Észak-Magyarország, 1979. május (35. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-27 / 122. szám

1979. május 27„ rosárncrp ESZAK-MAGYARORSZÁG 11 PORT SPORT SPORT SPORT SPORT Tanmedencét avattak Szerencsen Szombaton délelőtt a nem zelközi gyermekév tiszteleté­re tanmedencét avatlak Sze­rencsen, a községi fürdő ud­varán. Az eseményen részt volt Havasi Bála, az MSZMP Borsod megyei Bizottságának munkatársa, lmri Gyula, a járási pártbizottság első tit­kára és Papp Gazsi Imre, a Borsod megyei Testnevelési és Sporthivatal elnöke. A tanmedence, melynek felújításához' márciusban fogtak hozzá, 10x18 méteres. A felújítás 150 ezer forintba került, ezt az értéket úgy­szólván csaknem társadalmi munkából teremtették elő. A legtöbb áldozatot a Bútor­ipari Szövetkezet szerencsi KISZ-alapszervezete, a Dl- GÉP szerencsi gyáregységé­nek KISZ-alapszervezete és a 118-as számú Szakmunkás- képző Intézet hozta. A mun­kálatokat a Községgazdálko­dási Vállalat végezte. — A tanmedencében az ál­talános iskolai tanulókat sze­retnénk megtanítani úszni, Juhász Tibor testnevelő ta­nár, úszómester segítségével. Terveink szerint augusztus­ban már a környező közsé­gek fiataljai is részt vehet­nek az oktatásban — mond­ta Kulcsár Sándor, a járási sportfelügyelöség vezetője. Kéziladba Ózdi Kohász—Miskolci Vörös Meteor 22:21 (11:10). Miskolc, iNépkert, aoo néző. v.: Brecska, Soltész. Az NB I. B borsodi csa­patainak rangadóján az esélye­sebb Ózdi Kohász kezdett job­ban. A vezetést megszerezte, majd fej-fej melletti küzdelem folyt. A Meteor 4:5-nél szerzett először vezetést. Majd nagy haj­rával négygólos előnyhöz jutott a vendégcsapat, amelyet félidőig n:lO-re' csökkentett a Meteor. Szünet után az Ö/.di Kohász cselt vissza és a Meteor három­gólos előnyre tett szert. Az utol­só percben dőlt el a mérkőzés sorsa. Előbb Fekete lövése a Meteor kapusa lábáról jutott a hálóba. Tíz másodperccel a be­fejezés előtt Németh 7 méteres­ből egyenlíthetett volna, de a büntetőt nem tudta értékesíte­ni. A játék összképe, jobb csa­patmunkája révén, az Ózdi Ko­hász, ha nagy küzdelemben is, de megérdemelten nyert. Ld.: Gráf (7), Bénél (4), illetve Ne­meth (10), Bessenyei és Sza­bó (4—4). Salamon még sérült, többen fáradtak Az utolsó leninvárosi „előállás'’ Salamon S “ lésben rótta a köröket. A többiek meggypiros mezben vonultak az egyik edzőpá­lyára, ahol a Leninváros ve­gyescsapata várta őket. Tegnap délelőtt a magyar ■ olimpiai válogatott leninvá­rosi tartózkodásának utolsó előkészületi mérkőzését ját­szotta. Igaz, a románok el­leni visszavágóig még van néhány nap. de érthetően nagy kíváncsiság előzte meg az összecsapást. Az érdeklő­dőket nem az eredmény, ha­nem a játék érdekelte. Az, hogy vajon képes lesz-e be­hozni kétgólos hátrányát vá­logatottunk? Tulajdonkép­pen csoda, hogy dr. Lakat Károly, a csapat szakveze­tője figyelni is tudott a ta­lálkozóra, mert a szurkolók gyorsam körbevették a kis- padot, s rengeteg kérdéssel árasztották el a mestert. Ö türelmesen válaszolgatott is nekik. Mielőtt megkezdődött vol­na a játék, Salamon is vég­zett a külön adaggal. — Hogy érzi a lábát? — kérdeztük. — Sokat jármit — felelte. — A békéscsabai „csontko­vács” alaposan meggyúrt. Már nem érzek fájdalmat a futás közben, s ha minden jól megy, akkor a hétfői gyakorláson szeretnék részt venni. És szerdám? — Femélem, vállalhatom e játékot. Ez megnyugtatóan hang­zott. A középhátvéd egyéb­ként a partvonal mellől hangos szavakkal adott ta­nácsot a többielcnek. Elkelt a biztatás, mert cseppet sem mozogtak frissen. Többeken a fáradtság jeleit lehetett észrevenni, sok átadásról késtek le, s akadozott az ósszjáték is. Egyébként a válogatott a következő összeállításban kezdett: Tóth Z. — Szántó, Pál, Kulasi — Oláh, Tatár, Rab — Fekete, Kiss, Weimper, Kuti. Már a 2. perc gólt ho­zott, ekkor Weimper fejelt a hálóba. Az hamar kitűnt, hogy a szokatlanul kismére­tű pályán nehezen meleg­Fejpárbaj a leninvároslak kapuja előtt, a labdát Weimper fejelte tovább. Fotó: Temesi László szik bele a válogatott. Né­hány helyen az éjszakai eső­zés következtében tócsák tarkították a játékteret, s ez többször megtréfálta a lab­darúgókat. „Megugrott” a labda, nehéz volt kiszámí­tani az útját. A válogatott fölénye egyértelmű volt, ezen senki sem lepődött meg. Azon már inkább, hogy nem vállalkoztak lövésekre, a beadásokat pedig rendre kifejelték a védők. Farnek pedig a leninvárosiak kapu­jában művelt „csodát”. Ügy repkedett, hogy öröm volt nézni! Az első 45 percben még Rab és Fekete volt eredményes, így 3:0-al for­dultak a csapatok. A szünetben Salamon ün­nepélyes „külsőségek” kö­zött nyújtotta át Weimper- nek az új Adidas íutballcipőt, amelyet arra az esetre „ígér­tek” neki a szakvezetők, ha eredményes lesz. A fiú a második félidőben igyeke­zett meghálálni az előlege­zett bizalmat, mert három­szor is betalált a kapuba. Rajta kívül Fülöp szerzett még két gólt. de a végered­mény mégis 8:1 lett. A má­sodik félidő első perce ugyanis meghozta a leninvá­rosiak szépítő gólját. Szünet után szóhoz jutott a váloga­tottban Szűcs, Kovács Béla és Fülöp is. Az feltűnt a találkozón, hogy Kiss többször is túl­ságosan mélyről indult, ugyanakkor a csatárok nem minden esetben kísérték esi- berüket. Dr. Lakat Károly a találkozó végén így értékelte a látottakat: — Azt kértem a fiúktól, hogy játsszanak minden kö­töttség nélkül. A nagy me­leg és a kis pálya nem se­gítette elő a folyamatosságot, de a célnak megfelelt a mai találkozó. A leninvárosiak egyébként mindent megtet­tek, hogy kellemesen érez­zük magunkat, nagyon szívé­lyesek voltak. — Fáradtaknak ^€nk; egyesek... — Naponta kétszer edzet­tünk, ez természetes. Hétfő­től azonban már csak napi egy foglalkozásra kerül sor és így joggal bizakodhatom abban, hogy szerdára min­denki friss és robbanékony lesz. Salamon sérülése okoz gondot számomra. Rá nagy szüksége ron az együttesnek, mart vezéregyéniség nélkül könnyen szétesik a gárda. Játéka csak a találkozó előtt dől majd el. Szántó és Kutj is bajlódott kisebb sérülés­sel, de ök rendbejöetek. Doras Ijászlé ■ 1 I ■ Lg p E IC i\. Szabadfogású birkózó OB Három diósgyőri aranyérem A MISKOLCI városi sport- csarnokban tegnap délelőtt befejeződött a szabadfogású birkózó OB küzdelemsoroza­ta. A rangos esemény máso­dik versenynapján a döntő mérkőzésekre került sor. A 48 kg-os súlycsoportban ferencvárosi háziversenyt lát­hatott a közönség. A rutino­sabb Gyulai kélvállal győzte le klubtársát, Bírót. Az 52 kg- os súlycsoport döntőjében Szabó Lajos (DVTK) Gazdag Ferenccel (Pécsi MSC) csa­pott össze. Gazdag egy mö- gékerüléssel vezetést szerzett, majd megpörgette ellenfelét, sőt Szabót megintenék, így a pécsi fiú már 4:0-ás előny­re tett szert. Az első menet­ben a diósgyőri birkózó nem tudott fogást bemutatni. A második menetben Szabó nagy lendülettel kezdett, kez­deményezett, Gazdag védeke­zésre . szorult, így megintet­ték (4:1). Hódos Imre olim­piai bajnok (szőnyegelnök) figyelmeztette a sportolókat, igyekezett aktív birkózásra serkenteni őket. A harmadik menet egyértelműén Szabóé ♦ott. A DVTK-s sportoló előbb Gazdag mögé került, majd a pécsi fiú akcióját kontrázta meg, de ekkor még 7:4-re vezetett ellenfele. Sza­bó nem adta meg magát, két­szer Gazdag mögé került, majd miután Gazdagot meg­intették, kiegyenlített (7:7). Az utolsó pillanatokban Sza­bó mögékerüléssel pontot szerzett és 8:7 arányú győ­zelmet aratott. A diósgyőri­ek örömmámorral fogadták diadalát, a közönség is Sza­bót éltette, aki bebizonyítot­ta, hogy vesztes áUásbpl is képes győzelmet szerezni. Ugyancsak az 52 kg-os súly­csoportban Migléczi (DVTK) tett ki magáért, 9:5-re győ­zött Gazdag A. (PMSC) ellen és bronzérmes lett. Nagy vá­rakozás előzte meg az 57 kg- ban aranyéremért küzdő Sza­lontól I. és Németh összecsa­pását. Tapogatózással, fogás­kereséssel teltek az első per­cek, Mindkét fiút megintet­ték. látszott, hogy nagyon is­merik egymást. Németh 2:1- es vezetése után Szál on la i I. mögékerüléssel egyenlített. Később a csepeli versenyzőt ' megintetitek, Ae a fevápoei fiú mögekerülés wtán raeraett ponttal 3:3-ra alakította az eredményt. Az utolsó menet­ben mindkét fiú egyszer-egy­szer mögékerült a másiknak, a végeredmény 4:4 lett Sza- lontai érte el az első akciót, így ő vehette át az aranyér­met. — Imrének mély alapállás­ból labratamadasokkal kel­lett akcióznia. Betartotta tak­tikai utasításainkat, így nem lehetett problémája. Németh csak támaszkodott, passzívan birkózott, le is kellett volna léptetni — mondta Rusznyák József, a DVTK edzője. A 82 kg-osok döntőjében a másik Szulontai fivér, Zol­tán lépett szőnyegre, ellen­fele Orbán (Bp. Honvéd) volt. Orbán kezdett jobban, Sza- lontai nem tudott kibonta­kozni. A diósgyőri sportoló 2:1-es Orbán-vezetés után megintessél egyenlített, majd háromszor is ellenfele mögé került és végül 5:2-re nyert. A közönség hosszasan éltet­te Szalontait. A 68 kg-os súlycsoportban a csepeli Katz és a ferencvárosi Rorbola küzdött az aranyéremért. Katz pontozással nyert. 74 kg-ban ffTO tascüa Kocsist 4©p. Honvéd). Hasonlóan nyert • 82 kg-os súlycsoport­ban Kovács (Csepel) klub­társa, Nagy ellen. A 100 kg- os súlycsoport döntőjében is kétvállas győzelem született, Netz (Ü. Dózsa) bizonyult jobbnak Csikósnál (Szegedi VSE). A +100 kg-osok dön­tőjében csaknem meglepetés született. Az abszolút; esélyes Bállá (FTC) nem bírt a szom­bathelyi Szemerédivel. Mind­két versenyzőt leléptették, Bállá teslsúlykülönbséggel szerezte meg a győzelmet. Fredmrnyck, ts kg: 1. Gyiitai (FTC). Z. Bíró (Fit:), 3. Seres (Szondi SE) ... fi. Hajnal (KV- SE). 52 kgj l. Szabó Fajos (DV- TK, edzó: Guttman József), 2. Gazdag F. (PMSC), 3. Mig Iccéi (DVTK). 57 kg: l. Szalontai jnirc (DVTK. edző: Guttman József), 2. Nemeih (Csepel), 3. Gál (FTC). fiZ kg: 1. Szalontai Zoltán (DV­TK, edző: Guttman József), 2. Orbán (Bp. Honvéd), 3. Kiss (Bp. Spartacus). i>8 kg: l. Papp Z. (Csepel), 2. Borbola (FTC), 3. Jászka I. (DVTK) ... 6. Farkas (DVTK). 74. kg: 1. Fehér (FTC), 2. Kocsis (Bp. Honvéd), 3. Vígh (FTC). 82 kg: 1. Kovács (Cse­pel), 2. Nagy L». (Csepel), 3. J)cák (DVTK). 30 kg: 1. Molnár (Bp. Honvéd), 2. Kiss (Bp. Hon­veri). 3. Petrezselyem (FTC), íflo kg: l. Netz (Ü. Dózsa), 2. Csi­kós (SZVSE), 3. Bobotka (Bp. Honveri) ... fi. Jakab (KVSE) 4100 kg: 1. Bállá (FTC). 2. Szc- merérii (Haladás), 3. Rudclcsz (Csepel). Az egyesületek közötti pontversenyt az FTC nyerte, a Bp. Honvéd és a DVTK előtt. A legfőbb uisgyözclmct Kovács Ist­ván (Csepel) szerezi r. Koíp&pct Tárná* Naptár. 1979. május 27.. vasárnap A nap kelte 3.55, nyugta 13.28 órakor A hold kelte 5.22, nyugta 20.41 órakor Névnap: Hella 1979. május 211.. hétfő A nap kelte 3.54, nyugta 13.29 órakor A hold kelte ti.09, nyugta 21.31 órakor Névnap: Emil Évforduló. Hatvan évvel ezelőtt. 11)19. május 27-cn jelent meg n moszkvai Pravdában Lenin híres cikke, Üdvözlet a magyar munkasoknak címmel. Kétszáz évvel ezelőtt. 1779. május 28-án született üublin- ban és .852-ben hunyt cl Thomas Moore ír költő, zeneszerző. Időjárás. Várható időjárás ma estis: időnként megnövekvő felhőzet, elszórtan zápor, zivatar. Mérsékelt, napközben megélénkülő, változó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmér­séklet: 25—30 fok között. — Bárány Tamást várják író—olvasó találkozóra má­jus 28-án, este hat órára a szerencsi nagyközségi és já­rási könyvtárba. Az írót Hagymássy József járási közművelődési felügyelő mutatja be. — Tokaji amatőr írók. for­dítók, zeneszerzők — Almás- sy Dénes, Bodnár István, Harcsa Béla, Kiszely Zsuzsa, Magyari István, Reményffy Béláné, Tudja Béla, Blaskó Mihály, Csizinszky Lászlóné, Helm Sámuel, Kurinszky Jó­zsef, Pethő Attiláné és Szo- boszlay Benedek — közös szerzői estjét rendezik meg május 28-án, este hét órá­tól a tokaji művelődési ott­honban. — Mi nta-gyermeki ogialko­zást tartottak a sajószent- péteri nagyközségi könyv­tárban a miskolci járás fő­hivatású könyvtárosainak, s ennek keretében Tátrai Le- venténé gyermekkönyvtáros — többek között — kézi könyveket és azok használa­tát mutatta be a negyedikes gyermekeknek. — A miskolci járó* gyer­mek és ifjúságvédelmi mun­kabizottsága kedden dél­előtt ülést tart Szirmabese- nyőn. A napirenden Szirma- besenyő, Kistokaj és Gesz- tely községek gyermekvédel­mi munkájának értékelése szerepel. — A borkom Irmát szocialista brigádjainak részvételével a vállalat MSZBT-tagcsoport.ia vetélkedőt rendez „Bemutat­juk a Szovjetuniót” címmel. A részvevő brigádok a ma­guk választotta témakör alapján számot adnak a Szovjetunióról szerzett poli­tikai, történelmi, gazdasági, földrajzi és kulturális isme­reteikről. — Loltónyeremcnyek. A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a 21. játékhéten öttalálatos szel­vény nem volt. Négytalála- tos szelvénye 37 fogadónak volt, nyereményük egyen­ként 193 696 forint Három találata 5298 fogadónak volt, nyereményük egyenként 676 forint. A kéttalálatos szelvé­nyek száma 180 512 darab, ezekre egyenként 25 forintot fizetnek. — Több mint másfél évti­zede vesznek részt magyar szakemberek, orvostudomá­nyi intézetek az Interkoz- mosz-program orvostudomá­nyi és biológiai kutatásai­ban. Az egyik legnagyobb szabású kisérletsorozat kere­tében szovjet kollégáikkal együttműködve a súlytalan­ság hatására kifejlődhető , izomelvöltozások fiziológiai mechanizmusait tanulmá­nyozzák. — A sárospataki vártemp­lomban orgonahangversenyt ad május 27-én, vasárnap délután fél 6 órai kezdettel Zászkaliczky Tamás orgona­művész a debreceni^ kamara- együttes közreműködésé vqj. Műsorán Bach, Corelli, Hän­del művei szerepelnek. A hangverseny bevételét a nemzetközi gyermekév szoli­daritási alapja javára aján­lotta fel a művész. * * — A Vöröskereszt megyei vezetősége május 31-én ülést tart Miskolcon. Többek között értékelik az idei tan­év ifjúsági vöröskeresztes te­vékenységét és a gyermekvé­delmi munkát.­— Most csak az öntözés se­gít a mezőgazdasági nagy­üzemekben, ahol teljes erő­vel működnek az öntözőbe, rendezések. Pótolni kell a ta­lajból hiányzó nedvességet Sajnos, a májusi csapadék a szokottnak negyedét sem ér­te el. — Agrometeorológiai állo­mással gyarapodott a Zala­egerszegi Állami Gazdaság. Hat kísérleti parcellán föld­be süllyesztett tenyészkádak- ban műszerekkel mérik a kü­lönböző növények, elsősorban a zöldségfélék, például a zöldborsó, az uborka, a pa­radicsom és a szamóca víz­felhasználását. Az állomás el­sősorban azzal segíti a ter­melőüzemet, hogy a csapa­dékszegény időszakban pon­tosan jelzi, melyik növény mennyi öntözést kíván. — A Balatonon megkezdő­dött a strandszezon. A ví­zi rendészet és a strandok mentőszolgálata felhívja az üdülők figyelmét az utóbbi nyarak nagyon szomorú „vi­har-statisztikájára”, és ezzel együtt arra, hogy bár a bal­esetek számának emelkedé­se összefüggésben van az idegenforgalom emelkedé­sével, mégsem igaz az, hogy a vízi balesetek természetsze- rűek. Felelőtlenségből es gondatlanságból következnek be, mert nem veszik figye­lembe a tiltó táblákat, a vi­harjelzéseket. — A mezőgazdaságban a tsz-ek gyors ütemű fejlődé­se, a gépi technika térhódí­tása, a melléküzemági tevé­kenység bővülése követkéz-' tében az alkalmazott dolgo­zók száma jelentősen meg­nőtt Borsodban is. Ezek a munkavállalók igényt tarta­nak a szakszervezeti mozga­lomban vaR részvételre. Ön­álló szakszervezeti alapszer­veket hoztak létre 59 tíz­ben, és az szb-k betöltik szerepüket.

Next

/
Thumbnails
Contents