Észak-Magyarország, 1979. július (35. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-22 / 170. szám

1979. július 22., vasárnap * ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7 A középkorból lekottá- zot; magyar világi dallam nem maradt reánk. Ami kevés zenei anyag feltűnik, mind egyházi vonatkozású. Pedig gazdagon virágzó ze­néje lehetett, ami nemze­dékről nemzedékre öröklő­dött. A számos históriái éneknek nyoma veszett, legfeljebb egyik-másiknak szövegét ismerjük. Szomorú igazság, az első magyar zenei bejegyzéseket a XVI. századi énekesköny­vek hagyományozták át az utókorra: a Hofgreff-féle kiadványban és Tinódi Lantos Sebestyén krónikás énékgyűjteményében talá­lunk először hangjelzett szövegeket. Az énekmon­dók előadói praxisából nem I ismerünk semmit, csak gya­nújuk gazdag tartalmukat. Az igricek királyi, főúri, nemesi udvarokban mű­ködtek, s egy részük szó­rakoztatta a köznépet vi­dám, pajzán nótákkal, a győztes csaták emlékét ápoló históriás énekekkel, vezéreket, királyokat di­csőítő dalokkal. Néha val­lásos tartalmú szöveggel s a gyászos kimenetelű csa­ta siratásával is bővült műsoruk Mit nein adnánk, ha egy-két, igricek tolmá­csolta melódia lejegyzését megtalálnánk!... Az igricek nemcsak éne­keltek, hangszerpengetés­sel. talán citeraszerű tam- burapengetéssel kísérve éneküket, hanem szívesen fújták sípjukat is. A népi­es tánczenének konzerváló! voltak. Bizonyára ltókler- kedtek, alakoskodtak, bo­hóckodtak, komédiáztak is. Javarészük nem mint köl­tő és zeneszerző működött,- hanem a néptől ellesett nó­tákat, táncmuzsikát terjesz­tette, variálta. Közönségük szívesen hallgatta danái­kat, táncfiguráik zenéjét, ■ bár az egyház mindig ül­dözte őket. Az igric szó szláv ere­detű, vigasságlevőt jelent. Ismeretes ez a szlovák nyelvben és a szlovénban is igric alakban, továbbá az ukránoknál ihrec for­mában. Igriceink elmagya- rosodot) szlovákok lehettek, róluk elnevezett falvakat általában hazánk peremvi­dékein, szélein találunk. 1244-től kezdve olvasunk okleveleinkben róluk elne­vezett falut, települést. Borsod megyében feltűnik Igrichi község, Zalában is hasonló nevű telek. Po­zsonyhoz közel terült el Igreeh falu, amelyet IV. Béla király 1214-ben a ká­polnai egyházi birtokhoz csatolt. Torda megyében is találunk Igrechteluk elne­vezésű leiepet. Két igric tulajdonnevét ismerjük. Az 1446-ból' való az igricek ?1 Ö oklevél Iván nevő zenészt emleget, aki neve után ítélve szláv lehetett. Az 144!), évi irat Egri Balázs igriciről szól, akinek neve magyar csengésű. A közép­kori oklevelek számos el­nevezéssel illették az ének- mondókat. Igricen kívül regös, ioculator, trufator (Irufa, azaz tréfa szóból képezve) kobzos, lantos, hegedős, cembibator néven emlegetik őket. A mimus. historio és scurra szó is bohóckodó zenészt jelent. Lehet, hogy volt árnyalati különbség köztük, de va­lószínűleg a sok elnevezés java része szinonim értel­mű. Annyi bizonyos, hogy az igricek. regösök, majd a későbbi századokban a lan­tosok királyi udvarokban is énekeltek, s az utóbbiak többsége latin műveltség­gel is rendelkezett. Tinódi magát mindig lantosnak te- ; leintette. Az énekmondók működé­sét kezdettől fogva üldözte, elítélte az egyház, mert műsorukon szerepeltek a vezérek korából való. po- /gánykori históriák. Továb­bá kifogásolta őket a pap­ság verseik tartalma, si­kamlós kifejezéseik, laza erkölcsi felfogásuk, leg­többjük alacsony művelt­ségi színvonala miatt. Az egyház álláspontja ké­sőbb sem enyhült meg irá­nyukban. Az 1279. évi bu­dai zsinat ö. pontja eltiltja a'papokat az ioculator Jk es históriák hallgatásától. A 180 évvel későbbi szepesi zsinat 38. kánonja is rósz-, szalja működésüket. Még három XVII. századi iratot idézhetünk, amely elitéli játékukat. A nagyszombati kódex kárhoztatta az igrich beszédet: a Nádor-kódex a nyelv 24 bűne közé sorolta az igricdalt. A Virginia- kézirat szerzetes szerzője pedig töredelmesen meg- I gyónta bűnét: „hallásomba vétkeztem, mert hallgattam vígságolrat. énekmondáso­kat”. De a királyok, főurak s a nép szívesen szórakoztak hangszerrel, talán' citera-, tamburapengetéssel kísért nótáik mellett. Birtokokat is adományozott nekik a király. Erről tanúskodik III. Endre 1292-ből kelt ok­levele, amelyben telket ajándékozott az igriceknek. De helyük lassanként meg­szűnik a királyi udvarban a XIV. század folyamán, s a regős, hegedős, lantos ve­szi át szerepüket. A regős ; szóval először tulajdonnév- * ként 1219-ben találkozunk oklevélben. Dr. Sonkoly István Amikor egy családban rq leány eladósorba kerül, afi szülők gondja is megnövek-| szik. Hetekkel, hónapokkal! korábban megkezdődik a| tervezgetés, hogy mire el-| érkezik a nagy nap, emlé-| kezetes is maradjon az ne-| csak a fiatalok, de a rokon-8 ság, a vendégsereg számára1 is. Történetünk is egy ilyen lagzit idéz, amit vagy két évvel ezelőtt akkorra tűz' tek ki, amikor már beérett a hegy leve, s a hordókban az új bor kellette magát, hiszen a családfőnek volt egy kis szőlője is, ahová munka után, szabad idejé-t ben szívesen járt ki. Any-f nyi szeretettel, hozzáértés­sel és szakértelemmel gon­dozta a tőkéket, hogy szü­retkor mindegyikről csak-, nem egy puttonnyal takarí­tott be. Jutott ebből a ha­sas hordókba, jutott bőven a piacra is, no meg a lako­dalomra is. A nagy készü­lődésben a háztájiban ne­velt három hízóból egyet eladott az öreg. egyet a lagzira tartogatott, egyet pedig saját szükségletük fe­dezésére szánt. A vásárnál felesége is mindig ott volt, de a pénzhez nem nyúlha­tott ő sem. Az összeg időről időre gyarapodott, a betétkönyv­ben mind több nulla került a négyes szám mögé. Mert­hogy négyezerrel nyitotta meg az apa. S elérkezett a lakodalom napja is. A vendégsereg jó hangulatban ült az asztalok körül, amikor vacsora után felállt a családfő és csen­det kért. Szavain érződött, hogy nem szokott a sok be­szédhez, éppen ezért azon­nal a lényegre tért. Mindeki ráfigyelt. Az öreg élvezte néhány pilla- | natig a helyzetet, aztán a Í zsebébe nyúlt és kis köny­vecskét vett elő. Átnyúj­totta a fiataloknak. Lánya vette át az ajándékot, ki­nyitotta, s az ifjú férj elé tartotta. Az első pillanatban fel se fogták hány forin­tot takar a számsor. Több­ször is szemügyre véve a végösszeget kibuggyant a szó is a vő ajkán: — Negyvenezer forint..! A pillanatnyi csendbe - hirtelen csapott a hang: — Váljék egészségükre! Egy másik: — Boldogságukra! Egy harmadik: — Gyarapodásukra ... 11 sjkw -«*» •» r»ci » Ugrik a vizen az emlék, a mélyben gyűrűzik tovább... (képünkön baka). Kui Málta mesebeli három kívánsága: 1. Petőfi összes, 2. Babits összes, 3. József Attila összes (ké­pünkön jobbra!. Az esti gyermekka­@ cagásban lassan vo­nul a folyó. Vendég­látóink, a fövenyen csapa- tozó lányok és fiúk kavi­csokat ugratnak a víz szí­nén. Zsuzsikát becsapták, leikéből sírt, mert haza- küldték. Talán sokan lesz­nek már. Ki tudja, mit akarnak az idegenek, az újságosok tulajdonképpen mit is akarnak? Kiöltöztek, néhányan úttörőkendőt is kötöttek, egészséges izga­lommal várták az érkező­ket.. Egy Sajó-parti levél a szél hullámain lebegve aláme­rül, földet ér. Küldték a választ, vissza a kérdőívet a Pajtásnak. A mesebeli három jókívánságot érzé­kenységük, sajátos világuk, környezetük kényszerei sze­rint fogalmazták meg. Űr­hajó, traktor, motor, hátas, ló, parittya, géppisztoly, rakéta, űrhajó. A felnőtt szemmel érdekesebb vála­szolókat megkereste a Pajtás szerkesztősége, megyei tu­dósítójuk invitálására fotós kollégámmal ellátogattunk Sajóladra Kui Mártáékhoz, aki a kérdőívre ezt írta: 1. Petőfi összes, 2. Babits ösz- szes, 3. József Attila op- szes. A szennyes folyó lassan vonul az esti gyermekka­cagásban. Elkéstünk. A fi­úk elunták az ücsörgést, lementek a partra. A lá­nyok mindvégig kitartottak. Öiükbe ejtett kézzel ültek a díványokon a nagyszobá­ban, osztálytársak, kiseb­bek. Márta édesanyja friss pogácsával, üdítővel kínál, édesapja borral. Ezt igazán nem kellene. szabadko­zunk. s a gyerekek csoda­várón néznek ránk. Ezer­nyi akarással közvetítik felénk a szeretetet, külön- kíilön is szeretnék megsze- rettetni magukat. Kérdése­ink suták, nem az ő vilá­..........Ilii I » !■ Ml !■■ ■ Ilin |T ■ la...........HM H a megtalállak, neveden szólítalak ... gukból valók, ej, félre fon­toskodó felnőttség, keres­sük meg a srácokat! Kavicsokat ugratunk a víz színén. Ez bizony gyer­mekkoromban nekem is jobban ment. Nézem a hid- pillérnél örvénylő folyót, aztán a bozótoson át futok a csapattal a rétre. Janika talán térdünkig ér, mégis elrúgja előlünk a labdát, leszereli a nagyokat. A rét füvében, az ő birodalmá­ban gyorsabb, ügyesebb ná­lunk. Kiskapuzunk. A lá­nyok cselesek, rúgni, véde­kezni is tudnak. Márta fej­jel továbbítja a focit Árpi­hoz. aki csak nehezen tud­ja lekezelni. Játék közben majd megtanulja. Mi pa- pás-mamásoztunk. hadse- regeztünk, ők tanítóznak. Először valami huncutság­ra gondoltam, s bizony el­szégyelltem magam, mikor elmondták.' mit jelent. Már­ta órát, leckét ad a gyen­gébb tanulóknak. Szigorúan megköveteli a házi felada­tot. Árpi neki köszönheti, hogy kettesből négyes lett. Három nullra vezetünk, Márta a kapusunk. Aztán nem bírjuk az iramot, sö­tétedik, feladjuk. Sándor elégedetlen, övé a labda. Ügy zsörtölődik halkan, ha nagykapura játszunk, kivé­di a szemünket. Újra a nagyszobában. Most már kérdeznünk sem kell, csacsognak, me­sélnek mindenről. Télen műanyag zsákkal szán­kóztak, a nagyobb fiúk­tól látták. Elöl össze­fogni a kinyújtott lábak között s le a partról, de jégsima legyen ám, mert különben megsérül a fe­nekük. Takarítani, moso­gatni, muszáj segíteni ott­hon, állatokat etetni, de jut idő játékra bőven. Er­zsiké verset írt a folyóról, fölolvasta az osztály előtt, szép volt. — Most a Légy jó mind­halálig foglalkoztat — tű­nődik a válaszon Márta, s a gyerekek harsogják, hogy ez kötelező olvasmány lesz. Szöveg: Karos! Imre Fotó: Sólymos László Vásár Konok romok Tagadhatatlanul igen szép tér ígéretét sugározza a miskolci Tanácsköztársa­ság lakótelep zárt boltsorá­val övezett kis terület. A fácskálc, a fenyők, a pázsit, az emléktábla, a nagyvá­rosias küllemű boltok lát­ványa valóban megragadó. De mi van ezzel a térrel, miért kell rajta immár négy hónapja „avatás utá­ni pótlólagos munkákat” végezni? Március 21-re el­készült a tér, de a betonja három nap múlva már csu­pa göröngy volt. Azóta ál­landóan dolgoznak rajta különböző építő — és bon­tó! — munkások. Legutóbb újra aszfaltréteggel borítot­ták, mégpedig úgy, hogy sárga keramitkockákból csí­kokat aplikáltalc belé. Na­gyon látványos, .városias! A fővárosi Kígyó utca kör­nyékére emlékeztet. S ez igen jó! Még akkor is, ha a bölcsődéhez vezető lép­csőn a sárga kocka talán csúszósabb a kívánatosnál. S íme, az el. ült napokban egy sor sárga kockát ki­bontottak, átraktak, festet­tek stb. S ha esik az eső, újra kitűnik, hogy a viz- szintezéssel még bajok van­nak, a tócsák árulkodnak. A Korvin Ottó utca sar­kán, ahonnan az egykori Bató-házat lebontották, csúf tűzfal nézett a megnöveke­dett sarki forgalomra. Pén­tek délután és szombat délelőtt tizenhat állványozó munkás serénykedett, fel­állványozta a falat. Bizo­nyára valami reklám ,is ke­rül majd a nagy felületre. , Városiasabb, esztétikusabb lesz valamivel ez a sarok. Annál szembetűnőbb lesz a túloldal. A szemközti sarkon a Széchenyi utca 74. számú ház romjai búslakodnaK. Csaknem három éve üres, csalt egy s ikségteiennek tűnő boltocska rontja hom­lokzatán a városképet. A Széchenyi utca felé nem­régiben új kaput ácsoltak, de mögötte romolt vannak. A tetőt, a közfalakat el­hordták. szeméttelep, alkal­mi W. C., „gyermekjátszó­tér”, otthontalan szerelme­sek búvóhelye, részegek pi­henője, patkányok tanya -v Már csalt a használhatatlan homokkőből való külső fal romjai meredeznek és fe­nyegetnek leomlással. Nem­csak esztétikailag taszító, de életveszélyes is! Többször írtunk róla. Most újra meg­kérdezzek: meddig csúíos- kodilt a város közepén? (lun) «•BBavtWMejs

Next

/
Thumbnails
Contents