapcsolódva. A szakkörök közül a vasutasok köre rendez kiállítási 10-től a vasutas egészségügyi központban, a Selyemréten. Itt említjük meg, hogy — bár nem képzőművészeti jellegű esemény — a hónap második felében nyílik meg a diósgyőri várban, illetve a Déryné-házban A miskolci színészet története című állandó kiállítás is. ÉzipzíUiji lépd! lyöjteiénye Tegnap délelőtt újabb múzeumi jellegű kiállítással gazdagabb Borsod megye: minden látványos ünnepélyesség mellőzésével, de a kánikula ellenére több száz spontán érdeklődő részvételével, Mezőkövesden, a Kőrisfa utca 27. alatt megnyílt a Borsod' megyei Múzeumi Igazgatóság legújabb létesítménye, a jellegében országosan egyedülálló, mezőgazdasági gépek gyűjteménye. Ezentúl — hétfő kivételével — naponta kilenc órától délután ötig látogatható, s minden bizonynyal igen sokan fogják is látogatni csakúgy, mint a másik mezőkövesdi múzeumot, a Matyó Múzeumot, amely a megye leglátogatottabb múzeumi intézménye. A hangulatos, falusi jellegű udvaron először tíz nagy méretű lokomobilt láthat az érdeklődő, majd továbbhaladva, fedett szín alatt további lo- komobilokat és stabil erőgépeket a múlt század utolsó két évtizedétől e század harmincas éveiig. A fedett rész hátsó falán kovácsolt szekér- díszek, egyéb mezőgazdasági kovácsművészeti remekek láthatók, valamint Rudolf Diesel, Ganz Ábrahám, Bánki Danát, Csonka János, Hoffer Mátyás és a motorizáció más úttörőinek arcképei és a hajdani erőgépeit munkáját megr idéző öreg fotók. Az udvar további részében a mezőgazdaság korábbi, motorizáció előtti időszakait megidéző felszerelések, gépek — köztük egy Kühne-gyártmánvú lóvonta tású cséplőgéphajtó járgány — várják az érdeklődőket. A kiállított darabokhoz mindenütt tartalmas eligazító táblák adnak további ismereteket) s több szöveges ismertetés is található a 19. századvégi mezőgazdasági motorizációról, az itt látható gépek és felszerelések alkalmazásáról. Mint korábban bemutattuk már a gyűjteményt, a kiállítás anyaga Hajdú Ráfis János és felesége mezőkövesdi lakosok magángyűjteményéből alakult ki. A házaspár sok esztendei gyűjtőmunkájának eredményét ajánlotta fel az államnak, így jöhetett létre a Borsod megyei Múzeumi Igazgatóság szervezetében- ez az új múzeumjel - legű intézmény. Ezt a gyűjtőmunkát és nemes felajánlást méltatta a nyitóünnepség bevezetőjében — tegnap délelőtt — dr. Lukács Gáspár, az „idősebb testvér”, a Matyó Múzeum igazgatója, majd avató szavaiban dr. Szabadfalvi József megyei múzeumigazgató is, aki Hajdú Ráfis János nemes cselekedetét a nagy múzeumalapítók, a nagy mecénások példája méltó követésének deklarálta és a gyűjtemény most már állami keretek között történő továbbfejlesztésének szükségességét hangsúlyozta. A nyitóünnepségen Hajdú Ráfis János tartott tárlatvezetést és ennek keretében egy-két öreg gépet működésbe is hozott. (hm) Nem tudom, megfigyelték-e már, hogy ,nyugati politikusok, kommentátorok, sőt a művészeti vezetők is milyen gyakran emlegetik az, adófizető'polgárok érdekeit. A különböző vezetőknek, mintegy az adófizetők (ők a nemzetet fenntartó erő) színe előtt kell lelkiismeret-vizsgálatot tartaniuk, hogy jól sáíárkod- tak-e a reájuk bízott javakkal. Ez mindenesetre a demokratizmus látszatát kelti, különösen, hogy ha figyelembe vesszük azt is, hogy máról holnapra akár a legtekintélyesebb vezető is „leszavaz-, ható”. Más kérdés persze, hogy kiknek van igazán szavazati joguk. Természetesen a legnagyobb adót fizető csoportoknak, vagyis akik gazdasági potenciáljuknál fogva könnyedén kézben tartják az egész államapparátust. De az adófizető polgárság érdekeinek sűrű emlegetése közben a kisember is úgy érezheti, hogy figyelnek rá. S ez így is van, amennyiben a manipulációt „figyelemnek” nevezhetjük. A , manipuláció számtalan iránya és formája közül ezúttal csak a különböző kulturális intézmények, illetve a művészetek manipulativ /tevékenységét próbáljuk megvizsgálni. Heinrich Böll írja: „A német (nyugatnémet — a szerk.) színházak repertoárját látva azt gondolhatnám, hogy szocialista államban élünk, de a színházakban, megnyilvánuló szabadság veszélyes illúziót rejt; hagyják, hogy tombolják ki magukat a színpadokon, vagy az irodalmi rovatokban, de a valóban döntő véleményeket ugyanezen újságok gazdasági rovataiban szövegazik meg és onnan terjesztik.” A manipuláció lényegét Köpeczi Béla így fogalmazza meg: „A kapitalista társadalomban, még a legfejlettebben is, a nagy tömegek számára. csak a termelésben és a mindennapi életben való orientálódás szempontjából szükséges kulturális ismereteket és készségeket biztosítják, s a, tömegek manipulálására az úgynevezett tömeg- vágy konszum-fogy asztói kultúrát használják fel.” Ezzel magyarázható, hogy például egy nyugati metropolis lakosságának (a tényt Jacques Barzun számításai nyomán Vitányi Iván közli) csak egy százaléka tekinthető koncertlátogatónak. Talgm nem kell bizonyítani, hogy nálunk mennyivel jobb a helyzet, bár gazdasági fejlettség tekintetében elmaradunk a vezető nyugati országok mögött. De ízelítőül álljon itt még néhány — ha nem is egészen friss — hazai adat, melyet ugyancsak Vitányi Iván telt közzé néhány évvel ezelőtt „A magyar társadalom ízlésstruktúrája” című tanulmányában : „A koncertek és operaelőadások látogatóinak aránya körülbelül a nagyvárosi lakosság 3—.10 százalékát teszi ki. A művészfilmek látogatottsága is félmillió és egymillió közölt van, tehát II) 'milliós lakosságunk 5—10 százaléka. A képzőművészeti kiállítások látogatottsága valamivel kisebb, a legsikeresebb kiállítások a félmilliót érték el, vagy közelítették meg. az arányt tehát ebben a művészeti ágban 2—5 szá\ zalékra becsülhetjük." Mindez a felszabadulás után bekövetkezett „kulturális honfoglalás”, s az azóta eltelt évtizedek (persze korántsem egyenletes) fejlődésének következménye. Iskolapolitikánk, köny kiadásunk, s egész művészeti életünk (ezen belül a televízió művészeti tevékenysége is) azt' bizonyítja, hogy — Köpeczi Béla szavaival élve: — „A mi kultúra-felfogásunk társadalmilag nyitott, tehát mindenki számára Lehetővé akarjuk lenni, hogy eljusson a legigazibb kultúrához. Ami pedig az értékeket illeti, arra törekszünk, hogy a tömegekhez eljuttassuk a. legnagyobb értékeket is.” Nemz e t i j ö ve d el m ü n-kb 61 igen nagy összegeket szántunk arra, hagy a kulturális értékek befogadói, hasznosítói minél kisebb anyagi áldozatra kényszerüljenek. Különben aligha adhattuk volna ki olcsón a klasszikusokat, s például egy száz forintos önköltségű színházjegy ára azért lehetett csupán húsz forint. De folytathatnánk ezt a felsorolást a hangversenybérletekkel. a , mozijegyek árával és így tovább. Arról nem is beszélve, hogy a különböző rétegek még külön kedvezményben is részesültek. (Üzemi, szövetkezeti kulturális alap.) De a múlt idő használata nem is helyénvaló, hiszen, társadalmi célkitűzéseink nem változtak, következésképp „kultúra-felfogásunk” .sem. • A kulturális és művészeti ér^ lékek tehát továbbra is jelentős ártámogatással jutnak el a közönséghez. Még akkor is így van ez, ha — átlagosan — 30 százalékkal drágábbak lettek a színház- és mozijegyek. Érvként elmondhatnánk, hogy nezetkö- zi összehasonlításban még mindig olcsók. Mi azonban — egyénenként, családonként — természetesen érezzük ezt az áremelést. Érezzük és jobban meggondoljuk, hogy miért, mennyi pénzt adunk ki. Ebben a helyzetben kétféle szemlélet alakulhat ki a művészeti műhelyekben, intézményekben. Részint a közönség kegyeinek mindenáron való keresése, részint a „jót, s jól’ elvének és gyakorlatának érvényesítése. Nem kell bizonyítani, hogy mindenféle kómmercializálás a mi „kultúra-felfogásunkkal” ellentétes. AJ cél nem lehet más, mint a valódi értékek értő és egyre értőbb felmutatása. Minden más joggal sérti „adófizető polgáraink” — vagyis az esztétikai értékeket egyre inkább igénylő, dolgozó magyar nép! — érdekeit. (gyarmati)
