Észak-Magyarország, 1979. április (35. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-22 / 93. szám
ÉSZAK-MAGYAROR5ZÁG 10 1979. április 22., vasárnap Káiptisztés az a mar aKpernssz/g Az Sretíeti brazíliai XX. század legszebb látványossága Reklámra nincs szükség! 1 . Iqmmr I Unti^utginwi BeszeljeneK akik látlak A csodapők éE és leessél, tojása feSüta&aB mitssSenf és bámulatba ejt mindenkit. Ezen a helyem csak rövid ideig BdjépST-dij: 2© fillér így reklámozták a Csodapókat. A mai negyven-ötvenévesek fiatalságának örömei közé tartozott a hajdani vurstli, ahol látható volt többek között Maud, a brazíliai csodapók, Arabella, a kéz és láb nélküli asszony, Magda, a szőrös testű tengeri hableány, a majomember, s nem utolsósorban Káposztás Zsuzsa, aki vaskos humorával nőimitátor volt a Népligetben. Ebben az utcácskányi mutatványos sorban működött például a „Csodák” című műintézet, melynek produkciói, a korabeli kikiáltók szerint, óriási élményt jelentettek a nagyérdemű közönségnek, de számtalan szenzációt és meglepetést helyezett kilátásba a törpeszínház kikiáltója is, A mutatványos sor végén marionett bábszínház ejtette bámulatba a fiatalabb korosztály éppen jelenlevő tagjait, de volt a vurstliban két „igazi” színház is, a Jókai Színház meg a Magyar Műszínköi'. A Magyar Műszínkör fából épült, az ostrom alatt egyetlen bomba gyűjtést csinált az egészből, így a környék tüzelőszükséglete biztosítva volt. A Jókai Színház az államosításig tékozolta a kultúrát, színlapján szerepelt állandó jelleggel a Sárga- pitykés közlegény, a Nótás kapitány, valamint „Az asz- szony verve jó” című „tanulságos” operett, de irodalmat is tálaltak'időnként, például műsorra tűzték „A bolond Ásvaynét”, vagy az „Elnémult harangokat”. Hangos volt ez a vurstli, színes forgatagában alig győzték kapkodni fejüket a bámészkodók. Persze, mai mércével alig-alig mérhető szórakozási lehetőségeket elégített ki a mutatványos sor, mely nem volt más, mint ábrándokba ringató giccsvilág. komiszul festett kulisszákkal. Egy-egy mutatványos bódéba általában húsz — katonáknak és diákoknak — tíz fillér volt a „beugró”, s ezért a pénzecskéért pár percre feledhette az ember az otthon hagyott nyomorúságát. A „gazdagabb” polgárosodó Pest szórakozóhelye azonban nem a vurstli, hanem az Angol Park volt. 1910-ben adtak engedélyt a főváros illetékesei, hogy a Meinhard testvérek felépíthessék az egykori Ösbuda- vár helyén — ahol egykor a Barrison-lányok voltak a sztárok —, ezt a szórakoztató kombinátot, melyet 1912-ben már így reklámoztak: „Bizonyos, hogy a park egyik legnagyobb vonzóereje az amerikai Magasvasúi továbbra is élvezetet fog szerezni,- az Elvarázsolt kastélyban nagyszerűen mulatnak, a Barlangvasút miniatűr kocsiparkjával a tréfás utazás kitűnő alkalmatossága. Kedves, új sportnemet honosított meg továbbá az Angol Park, a görkorcsolyának bevezetésével a Skatingering nagy csarnokban. És itt van a legkedélyesebb mulatóhely: az Alpesi falu, ahol pompás bajor sört mérnek és tiroli zenekar, tánc és ének mellett lehet szórakozni”. A századelőn nagy csodálatot kivívott Angol Park, ma Vidám Park néven működik télen-nyáron, európai viszonylatban is az elsők között áll. Talán csak a koppenhágai Tivoli híre nagyobb, de ott is, inkább csak a fényeffektusok hatásosabbak. A Vidám Parkban igen népszerű a játékterem, a verseny- és villanyautók, a Mini Bowling, a Ciklon, a Hurrikán, és az Ámor expressz. De működik még az egykori vurstli örökségeként az 19Ü6-ban épült körhinta is, melynek minden figurája eredeti, csak a mechanikája változott. Ma viszont már nincs kikiáltó, pedig néhány esztendővel ezelőtt a tombolát még el sem lehetett volna képzelni a Vidám Parkban Szalóczi Győző bácsi nélkül, aki 1926-ban a Népligetben — mert ott is volt egy, a városligetinél még kopárabb és igénytelenebb vurstli — kezdte a pályafutását, aztán a törpeszínházhoz került, majd a karrierje csúcsán bohóc lelt, végül kikiáltó. Szalóczi bácsi azonban meghalt, s vele ez a műfaj is. A közönséget ma hangszórók informálják, nem kell senkit harsány szöveggel csábítani, hogy vasárnap délután ketten egy jeggyel tekinthetik meg a fantasztikus csodákat, és ha valaki nem nevet, jutalmat kap. Mert a jókedvet ma már az emberek magukkal viszik a Vidám Parkba. //4> , .v ## n . ! V\ I »ma A huszadik század Vidám Parkja Szenzációt ígér a kikiáltó. „Hatvannégyben épp, hogy elindultunk...” — énekli egyik felvételén Konez Zsuzsa a Szörényi—Bródy szerzőpár egyik dalát, mely tulajdonképpen a hazai popzene három kiemelkedő egyéniségének eddigi pályafutását foglalja össze. Azt a művészi tevékenységet, amely jól reprezentálja a műfaj eddigi hazai fejlődését, eredményét, célkitűzéseit. Azét a popzenéét, amely a dal szerint immár 15 éves, de ha a kezdeti ta- DOgatózó, önállótlan lépéseket is ideszámítjuk, akkor éppen napjainkban ünnepli csendes, 20 éves jubileumát. Magyarországi térhódítása és sikere is elementáris erejű volt, bar korántsem egyértelmű és zökkenőmentes. A hőskorszak az 50-es évek végén, az évtized fordulóján kezdődött, amikor a nyugati példaképeket másolva szűk pinceklubok és művelődési házak pódiumairól indult útjára az eleinte a „tiltott gyümölcs” édességével is hódító' zene. A háború alatt és utána született, az előzőektől gondolkodásában, ízlésében, életérzéseiben is oly különböző nemzedék találta meg ebben a vad, nyers, tombolásra serkentő zenében az „ötvenes évek szűk levegője” után szellemi, lelki felszabadulását. Az egymás után alakuló zenekarok — Benkó, Illés, Metró, Scampoló, Omega — sokszor maguk készítette primitiv hangszerekkel, egyszerű hangzásvilágú, de az újdonság varázsával mégis ható dalokkal indultak harcba az általuk giccsesnek, konzervatívnak tartott hagyományos tánczene, illetve az általa közvetített avult ízlésvilág ellen. A felnőttek reakciója a felháborodás, a tiltás, az értetlenség volt. Öle mindebben csak külsőségeket, az őrjöngést, a hosszú hajú rebellis- kedést látták. Az önálló, külföldi példák másolásától megszabaduló be- atélet kialakulása 1964—65- ben kezdődik. Ezekben az években az eddig fővárosi indíttatású mozgalom országossá terjed, több ezer fiatal ragad gitárt, hogy a zene segítségével fejezze ki érzéseit Amatőregyüttesek százai játszanak most már azzal az igénnyel is, hogy magyar nyelven közöljék mondanivalójukat a közönséggel. Az úttörő dal (Szörényi—Bródy: Az utcán) nyomán a rádióban és kislemezeken is egyre gyakrabban hangzik fel a magyar beatzene. A következő évek a beatmozgalom aranykorát jelentik. Az amatőrök közül kitermelődik a profivá váló élvonal, és az ide sorolható előadók — Koncz— Kovács—Zalatnay—Illés. Metró—Ómega-vonal — tevékenysége már országos jelentőségű. A csúcspont 1969. amikor nemcsak itthon, de külföldön is egymás után' kapják az előadók az elismeréseket, ami azt is jelzi, hogy a beat létezését hivatalosan is elfogadták, elismerve, hogy olyan társadalmi jelenséggé nőtte ki magát, amely a fiatalok szórakoztatásának, kulturálódá- sának egyik meghatározó tényezője. Ezt jelezték azok a szociológiai felmérések is •— a ..Beat” c. könyv vagy az „Extázis 7-től 10-ig” című film — melyek a beat társadalmi hatásával foglalkoztak. A társadalmi elismerések, a beat „szalonképessé” válása elősegítették a mozgalom társadalmi integrálódását. A beat-ben kétségtelenül meglévő lázadó, tiltakozó ellenállás, szembenállás így vesztett, erejéből és a hetvenes évek elejére — meginlcsak a nemzetközi változásokat követve — a hazai bealmozgalomban is a válság jelei mutatkoztak. Maga a zene, főleg á technikai fejlődés (szintetizátorok) segítségévei még megújította magát, de a hanyatlást jelezte, hogy a beatmozgalom eredeti jelentéstartalma, törekvései — az alulról jövő zenei kezdeményezés, a lázadó hang — egyre inkább háttérbeszorultak. A beat, vagy ahogyan ettől kezdve nevezik, a pop, beilleszkedett a szórakoztatóiparba, elüzleliesedett. A válságban azonban nem- - csak az üzleti korrumpálódás, a belső piac szűkös adottságai játszottak szerepet, hanem az is, hogy a bealif- júáág ezekben az években vált felnőtté, alapított családot, higgadt le végérvényesen. Mindez világosan jelezte, hogy a műfajban váltásra, a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodásra van szükség. Az egyre inkább kommer. szializálódó popéletet a hetvenes évek második felében váratlanul megbolygatta egy nem várt fordulat. A beat születésével egyidős fiatal generáció kiállása, majdhogynem tüntetése az egyik irányzat, a rockzene mellett, megpezsget- te, felforgatta a nyugodt állóvizet. A zabolátlan fenegyerekekből megkomolyodott felnőtté érett popzenészek ismét az idősebb korosztályok céltáblájává váltak és a koncerteken újra tomboló fiatalokat is ugyanazokkal a jelzőkkel illették, mint az úttörőket a 60-as években. Az okokra nem nehéz rávilágítani: a rock — zenei világában, törekvéseiben — a legjobban ragaszkodik a beat eredeti célkitűzéseihez — agresszív, látványos polgárpukkasztó. Nem kényszeríti pasz- szivitásra az életérzéseinek kifejezési lehetőséget kereső tizenéveseket, mint a pódium- művészetté szelídült koncert- beat, nemcsak műfénynél hívja táncba őket, mint a diszkó, hanem az élő, közvei-1 len közreműködést is lehetővé teszi. I Egy jelentős különbség azonban mégis van a mai rock és az eredeti beatmozgalom között. Az előbbi ugyanolyan csinált, mint bármely más divatirányzat. Jó üzlet A szakma néhány képviselője rájött, hogy napjainkban a fiataloknak az új generáció érzésvilágát kifejező zene kell. Hogy sikere tartós lesz-e, hoz-e valamilyen lényegi változást popéletünkben, ma még nem lehet megjósolni. A szakemberek mindeneseire nem erre az irányzatra, hanem a diszkóra esküsznek. Ez a gépek által, emberi segédlettel „csinált” zene nálunk is a jövő zenéjének ígérkezik. S ha emellett még arra gondolunk, hogy u szakma nagy öregjei lassan negyvenedik életévük leié közelednek és az utánpótlás kérdése még ma sem megoldott, nincs sok okunk az örvendezésre a jubileumon. Margaux Hemmingway, a nagy író unokája, a 24 éves, bájos fotómodell, állandóan reklámozza magát. Ha legutóbb arról írhattunk, hogyan fényképe zielte le magát. fürdőkádjában a Paris Match számára, miközben férje iránti szerelméről csevegett, akkor most a nyugatnémet Stern magazint szerencséltette, elég pikánsan dekoltált estélyi ruhájában fényképeztetve le magát. A testéből elég sokat eláruló kép alá mondta szépségének titkát: naponta joghurt, nyers tojás és méz keverékével keni bőrét; diétázik, hogy vonalait megőrizze, főzelékkivonatot fogyasztva és haja fényességét sörrel mosva biztosítja. Ezenkívül csak sok vizet használ, jókat alszik és sokat szerelmes — mondta. Meglepő, hogy ezúttal a szerelem egyetlen tárgyaként már nem említette férjét, mint néhány hete. Egy másik modell, aki férfi, lord Snowdon, az egykori fényképész, Margaret angol királyi hercegnő elvált férje, viszont visszatért eredeti foglalkozásához részben. Ha nem is fényképez, de fényképezőgépet reklámoz. Mégpedig olyat, amilyent a vakok is használhatnak, mert önmŰKÖdő berendezése fülhallásra is működik. Mit tehet ezekután az angol trón várományosa. Károly herceg? — Ö nem reklámozhat sem fényképezőgépet, se szépítőszert, de annál inkább saját magát. Ha volt sógora, mint egy gyár jól fizetett fényképezőgép-reklámembere szerepel a Paris Match hasábján, ő se marad el Snowdon mellett: saját, jól fizetett trónörökösi állását reklámozza. De nem ám akárhogy! Hanem úgy, hogy ausztráliai hivatalos útján azt a jelenetet kapta lencsevégre a P. M. fényképésze, amikor a fürdőruhás walesi herceget éppen megcsókolja egy nagyonis bikinis ausztráliai maneken a tenger partján, név szerint Jane Priest, aki ezzel a képpel belecsókolta magát a világhírbe. Persze a trónörökösnek sem volt éppen rossz reklám ez a pikáns kis kaland. csupán annyi veszéiy- ivel járt ő brit felsége részére. hogy a jeleneten felbuzdulva. másnap, két koros. sőt túlkoros hölgy is nyakába vetette magát a strandon, hogy „királyhűsé- gükkel” ismertek legyenek ők is. Szerencsétlenségükre, a fényképész nem akart rosszat Károly hercegnek: a koros hölgyeket nem fényképezte le. A csinibaba jobb reklám Anglia jövendő uralkodójának. Máté Iván
