Észak-Magyarország, 1979. március (35. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-25 / 71. szám
ÉSZAK-MAGYARQRSZAG 4 1979. március 25., vasárnap bizonytalan az a közösség, amely merev, kényszerítő körülmények közé szorítja az individuumot. A kötelességszerüen végzett, ismételt mozdulatok sora kitörésre késztet: ez az 1975-ös Verbum: ... Mentem ismét, hogy vigyem ünneplőbe öltöztetett szavaimat nekik. S nem mondhattam el, mert megint lépések keresték egymással a „kézfogást”, s a munkanapló rideg bejegyzett betűi hőköltettek vissza a valóságba: „1979. III. 22, 18—22 óráig; a foglalkozás témája: balett — Forgatós — repertoár; a résztvevők száma 32 . . .” György határozott: „Ez a kitüntetés, a mi megítélésünk szerint, ennek a közel három évtizedes munkának szól; ez az együttes mindig is az ifjúsági mozgalommal tartott ...” Elindultam ünnepelni, kézfogásra. Kerestem a két évtizede táncoló két embert. Zólyomi Katalint és Kolláth Imrét. Mondanának helyettem kedves és szép szavakat. S ők a többiekről, a „fiatalokról”, a munkával terhesmegáldott mindennapokról beszélnek... S kerestem „Mamit”. Nemes Árpádnét, aki tizenhat éve jelmeztáro- sa az együttesnek. S ő végre kisegít: „... ezeket a gyerekeket tisztelem és becsülöm ... nekem mindegyik egyforma... a tíz évvel ezelőtti és a mai is ... ” Kisegít? Ennyit mond. S már tudom, ebből se lesz ünnepi kézfogás. Lépteim voltak bizonytalanok. Csak az vigasztal és örömit. ami abban az ünnepi kézfogáspillanatban mégis benne volt: ezek a diákok és munkásfiatalok március 21-én KISZ Díjat kaptak ... (ténagy) A balettmester, Freimann Leona, már számmal meg- határozhatatlanul sokadszor vezényli a „három-négy”-et; s írásban visszaadhatatlan hangsúllyal néha ezt mondok: Juj-juj-juj—” És az... a tánc kifejezetten közösségi műfaj, ahol az egyén szabadságának tiszteletben tartása a legfontosabb alkotói feladat: 1978-ban fogalmazódott színpadra az együttes törekvéseinek egyik „reprezentánsa”, a Keménykalapban 1 (Fotó: Korniss) Ezek, a számmal is pontosan meghatározható lépések, melyek az ünnepi felszólításra felállították és az elnökségi asztalig vitték a miskolci Avas Táncegyüttes vezetőjét, hogy az együttes nevében átvegye az 1979. évi KISZ Díjat: ez a néhány lépés teljesen látható volt, s egyértelmű. Világos, miért indultak útjukra a lábak, hová mennek, és mi célból. Jó lett volna azért tudni, ami a gondolatokban — a többiekében, ismeretlenekében, akik ott ültek az ünnepségen — megindult; vajon hová, merre tartottak ezek a gondolatok, .honnan indulva, meddig jutottak; mit tudtak, sejtettek erről az együttesről. A lépések határozottak voltak. S mint minden hasonló alkalommal: a kézfogás csak pillanatig tartott. S már újabb felszólításra mások indultak széktől az asztalig. Kézfogásig. Ha nem tudhattuk, nem sejthettük a gondolatokat a fejekben, most módunk van rá, hogy megtudjuk: milyen emlékszavai maradtak azokról a lépésekről Stoller Antalnak, az- Avas Táncegyüttes művészeti vezetőjének: „Azokban a lépésekben az volt a legnehezebb, hogy egyedül kellett megtennem; átvennem a kitüntető díját..., az lett volna szép és gyönyörű, ha ott lehetett volna velem az együttes minden tagja a kézfogásra, ebben az ünnepi pillanatban ...” Elindultam, hogy kezet fogjak erre a kitüntetésre. Hogy gratuláljak az együttesnek-. S nem jöttek széphangzásra a szavak. Az együttes tagjai — mint eddig is mindig — dolgoztak éppen. Nem jöttek számra a szavak, a szépek és köszöntők, mert a színpadon már számmal megnevezhetetlenül sokadszor ugyanazokat a lépéseket próbálták a lányok és a fiúk; hogy megtalálják egymást párban, a táncban. Hogy megtaláljanak bennünket, akik majd a nézőtérről megnézzük ezt a táncot is. Nem ünnepelhettem, mert kemény-hétköznapian a koreográfus indulatai szóltak este tíz órakor, a fiúnak, aki mentegetőzésként csak magának találta fel a szavakat: „...már reggel öt órától... ” * ... s ez is „kitörés”, melyben a társadalom megbecsüli a kemény munkával dolgozó egyének alkotó szándékát... a miskolci Avas Táncegyüttes 1979. évi KISZ Díja ... {Fotó: Laczó) tán újra. Lehet már egy órája, hogy az együttes vezetője megmutatta a KISZ Díjat ezeknek a fiúknak és lányoknak; bejelentette hivatalosan is a kitüntetést... Huszonnyolc éve dolgozik az Avas Táncegyüttes; a Rónai Sándor Művelődési Központ igazgatója, Kováts Bonckés alatt a szinkron Feljegyzések a Xíl. debreceni szinkronfilm-szemlérö! Közhelynek számít ma már azt elmondani, mennyire megszokott dolog a filmek szinkronizálása, menynyire természetes, hogy a képernyőről és a mozivászonról magyarul szólnak hozzánk a külországokban gyártott filmek szereplői, s ezzel fölöslegessé teszik a feliratok olvasását, a müvek teljes szövegét közvetítik a hazai látogatónak, összességében csorbítatlanul juttatják el a teljes filmet a magyar nézőhöz. (Tudvalevő, hogy feliratozás esetén a szöveg igen jelentős hányada a tömörítés miatt elvész.) Hazánkban a szinkronizálás rendkívül széles kőiéi és nagy hatóerejű művészetté nőtt; nagy apparátussal készülnek a filmek szinkronjai a Pannónia Filmstúdióban, s ez a munka egyre terebélyesedik, mind több feladattal jár. Az időszakos mérlegelés nélkülözhetetlen itt is. Ezt szolgálja ' a szinkronfilm-szemle, amelyet most tizenkettedik alkalommal rendeztek meg Debrecenben. E város immár 1967. óta ad otthont a kétévenként visszatérő számvetéseknek. A most zárult szinkronfilm-szemle egyik legfőbb jellemzője a puritanizmus volt, az ünnepi külsőségek nélküli szakmai számvetés, a jó szervezettség, amelyért a különböző rendező szervek közül elsősorban a Pannónia Filmstúdiót, a Hajdú-Bihar megyei Moziüzemi Vállalatot illetheti a dicséret, mint a gyakorlati lebonyolításban alighanem legtöbbet tevő szerveket. Március 15-én Gazda László, a Hajdú-Bihar megyei Pártbizottság osztályvezetője nyitotta meg a szinkronfilmek szemléjét és az 18-án, díjkiosztó ünnepséggel zárult. (Mint ismeretes, a szemlén részt vevő filmek közül a Száll a kakukk fészkére című filmet — szinkronrendezője Csákány Márta —jutalmazták Hajdú megye és Debrecen fődíjával, a legjobb mozifilm szinkronjának díját a Férfiak póráz nélkül, a tévéfilmekét a Mater Johanna kapta. A legjobb moziszínész szinkrondíját Szabó Ottó, a legjobb tévészínészét pedig Szabó Sándor nyerte el, a zsűri különdíját kapta Ujréti László.) A két ünnepség közé eseít maga a szemle, amelyen tíz mozifilm és tizenhárom tévéfilm került a közönség elé. Megrendezték a szinkronművészek és a közönség találkozóját, és minden egyes alkalommal bemutatták a vetítések előtt az adott film készítőit, közreműködőit. Volt ezen kívül egy nagyobb szakmai tanácskozás. A hazai vendégeken kívül részt vettek a szemlén a baráti szocialista országok szinkronfilmes küldöttségei is. Természetszerűen a szemle a szinkronfilm-tevékeny- ségnek csak egy egészen kis hányadát tükrözhette. A Pannónia Filmstúdióban évente négyszáz filmet szinkronizálnak, tehát a két szemle közé eső időszakban nyolcszázat. Abból huszonhárom szerepelt versenyfilmként a szemlén, s mint ilyen, csak nagyon-nagyon reprezentatív jelleggel képviselhette a teljes termést. (S mert a részvétel a nevezések alapján történt, a kevéssé sikerült munkák képviselői eleve távol maradtak.: A szemle vitája mindenko a szemle egészének tükre, összegezője szokott lenni. így volt ez most is, még ha a vita ez alkalommal — a korábbi évektől eltérően — nem a szinkronművészet különböző kérdéseit járta is körül, nem is a különféle nyelvű variációk összevetésével foglalkozott, hanem a Pannónia Stúdió lehetőségeivel, belső munkájával, a jobbítás,szükségességével. Munkaértekezlet volt ez a javából. Bán Róbertnek, a szinkronstúdió vezetőjének referátumát követően tizennyolcán fejtették ki véleményüket, többen többször is szót kérlek és kaptak. „Vesézni jöttem á szinkront. nem dicsérni” — kezdte referátumát Bán Róbert, előrebocsátva, hogy nem részlet-szakmai témákat, hanem a mindennapi gyakorlat dolgait kívánja feltárni úgy, ahogyan azt ő, a stúdióvezetői funkciót fél esztendeje átvert filmalkotó eddigi tapasztalatai alapján látja. Abból kívánt kiindulni, hogy a stúdió indulásakor évi negyven filmet készítettek, illetve szinkronizáltak, most négy-, százat, és így az egyre növekvő feladatok növelik a vezetői gondokat is. A vezetés dolga pedig az optimális munkafeltételek biztosítása. A referátum és a hozzászólások igen sokrétűen tárták fel a szinkronfilm-stúdió napi munkájának, művészeti, technikai, szervezési gondjait és lehetőségeit, valóban izgalmas munkatanácskozás született, és talán nem érdektelen, ha a sokrétű eszmecseréből néhány témakört kiemelünk. Igen sokan szóltak a mozifilmek ■ és a tévéfilmek szinkronizálásával kapcsolatos ellentmondásokról, megállapítva. nem jó, ha a milliókhoz szóló tévéfilmekre elvileg kevesebb gond adódik, mint a mozifilmekre. Ugyanis a tévéfilmek mindenkor alsóbb kategóriába soroltatnak, mint a mozifilmek, s ez tulajdonképpen a munka minőségén látszana meg. Ugyanakkor azonban a rendező. aki nevét és művészi rangját adja a munkához, nem dolgozhat alacsonyabb színvonalon, s ezért végső soron a különbség a költségekben jelentkezik és okoz rendkívüli gazdasági feszültséget. Egyöntetű volt a vélemény, hogy a filmek besorolásánál ne a bemutatás helye legyen a döntő. Ugyancsak igen nagy hangsúlyt kapott mind a tanácskozáson, mind a szemle más rendezvényein, például már a megnyitón is, a szinkronművészet közművelődési funkciója. Az a tény, hogy a nézők millióit segíti hozzá az alkotások mondandójának Tizenöt ország táncosai ne- - veztek be keddig a Savaria nemzetközi táncversenyre. Szombathely május 4—5—6- án 14. alkalommal várja a világ amatőr versenytánc- mozgalmának képviselőit Jelezte érkezését a verseny több ismert régi résztvevője és újak. akik először, lépnek parkettra a Vas megyei város művelődési és sportházában. A részt vevő országok mezőnye az évek folyamán megértéséhez, és ezáltal messzemenően szolgálja köz- művelődési politikánk általános célkitűzéseinek megvalósítását, népművelési szerepe felbecsülhetetlen értékű. Éppen ezért ellentétes ezzel az előbb említett hátrányos kategorizálás. A nagyközönséget talán nem érinti közvetlenül, mégis rendkívül fontos gond a szöveg és a műtermi megvalósítás primátusa körüli „tyúk és tojás” vita. A szinkron gazdája feltétlenül a rendező. De mindez nem csökkenti a szövegírás értékeit. Ugyanakkor a jelenlegi gyakorlatban éppen e. két tevékenység arányosításában még sok a nyugtalanító elem, bőven akad a gyakorlati életben tisztázandó. Negyedik gondolatként a színészfoglalkoztatás témakörét emeljük ki. Kétségbeejtő a színészfoglalkoztatási arány. Az elmúlt évben hatszáz színész szerepelt a stúdió foglalkoztatási listáján, de mindössze nyolcvan olyan akadt, aki elérte, vagy meghaladta az évi száz diszpozíciót, s így — hozzászámítva a stúdió tizenhatos létszámú, saját színészegyüttesét — még mindig százon alul van a rendszeresen foglalkoztatható színészek száma. Az országban mintegy ezer színész van. Ugyanakkor olyan színészegyüttes áll rendelkezésre, amely nem ritka esetben az eredeti műnél jóval magasabb szintű szinkronprodukciót képes létrehozni. A színészfoglalkoztatás javításának gondjai részben financiális eredetűek, másrészt egyeztetési nehézségekből adódnak, a szétszórtságból fakadnak. E négy kiragadott gondolat messzemenően sem jelenti szinkroníilm-művészetünk napi gondjainak akár csak legsürgetőbbjeit is. A szemlén bőven esett szó belső munkaszervezési teendőkről, technikai jellegű hiányosságokról, s egészében úgy tűnik, hogy nem volt hiábavaló ez évben a stúdió belső életét vitára tűzni. Hogy milyen eredménnyel jár majd ez a gondolatcsere, az részben a továbbiakban készülő filmeken, és majdan az 1981-es szí nkronfilm-szemlén mérhető le. Benedek Miklós kialakult, általában ugyanazok küldenek táncosokat, tgy: Anglia, Ausztria, Ausztrália, Bulgária, Csehszlovákia, Dánia, Finnország, Franciaország, Írország, Lengyel- ország, az NDK, az NSZK, a Szovjetunió, Wales és hazánk. A nemzetközi versennyel együtt rendezik meg Szombathelyén a magyar táncbajnokságot. Ezen minden eddiginél több, 16 pár vesz részt. Nemzetkftzi táncversenv Lépések — kézfogásig
