Észak-Magyarország, 1979. augusztus (35. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-15 / 190. szám

ÍII-IIBIIili Sípszó, dobszó, színes vá­sári forgatag fogadta tegnap délután a diósgyőri várba érkezőket. Volt itt minden, mi gyerekszemnek, gyerek- fülnek érdekes! A miskolci gyermekünnep háromnapos programja zeneszóval, tánc­cal, vidám műsorral vette kezdetét. A jó hangulatról, a sok- sok látnivalóról az első pil­lanattól kezdve gondoskod­tak a rendezők, a KISZ Bor­sod megyéi Bizottsága mel-' lett működő: fiatal művészek borsodi köré és az Üj zenei műhely tágjai, akik a nem­zetközi gyermekév alkalmá­ból . szervezték e rendhagyó programsorozatot. A tegnap délután — s ez az igazi főszereplőknek, a gyerekeknek is a véleménye — felért egy valódi karne­vállal. A színes sátrak közt mókás kikiáltók, mutatvá­nyosok — a Gárdonyi Géza Művelődési Ház színjátszói — csábították a kisebbeket, nagyobbakat a műsorok szín­helyére. Tolongtak is a gye­rekek a bábjátszók paraván­tart a vásár ja előtt, drukkoltak a b’áb- hősöknek. hogy aztán nem sokkal később a mesemondó téren hallgassák Jobba Gabi színművész meséit. A füves várárokban egy pillanatra sem lankadt a jókedv: zsák­ba nfu tás. kötélhúzás volt itt a fő attrakció. Másutt a fiúk. lányok kipróbálhatták az al­kotás örömét: rajzolhattak, gyurmázhattak kedvükre, a fiatal művészek segítségével. Amott hatalmas fehér papí­rokra, nyelvüket i kidugva festették a matyó mintákat az ifjú pingálók, a téren népzenére járták a körlán­cot az alkalmi táncosok. Az első nap legfőbb ese­ménye azonban az este hét órak'or kezdődő ,, gyermek­opera ősbemutatója volt. Selmeczi György rendezésé­ben Britten: Noé bárkája című művét mutatták be a miskolci gyerekek. Akik ed­dig még nem tették, ma és holnap ellátogathatnak a diósgyőri várba, ahol kere­ken három napig tart a vá­sár. M. M. Fotó: Szabados Gy. Látványosságok a vár tövében. A rajzkcdvelö gyerekeket Petliö János grafikusművész segíti taná csókkal. A figyelmes hallgatóság. Miskolc város Tanácsának teleiére lobogózzák fel cpüle- Vcgrehajtó Bizottsága felkéri teiltet, a vállalatok, üzemek és in­tézmények vezetőit, hogy al- A zászlód tsz augusztus 17— kotmányunk ünnepének tisz- 21-ig köszöntse az ünnepet. TELEX GÁTSZAKADÁS A Gujarat állambeli Morvinál bekövetkezett szombati gátszakadás áldo­zatainak száma elérheti a 25 ezret — írja keddi szá­mában a Hindustan Times. Más lapok ötezerre becsii- : lik a halottak várható szá­mát. A gátszakadás utána vidékre ömlő négy-öt mé­ter magas víztömeg he­lyenként két méter magas iszapréteget is összehor­dott. Szakértők szerint leg­alább egy hónapba kerül, amíg az özönvíz sújtott te­rületen helyreállítják a víz- és villanyszolgáltatást, valamint a telefonössze­köttetést. TERROR­CSELEKMÉNYEK Ismeretlen merénylők hétfőn Isztambul egyik kül­városában agyonlőtték a város volt rendőrfőnökét, aki otthonából éppen irodá­jába tartott, amikor kocsi­jában a halálos lövések ér­ték. A golyózáporban egy járókelő is megsebesült. Néhány órával később Isz­tambul egy másik külváro­sában kilenc fegyveres megtámadott egy üzemet, agyonlőttek egy kereske­dőt, és két műhelyben bombákat robbantottak, je­lentős anyagi károkat okozva. POKOLGÉPES MERÉNYLET Az ETA katonai szár­nya hétfőn közleményben magára vállalta a Vizcaya tartománybeli Durangóban a Renault francia autótár- saság kiállítóterme ellen szombaton elkövetett, po­kolgépes merényletet. A robbantások csak kisebb anyagi kárt okozták. A szerkesztőségekhez eljutta­tott közlemény szerint a robbantásokat a baszk me­nekülteket sújtó francia hatósági rendelkezések el­leni tiltakozásul követték el, és a közlemény továb­bi akciókat helyezett kilá­tásba a spanyolországi francia érdekeltségek el­len. Rendkívül hasznos Üj berendezést fejlesztet­tek ki a gödöllői MÉM Mű­szaki Intézetben, amelynek segítségével 32 mérési pon­ton uralkodó hőmérséklet mutatható ki egyidőben. A műszer rendkívül hasznos szolgálatot tehet a mezőgaz­daságban, ahol sok az olyan létesítmény, amelyben egy helyen nagy mennyiségű ter­ményt — például burgonyát, gyümölcsfélét, szemes termé­nyeket — tárolnak. A fel- használásig jó minőségben kell megőrizni /ezeket az anj'agokat, s gyakran az a döntő, hogy megfelelő-e a tároláshoz előírt hőmérsék- let. Mivel e termékeket ál­talában ömlesztve, zárt tá- irolótornyokban, több méter magasan tárolják, a belső hőmérséklet ellenőrzése ne­héz. E gondot oldhatja meg a most kifejlesztett, úgyne­vezett számki jelzéses1 rend­szerű műszer. amelyhez EMG-gyártmányú adatrögzí­tő is kapcsolható. Segítségé­vel idejében elkerülhető a tárolt termények túlmelege- dése vagy túlzott lehűlése. Mentesítő vonatok Az alkotmánynapi ünnepi forgalom lebonyolítására a MÁV augusztus 17-től, pén­tek délutántól mentesítő vo­natokat indít. Menetrend szerint 75, és a szükség sze­rint további mentesítő sze­mély- és gyorsvonatot is . in­dítanak Budapestről.és visz- sza. Miskolc irányába 23, Debrecen felé 20, Pécsre 10, Békéscsabára ö. Szegedre 7, Szombathelyre 5. Nagykani­zsa és Tapolca irányába két- két vonat indul, illetve érke- zik. Az utazóközönséget ké­ri a MÁV: menetjegyeiket és helyjegyeiket előre váltsák meg, hogy elkerüljék a pénz­tárak előtti várakozást. Farmcrruliában tilos Farmerruhában szórakozni tilos! — írta ki a tulajdonos az USA-beli Lewinston bár­jában. Három cowboy tért be a diszkóba, elolvasták a táblát, s kimentek a mosdó­ba. Hamar visszatértek: alsó- neműben és csizmában. A meglepődött vendégek abba­hagyták a táncot. A három fiú felhúzta öltönyét és szó nélkül távozott. Szentendrén ötvenéves a szentendrei nyári művészteiep. A képen: Barcsay Jenő látogatóban régi barátainál, háttérben Gál*fy Lola. Uj éttermei adnak át Bakíakéken Szlovák és lengyel vendégekkel együtt ünnepelnek Ebben az évben Baktaké- ken rendezik meg a járási szintű kiemelt alkotmány- ünnepségei az encsi járás­ban. Ezt a község — és a Szárazvölgye Termelőszövet­kezet — egyenletes, jól lát­ható és érzékelhető fejlődé­se mellett két másik lénye­ges momentum. is indokolja. Áz egyik: szlovák és lengyel vendégeket vár a község, kö-' zösen.a szomszédos Felső- gaggyal, a másik: elkészült és átadásra kerül — meg­kezdi üzemelését — a Ma­lom étterem, amelyet a volt malomépülelből varázsollak újjá. széppé. Az étterem egyébként jelentős hiányt pótol. A Szárazvölgyén végig mindeddig nem volt olyan hely, ahol a turisták, vendé­gek tpegfelelő ellátásban ré­szesültek volna. A sajátos hangulatú vendéglő valószí­nűleg több látogatót vonz majd a kies dombvidékre. Augusztus 20-án, alkot­mányunk születésének év­fordulóján a szomszéd és társközségek lakói is Bak- lakéken hallgatják majd meg dr. Pusztai Bélának, a me­gyei tanács elnökhelyettesé­nek ünnepi beszédét. Az ün­neplés keretében sor kerül a Lengyel Népköztársaság 35 éves fejlődését bemutató ki­állítás megnyitására, a sport- és kultúrműsor keretébe^ fellép a krakkói Wrisprians- ki Népművészeti Szövetkezet népi zenekara is. A Szlová­kiából, Kassáról érkezett vendégeket és a lengyel mű­vészeket augusztus 19-én és 20-án a l’elsőgagyi Virágzó és a 'baktakéki Szárazvölg3re Termelőszövetkezetek látják vendégül, mutatják meg ne­kik gazdaságukat. A baktakéki művelődési házban a Lengyel Népköz- társaság életét., fejlődését be­mutató kiállítást Nagy Zol­tán, a járási pártbizottság el'- ső titkára nyitja meg. Az új éttermet pedig Szádváry Gyula termelőszövetkezeti elnök adja át rendeltetésé­nek. Az alkotmánynapi ünnep­ségen a két termelőszövetke­zet vezetősége pénz- és könyvjutalmakat ad át az aratási munkában kitűnt termelőszövetkezeti dolgo­zóknak. V Egy li&leseí Újsághír: ,,H. Lászlóné miskolci lakos, ölében kislányával a Vörös Hadsereg és a tapolcai út kereszteződésénél haladt át az úttesten, amikor egy személygépkocsi elütötte. A gépkocsi veze­tőjét a rendőrség elfogta.” ^ • ★ — Azon a napon brigádkirándulásra indultunk. Eredetileg Bogácsra készültünk, de rossz volt az idő. így hát Egerbe mentünk. Megnéztük a vá­rost, megebédeltünk a Szépasszony-völgyében, utána a brigád fejenként egy-egy üveg* sört ivott meg. öt órakor indultunk vissza. Mezőkövesden vacsoráztunk, ahol szintén egy-egy üveg sört fo­gyasztottunk és megittam egy deci bort. Kaknics Kálmán az ÉPFU egyik szocialista brigádjának tagja, hivatásos gépkocsivezető, ö az az ember-, aki augusztus íl-én fi óra után nem sokkal egy kijelölt gyálogosátkelőhelyen okozta azt a balesetet a tapolcai úton. — Nehéz most erről beszélni — mondja a férfi, aki a baleset -óta előzetes letartóztatásban van. — Két gyerekem van nekem is és higgye el, igazán megbántam, arnit tettein. Amíg beszél, idézem magamban a kihallgatás! jegj'zőkönyvbe tett vallomását. Ez a hivatásos gépkocsivezető kirándulni ment azon a szombati napon. Vallomása szerint két üveg sört és egy előzményei deci bort ivott meg, akkor, amikor a baleset be-r következett, már italos volt. Érthetetlen, hogy miért mcr,t el a helyszínről. — Amikor a baleset megtörtént, a feleségem mellettem ült. Utasaim — szocialista brigádta- gok. egyébként hivatásos gépkocsivezetők is — azt mondták, nincs semmi baj, menjünk to­vább . . . A férfi, áld balesetet okozott, elment még Pe­recesre, onnan ömassára. Munkatársait szállí­totta haza. Munkatársait, akik ugyanúgy, mint ő. hivatásos gépkocsivezetők. Kaknics Kálmánt éjfélkor tartóztatta fel egy rendőr járőr, a mis­kolci Hoffmann Ottó út közelében lévő szökőkút- nál. Az ittasan gázoló férfit súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés bűntettének alapos gya­núja miatt helyezték előzetes letartóztatásba. Cselekményét nem kell különösebben kommen­tálni. ö sem tette ezi. Am elgondolkodtató, hogy felelőtlenségével, amit meg csak súlyosbít az, hogy .hivatásos gépjárművezetői jogosítvánnyal rendelkezik, emberek életét olthatta volna ki. (A kisgyerek életveszélyes sérülést szenvedett.) Anélkül, hogy az elkövető felelősségét kisebbí­tenénk: utasai, akik között hivatásos gépjár­művezetők is voltak, nem próbálták megakadá­lyozni, hogy Kaknics italosán — volánhoz üljön. PuszlalaJvi Tivadar Ma is működik a Balato­non, örvényesi partja köze­lében az ország legrégibb ví­zimalma. Az aratás befejezé­se után, a közös termésből kapott részesedést a környék­beli tsz-tagok ezekben a napokban szállítják a régi vízimalomba. Azért ragasz­kodnak hozzá ennyire, mert messze vidéken itt őrlik a. legfinomabb rétes lisztet. Nap mint nap, 400—500 turista tekinti meg. Az idei nyáron már két vendégkönyv telt meg a látogatók bejegyzései­vel. Halálos áramütés Dán József 59 éves tsz-tag sopro.nhorpócsi háza udvarán, a vizes talajon megcsúszott, egy áram alatt levő betonke­verő gépnek esett, és halálos áramütést szenvedett. A rendőrség szakértő bevoná­sával megkezdte az ügy vizs­gálatát. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG — Az MSZMP Borsod-A baúj- Zemplén megyei Bizottságán ak lapja, Főszerkesztő: WIKTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zs út 15. — S527. Postacím- Miskolc. Pf.: 351. Telefonok: központ: 36-132, 16-672, 35-380. 36-579; titkárság: 16-886; ipari rovat: 1C-035; belpolitikai rovat: 16-450: kultúrrovat: 16-067: sportrevat: 16-049: levelezési rovat, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. — 3527 Postacím: Miskolc. Pf.: 173. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17. — 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a postahivataloknál és a hírlap- kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 30 Ft, negyedévre: 00 Ft, egy évre: 360 Ft. Index: 25655. ISSN 0133—0357. Készült a Borsodi Nyomdában F vezető: KILIÁN BÉLA.

Next

/
Thumbnails
Contents