Észak-Magyarország, 1979. április (35. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-08 / 82. szám
I t * ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 —1979. április 8., vasárnap Csiszolásra érdemes kincsek ■ Aranymosás Vendégünk: Stefan K klarinétművész Ismét fiatal, külföldi vendégművészt köszönthet Miskolc zeneszerető közönsége, április 9-én. hétfőn este, a fél 8-kor kezdődő hangversenyen. Stefan Korody, román klariilétművész — a miskolci hangverseny szólistája — 1948-ban született, zenei tanulmányait Marosvásárhelyen és a bukaresti Konzervatóriumban végezte, 1972-ben — tanulmányai befejezte után — a román rádiózenekar tagja lett. Két év múlva — 1974- ben — első díjat nyert a Marknenkir- chenben rendezett nemzetközi klarinétversenyen. Ettől kezdve számos ország koncertpódiumán szerepelt, gyakori vendég hazánkban is. Miskolcon első ízben találkozhat vele a közönség a hétfői hangversenyen, a Miskolci Nemzeti Színházban. A Miskolci Szimfonikus Zenekart Kó- rodi András vezényli, a hangverseny első részében Mozart: a Varázsfuvola című operájának nyitánya, és Mozart: Z\-dúr klarinétversenye hangzik el. Szünet után először hallható a Miskolci Szimfonikus Zenekar előadásában Debussy: Ibéria című szimfonikus műve. Stefan Korody, román klarinétművészt első ízben hallhatja Miskolcon a zeneszerető közönség. Lévavról olvastam (1. Bevezetés, szubjektív nosztalgiával) mányt, Miklós Róbert, Lévay József életútja című munkáját. Gyulai Pál és mások barátsága, a velük való szoros kapcsolat emelte Lévayt e korszak irodalmának elsőbb vonalaiba, mert személye, miskolci és sajószentpéteri otthona, a szentpéteri szőlőhegyi körtefa valóságos irodalmi műhely lett e baráti vonzásban. Mindezt igen értékesen mutatja fel Miklós Róbert tanulmánya, amely rövid válogatást is ad Lévay verseiből. Az egykori diák, aki a bevezetőben említett sok szállal kapcsolódott Lévay József kultuszához, természetszerűen fokozott érdeklődéssel olvasta a tanulmánykötetet. Sok-sok évtizeddel a diákkor után, némi jártasságot is szerezve azóta az irodalmi értékelésben, természetesen másképpen látja Lévayt, de továbbra is tisztelettel tekint rá. És a tanulmánykötetet szívesen ajánlaná elolvasásra másoknak is, mindazoknak, akik érdeklődnek Lévay József életútja iránt. S itt a bökkenő. (III. Befejezés, kis fintorral.) E sorok írója a kötetet kölcsönbe kapta olyan valakitől, akinek a Miskolci városi Könyvtár tiszteletpéldányként megküldte. Az ára mindössze kilenc forint. Szerette volna ■ meg is venni. A városi könyv- jj tárban érdekes felvilágosítási j; kapott telefonérdeklődésére, i; Menjen el a Déryné utcába, jj kap egy postai befizetési la- ]; pót, fizessen be kilenc forin- j tot a postán, a csekkszel- i vénnyel menjen vissza, s!; megkaphatja a kilenc forint í értékű füzetet. A cikkíró in-1 kább kölcsönkérte a köny-t vet, a könyvvásárlás e kacs-l karingós útjáról lemondott. Ezt el kellett mondani, mert j bizonyára sokakat érdekelj hogyan lehet e könyvhöz hoz-jj zájutni. Egyelőre így! De hihetőleg a könyvtár igazgató-jj sága változtat ezen. MertS nemcsak megírni és kiadni j: kellett a kötetet Lévayról,Ii biztosítani is kell, h^ogy eljus-'- son az olvasóhoz. Benedek Miklós Nézzük a „modern tánccsoportként” bekonferált produkciót. Hat kislány, háncs- szoknyában illegeti magát. — Káposztataposók. lebilincselt lábbal — szólal meg az egyik szakember a zsűriben. A hasonlat nagyon találó — derülünk. Később egy fiatalember József Attila Kései si- ratóját vezeti elő. A fiú beszédhibás. Aztán jönnek, sorra, rendre a többiek: Szenvtelen, magyarnóta-énekes, ügyetlenkedő bűvész, a zsűri azonban türelmes. Mert a szakemberek tudják: nincs olyan bemutató, vagy verseny, amelyen ne csillanna fel eg,y-egy sajátos tehetség, így van ez most is. Először egy kislány teremt varázslatot fafurulyájával, majd a -zongorához ül egy matróz- blúzos gyerek, s mindenki azonnal érzi: yan játékában és egész személyiségében valami, ami csak kevesek sajátja. Egyszóval minden tömegben ott az arany! Korántsem vegytisztán persze, de igazi kincsként. A tehetségkutatás hasonlatos az aranymosók fáradságos — olykor már-már reménytelennek tűnő — munkájához. S mégsem a tehetség megragadása a legnehezebb, hanem a megtartása, megőrzése — csiszolása. Mert az aranyrögökre a későbbiek folyamán is annyi minden rárakódhat... A felszabadulás után indult, nagy népi tehetségek közül (annyiszor megírták már) sem tudtunk mindenkit megőrizni. Túlterheltük, agyonnépszerűsítettük őket. Sokan nem bírták el a terhelést; befulladtak, elvesztek. Nemzeti kincsként siratjuk őket. Hogyan is állunk ma a kincskereséssel? „Lehetsz mérnök, orvos, tanár” — hirdettük a felszabadulás után, A Borsodi Szénbányák Vállalat szakszervezeti bizottsága pályázatot hirdet a bányászok életét, mindennapi munkáját, az elmúlt idők hősi harcait megörökítő történetek megírására. A pályázaton részt vehetnek az általános iskolák felső tagozatos, továbbá a szakmunkásképző intézetek és a középiskolák s büszkék voltunk rá, hogy a népi hatalom kinek-kinek biztosította a képességei, tehetsége szerinti érvényesülést. Ma már mindez természetes, de azért érdemes elgondolkodni egyik neves oktatási szakemberünk megjegyzésén. aki úgy vélekedett, hogy talán a kiváló Kocsis Zoltánból sem lesz több. mint népi furulyás. ha történetesen nem a fővárosban születik. Vagyis még most sem köny- nyű a hátrányos helyzetet lebírni. A végeken különösen fontos hát az aranymosás. De legalább annyira szükséges a már felfedezett és „működő” tehetségek őrzése, gondozása. Egy színházi rendező mondja: X. nagyon lehetséges, mégsem kap a következő produkciómban szerepet, mert most éppen nincs a tehetség állapotában: Ez az első pillanatban kicsit misztikusan hangzik, ámbár, ha jól meggondoljuk, bizony előfordulhat, hogy a színész mostanság tényleg „rossz passz- ban” van. Ennek akárhány oka lehet. Egyik talán éppen az, hogy az utóbbi időben nem kapott egyéniségének megfelelő szerepet, vagy egyáltalán nem játszatták. Esetleg egy bukás áll a dolog mögött. Akárhogyan ,is van azonban, a rendezőnek mindenképpen az lenne a dolga, hogy megfelelő lélektani ismeretekkel, pedagógiai módszerekkel a tehetség állapotába hozza színészét. Ez persze nemcsak a színészekre vonatkozik, sőt nemcsak az alkötóműhe- lyekben dolgozókra. A munkahelyi vezetőknek legfontosabb feladatuk, hogy kitől- kitől úgy követeljenek, kérjenek, hogy az illető képességeinek maximumát tudja nyújtani feladatai végzése közben. Kár lenne tagadni, hogy a jó lehetőségek között is sok nálunk a csalódott ember. Természetesen nem a lustálctanulói. akik jó fogalmazási készségükkel a bányászok múltját, jelenét, jövőjét ábrázolni tudják. A pályamunkákat sima papírlapra gépelve, esetleg kézzel írva (terjedelmi megkötöttség nincs), .névvel, vagy jeligével kell beküldeni a Borsodi Szénbányák Vállalat szakszervezeti bizottságához ra,' fanyalgókra gondolok, hanem azokra, akik tudnak és szeretnek dolgozni, csak ép-, pen . . . Éppen nem képességeiknek megfelelő feladatokkal látják el őket, vágj' nem honorálják (megfelelő figyelemmel) a végzett munkát. Vagyis megkapják az időnkénti jutalmakat, csak éppen az nem derül ki, hogy mi volt az a minőségileg figye-j lemre méltó teljesítmény, amiért jár a fokozott megbecsülés. Persze, a szellemi produktumokat nagyon nehéz mérni. Egzakt módon nem is lehet. Éppen ezért sok mindenJ összemospdik az erkölcsi vagy az anyagi jutalmazásoknál. I Tehát az is aranymosás (hogy; eredeti hasonlatunknál maradjunk), ha a produktumokból jó szemmel és lelkiismeretes mérlegeléssel kiválogatjuk a legigényesebbeket, legjobbakat. Hogy az értékek ne keveredjenek a korpával. Minden munkahely, de elsősorban a művészeti műhelyek felelőssége nagy e tekintetben. (Ez egyébként kiderült a városi pártbizottság eddig tartott művészeti aktíváin is.) A tehetségkutatásnak,-gondozásnak hazánkban nincsenek rossz hagyományai. Számos klasszikus alkotónk nevét említhetném, akik például az írástudók egész nemzedékét indították el a pályán. De a színészpedagógusok (színházteremtől^) sem voltak kevesen. Legjelentő- j sebb képzőművészeink most is naponként emlegetik mestereiket. Arról persze nem szól a fáma, hogy hány ezer önjelölt közül kellett kiszűrni a csiszolásra érdemes kincseket. De ezt a munkát mindenképpen vállalni kell. Hogy mi a fizetség? Maga a felfedezett, a kimunkált tehetség; a megmentett, a felmutatott arany. (gyarmati) (Miskolc, Kazinczy u. 19.) 1979. június 1-ig. A beérkezett pályamunkák között a zsűri értékelése alapján két 500 forintos első, három 400 forintos második, és. öt 300 forintos harmadik díjat osztanak ki. A legjobb pálya- ] munkákat a Borsodi Bányász ' című hetilap fogja közölni. | Ha szülőföldemről hallok, vagy olvasok, természetszerűen jobban odafigyelek. Lévay-József neve pedig a szülőföldet, meg a mostani lakóhelyet, Miskolcot egyaránt idézi. Tulajdonképpen nincs semmi jelentősége annak, hogy ugyanabban az utcában születtem Sajőszentpéte- reri, mint Lévay József, csak néhány házzal odébb, és pár évvei később, mint ahogyan ő meghalt. Gyermekkorom emlékei közé tartozik a közeli ház homlokzatán levő emléktábla, az első emléktábla, amit életemben először láttam és el is tudtam olvasni; gyerekkori ismerőseim voltak Lévay szentpéteri rokonai; iskolás koromban többször is kisétáltunk a község melletti dombra, a hegyoldalba, ahol a felső református temetőben, vasráccsal körülvett közös sírban nyugszik Lévay József a szüleivel. Ezt a sírt többször is megkoszorúztuk, amikor gimnazista lettem, hiszen ugyanabba a miskolci református gimnáziumba jártam, ahová egy évszázaddal korábban Lévay is járt, majd később tanár voi,t, annak az önképzőkörnek voltam tagja, amelyet a Bach-korszak idején ő keltett új életre /és Kazinczy nevével fémjelzett, sőt gimnazista korom utolsó éveiben, mivel az intézet a költő nevét vette fel, a Lévay József nevet a diáksapkámon is hordtam. Gyermek- és ifjúkorom így hát eléggé a Lévay-kultusszal összefo- nódottan telt el, és az ifjúkori lelkesültség, az iskolában táplált Lévay-tisztelet sosem engedte mérlegelni, vajon-milyen nagy költő is volt Lévay, egyáltalán nagy költő volt-e, vagy az' iránta való tisztelet, inkább a nagy költők barátjának, esetleg a köztiszteletben álló megyei főhivatalnoknak szólt. Köztudott, hogy Lévayt sokkal inkább Borsod vármegye aranytollú főjegyzőjeként őrizte meg az emlékezet, semmint költőként, és közhivatalnoki megbecsülésének primátusára utal az a tény is, hogy az első világháború után a miskolci Népkert és a kórház közötti új építkezéseken jelöltek ki a nevének utcát, a többi egykori közigazgatási nagyságé között. Mindez eszembe jutott most, amikor megláttam és elolvastam a miskolci városi könyvtár „Borsod-Miskolci Füzetek; Irodalomtörténet” sorozatának tizenegyedik darabjaként megjelent tanulni. Tárgyalás: magáról a könyvről.) Miklós Róbert munkája érdekes, figyelmet érdemlő tanulmány, amely egyaránt számot tarthat, az irodalmárok és a lokálpatrióta nagyközönség érdeklődésére. Igen nagy erénye, hogy Lévayt nem értékeli túl, többször idézi a pátriárka-kort megért költő megállapításait önmagáról — például „Nagy sikereket és alkotásokat egy téren sem mutathatok, de nagy tévedéseket sem. Szeretem az embereket, a világot, az életet. Egyiket sem untam meg, egyiket sem gyűlölöm” —, amelyek részben a kortárs, részben a későbbi irodalmi szakvéleményekkel egyezően jelölik ki Lévay helyét a magyar irodalomban. A 93 esztendőt megélt költő igazán boldog ember volt. Nem voltak nagy ambíciói, nem voltak nagy igényei; költészete sokkal inkább ráérős verselgetés, mint lelki kényszerből fakadó kifejeződés volt; nyugodt, kiegyensúlyozott életet élt, egy jó évtizedet leszámítva," el sem szakadt szülőföldjétől, illetve közvetlen környékétől, Mis- koletól. A kötet nagy érdeme, hogy Lévay József tárgyilagos és tapintatos költői értékelésén „ túl, életrajzának részletes közreadásával igen sok adalékkal gazdagítja azokat, akik Sajószentpéter, vagy Miskolc XIX. századi története iránt érdeklődnek, sőt, Sajószent- péter esetében a nagyközség múltjából olyan adalékokat tár fel, amelyek bizonyára csak igen szűk körben ismeretesek. Miskolcról pedig a hajdani x-eformátus gimnázium múlt századi életének tükrében a városról is sok ismeretet kapunk. Lévay pályája jelentős mértékben kapcsolódott a múlt századi refoi-mnemzedék forradalmi tevékenységéhez, noha ő maga nem volt forradalmár alkat, csendes, békés szemlélője volt a világnak, még akkor is, amikor a szabadság- harc idején Szemere Bertalan belügyminisztéx’iumában fo- galmazóskodott. Az ez időben született versei is kiegyensúlyozott, nyugodtabb világ- szemléletéről tanúskodnak, mintsem valami forradalmár hevületről. De történetében, életútjában jelen vannak a már említett reformerek, és ott vannak a messze nagyobb kölfő és irodalmár barátok. Arany János, Tompa Mihály, Lenkey Zoltán rajza „Történetek a bányászok életéről” Irodalmi pályázat iskolásoknak
