Észak-Magyarország, 1979. április (35. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-13 / 86. szám
f 1979. április 13., péntek ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 SPORT SPORT SPORT SPORT SPORT Spsrtig Rendkívüli ülést tartott Párizsban az Európai Amatőr ökölvívó Szövetség 16 tagú végrehajtó bizottsága. Párizsban az Európa-bajnok- ság szervezőinek egyetértésével végleges határozat született. eszerint szuper nehézsúlyban is megrendezik a küzdelmeket. Már eddig is több nevezés érkezett az új kategóriára. Az EB-n 25 ország' 180—190 ökölvívójának indulása várható a hivatalos bejelentés szerint. Montrealban megkezdődött a nagyszabású nemzetközi sakktorna, amelyen részt vesz Portisch Lajos is. Az első fordulóban Portisch világossal játszott a csehszlovák Hort ellen, a játszma függőben maradt. A 2. fordulóban Portisch ellenfele Ljubojevics lesz. A jövő héten kezdi idei versényprograniját a magyar férfi kosárlabda-válogatott. Az együttes Pécsett 17-én és 19-én a franciák legjobbjaival méri össze erejét, majd ezt követően újabb erőpróbák állnak a csapat előtt a májusi görögországi EB selejtezők előtt. Labdarúgás Országos ifjúsági és scdü- lö bajnokság, miskolci csoport XXI. fordulójának eredményei, zárójelben a serdülő eredmények: DMTE—Salgótarjáni TC 2:1 (1:0). KVSE —MVSC 0:0 (1:4). DVTK— Eger 3:2 (2:2). Nyíregyháza —Bp. Honvéd 0:2 (0:0). DVSC —Ózdi Kohász 2:0 (5:0). Kisvárán—Gyöngyös 2:0 (2:1). Bp. Vasas—Leninváros 3:0 (1:1), Borsodi Bányász szabadnapos volt Népszerű ember lett „A csúcson keli a legtöbbet adni!” Röpke néhány hét alatt nagyot • változott Kulasi László világa. Félreértés ne essék: a DVTK kitűnő — jelenleg már válogatott! — balhátvédje, ma is ugyanaz a szerény, közvetlen, jő kedélyű ember, akit korábban ismertünk. „Csak” éppen alig van itthon; változás állt be életritmusában: jtedvelt lett az újságírók bérlteiben. Szinte alig volt nap az utóbbi hetekben. hogy valamelyik lapban ne kapott volna helyei. — Kicsit sok ez az „ajná- rozás” — mondta a telefonba. — Én most sem csinál- lám semmi rendkívülit, ugyanaz az ember vagyok, aki korábban. Kaptam egy lehetőséget, igyekszem élni vele. Ennyi az egész. Ugye, mennyire egyszerű a dolog? Vagy talán mégsem? A beszélgetésre azért vállalkozott edzés után, mert másnap Tatára utazott az olimpiai kerettel. — Egy csapásra népszerű ember lett? Hogyan viseli? — Örülök neki. Csak néha már egy kissé terhes dolog. — A válogatottban való bemutatkozásakor elnyerte a közönség rokonszenvél. Mit érzett utána? — Roppant felelősséget. Arra gondoltam: te jó cg, ez a sok szavazat azt is jelenti, hogy azoknak az embereknek, akik bizalmat szavaztak nekem, tartozom. Ezúton is szeretném megköszönni nekik, valamennyi kedves ismerős ismeretlennek. — Gondolt arra az olimpiai együttes előkészületei során, hogy egyszer talán felfigyelnek önre az A-keret szakvezetői is? Hevesen megrázta a fejét. — Azért ennyire nagy önbizalmam nem volt. Tulajdonképpen mindent dr. Lakat Károlynalc köszönhetek, aki kiállt mellettem, harcolt értem, s felkínálta a LEHE- TÖSÉGET. Nekem mindösz- sze annyi volt a dolgom, bogy jól éljek vele. Ahogy néztem az arcát, furcsa volt látni azt a határtalan lelkesedést, szárnyaló örömet, amely minden szaván átsütött, ha a kerek labda került szóba. Köztudott, hogy ez — sajnos — nem jellemző tulajdonsága a magyar labdarúgóknak. Csakhogy Kutusi az egyik kivétel ez alól! Ö másképpen nem is tudja elképzelni a játékot, csak komolyan. Valaki azt mondta, hogy a „játék halálosan komoly dolog". Kutasi számára az azonosulás ezzel az elvvel — természetes. A szurkolók talán tudják, hogy későn került az élvonalba, már a huszonöt felé járt, amikor leigazolta a DVTK. A válogatottságot pedig valamivel harmincéves kora előtt érte el. Azt: talán csak a beavatottak hallották, hogy egyike azon kevés labdarúgónak, aki idejekorán megalapozta a jövőjét. Jófejű gyerek volt a középiskolában, s mivel édesapja korán meghalt, rádöbbent arra a' nagy igazságra.: ha boldogulni akar az életben, akkor tanulnia kell! Ma üzemmérnöki képesítése van. — Cseppet sem jellemző az emberekre, hogy ilyen diplomával a kézben kezdjenek szerencsét, próbálni az NB I-ben. Miért „kísértette” mégis a. szerencséjét annakidején? — Becsvágy? Ambíció? Tar Ián a kettő együtt késztetett arra. hogy próbára tegyem magamat. Kíváncsi voltam, mit érek az élvonalban. — Akkor most elégedett ember? — Azt hiszem, hogy igen. Amit szeretek; a játék, a család tölti ki az életemet. Kell ennél több egy embernek? 40R9OH Az NDK elleni bemutatkozás során kapott egy akkora mellbevágást az egyik előretörő vendégjátékostól, hogy sokan azt hitték, ott marad. Igaz, nagyon fájhatott neki, mert percekig görnyedt a fűre, de maradt. Játszott tovább, összeszorított fogakkaj. keservesen, de annál nagyobb elszántsággal. A sérülés utóhatásait mostanában is érzi. A bordáján. — Nem engedhetem meg magamnak, hogy sérült legyek! — mondta, amikor erre terelődött a beszélgetés — Ilyenkor már minden icipici lehetőséget keményen kell őrizni. Vidéki labdarúgó vagyok... — A csúcsra ért. Hogyan tovább, meddig lát előre? — Nem szoktam hosszú távra tervezni. Mindig az előttem álló feladatra koncentrálok, legyen az bármilyen. Az biztos, hogy a csúcson kell a legtöbbet adni. Ott már más a mérce ... Doros László Táborzárás a cselgáncsosoknál Jól sikerült a felkészülés Az idén a szokásosnál valamivel hosszabb a tavaszi szünet, s ez alkalmat adott a cselgáncsosoknak arra, hogy edzőtábort szervezzenek. Miskolc örömmel vállalkozott a házigazda szerepre: szállást a Villamosipari Kollégiumban biztosítottak, az edzéseket pedig az MVSC tornacsarnokában rendezték. Táborzárásra ma délután kerül sor. A tanasztalatokat Moravetz Ferenc, az utánpótlás-válogatóit vezető edzője foglalta össze. — Azokat hívtuk be, akik válogatott kerettagok és iskolába járnak, valamint a közelmúlt rangsorversenyein jól szerepeltek: Negyvenkilencen dolgoztak, három edző irányításával. Segítőtársaim Braskó Péter és Fiilöp Sándor voltak, öten távolmaradlak, helyettük másoknak adtunk lehetőséget a felkészülésre. A miskolciak közül Varga Dénes nem jelent meg. Szebeni Lehel pedig tanulmányaira való hivatkozással kérte felmentését. — Mi volt az edzőtábor — Elsősorban a gyerekeket akartuk megismerni, továbbá lemérni: ki hol tart a fizikai állapotot és a technikai tudást illetően. Tél-vünket maximálisan teljesítettük. Kitűnő körülmények között dolgoztunk. Miskolcon országosan is legjobbak a feltételek. — Hányszor gyakorollak naponta? — Reggel az ébresztő után futóedzést tartottunk. Az egyórás programba sprinte- lést és gimnasztikát is beiktattunk. Délelőtt a technikai és fizikai képzést, kar-, csípő-, derék- és hálizomerősí- tő gyakorlatokat végeztettünk. Délután a küzdelmi edzésekre került sor. A fiatalok jól bírták a napi 5 órás megterhelést. i — Mikor lesz a legközelebbi nemzetközi erőpróba? — Jövő héten pénteken Rostockban rangos viadal kezdődik. Az MVSC-sek közül Horváth Csaba és Fiir- jész István lép tatamira a kikötővárosban. Nagy L. és Szőke tartalékként utazik. <K> Nemzetközi kipaküzdelmek Szerdán a késő esti órákban játszották le az európai kupaküzdelmek elődöntőinek első felvonását. Háromszáz- ötvenezer szurkoló tombolt a lelátókon a hat találkozón, ez csaknem hatvanezres átlagnak felel meg. Érdekesség, hogy a BEK elődöntőiben mindkét összecsapás döntetlen eredményt hozott, de egyetlen csapat sem tudott jelentős előnyre szert tenni a másik két kupában sem. Régen telt meg Bécsben a Práter ennyire, mint most, mégis csalódniuk kellett az osztrákoknak, mert kedvenc csapatuk, az Austria gól nélküli döntetlennel utazhat Malmöbe, a visszavágóra. Nottingliamben a Köln vezetett 2:0-ra, utána a hazaiak fordítottak 3:2-re. a végeredmény azonban itt is döntetlen lett. A nézöcsúcs Belgrádbair született. A Crvena Zvezda—Hertha találkozót százezren tekintették meg. A jugoszlávok mindössze egy sovány gólt szereztek, kérdés, hogy ez elég lesz-e a visszavágón. Eredmények, elöl a pályaválasztók. BEK: Austria— Malmö 0:0, Nottingham— Köln 3:3. KEK: Düsseldorf— Banyik Ostrava 3:1. Barcelona—Bevered 1:0. UEFA Kupa: Duisburg—Mönchen- gladbach 2:2. Crvena Zvezda —Hertha 1 :ü. A visszavágókra 25-én kerül sox’, s a továbbjutók már a döntőbe érkeznek. Túrák A természetjáró szakosztályok igyekeznek a kétnapos húsvéti ünnepeket kihasználni, legtöbbjük országjáró túrára indul. DVTK: Találkozás Miskolcon a Tiszai pályaudvaron 13 órakor, s 13.20-kor indulnak Nyíregyházára. A programban Sóstóhegy és környéke, valamint Nyíregyháza nevezetességeinek » megtekintése szerepel. A kirándulást Lenti ce/ky László és Kalas István vezeti. BORSODI SZfiNHANVAK IG.: A Vértesben túráznák, indulás 13-án reggel vonattal a Tiszai pályaudvarról. Székesfehérvártól az útvonaluk: Majkpuszta — Oroszlány — Kövesvölgy — Ciánt — Nánapuszta. Túravezető: Vas- lagh Sándor. MISKOLCI HELYIIPAR: Vasárnap munkatúrára indulnak u Bükkbc. A Helyiipar-rqrrásnál karbantartási, illetve tcrülctvendezcsi munkálatokat végeznek. A t ura vezető: Ferenczi Lajos. MVSC: A vasutasok húsvéti túrára indulnak a Pilis hegységbe, indulás szombaton reggel. Az útvonal: Trézsi forrás — Pilistető — Pilisnyereg — Dobogókő — Budapest — Miskolc. Túravezető: Csarnai Béláné. hírek Naptár. 10 4 0. április* 13«. péntek A nap kelte 5.01. nyugta 18.3» órakor A hold kcllc 19.31, nyugta 5.42 órakor Névnap: Ida . Évforduló. Nyolcvanöt, évvel ezelőtt. 18114. április 13-án született Szombathelyen és 45 évvel ezelőtt, 1934-ben halt meg Budapesten Oerkovils Gyula, a kommunista esztneiségü kiváló festőművész és grafikus, a. magyar képzőművészet kimagasló alakja. időjárás. Várhaló időjárás ma estig: Kevés nappali felhőképződés, száraz idő. Napközben kissé etenkebb északkeleti szét. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 15—19 fok között. — Csütörtökön ünnepelték meg a Szovjetunióban az első kommunista szombat 60. évfordulóját. Hatvan évvel ezelőtt a moszkvai rendező- pályaudvar műhelyének dolgozói kezdeményezésére a műhelyben, a rendes műszak befejeztével, külön műszakot tartottak, hogy segítsék a súlyos gazdasági helyzetben levő szovjet állam feladatainak megoldását. A kezdeményezést rövid idő alatt az egész országban átvették, és napjainkban a kommunista szombatok a szocialista országok dolgozóinak életéhez is hozzátartoznak. — Az idén rendezik meg 15. alkalommal a húsvéti nemzetközi autóstalálkozót Kőszegen és Szombathelyen. Vasárnap kezdődik Kőszegen a nemzetközi autós ügyességi verseny. Este a Jurisics- yárban nemzetközi autósbált tartanak. — Restaurálják a magyar nyelv legrégibb, hiteles, és eredetiben fennmaradt szórvány . nyelvemlékét, a tihanyi apátság alapítólevelét. A páratlan értékű okiratot a pannonhalmi várban őrzik. Az állandó kiállításon a másolat látható, az eredeti példányt páncélszekrényben helyezték el. Az alapítólevelet 1. Endre király adta ki, 1055-ben. A latin nyelvű oklevél 58 magyar szót tartalmaz. — Megkezdődött a csigák . gyűjtése a Dráva menti síkságon. Az éticsigát nyugat- európai országokba exportáljuk, ahol ínyencek csemegéjeként tartják számon. Körülbelül 200 tonnát gyűjtenek össze. — Tévés-stáb szállta meg Pilisborosjenöt, egy másik Budapesten, a Bajcsy-Zsi- linszky út 20. számú házat, benépesül a Televízió I-es stúdiója, és még két külső forgatáshoz készülnek ebben a hónapban. Elkészítik Füst Milán IV. Henrtk című drámájának felvételeit, Karinthy Ferenc Az ezer év című művének egy tizenhét éves lány sorsával kapcsolatos témáját. és Kereszty András riportja nyomán az Integra Dominót. — A járási Népi Ellenőrzési Bizottság vizsgálatainak tapasztalatairól is szó lesz a Mezőcsát nagyközségi közös Tanács vb-ülésén, amelyet holnap tartanak meg a községi tanács épületében. «, 1 — Szezon végi nagy kiárusítást rendez a ZÖLDÉRT burgonyából. A tavalyi, kiemelkedően jó termésből még mindig jelentős ‘ készletek vannak raktáron, s ezért a vállalat egyes külterület' boltjaiban, s termelőszövetkezetek részére 1,20 forintos áron hozza forgalomba az emberi fogyasztásra is alkalmas burgonyát. — Az eredeti formájában helyreállítják a lényéi tú.iha- zat.- A sokoróaljai községben négy évvel ezelőtt nyitották meg a táj házat egy XVIII. század végi zseliérházban. — A Legfelsőbb Egészségügyi Tudományos Tanács elé utalta a Miskolci Megyei Bíróság Kun Józsefné, Mad- zig Erzsébet herbolyai lakost. Mint arról már beszámoltunk, a vádlott megölte hathónapos gyermekét. A bíróság arra kíván választ kapni. hogy a vádlott valóban tudatánál volt a cselekménye elkövetésekor, s fel tudla-e ismerni az adott pillanatban annak társadalmi veszélyességét. — A felszabaduláskor 56 várost tartottak nyilván hazánkban. 1945-től napjainkig 46 nagyközség kapta meg a városi rangot. — A nyugdíj jogosultak továbbdolgozására ösztönöz a MÁV módosított kollektív szerződése. A továbbdolgozás ösztönzésére, új pontkét. elfogadták, hogy a személyi keresetet évente ■ kötelezően 300 forinttal emelik, és 2000 forint jutalmat adnak a munkát továbbra is. vállalóknak. — A húsvéti, nagyobb forgalom lebonyolítására 133 mentesítő vonatot tervezett a MÁV. A forgalmi csúcsot péntekre és szombatra várják. A főváros és Miskolc között 25 mentesítő vonat szolgálja a több utas elszállítását. Megerősítik a pénztári és információs szolgálatot. A Volán Tröszt is felkészült az ünnepre. 2500 kisegítő járatot állítottak be. — Lesz bőven kisüveges kölnivíz húsvétra. A megfelelő választékról is gondoskodott a kereskedelem, amelyhez importot is igénybe vett. Csaknem egymillió tasak tojásfestéket kínálnak az üzletek. — A klasszikus erőfejlesztő szerek közé tartozó expandert hazánkban is sok tízezren kedvelik és használják. Jogos volt a kíváncsiság, amikor a kereskedelemben feltűnt az expander ellentéte, a húzóerő helyett inkább a nyomóerőt fejlesztő új sportszer. az impander. Ezt az NDK-ból importálták, s különböző méretekben gyártják. Férfiaknak, nőknek és gyermekeknek külön-külön készül. Eddig 500—500 darabot rendeltek, de nem nagyon fogyott.