Észak-Magyarország, 1979. július (35. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-29 / 176. szám

!979. j'úfíus 29,, »asómcrp

ESZAK-MAGYARORSZÁG 5

Pártmunka a Volánnál

Oázis módjára londolkodnak

A vállalat párt alapszerye- z.etei is nagy erőfeszítéseket tesznek, hogy a maguk eszközeivel segítsék a Központi Bizottság decemberi ülésén elfogadott határozat valóra váltását — mondta kérdé- süpkre Hriczu Gábor, a Volán 3. számú Vállalat párt- bizottságának titkára. De hogyan, milyen módon? Abban maradtunk, hogy legjobb lesz, ha ezt többen beszéljük meg a műszaki alapszervezet néhány kommunistájával. A pártbizottsági titkár is megfelelően tájékozott ezekben a dolgokban, de részleteiben ők ismerik legjobban munkaterületük gondjait és eredményeit.

Eszmecserénkben abból indultunk ki, hogy az utóbbi években — napjainkban is — elég sokat beszélünk a hatékonyságról, de csuk akkor léphetünk kettőről-háromra, ha ki-ki a maga munkaterületén maradéktalánul elvégzi a munkáját. A kommunisták példamutató munkája pedig ösztönző lehet minden dolgozó számára. Hogyan dolgoznak a műszaki üzem kommunistái?

— A cselekvési programunkat elkészítettük az év elején, konkrétan, határidőkkel és felelősökkel, a szokásos fórumokon megvitattuk és elfogadtuk; az elmúlt fél évben ennék szellemében végeztük a munkánkat — válaszolta Papp Gyula, a műszaki üzem pártalapszerveze- tének titkára, művezető. Az egyik legfontosabb célkitűzésünket említeném elsőnek, amit jelentős mértékben sikerült megvalósítanunk; a legtöbb gépkocsitípusnál lecsökkentettük a javítási időt.

— Sokszor nehezíti anyaghiány a munkánkat — folytatta Mátrai Gyula üzemmérnök, a KISZ-vezctőség titkára. Előfordul, hogy filléres értékű alkatrészek hiánya miatt, állnak milliós értékű gépjárművek. Az év eleji üzemanyag- és alkatrész-áremelések jelentős mértékben érintették a vállalatot: mi régi alkatrészeket felújítunk és azokat újra felhasználjuk. Például vállaltuk, hogy 600 régi akkumulátort felújítunk, fél év alatt 380-at már meg is csináltunk.

— Minden szocialista brigád vállalásában szerepel valamilyen felajánlás a takarékosságra: a régi alkatrészek felújítása elsősorban rajtuk keresztül realizálódik — fűzte hozzá Gutái Gyula szerelő, az üzem versenyfe- lelöse. Nagy hiány van poriasz tócsúcsokból. kardánkeresztekből : az elmúlt hónapokban jelentős nagyságrendű felújítást végeztek társadalmi munkában.

— Az ifjúsági brigádok is kiveszik a részüket a munkából — tette hozzá Bunda Gusztáv, egy ifjúsági szerelőbrigád vezetője, alapszer- vezeti KISZ-titkár. Az elmúlt hetekben társadalmi munkában el végeztük több ZIL-gépkoesi felülvizsgálatát. Ha a munka úgy kívánja, akkor műszak'után sokszor bentmaradunk társadalmi munkában, persze a többi brigád is.

— A személy- és teherszállítás és a műszaki üzem egymásra van utalva, közösek az érdekeink — mondta Papp Gyula. Mi az eredményes együttműködést közös pártvezetőségi gyűlésekkel, megbeszélésekkel is igyekszünk elősegíteni, mindennapos kapcsolatban vagyunk. Részt veszünk egymás taggyűlésein, de ha szükségét látjuk, akkor egy-egy fórumra meghívjuk a pártonkívü- li vezetőket, és dolgozókat is.

— A közeljövőben a szerelők egy részénél hétvégén bevezetjük a folyamatos munkarendet — mondta még Mátrai Gyula. A téli időszakban már működött „fagybrigád” hétvégi tevékenységét kiterjesztjük egész évre, a tavaszi-nyári-őszi időszakra is. részben más jelleggel. Így az elromlott gépkocsik javításával nem kell esetleg hétfő délelőttig várni.

— Hatékonyabb munkát, csak jó politikai légkörben lehet végezni, nálunk pedig ez megvan — mondotta befejezésül Hriczu Gábor. Az augusztusi pártbizottsági ülésünkön vonjuk meg a féléves mérleget, megbeszéljük az anyag- és energiatakarékosság. valamint az üzem- és munkaszervezés terén elért eredményeinket. A tapasztalatok és a tanulságok jó1 alapot jelentenek majd a jövőbeni munkánkhoz, a XII. kongresszusra való felkészüléshez.

Azzal kezdtük a beszélgetésünket, hogy a pártmunka módszereit keressük, de menet közben mindig egy-egy konkrét termelési problémánál kötöttünk ki. A végén abban maradtunk, hogy ez nem olyan baj. hiszen a pártalapszervezetek politikai munkája nem választható el a gazdálkodás napi gondjaitól, az eredmén.yesebb munkát elősegítő tevékenységtől. Ez is pártmunka, ez is része a pártmunkának. Ez a feladatuk: agitációval. elvi irányítással. de ha kell operatív módon, a napi problémákat segítve kell végezni ezt a munkát. Közös ügyről van szó. az eredményesebb gazdálkodás mindannyiuk érdeke.

Petra József

A bogácsi fürdőben

Fotó: Laczó József

Katszáz hívás

A MEZŐGÉP Tröszt egy hónapja tartó aratási üg,ve- lete alatt csaknem 600 esetben hívták a gazdaságok és a szövetkezetek elromlott gépeikhez a szervizkocsikat, ügyeleti szerelőket. A legtöbb hiba a kombájnmotorokban. járószerkezetekben és a hidraulikus egységekben fordult elő. E négy hét alatt, a tröszt vállalatai 8000 különféle felújított részegységet adtak át a raktáraknak, vágj' közvetlenül a gazdaságoknak.

Az elmúlt hetekben gondot jelentett, hogy sok pótalkatrész hiányzott egyes importált bálázókhoz. A győri MEZŐGÉP Vállalat acélöntödéjében soron kívül legyártották azokat.

Pestemébe« Jl0^t

munkáskolóniáit, Csepel füstös hajnalait próbálom ideképzelni ebben a délutáni verőfényben a vén diófa alá. Nem is olyan nehéz. Ügy beszél az öreg, hogy a ránkcsukodó hegyek átalakulnak bérkaszárnyákká, s a zamatos zempléni levegő egyszerre torkotka- paróan keserűvé válik. Persze, mindez csak egy pillanat... Mert Szemán Imre bácsi, ez a jóerőben levő, vidám (vagy csak annak látszó?) ember nem hagy időt képzelgésre a "negyven éve történt, ma már búsnak, szomorúnak tetsző dolgokon. Pedig hát búsak is, szomorúak is neki ezek az emlékek. Meg fanyarak, mint ez a nehéz bor,, amit a poharakba tölt. S ha az öreg újból és újból emeli az üveget, látni: két mondat között megremeg a kéz, s kiloccsan a bor, csekélyke port verve fel a földről.

— Nem remegett ez valamikor, meg hát most sem lenne szabad neki — néz kezére' az öreg. — Na, emeljük — szól, s poharát az enyémhez csendíti.

— Tizenhárom éves koromig nem is mozdultam ki ebből a községből. Itt, Vágáshután születtem, s akik itt születtek annak idején, gyermekkorukban tudták már. mi lesz belőlük. Ión is tudtam, hogy a szakmámat ’majd az apámtól fogom örökölni, ugyanúgy. ahogyan ő is az apjától örökölte. — mondja kis hallgatás után. —• tgv leltem én is vándoriparos, vagy ahogyan ma hívnak bennünket drótostót. Régen becsülete volt a ’munkánknak. ma meg már az az 'igazság, alig van ránk szükség. Én is lassan két éve. hogy ki sem tettem a lábamat a házból. Igaz, jártam már eleget az országot. de azért hiányzik az a jövésLmenés...

— Hogy először mikor vettem a hátamra a kros- nyát? — néz maga elé. — Pontosan emlékszem. Tizenhárom éves koromban indultam először a világnak. Apámmal, meg a falubeliekkel mentünk Pestre. Pesterzsébet, Csépel, Kispest — sosem hallottam még ezekről a helyekről. Két hét múlva az érkezés után már egyedül fogtam egy utcát. A vele párhuzamos utcában apám ment, s

ban volt az első gyérek, hát úgy láttam, jobb. ha itthon marad. Én persze nem hagytam abba a rnun-i kát. Jártam a várost, kerestem a pénzt, tűrtem, hogy parasztozzanak, tótoz- zanak. De hát mit nem bír ki egy tizenkilenc éves fiú? Itt — mutat körbe — a hegyek közölt megkeményedik az ember. Mert itt a puhák nem maradnak meg, ide erős karok kellenek, ha valaki élni akar. Nézze csak

A drótostót

ha egy köznél találkoztunk, átkiabáltunk egymásnak. így jártuk három hónapig a fővárost. Esténként egy bérlakásban jöttünk össze, mi. falubeliek. Odaadtam apámnak a pénzt, ő meg bekötötte egy rongyba,’ hogy jusson haza is. Voltak, akik azonmód’ elitták, amit kerestek. Hiába várta otthon őket az asz- szony, meg a gyerek. Néha annyi pénzük sem maradt, hogy vonattal induljanak vissza, haza ...

Keserűen emlékezik Imre bácsi. Ó is észreveszi, hogy túl borongóssá vált a hangja. Mintha restellné. de azért folytatja:

— Tizenkilenc éves voltam. hogy megnősültem. Akkorra már bejártam a Felvidéket. sok embert megismertem, mégis — így szokás ez nálunk — falubelit vettem feleségül. Egy tizenhét éves lányt, aki azután velem jött Pestre. Erzsiké — mert így hívják az asszonyt — is sokat dolgozott. Elszegődött egy házhoz szolgálónak, ahonnan még abban az évben el is jött. Nem voltak hozzá tisztessegesek. Meg út~

azt a domboldalt — int a ház felett álló körülkerített nadrágszíj szélességű parcella felé. — Olt a fű is vízszintesen nő, oly’ meredek. No. ezen termeljen az ember valamit. Ezen kaszáljon. kapáljon, erről takarítson be, de még ha végigcsinált is mindent, nem biztos, hogy betakaríthat, mert jön az őz, a vaddisznó, s mire észhez térünk, oda az egész éves fáradságunk. Hiába a kerítés, menjen csak most ki sötétedés után a falu fölötti hegyekbe. Kint alszanak az emberek a földek szélén, tüzet égetnek egész éjszaka, de még így is kifognak rajtunk az állatok. Hiába kiabálnak egész éjjel, hiába zajongják tele a hegyet, hiába lövik ki a disznókat, bizony, figyelni kell. Nem tréfa a Hegyközben földet művelni, nem tréfa itt élni. dolgozni ...

Hallgat egy kicsit, azután a ház felé néz.

— Beteg az asszony, lent van Újhelyben a lányomnál. A szíve az. ami kínozza már jó ideje. Sokat dolgozott ö is — teszi hozzá csendesen. — Most meg

rámszakadt itt minden ... — szól tréfásan, de látni, nem olyan igazi ez a jókedv. — ... itt vannak a tehénkék, a három „asszony”, akiket nem lehet elhanyagolni.

Bemegyünk az istállóba. Fejögép lóg a falon. Az öreg, országotjárt drótostól büszkén mutatja a rendet.

— Tegnap tizenegykor feküdtem le, ma meg hajnali háromkor volt ébresztő. De ha le sem feküdtem volna, akkor is maradt volna még munka mára, meg holnapra is ...

Járjuk az öreggel a portát. Megmutat mindent, beszél mindenről.

— Két éve, hogy levettem a vállamról a kros- nyát, letettem a szerszámokat — mondja, mikor újra leülünk. — De — teszi hozzá büszkén — az engedésem, a vándoriparom még megvan. Gondolkodtam is mostanáig, ismét indulni kéne. Arra a tájra, ahol utoljára jártam. A Bodrog vidékére: Karosára, Karosra, Pácinba. Nagy- rozvágyra. Persze, már nem biciklivel, hanem a dzsippel. Mert vettem egy kiszolgált autót, jó helyen- van az itt. Terményt szál- ' Htok, munkálkodók vele. Hát — gondoltam — talán vándorolni is jó lenne egy- egy napra.

Kifele menet a kapuig kísér. Amikor kezet fogunk cinkosan néz rám. s mielőtt megszólal, megköszörüli a torkát:

— Azután tisztázzunk csak valamit — ejti ki lassan a szavakat — miért rabolta itt az időmet?

Nem értem a kérdését.

— Csali ajtcrl

mert hogy elüldögéltük itt egy délutánt, borozgattunk, oszt’ énnekem meg lett volna más dolgom is. Legalább hozott volna magával egy lyukas lábast, ha már. ezen a környéken nem akad munka . . .

Pusztafalvi Tivadar

„Húzódj félre, itt a csíkos"!

Járőrrel a város szólta

Miskolci legyen a talpán, aki az utóbbi hónapok lor- galomszervezési változásait napra pontosan ismeri, hol, mikor kerültek ki a jelzőtábla-csokrok. hol villantak fel új forgalomirányító táblák. A figyelmetlenül, megszokásból vezetők, akiknek „fejében van” a város úthálózatának forgalmi rendje, meglepetten fékeznek a néhol mát alig kétszázméterenként álló forgalomirányító lámpák elölt. Mert ezek a berendezések azért még a legjobb indulaté igyekezet és hozzáértés ellenére sem „adják kézről kézre” a nekilóduló kocsikat, beszabályozásukon. a forgalomhoz jobban igazodó periódusok kialakításán van még finomitani- való jócskán.

Mindez persze egyáltalán nem lepi meg a más megyékből. niás országokból érkező járművezetőket, akik lépésről lépésre a jelzésekre kénytelenek hagyatkozni. Csupán a város szélén lódul meg igazán a kocsik sebességmérője, olykor jobban is a megengedettnél. Nyomukba eredtünk a rendőrség egyik járőrkocsijával.

A még gyári Nszagú. új, 160l)-as Zsiguli csomagfedelén nagj' ..T” betű hívja tel a figyelmet arra, hogy a vezető még nem elég járatos a közlekedésben. Mégis, a rendőrnek kell egy életen át szerzett gyakorlatát latba vetni, hogy valahogy utolérjük. szót válthassunk. Az igazoltatásban részt vevők közül senkinek sem kellemes. hogy a kocsi köré avatatlan nézők verődnek, csípős. itt-ott sértő megjegyzéseikkel.

A vezető idegesen kotorászik az Okmányok után. zavarában hol egyik, hol másik kezével érinti meg a kormány érzékeny részeit, mire azok hangos kürtöléssel válaszolnak. Elnézést kérő pillantások a- lehúzott ablak mögül, vállrándítás. Pénzbírság, ajtócsanódás, csikorgó kerekek, porfelhő az útpadkán.

Percekig nem beszélgetünk a gvakorlallan. de rossz modorú zsigulis méltatlannak érzett neheztelése után. De aztán, mint ahogy elült a por az útszélen, ugyanúgy az indulatok is.

Már ólrák óta jártuk a városszéli utakat, a déli tereiül. a tapolcai utat. amikor a forgalommal szemben tel - tűnt . lámpaszemeivel egy fehér Zsiguli. Nem a bal oldalon, nem a szomszédos sávban. hanem pontosan szemben. A kanyar után kiderült hogy árván parkíroz az. út mentén, alig valamivel a várakozni tilos tábla tövében.

— Messziről jöttünk, nem ismerjük a környéket — mentegetőzik a bazársot felől loholó férfi, nyomában a felesége, ha lehet, még nagyobb ijedtséggel az arcán. Bírságuk száz forint, és amint a pénz álnyújtásakor egymásra pillantanak, látszik. súlyosabb" tanulságra számítottak.

Túl a „mexikói” salakbányán ZIL-ek sodródnak az éles kanyarokban, idegesítő- en nagy sebességgel, mögöttük pedig terítve az aszfalt kővel, murvával, melyik, mit visz. A tiszabábplnai tsz. kocsijával Zsipi János egész nap az ÉÁÉV-nek fuvaroz, és ahogy mondja, hiába kiabál a bányában a bagge- rossal, az mindig toronymagasan rakja meg a kocsit.

— A felelősség viszont a gépkocsivezetőé. Járnak erre az iskolaszünetben kerékpározó gyerekek is. innen meg ömlik a kő — mutat a platóra a járőr.

Sorra szállnak le a-többi „szemetelök" is.

Atizzadt ingű. vörös képű sofőr viszi a szót:

— Nekem véletlenül sem rakják világba a követ. A rakományért én felelek.

A többiek közül akad. aki másképpen látja ezt. a KRESZ szabályai viszont világosak, érthetőek.

— Higgyétek el — morog a nagydarab vörös arcú — elég. ha egyszer emiatt bejön az embernek.

A korállszínű UN-es rendszámú Zsiguli vezetője idősebb. nyugodt arcú férfi, aki egyelőre nem érti a rendőr érdeklődésének okát. Komáromból jöttek, és ahogy a számlálás bizonyítja, talán senki sem maradt otthon. A kisebb-nagyobb gyerekeket beleszámítva is. sok ez egy ötszemélyes autóba. Heten vannak.

Egy középkorú asszony, a hátsó ülésen utazók egyike, szomszédja térdére teszi az ölében tartott gjereket és kiszól:

— Jó emberek kis helyen , is elférnek, kicsik ezek niég,

tessék már egynek venni őket... Vagy adjuk fel vonatra valamelyiket?

A gyerek, égj' tízéves forma fiúcska elkottyantja:

— Csak a várostól jöttem velük, nálunk vannak vendégségben . . .

Dinnyés kocsi húzódik az út szélére:

— Menjünk lejjebb, itt a csíkos kocsi — mondja a bakon ülő asszonynak a lovakat hajtó fiatal férfi.

Nagy József